5.7.2 A gyalogság harcászati szerepének kettőssége

Teljes szövegű keresés

5.7.2 A gyalogság harcászati szerepének kettőssége
A gyalogság ostromharcászatában a 17. század második felében beállt változás következménye, egy sajátos kettősség kialakulása, Buda alatt is nyomon követhető. A különböző tudósítások viszonylag pontos képet adnak erről a kérdésről. Egyfelől azt látjuk, hogy a keresztény gyalogság, mind a kitörések és felmentési kísérletek elhárításakor, mind a rohamok alkalmával a parallelekre támaszkodva, vagy abból kiindulva hajtotta végre akcióit. Az árokrendszer egyszerre biztosította számukra a mozgás, a gyors átcsoportosítás lehetőségét, az erőteljes tűztámogatást, valamint nem utolsó sorban a minden korábbinál biztosabb fedezéket. Látható tehát, hogy, a korszerű elveknek megfelelően, a várvívó gyalogság összes harci tevékenysége az árokrendszerhez kötődött. Ezáltal defenzív szerepe erőteljesen megnövekedett. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a gyalogság egyik legfontosabb feladatává önmaga védelme vált. E változások lényeges következménye, hogy a jól előkészített és megszervezett, viszonylag kisebb erőkkel végrehajtott akciók nagymértékben csökkentették a véráldozatokat.
A defenzív szerep növekedésével ellentétben állt az a gyorsaság és lendület, amellyel az árokrendszer kiépült. Az ostrom kezdete után alig több mint két hét elteltével a keresztények már a falak alá értek a parallelekkel. A gyalogság ílymódon történő agresszív előretörése arra kényszerítette a törököket, hogy minden eszközzel akadályozzák a munkálatokat, mert azok előrehaladtával egyre csökkent az ostromgyűrű felszakításának lehetősége, befejezése után pedig szinte semmi esély nem maradt erre.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem