„Vitézlő iskola” Szlavóniában és Magyarországon
„Vitézlő iskola” Szlavóniában és Magyarországon
Budor János valamikor 1565 körül született, saját genealógiai összeállítása alapján készült120 nemeslevele szerint ugyanis 1580 táján került ki a gyermekkorból („adolescentiae annos excedens”; Függelék fol. 2v.). Még fel sem cseperedett azonban, amikor nagyapja és apja nyomdokába lépett, és megkezdte elsajátítani a határ menti hadakozás mesterségét. Bár neveltetéséről nincsenek konkrét információink, későbbi pályájából feltételezhető, hogy Zrínyi György (1549–1603)121 csáktornyai udvarában vagy katonai szolgálatai helyszínén (például Kanizsán) apródoskodhatott. Ezt apja korábbi kapcsolatai mellett elősegíthette nővére (Magdolna) említett házassága, hiszen Laczkovics Gergely, Zrínyi György titkára, urának bármikor beajánlhatta. Ugyanezt látszik igazolni Budor – különleges armálisából ismert – első vitézkedése 1580 őszéről, amelyet Zrínyi György katonájaként hajtott végre.
120 „sicuti in serie genealogiae tuae manifeste liquet” Budor-Armales, fol. 2v.
121 Nemrég megjelent életrajza: Štefanec, 2001.
Bár Budor János 1610-ben már csupán arra emlékezett, hogy az első jelentősebb portya, amelyben sikerrel vett részt, 1580 táján („circa annum millesimum quingentesimum octuagesimum”) történt, memóriája nem tréfálta meg – miként nagyjából az armálisában említett igen szép számú többi eseménnyel kapcsolatban sem.122 A nemeslevélben leírt összecsapás a Zrínyi György, Nádasdy Ferenc,123 Batthyány Boldizsár és Veit von Hallegg szlavón végvidéki főkapitány (1568–1589) vezette keresztény csapatok, illetve Szkander pozsegai bég hadai között ugyanis 1580. szeptember 28–29-én történt – miként azt a terület eseményeiben legjártasabb két történetíró, a vinicai birtokos, kisasszonyfalvi Istvánffy Miklós (1538–1615) latin és gersei Pethő Gergely (1570 k.–1629) vicebán és varasdi alispán124 magyar nyelvű krónikája, valamint a törökök betöréseiről 944készült korabeli kárjegyzékek egyértelműen bizonyítják.125 Ekkor a pozsegai mezőre (in agrum Poseganum) portyázni induló horvát, magyar és német csapatok (mintegy 2500 fő) az időközben Varasd vidékén pusztító pozsegai béget alaposan megverték: mintegy 250 törököt (köztük magát a béget is) levágtak, 430 foglyot ejtettek és 20 zászlót szereztek.126 A csatában Budor János dárdájával egy törököt leterített, többet pedig puszta kardjával küldött a másvilágra (Függelék fol. 2v–3r). Az esemény híre október végére már Prágába is eljutott, ahonnan a velencei követ részletesen számolt be róla a Városköztársaság vezetőinek.127
122 Problémát pusztán az jelent, hogy a nemeslevél szövegének említett kiegészítése (1610. okt.–nov.) során Ferenczffy Lőrinc királyi titkár egyes eseményeket nem a megfelelő időrendi helyükre illesztett be, s persze néhány portyára beadványában valószínűleg már maga Budor sem emlékezett teljes pontossággal. Mindezekre az alábbiakban mindig felhívjuk a figyelmet, miközben a Függelékben az armális két változata közötti eltéréseket kurzívan szedve külön is jelöljük.
123 A Fekete Bég biográfiája: Nagy L., 1987.
124 Pethő életrajza és krónikájának értékelése: Morvai, 1912.
125 Istvánffy, 1622. 555–557. o.; Pethő, 1753. 127. o.; ill. ÖStA KA HKR Akten Exp. 1589. Aug. No. 88. fol. 26. és ÖStA HHStA Turcica Kart. 43. Konv. 1. fol. 31., ill. az irodalomból vö. még Gruber, 1879. 28–29. o., valamint újabban Cvekan, 1990. 37. o.; Petrić, 2000. 70. o.; Štefanec, 2001. 102–103. o. és Pavličević, 2002. 89. o.
126 Az összecsapás a nemeslevél szerint a Budorok egykori ősi földje, a lerombolt gorbonoki kastély közelében („infra dirutum castellum Grabrounicza [vö. Heller, 1978. 80–81. o.] vocatum”) zajlott. Ugyanezt erősíti meg Istvánffy értesülése („ultra Gorbonocum castrum iam olim dirutum”) is: Istvánffy, 1622. 556. o.
127 Kárpáti-Kravjánszky, 1933. 242. o.: No. 93. és Klaić V., 1982. 432 o.
Budor ezt követően 1583-ban igen messze távozott szülőföldjétől. Apjához hasonlóan ő is a Drávától északra indult, és a Garam menti bányavárosokat oltalmazó végvárvonal központjában, Léván vállalt szolgálatot (Függelék fol. 3r.). Útja több okból vezetett a bányavidéki végvidéki és dunáninneni kerületi főkapitány (1582–1589), ruszkai Dobó Ferenc128 székhelyére, ahol a generális könnyen felvetethette az uralkodói zsoldért szolgáló, úgynevezett iratos katonák közé. Egyrészt az egri hős fia – Kerecsényi Judittal kötött házassága révén – a fiatal Budor rokona, nevezetesen anyósa, Kerecsényi Fruzsina unokatestvérének férje volt; s a két család a több száz kilométeres távolság ellenére még az 1590-es években is összejárt.129 Másrészt Dobó főkapitány baráti kapcsolatban állt Budor urával, Zrínyi Györggyel, aki familiárisát szintén beajánlhatta generálistársának.130
128 Dobó életrajza: Takáts, 1928a.
129 Erre vonatkozón lásd pl. Dobó levelét Budor anyósához, Kerecsényi Fruzsinához, 1594. nov. 4., Pozsony: HDA Arhiv Kerecheni, 1594. nov. 4., valamint vö. még HDA, Zbirke, Zbirka rodoslovlja, Kut. 1. Kerecheni fol. 3–4.
130 Dobó és Zrínyi baráti viszonyára: Takáts, 1928a. 382. és 401. o.
A szülőföldtől távoli katonáskodás kiváló iskolát jelentett Budornak, hiszen katonatársaival a szlavóniaiaknál erősebb, szomszédos (budai, esztergomi, nógrádi, szécsényi és füleki) szandzsákok csapataival vehette fel a küzdelmet. Közvetlen parancsnoka Dobó helyettese, a lévai vár vicekapitánya, ghymesi Forgách András volt,131 aki mellett napról napra edződött egyre tapasztaltabb katonává. Rendszeresen részt vett a török várak (Esztergom, Párkány, Nógrád, Szécsény, Drégely stb.) alá vezetett akciókban, valamint az ellenséges támadások elhárítására indított ellencsapásokban. Nemeslevele külön kiemelte egy Verebély melletti csetepatéban való vitézkedését, ahol számos keresztény foglyot szabadítottak ki, valamint még két további, az esztergomi törökökkel szembeni küzdelmét. Előbb azt a szerencsétlen kimenetelű portyát (feltételezhetően 1584-ben), amelyben a törökök a lévaiakat lesre csalták, és a szlavóniai ítélőmester, hethesi Pethe Imre132 László nevű 945fiát fogságba ejtették;133 utóbb pedig egy sikeres visszavágást, midőn a lévaiak megfutamították az ellenséget és számos fogolynak adták vissza szabadságát (Függelék fol. 3r.).134
131 Az ez ideig alig ismert dunántúli főkapitány-helyettesre (1582–1584) és lévai vicekapitányra: Jedlicska, 1897. 409. o.: No. 686. és Bártfai Szabó, 1910. 299–300. o.
132 Klaić V., 1982. 633. o., vö. még legújabban (1601-ben állított pozsonyi sírköve kapcsán) Mikó–Pálffy, 2002. 149. o.
133 Pethe László török fogságára (1584–1586), ahonnan bátyja, Márton váci püspök (1582–1587) segítségével és Pálffy Miklós komáromi főkapitány közbenjárásával szabadult: Jedlicska, 1897. 190–191. o.: No. 218. és Szarka, 1947. 56. o.: 85. jegyzet.
134 Budor lévai szolgálatára lásd még egy magyar nyelvű kimutatást a család tagjainak adott különféle kölcsönökről: HDA Dátum nélkül, az 1590-es évekből.
A Zrínyi-familiáris valamikor 1584–1585-ben tért vissza hazájába, azaz – miként armálisa fogalmazott – Szlavóniába („in Patriam dehinc tuam, in regnum videlicet nostrum Sclavoniae”; Függelék fol. 3r.). Természetesen továbbra is fegyverben maradt, feltételezhetően Zrínyi György familiárisi szolgálatában, és részben az ő megbízásából, részben „saját kedvére” vett részt a következő években több jelentősebb törökellenes akcióban. 1585-ben például ott harcolt az esztendő egyik legnagyobb portyájában, amikor júniusban a monyorókeréki Erdődy Tamás bán (1584–1595)135 vezette csapatok Kosztajnica alatt átkeltek az Unán és behatoltak Boszniába.136 S jóllehet a törökök az Una-parti várnál nagy erővel és ágyúlövésekkel fogadták őket, Budor újra megmutatta, mennyire kiválóan használja a már nagyapja által is jól forgatott dárdát, hiszen egy törököt azzal ölt meg, majd egy másiknak kardjával vette fejét. Sőt, ekkor egy kisebb hőstettet is végrehajtott, midőn egy golyóval leterített keresztény zászlótartó kezéből a földre esett hadi jelvényt felvette és az egész ütközetben megtartotta (Függelék fol. 3v.).
135 Életére és báni működésére lásd mindenekelőtt Horvat K., 1900. és újabban HBL 4. k. 70–72. o.
136 Az eseményre Pethő, 1753. 128. o.; Gruber, 1879. 33.. o.; Horvat K., 1900. 13. o. és Kárpáti-Kravjánszky, 1933. 260. o.: No. 202.
Budor és katonatársai a horvát–szlavón végeken a törökök aktivitása miatt a következő évben sem maradhattak tétlenek. 1586. december 5–6-án például, amikor Ali pozsegai bég – állítólag mintegy 3 500 lovassal és 500 gyalogossal – Ivanics várának vidékén rabolt és szerzett gazdag zsákmányt Szlavóniában, Erdődy bán, testvére, ifjabb Péter és Hallegg szlavón generális vették üldözőbe.137 A több napon át tartó csatározásban Budor is részt vett, méghozzá nem is akárhogyan. A kemény téli időben „kardját török vérbe mártván” az ellenségből néhányat lekaszabolt, többet pedig fogságba ejtett (Függelék fol. 3r–v.). Az összecsapásban maga Ali bég is elesett; fejét Erdődyék Károly főhercegnek Grácba küldték.
137 Az újabb keresztény sikerre Pethő, 1753. 129. o.; Gruber, 1879. 34. o.; Lopašić, 1887. 51–52. o.; Horvat K., 1900. 19–21. o.; Ivić, 1916. 339. o.: No. XXVI/II.; Kárpáti-Kravjánszky, 1933. 264. o.: No. 229.; Klaić V., 1982. 452–454. o., valamint vö. még Šišić IV. k. 202. o.: No. 81.
Az utóbbi vállalkozásban Budor feltételezhetően már kanizsai katonaként harcolt, hiszen valamikor 1585–1586 fordulójától mintegy négy esztendőn át a Dél-Dunántúlon vállalt újabb végvári szolgálatot. Miként Videt Zrínyi Miklós, fiát, Jánost a szigetvári hős gyermeke „vitte” magával, ezúttal Kanizsára, ahol Zrínyi György ekkor már másodízben töltötte be a főkapitányi tisztséget (1582–1590).138 Budor János itt is minden komolyabb hadivállalkozásnak aktív résztvevője volt. Saját elbeszélése szerint 1586 augusztus legvégén már komoly helytállásra kényszerült, amikor Tirjáki Haszán szigetvári bég (1585–1587)139 hatalmas erővel tört be Zrínyi György muraközi birtokaira, majd 946nagy számú rabot és marhát hajtott el. Csakhogy Zrínyi kanizsai vitézei – a határ menti hadviselés gyakorlatának megfelelően140 – a zsákmánnyal megrakott ellenség egy részén visszafelé, a Kanizsa-patak mocsaránál fekvő, elhagyott Palin falunál rajtaütöttek, s a rabok egy részét kiszabadították.
138 Vándor, 1994. 323–324. o.; Pálffy, 1997a. 279. o. és Štefanec, 2001. 88. o.
139 A későbbi budai pasa és ruméliai beglerbég Tirjáki Haszán szigetvári bégségeire (hat alkalommal 1583 és 1596 között): Dávid, 1993. 169–174. o.
140 Takáts, 1915. I. k. passim és újabban vö. még Gecsényi, 1994.
Budor ebben az összecsapásban is elsősorban dárdájával vitézkedett – így az nem véletlenül került címere előkelő helyére –, a jelentős túlerő közepette azonban végül alig tudta megmenteni életét (Függelék fol. 3v.). Ennek ellenére néhány nap múlva (szeptember elején) már újra harcban állt, amikor a kanizsai lovasok a törökök egyik Lentitől északra, Csesztreg táján portyázó és nagy zsákmányt szerző csapatát – ugyancsak visszavonultában – Berzence mellett megtámadták, majd szinte mind egy szálig lekaszabolták. A rabokat kiszabadították, Budor pedig még annak a Musztafa nevű török tisztnek sem engedett egérutat, aki a Mura folyón egy bőrből készült csónak segítségével próbált titkon átkelni (Függelék fol. 3v–4r.). Az összességében mégis az oszmánok sikerét hozó késő nyári eseményeken szeptember végén már a prágai udvarban is szomorúan keseregtek,141 de természetesen tudott róluk a XVI. század második felének egyik leghíresebb kéme, Trombitás János142 is – október elején ugyanis a következő szavakkal számolt be felettesének, erdődi Pálffy Miklós komáromi főkapitánynak: „A töröknek, az ebnek nem kell hinni, mert lám bizonynak mondják, hogy oda a Balaton mellé, Komár [Kiskomárom] felé három kastélyt vett be, s hogy mostan is ott vagyon [emiatt] Nádasdy [Ferenc] uram Batthyány [Boldizsár] és Zrínyi [György] uram a hadával.”143
141 Kárpáti-Kravjánszky, 1933. 263. o.: No. 223. (1586. szept. 30., Prága) A jelentős török betörésre vö. még – Istvánffy tudósítása mellett (Istvánffy, 1622. 564. o.) – Pethő Gergely érdekes állítását: „ez lén Muraközben első rablás, ennek előtte ott soha török nem rablott vala.” Pethő, 1753. 128–129. o., valamint egy korabeli kárjegyzék adatát: Ivić, 1916. 339. o.: No. XXVI/II., továbbá az irodalomból főként az említett források alapján Gruber, 1879. 33–34. o. és újabban Štefanec, 2001. 103. és 188. o.
142 Mesterien megírt életrajza: Szakály, 1995.
143 Trombitás János Pálffy Miklóshoz, 1586. okt. 2., Komárom: Jedlicska, 1897. 280. o.: No. 402.
1587-ben óriásit fordult Kanizsa vidékén a hadiszerencse, amelynek gyümölcsét Budor is bőségesen élvezhette. Nagycsütörtökön (ápr. 13.) a Zrínyi György és Nádasdy Ferenc vezette hadak eredményesen ütötték meg Kálmáncsehi módos mezővárosának vásárát (Függelék fol. 3v.).144 Még nagyobb zsákmány juthatott Budornak a XVI. század végi hosszú békeidőszak egyik legnevezetesebb magyarországi összecsapásából,145 amely augusztus 9–10-én Kanizsától északra, Karcolak–Sárkánysziget mellett zajlott.146 Az egyesült kanizsai és vend végvidéki, valamint magánföldesúri csapatok alaposan megverték a korszak egyik határ menti török „fenegyereke”, Sehszüvár (magyarosan Sásvár) szigetvári bég147 tekintélyes számú és hatalmas prédával hazatérőben lévő seregét. 947A siker igen jelentős volt, hiszen az ütközetben részt vevő négy szandzsákbég közül kettő fogságba esett, a török zsákmány teljességgel odaveszett, s Sehszüvár bég is alig tudott elmenekülni. Teljes joggal emlegette az összecsapást Budor nemeslevele „memorabilis victoriosa pugna Sarkanyzigethana”-ként (Függelék fol. 4r.), de még Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is példa értékkel beszélt róla az 1620-as években.148
144 Az eseményről Pethő Gergely krónikája is tud: Pethő, 1753. 129. o.
145 Ezek legújabb számbavétele Pálffy, 2000. 114. o., vö. még számos kiváló adat az idézett kárjegyzékekben és történetíróknál, valamint Budai basák levelezése, 1915., Kárpáti-Kravjánszky, 1933. és a horvát irodalomból mindmáig jól használható (bár főként történetírók alapján) Gruber, 1879., vö. még magyarul Nagy L., 1987. passim.
146 A sárkányszigeti ütközetre lásd a levéltári anyagból ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 119–120. fol. passim, valamint legalaposabban Istvánffy, 1622. 576–580. o., vö. még Gruber, 1879. 34–36. o.; Takáts, III. k. 171–173. o., Vándor, 1994. 324. o., továbbá újabban több adat és a Fridericus Latomus által a csatáról írt latin nyelvű költemény (1594) modern kiadása Štefanec, 2001. 104., 227–228. és 261–293. o.
147 Sehszüvár életrajzára RMKT XVI/11. k. 431–433. o., Ács, 2002., ill. vö. még Dávid, 1993. 170–171. o.
148 „Sárkány-szigetében mikor az urak megverék Sásvár pasát, Szombathelyben hánták a kótyavetyét 3 hétig…” Bethlen Gábor Thurzó Imréhez, 1621. febr. 13., Nagyszombat: Szilágyi, 1879. 250. o.: No. CCXXXVI.
Bár Zrínyi György egészen 1590 tavaszáig maradt Kanizsa főkapitánya, familiárisa feltételezhetően valamikor 1589 elején otthagyta őt, és újra visszatért Szlavóniába. Ezúttal nem hagyott fel a végvári szolgálattal, hanem – mint egykor apja – a kaproncai huszárok közé állt. Soraikban vett részt, még a vend főkapitány, a többször említett Veit von Halleg halála (1589. ápr. 15.)149 előtt, méghozzá „férfiasan küzdve”, a Verőce török vára alá vezetett portyában (Függelék fol. 4r.). Főkapitányai a Dráva közelében fekvő erősségben Hans Globizer és Stefan Grasswein,150 míg közvetlen felettese, azaz lovashadnagya (ductor) Thuróczy Benedek, a későbbi bán (1615–1616) volt. Két esztendővel korábban – Globizer mellett – az utóbbi is részt vett a sárkányszigeti csatában, miként arról Pethő Gergely tudósított említett krónikájában: „Ebben a harcban vágták el Thuróczy Benedeknek (ki azután bán volt) a jobb kezét a keresztények.”151
149 Lopašić, 1887. 54. o. és Lopašić, 1889. 471. o.
150 Brlić, 1946–1953a. 57–58. o. és Brlić, 1946–1953c. 84–85. o.
151 Pethő, 1753. 130. o.
Budor János ezt követően 1593-ig maradt a kaproncai vár katonája. S noha egyszerű közlegény („miles praesidii Caproncensis Sacrae Caesarae Regiaeque Maiestatis”), pontosabban néhány lovassal szolgáló lovas-főlegény volt, már egy évtizede tartó vitézkedése kivívta ura elismerését. Bizonyára Zrínyi György közbenjárásával magyarázható, hogy 1591 őszén Fejérkövy István királyi helytartótól jelentősebb adományban részesült: megkapta a Varasd megyei Gerltovc faluban néhai Bozicsi András és Borbála Koronára szállt nemesi kúriáját a hozzá tartozó birtokrésszel.152 Nagyapjához és apjához hasonlóan neve ekkorra „országszerte” egyre ismertebbé vált. Ezt jól igazolja, hogy 1588-ban – épp a történetíró Istvánffy Miklós Varasd megyei egyik birtokba iktatása alkalmával – már lehetséges királyi emberként (homo regius) említették,153 sőt a következő esztendő májusának végén már a Zágrábban tartott horvát–szlavón gyűlés egyik határozata is írásba foglalta nevét. A rendek ugyanis ekkor Szentgyörgyvár erődítési munkálataira Kőrös vármegye megmaradt két járásának jobbágyait rendelték, akiknek munkáiról Budor tartozott igazolást (schedas) adni.154 Ez a megbízatás egyúttal jelezte hősünk írástudását, tanultságát és gyakorlatiasságát, de kezdetét jelenthette később egyre szaporodó igazgatási jellegű megbízatásainak.
152 Az adománylevél sajnos csak a szokásos formulával „ecsetelte” Budor szolgálatait „ipse Sacrae primum regni Coronae et deinde Sacratissimae Caesareae Regiaeque Maiestati, domino nostro clementissimo, pro locorum et temporum varietate iuxta suae possibilitatis exigentiam fideliter exhibuisse ac impendisse dicitur”: HDA Arhiv Budor, 1591. szept. 17., Pozsony (adománylevél), ill. parancslevél a zágrábi káptalanhoz a beiktatásra.
153 HDA Arhiv Drašković, Archivum maius Fasc. 40. No. 21. (1588. márc. 21.)
154 A horvát–szlavón sabor határozata, 1589. máj 29., Zágráb: „Huic labori advigilabit dominus capitaneus Kapronczensis, cui adiunctus est egregius Joannes Bwdor, qui schedas dabit colonis.” Šišić IV. k. 247. o.: No. 94. és 254. o.: No. 95. Szentgyörgyvár történetére és szerepére az új határvédelmi rendszerben lásd Horvat R., 1940. 7–21. o. és Kruhek, 1982–1983.
