Polgárháborúban és török szorításban
Polgárháborúban és török szorításban
A szlavón rendek 1528. évi határozata jól érzékeltette, hogy a mohácsi csata alapvető következményei mind Magyar-, mind Horvátország számára teljesen új helyzetet teremtettek. Az oszmánok szerémségi berendezkedésével, majd Jajca 1528. évi elestével a török fenyegetés Horvátországban, Szlavóniában és Dél-Magyarországon immáron valóban mindennapossá vált.45 Az egyre romló közbiztonságot 1538 júliusának elején találóan érzékeltették Batthyány Ferenc feleségének, Svetkovics Katalinnak, unokaöccséhez, az ekkor még a Kőrös megyei Greben várában lakó Batthyány Kristófhoz intézett, aggodalommal teli szavai: „Én azt tanácsolom, hogy sehová semmiképpen ne menj, mert uram örökké haragudni és neheztelni kezd rád. Én sem veszem jó néven tőled, mert érted te magad, hogy nem szükséges most tenéked ilyen időben oda [nevezetesen Kristallócra, ma Kreštelovac Horvátországban] járnod, ahol minden bokorban félsz az ellenségtől.”46
45 Mažuran, 1958. 93–113. o. és újabban Mažuran, 1991. 27–32. o.; Barta, 1995., különösen 1–19. o., ill. Pavličević, 2002. 85–86. o.
46 Pálffy–Pandžić–Tobler, 1999. 86–87. o.: No. 42. (1538. júl. 7., Németújvár)
A politikai és létbizonytalanságot jelentősen fokozta, hogy noha a horvát rendek 1527. január 1-jén Cetinben (a magyar rendek 1526. december 17-i pozsonyi határozatát követően) I. Ferdinándot maguk is királyukká választották,47 a már 1526. november 11-én uralkodóvá koronázott Szapolyai Jánosnak a horvát–szlavón területeken is akadtak hívei, elsősorban az általa kinevezett Frangepán Kristóf bán (1526–1527) személyében. A horvát–szlavón területeknek ezzel már nemcsak két királya, hanem két bánja is volt, hiszen az említett Batthyány Ferenc 1525-től 1531-ig a Habsburg uralkodó pártján ugyancsak betöltötte a tisztséget. A polgárháború, az állandósuló török betörések, valamint a horvát–szlavón területeken szolgáló osztrák, spanyol és a rendek által felfogadott helyi csapatok rendszeres pusztításai a szlavóniai vármegyék mindennapi életét is teljes zűrzavarrá változtatták.
47 Kruhek, 1997., különösen 15–24. o.
A helyi nemesség egy jelentős csoportja mindezek következtében – a török hódoltság alá került társaihoz hasonlóan –, főként a Magyarországon is birtokos Batthyányak, Nádasdyak, Erdődyek, Keglevicsek és Zrínyiek szorgalmazására és támogatásával elhagyta hazáját, és a Drávától északra, főként Nyugat-Magyarországon keresett új lakóhelyet.48 Szép számmal voltak azonban olyanok, akik minden nehézség ellenére is ragaszkodtak őseik földjéhez. Ráadásul az egyre kiéleződő határ menti küzdelemben és a belpolitikai zűrzavarban az uralkodó vagy valamelyik nagyúr zsoldján fegyverforgatással a korábbinál is kedvezőbb lehetőség kínálkozott a kiemelkedésre, s ezzel egyúttal megérdemelt vagy akár jogtalan birtokszerzésre, mondhatnánk a zavarosban való halászásra. Budor András és utódai jól tudtak élni ezekkel az új kényszerlehetőségekkel.
48 Breu, 1970.; Kampuš, 1995. és új forrásokkal Pálffy–Pandžić–Tobler, 1999.
934Bár a részleteket teljességgel nem ismerjük, az bizonyos, hogy az öreg Budor András legkésőbb 1528 júliusáig Batthyány Ferenc bán (1525–1531) familiárisa volt.49 Ezt követően Szapolyai János pártján találjuk, ahova feltételezhetően nem meggyőződésből, hanem inkább számításból állhatott. S noha Frangepán Kristóf 1527. szeptember 27-i, Varasd alatti halálával János király horvát–szlavón pártja – elveszítve legfőbb vezetőjét – jelentősen meggyengült,50 a Kőrös megyei tapasztalt nemes számítása valószínűleg mégis bevált. A mindvégig Ferdinánd-hű Batthyány szükség esetén védelmet nyújthatott neki, miközben a másik magyar királlyal, Szapolyai Jánossal is elismertette magát, sőt 1529 novemberében, majd a következő esztendő júniusában tőle újabb birtokokat is kapott. Nevezetesen előbb megszerezte a Ferdinándhoz pártolt Miketinci Pál deák pavlovci (rakonoki uradalom) és gorenáci (bizonytalan helyen) birtokrészeit Kőrös megyében, majd adományt nyert a család előnevét adó Budróc közelében egykor fekvő Tiboninc falura és nemesi kúriára, amely tiboninci Vaskajics István halálával szállt a koronára. Sőt, 1530. június 26-án az előző esztendei végrendeletében már említett alsó- és felső-csapalóci (Budróctól északnyugatra) birtokrészeit ugyanezen falvakban a Csapalóczy István halálával az uralkodóra háramlott birtokrészekkel és egy alsó-csapalóci kúriával gyarapította.51
49 „Miseram temporibus proxime elapsis unum familiarem meum ad Vestras Dominaciones, Andream scilicet Budor…” Batthyány Ferenc Báthory István nádor-helytartóhoz és tanácsostársaihoz, 1528. júl. 6., Racsa: Šišić I. k. 158. o.: No. 102. Ugyanezt igazolja Budor 1529. évi végrendelete is, midőn az alábbiakról szól: „Item magnificus dominus Franciscus de Bathyan etc. pro serviciis meis reservitis…” Laszowski, 1934. 55. o.
50 Barta, 1995. 9–12. o.
51 Az említés sorrendjében: MH I. k. 214–215. o.: No. 238. (1529. nov. 8., Buda), Uo. 357–358. o.: No 372–373. (1530. jún. 26., Buda); Szapolyaival való kapcsolatára vö. még Laszowski, 1929. 198. o.: No. 189., ill. Csapalócra Dočkal, 1956. 152. o. és Buturac, 1989. 101. o.
Budor András mindezek mellett – főként családi és a két feleségétől, Zsófiától és jezsdoveci Madarász Borbálától származó örökségek révén (vö. az 1. családfát) – rendelkezett egy-egy jelentősebb birtokegyüttessel az ősi Gorbonokon és Budrócon. Az utóbbi helységben többek között ő bírta a még Balázs nagybátyja által a török betörések miatt 1470 körül megerődített kúriát, azaz kastélyt (castellum)52 és tartozékait (egy allódiumot, halastavat, malmot és kertet). Kisebb birtokrészei voltak továbbá a Budróctól nem messze fekvő Jarnán, a Kapronca közeli Temerjén és Blacán, valamint Ivanovcon, Atakon, Jákószerdahelyen és Bresztovcon, továbbá a Kőrös megye délnyugati részén fekvő Bliznafőn, Jalsovcon, Ebresen, Veszelovcon (másként Veszelkovcon), Savlovcon és Patakon stb. is.53 Sőt a gyakran nagyúri familiárisi szolgálatban álló köznemesnek még magának is volt egy-két familiárisa,54 miként nagybátyjának, Balázsnak is.55
52 Stipišić–Šamšalović,1961. 507. o.: No. 3654. (1503) és Buturac, 1989. 99. o., ill. vö. még: a kastélyt Budor András egy 1525. március 15. előtt kelt birtokkérelmében „fortalicium in Bwdrowcz constructum”-ként említi. MOL Df. 232710. Napjainkig fennmaradt maradványaira Feletar, 1988. 73. o. (A legújabb középkori magyar kastélyadattár nem tud róla. Koppány, 1999.)
53 Mindezekre a szép számú későközépkori birtokjogi oklevél (Stipišić–Šamšalović,1959–1963. passim és Buturac, 1989. 100–102. o.) mellett lásd az egykorú adóösszeírásokat: Adamček–Kampuš, 1976. 13. o.: No. 3. (1495: Temerje), 26. o.: No. 7. (1507: Bliznafő), 27. o.: No. 8. (1507: Atak és Temerje), 34. o.: No. 10. és 36. o.: No. 11. (1507: Budróc), 52. o.: No. 19. (1512: Biznafő), 58. o.: No. 21. (1513: Bliznafő), 60. o.: No. 22. (1513: Ebres, Atak és Temerje), 66. o.: No. 23. (1513: Budróc), 93. o.: No. 32. (1517: Bliznafő), 104. o.: No. 35. (1517: Budróc), 122. o.: No. 42. (Bliznafő), Veszelovcra és Savlovcra: MOL Df. 232710. (1525), valamint a családi levéltár töredékének iratait: HDA, Arhiv Budor, Kut. 1. passim, ill. Budor végrendeletét: Laszowski, 1934. 50–51. o., vö. még Dočkal, 1956. 147. o. (Bliznafő) és 149. o. (Bresztovc)
54 1529. évi végrendeletének tanúi között szerepelnek: „Blasius et Iwan familiares mei” Laszowski, 1934. 57. o.
55 MOL Dl. 33135. (1479. máj. 21.)
935A család bevett temetkezési helyén, a gorbonoki ferences kolostorban örök nyugalomra helyezett56 András fia, Vid hasonló módon folytatta apja pályáját. Talán jelképesnek is tekinthető, hogy András már többször idézett 1529. évi testamentumában még kisgyermekkorban járó („in tenera aetate constitutus”) fiára többek között egy aranyozott ezüst kardot és sarkantyúkat hagyott, hogy ha ő már nem tudna halála után gondoskodni róla, tanulmányait vagy egyéb kiadásait ezekből fedezhesse.57 Az ezek szerint valamikor 1515–1520 táján született Vid megfogadta az atyai tanácsot, s mind a kardot, mind a sarkantyút, mind a tanult és gyakorlati tudást gondosan megbecsülte. Tanulmányai után, amelyeket valamelyik káptalani vagy mezővárosi iskolában folytathatott, az 1530-as évek vége felé – elődeihez hasonlóan – a vitézlő iskolát választotta pályájául. Az elkövetkező negyedszázadban majd minden olyan fontos határ menti törökellenes akciónak részese volt, amely Délnyugat-Magyarországon és Szlavóniában zajlott.
56 „corpus vero meum sepulturae praedecessorum et progenitorum meorum in claustro Gorbonok habitae, prout voluntati divinae placuerit” Laszowski, 1934. 51. o., ill. a Szent István-kolostor újabban feltárt története: Cvekan, 1990. 23–37. o.
57 Laszowski, 1934. 52. o.
Apját követve Vid a katonáskodást szinte bizonyosan az éppen akkor kormányzó bán (1537–1539), Nádasdy Tamás mellett kezdte, 1542-ben ugyanis még az ő szolgálatában állt.58 Ez azonban korántsem volt véletlen. Egyrészt apja, András bizonyíthatóan ismerte az 1525-ben már II. Lajos királyi titkáraként szolgáló Nádasdyt,59 másrészt jóval idősebb mostohatestvére, az apja első feleségétől, Zsófiától született Sixtus (lásd a 2. családfát) is a bánt, majd később nádort szolgálta. Csakhogy a két testvér szolgálatvállalása nemsokára alapvetően eltért egymástól. Sixtus az 1530-as évek végétől ugyanis már Nyugat-Magyarországon élt,60 vagyis azon említett szlavóniai és horvátországi nemesek közé tartozott, akik patrónusuk biztatására vállalták az északabbra való áttelepülést. 1539-ben a Vas megyei Himfalváról, Buda elestének esztendejében a Moson megyei Rajkáról, 1546-ban pedig a Nádasdyak kapuvári uradalmához tartozó Szergényről intézett levelet urához, különféle mezőgazdasági és pénzügyekben.61 1551-ben még élt, hiszen ekkor egy peres ügyben említették,62 későbbi életéről és utódairól azonban ez ideig sajnos nem kerültek elő adatok. Feltételezhetően örökösök nélkül halt meg, így a Budor család számára nem alapított külön nyugat-magyarországi ágat.
58 Laszowski, 1898. 140. o. Nádasdy báni tevékenysége sajnos mind a mai napig feltáratlan.
59 Budor János és Mihály birtokkérelme II. Lajoshoz, s rajta a királyi jóváhagyás Nádasdy Tamás titkár („secretarius”) ellenjegyzésével. 1525. márc. 15., Buda: MOL Df. 232710.
60 1533-ban viszont még bizonyosan Kőrös megyében lakott, hiszen ekkor egy Magalovc falu kapcsán kitört viszálykodásban említik. Reiszig, 1900. 126. o.
61 MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Budor Vid Nádasdy Tamáshoz. 1539. okt. 25., Himfalva; 1541. jan. 6., Rajka és 1546. márc. 25., Szergény.
62 HDA, Arhiv Budor, 1551. márc. 31., Ormosd.
Budor Vid az önként vállalt katonai szolgálat mellett családi érdekből is kénytelen volt ősei hazájában maradni. Miután 1542-ben a korábbi bán, Nádasdy Tamás szolgálatában, de közvetlenül alsólendvai Bánffy István kapitánysága alatt, részt vett az előző esztendőben elesett Buda és Pest felszabadítására indított nagy, de csúfos kudarcba fulladt 936birodalmi hadivállalkozásban,63 hazatérve hamarosan édestestvérét, Mátyást (†1545) kellett eltemetnie.64 A család szlavóniai birtokainak védelme és vezetése így – János testvére mellett, akiről utoljára 1551-ből tudunk65 – az ő feladata maradt. Ezzel egyúttal persze a család összes birtokát is ő örökölte. Ennek ellenére Vid az elkövetkező esztendőkben, hogy tovább növelje katonai tapasztalatait, hazájától többször igen távolra „sarkantyúzta lovát”. Az 1540-es években egy alkalommal például Tihany alatt harcolt a törökökkel, mely küzdelemben kézsérülést szenvedett,66 1546–1547-ben pedig Erdődy II. Péter, a későbbi bán (1556–1567) kapitánysága alatt a schmalkaldeni háborúban, Szászországban vitézkedett. Vid azon magyar huszárok egyike volt, akikről még a neves krónikaíró, Tinódi Sebestyén is megemlékezett a „Károl császár hada Saxóniába” című énekében: „Lőn Erdődi Pétör másfélszáz lóval.”67
63 Laszowski, 1898. 140. o.; Nádasdy pályájára és 1542. évi szerepére újabban Bessenyei, 1999. 20. o.; ill. az 1542. évi birodalmi hadjáratra Meyer, 1879.; Károlyi, 1880a.; Károlyi, 1880b.; Traut, 1892. és legújabban Liepold, 1998. 237–252. o.
64 HDA, Zbirke, Zbirka rodoslovlja, Kut. 1. Budor.
65 HDA, Arhiv Budor, 1551. márc. 31., Ormosd.
66 Laszowski, 1898. 140. o.
67 Tinódi, 1984. 336. o.: IX.149. Erdődy saját állítása szerint 200 lovassal vett részt a háborúban: SNA ÚAE Lad. 2. Fasc. 9. No. 1. fol. 3., vö. még Károlyi, 1877. 848. o. és Martian, 1910. 53. o. (A későbbi bán e szolgálatáról legújabb életrajzi vázlata nem tud. HBL 4. k. 68. o.)
Külföldről hazatérve Budor Vid egy ideig még továbbra is a Szlavóniában királyi (lovas)kapitányként tevékenykedő68 Erdődy Péter szolgálatában maradt.69 Nem zárható ki, hogy e minőségében éppen egykori családi székhelyén, Gorbonokon, nevezetesen a középkor végén a törökök ellen megerődített várkastélyban70 állomásozott. A Pozsonyban székelő helytartóság 1548. évi tervezete szerint ugyanis a környék védelméről itt 25 lovasnak és 20 gyalogosnak kellett gondoskodnia.71 Ezt követően valószínűleg visszatért egykori ura, az időközben dunántúli országos főkapitánnyá (1548–1552) kinevezett72 Nádasdy Tamás szolgálatába. A későbbi neves szigetvári főkapitány (1556–1557, majd 1558–1561), ekkor Nádasdy hadainak egyik kapitánya, Horváth-Stancsics Márk 1550 szeptemberében ugyanis arról számolt be a Dráva közeli Pácodról Zichy István dunántúli főkapitány-helyettesnek, hogy „Bodor Vid ez éjjel jütt, ki meg tudja mondani az szigeti hírt”.73 Ebből az adatból feltételezhető, hogy Budor ekkor talán Szigetváron szolgált, nevezetesen a dunántúli főkapitány ott állomásozó 100 könnyűlovasának egyikeként. Másik lehetőségként felmerülhet az is, hogy a Nádasdy főkapitány által a baranyai–somogyi várakban – beleértve Szigetet, Pácodot stb. – tartott 200 lovas állományába tartozott.74 Bármelyik esetről legyen is szó, egy bizonyos, Budor általa jól ismert terepen járt, hiszen 937Szigetvár és a környék várai alig feküdtek távolabb a Drávától északra, mint délebbi családi fészkei, Gorbonok vagy Budróc. Számára pedig a Dráva nem jelentett mást, mint egyszerű természeti és vármegyehatárt a dél-dunántúli és szlavóniai megyék között.
68 „capitaneus Regiae Maiestatis” 1546. szept. 18.: MOL P 1342 Lippay cs. lt., Capsa 17. Fasc. 2. fol. 32–33. és 1553. szept. 18.: MOL P 1313 Batthyány cs. lt., Miscellanea, „Miscellanea” Series II. No. 104.
69 1549 kapcsán is ezt állítja róla: Laszowski, 1898. 140. o.
70 A gorbonoki várkastély történetére lásd Cvekan, 1990. 17–22. o.
71 „Limitatio gentium in arcibus finitimis regni Sclavoniae.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 55. 1548. fol. 155–164. és MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 3. fol. 3–8. A helytartóság a javaslatot az 1547. évi pozsonyi országgyűlés szorgalmazására készítette el, vö. 1547: 3. tc.: CJH, 1526–1608. 190–191. o.
72 Pálffy, 1999b., különösen 36–37. o.
73 Szalay, 1861. 73–74. o.: No. LXVIII. Horváth Márk pályájára újabban lásd Szakály, 1987. 46–80. o.
74 Pálffy, 1999b. 38. o.
