AZ OSZMÁN HADSEREG A ZENTAI CSATA UTÁN (1697–98)
111FODOR PÁL – DÁVID GÉZA: AZ OSZMÁN HADSEREG A ZENTAI CSATA UTÁN (1697–98)
In: Népek együttélése Dél-Pannóniában. Tanulmányok Szita László 70. születésnapjára. Szerk. Lengvári István - Vonyó József. Pécs, 2003
Szita Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak a 17. század végi törökellenes háborúk eseménydús történetének felgöngyölítésében. Forráskiadványai legfontosabb kézi-könyveink között foglalnak helyet, gyakran ütjük fel őket, ha az 1683-tól kibontakozó, szakadatlan küzdelmek vagy tárgyalások valamelyik részletére vagyunk kíváncsiak (Szita 1987, 1995, 1997, 1999, 2002). A többes számot azért használjuk, mert az Oszmán Birodalom múltjának kutatói éppúgy rá vannak utalva munkáira, mint azok, akik elsősorban a magyar és a Habsburg történelmet faggatják. Már csak azért is, mert az oszmán történelemnek erről a szakaszáról a turkológusok jóval kevesebb anyagot hoztak napvilágra, így Szita László könyveiben a szó igazi értelmében hézagpótló, megkerülhetetlen forrásokra bukkanhatnak.
Figyelemmel követve Szita László több évtizedes, hangyaszorgalommal végzett feltáró munkáját, a lehető legtermészetesebbnek tűnt, hogy az őt ünneplő emlék-könyvben kedvenc témájához kapcsolódó írással rójuk le tiszteletünket, jóllehet egyikőnk sem kifejezetten a 17. század végi háborúk kutatója. A szerencse azonban a segítségünkre sietett egy rendkívül érdekes kézirat formájában, amelyet a párizsi Bibliothèque nationale-ban őriznek.1 Egy olyan kolligátumról van szó, amelyet valamikor a 17–18. század fordulóján állíthattak össze, nem sokkal a magyarországi nagy háborúk lezárulta után. A kéziratba a kompilátor az oszmán állami adminisztrációra és a timár-rendszerre vonatkozó különféle adatok és terminológiai magyarázatok mellett részletes kimutatásokat vett fel azokról a birodalmi csapatokról és flottaegységekről, amelyeket a zentai csata után állítottak fel vagy szándékoztak felállítani és a különböző frontokra vezényelni. A kor más török forrásait számba véve megállapíthattuk, hogy a párizsihoz nagyon hasonló listát már Hammer is ismert egy berlini kéziratból (Hammer 1830: 755–756). Az utóbbi egy 1703 körül keletkezett, ismeretlen szerzőtől származó krónika, melynek nemrégiben teljes török szövege napvilágot látott, így a Hammer által összevontan, német fordításban közzétett felsorolás immár eredetiben is tanulmányozható (Anonim 2000: 131–132).
1 Paris, Bibliothèque nationale, Supplement turc 69.
112A krónikás egészen más rendszerben, gyalogosok és lovasok szerint csoportosítva sorolta fel az új nagyvezír által kiállított haderőt, s listánkhoz hasonlóan nem csupán a magyarországi frontra küldötteket (e célpontot külön nem is jelölte meg, de hallgatólagosan nyilván ideértette), hanem a teljes mozgósítandó kontingenst. Fontos, hogy az általa ismertetett párhuzamos adatsor legtöbb konkrét száma egyezik a párizsi kéziratéval. Ugyanakkor pár apró különbség is mutatkozik, ami arra utal, hogy nem teljesen azonos forrást használt a két szerző. Az eltérések – s ez ugyancsak lényeges – nem merülnek ki az elrendezésben és a létszámokban, hanem éppúgy megfigyelhetők a személyek nevének elhagyásában, egy-két új szereplő beiktatásában, bizonyos térségek részinformációinak össze-vonásában, végül a teljes haderő nagyságának feltüntetésében. Joggal vélhető tehát, hogy rövid időn belül legalább két hivatalos verzió született a tervezett seregek alkotóelemeiről, melyekben a sarokszámok érthetően megegyeztek, s csupán egy-két ponton különböztek. A dokumentumok hitelét növeli az a tény, hogy mindkét kompilátor tudott a délkelet-anatóliai Maras tehetős polgárai által kiállítandó, mennyiségében elhanyagolható, ám a központ által mégis fontosnak tartott alakulatokról.
Forrásaink jelentőségét az adja, hogy Hammer közlése ellenére mindeddig jobbára a keresztény oldal becsléseire hagyatkoztak mindazok, akik az 1683 után lezajlott ütközetekben harcoló oszmán erőket próbálták számba venni.2 Az itt mutatkozó nehézségekre Szita László is hangsúlyosan utalt, amikor a zentai csatát ismertetve ezt írta: „A török hadsereg létszámának az irodalom alapján történő meghatározása csak hozzávetőleges lehet... Nincs módunk egyik irodalmi adatot sem biztosnak elfogadni” (Szita – Seewann 1997: 26). Úgy véljük, hogy az 1697–98. évi, belső keletkezésű és egymást kiegészítő adatok segítségével árnyaltabb kép rajzolható az oszmán katonai potenciálról, a hadsereg összetételéről, a fegyver- és csapatnemek arányairól – egyáltalán az oszmán hadszervezet általános állapotáról a kimerítő háború vége felé. Mivel a teljesebb párizsi változatot eddig tudtunkkal senki sem használta, alábbi adatközlésünkben és elemzésünkben elsődlegesen arra fogunk támaszkodni.
2 Egy friss példa: Aksan 1999: 164.
A megszégyenítő zentai vereség után, amely hatalmas (bár pontosan nem ismert) emberi és anyagi veszteségeket okozott az oszmánoknak,3 a szultán a Zentánál 1697. szeptember 11-én elhunyt Elmász Mehmed pasa helyére egy héttel később Amdzsazáde (Köprülü) Hüszejn pasát nevezte ki nagyvezírnek (Hammer 1830: 641–642, Uzunçarşili 1973: 570, Anonim 2002: 130). Tekintettel egy közvetlen Habsburg támadás eshetőségére, a 113pasa azonnal hozzáfogott a fegyelem helyreállításához, a veszteségek pótlásához és a sereg újjászervezéséhez. Az év hátralévő részében és a következő év tavaszán csapatokat és flottákat küldött az összes frontra, ahol a birodalom harcban állt, majd 1698. május végén népes hadai élén Magyarországra indult. Fő célja az volt, hogy ösztönzést és nyomatékot adjon a megkezdett tárgyalásoknak, s javítsa az oszmán alkupozíciókat (ezekről ld. Anonim 2002: 133 skk), csatákba csak végső esetben kívánt bocsátkozni. Keresztény értesülések szerint a tavasszal lefolytatott szemlén hozzáve-tőlegesen 90.000 katonát találtak az oszmán seregben (Sugár 1983: 397).
3 Rendszerint 20 és 30.000 közé teszik (Sugár 1983: 389, Szakály 1986: 116, Szita – Seewann 1997: 26, 18. j., Aksan 1999: 164, Dávid 2002: 492).
Ez a szám igen közel áll ahhoz, amit az említett, minden jel szerint 1697. szeptember vége és 1698. március 11. között készített török jegyzékben találunk.4 Az összeállító szerint a nagyvezír Magyarországra induló serege 95.405 főt, illetve, amennyiben levonjuk a dunai hajók 8.521 főt kitevő személyzetét és katonaságát, 86.884 embert számlált. A haderő összetételéről forrásunk a következő részletes beszámolóval szolgál.5
4 Amennyiben 1697 őszéhez esik közelebb a dátum, akkor a tervezés stádiumát rögzítették benne, ha a következő esztendő tavaszához, akkor már a ténylegesen gyülekező egységekről kapunk információt. Bármelyik változatról legyen szó, többé-kevésbé mindkettő híven tükrözi a birodalom lehetőségeit: egyik az elvieket, a másik a gyakorlatiakat. Ebben az összefüggésben érdemes kitérni arra, hogy az igen jól olvasható, végig azonos kéztől származó kódex minket érdeklő lapjaira valaki pótlólagos megjegyzéseket írt be, melyek azonban nem mennek túl a fent megadott felső időhatáron, a török újéven. Végül az, hogy a névtelen krónikás egy-két helyen bővebb tudósítással szolgál, afelé billenti el a mérleg nyelvét, hogy a kimutatás inkább a tervezési, mintsem a megvalósulási fázist tükrözi.
5 Paris, Bibliothèque nationale, Supplement turc 69, 64b–70a. A szöveget (a címtől eltekintve) nem szó szerinti fordításban, hanem egyszerűsítve, ám az összes lényeges elemet visszaadva tesszük közzé. A boszniai, özüi, móreai és orosz frontokra vezényelt haderő, valamint a földközi- és fekete-tengeri flotta ismertetésére egy másik tanulmányban szeretnénk sort keríteni.
114Isten – dicsértessék és magasztaltassék! – tegye tartóssá és örökkévalóvá az Oszmán-ház birodalmát, s adjon neki győzelmet a hit ellenségei felett. Ámen.
Azoknak a katonáknak a deftere ez, akiket akkor állítottak ki [a birodalom] minden részéből, amikor már több éve folytak szakadatlanul a hadjáratok, a sereg és a kincstár nagy nyomorúságra jutott, s a nagyvezír és főparancsnok (szerdár) Ammizáde Hüszejn pasa őnagysága az 1109. évben6 tiszta és őszinte szándékkal elindult a magyarországi hadjáratra
6 1697. szeptember 20. – 1698. július 10.
Magyarországi hadjárat
| ||
Portai janicsárok
|
18.000 fő
| |
Portai önkéntesek (szerdengecsti)
|
4.000 fő
| |
Portai fegyverkovácsok (dzsebedzsi)
|
5.000 fő
| |
Portai tüzérek (topcsi)
|
1.200 fő
| |
Portai ágyúszekerészek (top arabadzsiszi)
|
800 fő
| |
Portai szpáhik és szilahtárok7
7 Rangban és létszámban az első kettő a hat udvari zsoldos lovas alakulat közül.
|
11.670 fő
| |
Portai javadalombirtokos müteferrikák,
| ||
csavusok, a szultáni tanács (diván) és a kincstartói
hivatal (defterháne) fő- és beosztott írnokai, vérteseikkel (dzsebelü) | 1.500 fő | |
Szpáhik és szilahtárok, akik eddig önkéntesként
| ||
|
8 Özü szandzsák-, majd vilájetszékhely volt a 18. század végéig – 19. század elejéig (Birken 1976: 88). Ma Ocsakiv Ukrajnában, Odesszától keletre, a Dnyeper-öböl északi partján.
9 Török neve Kameniçe. 1672-ben került az oszmánok kezére, s vált vilájetközponttá; 1699-ben foglalták vissza a lengyelek (Kołodziejczyk 1994).
| 1.393 fő10
10 Helyesen 1395 fő.
| |
Egyiptomi gyalogos önkéntesek
|
500 fő
| |
Lovas szekbánok11 (a szercsesme irányításával
11 Nem tévesztendők össze a janicsár hadtest ugyanilyen nevű egységeivel. A nem-janicsár szekbánok hadjáratokra (vagy a kormányzók szolgálatára) elszegődő zsoldosok voltak, ötven vagy ennél több főből álló kompániáikat az ún. bölükbasik irányították, az összes zsoldos szekbánnak pedig az udvar által kinevezett és a nagyvezír környezetében tartózkodó szercsesme parancsnokolt. Felfogadásukkor a szekbánok (mint más önkéntesek) rendszerint elszegődési pénzt (bahsis) kaptak, hogy abból szerelkezzenek fel (Cezar 1965: 291–292, 351–356, Inalcik 1980: 292–293).
| ||
írandók össze; elszegődési pénzük,
zsoldjuk és ellátmányuk a kincstártól) |
1.000 fő
| |
115Egyiptomi katonák Juszuf bég, korábbi csavus-
| ||
kethüda12 parancsnoksága alatt
gyalogos: 1333, lovas: 663
num Feltehetőleg azonos azzal a személlyel, akit Hüszejn pasa kethüdájaként említenek (Anonim 2000: 177, Zübde 1995: 750).
| 2.000 fő13
13 Helyesen összeadva 1996 fő.
| |
Kincstári (miri) gyalogosok, Mahmudbejzáde
| ||
Hudáverdi pasa14 toborzásában;
elszegődési pénzük és zsoldjuk készpénzben
14 1703–1704-ben is felbukkan neve, hol álláshely nélkül, albán katonákkal összefüggésben (Zübde 1995: 800, 807), hol mint Iszkenderije (Skodra) beglerbégje, igaz ebben a minőségben már előnév nélkül (Anonim 2000: 244, 245–246, 259); a régió egyezése miatt valószínű, hogy ugyanarról az emberről van szó.
|
1.000 fő
| |
Kincstári puskás gyalogosok, Mahmudbejzáde
| ||
kethüdájának irányításával írandók össze
|
1.000 fő
| |
Kincstári gyalogosok, Albániában írandók össze
|
1.500 fő
| |
Evlád-i fátihán15 a Szilisztrai és a Nikápolyi szandzsákból,
num Az egykor jürük néven Ruméliába telepedett és katonailag megszervezett, kezdetben nomád vagy félnomád életmódot folytató török népesség leszármazottaiból 1691-ben újjászervezett katonai erő. Az elnevezés jelentése: „a hódítók gyermekei” (Gökbilgin 1957: 255–256; a jürükökről ld. még: Hegyi 2001: 1258).
| ||
|
16 Ma Ilgin, Konyától nyugat–északnyugatra.
17 Talán azonos az 1694-ben jürük tisztként szereplő Haszán pasával, aki 1703-ban már e csoport pasájaként kerül elénk (Anonim 2000: 93, illetve 244–245, 269).
| 639 fő | |
Zsoldos müteferrikák (mozgósítva)
|
150 fő
| |
Zsoldos csavusok (mozgósítva)
|
500 fő
| |
A hász-bégek18 által vállalt puskás gyalogosok
18 A névtelen krónikás (Anonim 2000: 29, 131) hász agáknak mondja őket. A tisztség mibenléte kétséges.
|
810 fő
| |
hiányzók: 768
| ||
Kincstári puskás gyalogosok, Tirpán bölükbasival19
19 Igencsak ritka nevével, ugyanebben a rangban, korábban is találkozni (Zübde 1995: 555, 562).
|
500 fő
| |
Kincstári puskás gyalogosok, Sábán bölükbasival
|
500 fő
| |
Puskás gyalogosok (elszegődési pénzük, zsoldjuk
| ||
és ellátmányuk a kincstártól; nevrúzig20 a Duna partját
védik, azt követően Temesvárra mennek az özüi beglerbéggel, és ott várják be a fősereget21
20 Újévig. Az oszmán pénzügyigazgatásban március 11-től számították, míg a perzsáknál eredetileg tíz nappal későbbre esett.
21 Az információ utolsó része a 68b fólión található.
| 3.800 fő | |
116A nagyvezír, Hüszejn pasa magánhadserege (kapu halki)
| ||
Belső és külső lovas szolgálattevők
|
kb. 500 fő
| |
A szercsesme vezette lovas szekbánok
|
1.000 fő
| |
Dívánék22 és önkéntesek (gönüllü)
22 Minden valószínűség szerint az oszmán főemberek kíséretében gyakori, többnyire deli néven ismert lovasokat takarja (vö. Römer 1955: 43–45).
|
200 fő
| |
Tatárok
|
100 fő
| |
Szari göllü23 puskás gyalogosok
23 Egykor a Pasa szandzsákhoz tartozott Ruméliában, ma Ptolemaisz, Görögországban (vö. Majer 1984: 49).
|
500 fő24
24 Utóbb Ömer anatóliai beglerbég mellé adták őket, aki az eredetileg kiszemelt Abdi pasa vonakodása nyomán kapta ezt a posztot, a moszuli kormányzóságból lépve előre (Zübde 1995: 632).
| |
(Összesen lovas: 1.800, gyalogos: 500)
| ||
Szivasz válija, vezir Iszmail pasa25 magánhadserege
25 A névtelen krónikás arról tud, hogy korábban is beglerbégként működött, majd 1697. július 24-én vezíri rangot kapott, s magánhadseregével egy pontosan meg nem jelölt hadjáratra rendelték (Anonim 2000: 160). Különféle önkényeskedései miatt azonban sokan panaszkodtak ellene, ezért 1698. augusztus 3-án kivégezték (Zübde 1995: 643).
| ||
Belső és külső lovas szolgálattevő és levend
|
kb. 400 fő
| |
Tartományi hadsereg
|
1.000 fő
| |
Anatólia válija, vezir Ali pasa26 magánhadserege
26 Ali pasa kincstárnok volt, s a neki felajánlott anatóliai kormányzóságot végül nem fogadta el. Helyére, mint fentebb említettük, a korábbi moszuli beglerbéget, Ömert nevezték ki (Zübde 1995: 632).
| ||
Belső és külső lovas szolgálattevő és levend
|
kb. 500 fő
| |
Tartományi hadsereg
|
2.500 fő
| |
Karamán válija, vezír Haszán pasa,27 aki a Nigdei
27 A névtelen krónikás is így hívja (Anonim 2000: 131). A Zübde szerzője, Defterdár Szari Mehmed pasa mást is elárul róla: amikor a boszniai lázadók megtámadták és felégették Szarajevót számos üzletével egyetemben, a Karamánba már kinevezett, de oda még el nem indult Haszánt irányították át rendet tenni (Zübde 1995: 631).
| ||
szandzsákot is bírja
| ||
Belső és külső lovas szolgálattevő és levend
|
kb. 400 fő
| |
Tartományi hadsereg
|
700 fő
| |
Dijárbekir válija, vezír Durszun Mehmed pasa28
28 Így ismeri a névtelen krónikás is (Anonim 2000: 131). Ruzzini velencei követ jelentésében, illetve annak magyar fordításában: „a tursuni Mehmet pasa” (Szita – Seewann 1997: 274). Korábban többek között erzurumi, majd karamáni kormányzó volt (Anonim 2000: 109, Zübde 1995: 338, 358 stb.).
| ||
Belső és külső lovas szolgálattevő és levend
|
kb. 600 fő
| |
117Hizzo örökletes ura (hákim)29 Mahmud hán
num A török szövegben a ber vedzsh-i odzsaklik Hizzo hákimi („örökletes családi birtokként Hizzo ura”) kifejezés szerepel. A kurd törzsi vezetőknél szokásos, különleges szandzsákbégség (hükümet) egyik esetéről van szó, amikor a tisztség a főnöki családon belül öröklődött, s a központi hatalom csak korlátozottan avatkozott be a szandzsák életébe; 1632–1641 között hat ilyen hükümet volt, a többi kurd területen másféle szandzsákokat alakítottak (Kunt 1978: 191–192, Ágoston 2002: 36–40).
| ||
magánhadserege
|
100 fő
| |
Palu örökletes ura, Szülejmán hán magánhadserege
|
150 fő
| |
Dzsizre örökletes ura Seref hán magánhadserege
|
200 fő
| |
Isziird30 szandzsákbégje Abdullah magánhadserege
30 A kurd szandzsákok között 1632–1641-ben felsorolt Sziird nevűvel azonosíthatjuk (Kunt 1978: 191). Ma Siirt város Törökország keleti részén.
|
40 fő
| |
Beglerbégek és szandzsákbégek katonái (nem számítva a
| ||
|
31 Több jelentése van: 1. A janicsár hadtest ilyen nevű tagjai a piszkos munkákat végezték (Fodor 1989: 27–28); 2. Az adó és szolgálat alóli mentességet biztosító iratokban a karakul feladat a dzserehorral együtt szerepel, ami szintén nehéz fizikai munkára utal (Orhonlu 1984: 75; l. még: Mühimme 7: 281, No. 581). 3. Vidéki karakullukcsukat a 18. századi források is említenek anélkül, hogy feladataikat pontosan leírnák (Cezar 1965: 288, 312).
num A szó sátorverőt és zászlóvivőt is jelenthet.
| ||
Adana beglerbégje Miftáhi Szülejmán pasa33
33 Valamikor 1695-ben kapott itt megbízatást (Anonim 2000: 109).
| ||
– lovas
|
400 fő
| |
Tartományi hadsereg
|
400 fő
| |
Maras beglerbégje, Halil pasa, aki Akszarajt is bírja
| ||
– lovas díváne
|
150 fő
| |
|
34 Ma Afyon, korábban Afyonkarahisar.
35 E nagy kiterjedésű alkormányzóság központja Bursza volt.
| ||
árpalikként36 birtokló Ahmed pasa – lovas
36 Ebben a korban a tartományi kormányzók (ritkábban mások is) jövedelmük kiegészítésére, máskor pótlására ilyen elnevezéssel gyakran kapták meg más szandzsák(ok) bevételeit.
|
300 fő
| |
Alaije és Karaszi szandzsákjait árpalikként
| ||
birtokló Abdülkadir pasa37 – lovas
37 Ekként említi a névtelen krónikás is az 1695-ös kinevezések között (Anonim 2000: 109). Alaije (ma Alanya) kéziratunk egy későbbi bejegyzése szerint külön szandzsákbéget kapott Sábán bég személyében, s neki kellett egymagában 150 embert adnia. Karaszi az egykori török bégségről kapta nevét, központja Bergama (Pergamon), majd Balikeszir volt.
|
150 fő
| |
Szaruhán szandzsákbégje (mutaszarrif),
| ||
Redzsebpasazáde Kászim pasa38 – lovas
38 A névtelen krónikás szerint 1695-ben Szaruhán élére Redzseb pasa került (Anonim 2000: 109), de lehet, hogy a teljes névnek csak egy részét írta le.
|
200 fő
| |
118Ankara és Kangiri39 szandzsákbégje (mutaszarrif),
39 Kangiri: Ma Çankiri, Ankarától északkeletre.
| ||
Ali pasa40 – lovas
40 Így írta – Ankarára korlátozva – Ruzzini is (Szita – Seewann 1997: 273).
|
300 fő
| |
Teke szandzsákbégje (mutaszarrif), Harre (?)
| ||
Ali pasa – lovas
|
200 fő
| |
Mentese szandzsákbégje (mutaszarrif),
| ||
Ibrahimpasazáde Ali pasa – lovas
|
250 fő
| |
Szigla41 szandzsákbégje (mutaszarrif), Ibrahim
41 Az bizonyos, hogy Szigla vagy Szugla nevű szandzsák létezett az Oszmán Birodalomban, s Izmirtől nyugatra feküdt, de településként nem sikerült azonosítani.
| ||
pasa – lovas
|
150 fő
| |
|
42 Ma Kozan, Adanától észak–északkeletre.
43 Ma Içel, mely egyben Mersin városát takarja, Adanától keletre.
| ||
Haszán pasa – lovas
|
200 fő
| |
Hamid és Aksehir szandzsákbégje (mutaszarrif),
| ||
Tatar Szálih pasa44 – lovas
44 A névtelen krónikás szerint 1694-ben csak Hamidot kapta meg (Anonim 2000: 91, 109). A kiutalás pontosabb dátuma a másik történeti munkából derül ki, s novembernek felel meg (Zübde 1995: 502).
|
200 fő
| |
Kajszeri és Kirsehir szandzsákbégje, Mehmed bég
| ||
– lovas
|
200 fő
| |
Amaszja szandzsákbégje, Hüszejn bég45 – lovas
45 A szandzsákot később Boz bég szercsesmének adták.
|
200 fő
| |
Karsz-i Maras46 szandzsákbégje, Mevludpasaoglu
46 Az elnevezésre ld. Anonim 2000: 206. Másutt „Karsz, Marashoz tartozik” formában szerepel (Kunt 1976: 188).
| ||
Mahmud bég47 – lovas
47 Feltehetőleg azonos a Ruzzininél Menludnak írt vagy annak olvasott pasával (Szita – Seewann 1997: 274, No. 36).
|
15 fő
| |
Szultán Önü48 szandzsákbégje (mutaszarrif),
48 A szandzsák a mai Eskişehir körüli területeket foglalta magába.
| ||
Pehlivanoglu Iszmail bég [– lovas]
|
200 fő
| |
Divrigi szandzsákbégje, Gázi Ibrahim bég49 – lovas
49 Itteni szolgálata 1695-ben kezdődött (Anonim 2000: 109).
|
50 fő
| |
Bejsehir szandzsákbégje, Ahmed bég – lovas
|
80 fő
| |
Malatja szandzsákbégje, Risvánoglu Halil bég50 – lovas
50 Talán ő lett később Maras beglerbégje (Zübde 1995: 721).
|
150 fő
| |
Beni Rabija51 szandzsákbégje, Idrisz bég [– lovas]
51 E ritkán előforduló közigazgatási egység a Rakkai beglerbégséghez tartozott, valószínűleg Rasz al-Ajnból irányították (Birken 1976: 200; Kiliç 1997: 61, 157–158).
|
25 fő
| |
Kirk Kilisze52 szandzsákbégje Musztafa bég
52 Az eredetileg „negyven templomot” jelentő trákiai szandzsák neve később Kirklareli (ma Kirklareli) lett.
| ||
119(nyelv- és hírszerzési feladatokkal) – lovas
|
30 fő
| |
Csirmen53 szandzsákbégje, Musztafa bég – lovas
53 Az egykori közigazgatási központ ma Ormenion néven kis falu Görögországban, Edirnétő1 nyugatra.
|
30 fő
| |
Tarzusz szandzsákbégje, Bayezidoglu Kalender
| ||
bég – lovas
|
200 fő
| |
Maras tehetős lakosai közül a magyarországi
| ||
hadjáratra kijelöltek54
54 Arról a viszonylag ritka esetről van szó, amikor gazdag alattvalókat arra kényszerítettek, hogy vagyonukból meghatározott számú katonát állítsanak ki.
| ||
Ahmedpasaoglu Haszán
|
50 fő
| |
Abdülfettah
|
50 fő
| |
Keskikoglu Hadzsi Mehemmed
|
60 fő
| |
Hadzsi Kalender nagybátyja, Veli
|
70 fő
| |
A csavusok korábbi kethüdája, Mehmed
|
50 fő
| |
A korábbi tezkeredzsi, Bahtijaroglu
| ||
Mehmed
|
40 fő
| |
Aksehir tehetős lakosai
| ||
Ibrahim
|
35 fő
| |
Mehmed
|
35 fő
| |
Az antaljai bírósági körzet (kazá) lakosai
| ||
Karamanlioglu Ebubekir
|
25 fő
| |
Karamanlioglu Musztafa
|
40 fő
| |
Elmalu55 bírósági körzet
55 Ma Elmali, Antaljától nyugat–délnyugatra.
| ||
Gürdzsioglu Ömer
|
50 fő
| |
Kara (?) Murad
|
50 fő
| |
Kas56 bírósági körzet
56 Antaljától délnyugatra fekszik a tengerparton.
| ||
Musztafabégoglu Kadri
|
50 fő
| |
Deli oglan Musztafa
|
50 fő
| |
Egridir57 bírósági körzet
57 Város az azonos nevű tó mellett, Antaljától északra.
| ||
Evrahbégoglu Hüszejn
|
40 fő
| |
Lefke58 bírósági körzet
58 Ma Osmaneli Izniktől kelet–délkeletre (Majer 1984: 45).
| ||
Hadzsi Haszanoglu Mürteza
|
30 fő
| |
Kerimoglu Musztafa
|
20 fő
| |
120Rumélia válija, vezír Abdi pasa59 magánhadserege
59 Korábban a nagyvezír, Elmász Mehmed pasa kethüdája volt, s a zentai csata után tették meg ruméliai beglerbégnek (Zübde 1995: 626).
| ||
– gyalogos
|
1.000 fő
| |
– lovas
|
500 fő60
60 Időközben, a fősereg megérkezéséig, Belgrád védelemére rendelték, elvileg a tartományi erőkkel, de azok számát másodszorra nem tüntették fel.
| |
Rumélia tartományi hadserege
|
4.000 fő
| |
|
61 Janja szandzsákot és várost nálunk sokáig Janinaként ismerték, a település ma Ioánnina Görögországban. Dukagin: A szandzsák albán és szerb területeken feküdt, székhelye valószínűleg Ipek (Pecs) volt. Prizrin: ma Prizren.
62 Bizonyára azonos a fentebb már említett ilyen nevű pasával.
| ||
– lovas
|
200 fő
| |
– gyalogos
|
500 fő63
63 Ezeket a katonákat később Belgrád védelmére rendelték (de lehet, hogy a megjegyzés a következő tételben szereplő szkopljeiekre vonatkozik).
| |
|
64 Ma Szkoplje.
65 Ma Kjusztendil Bulgáriában.
| ||
(mutaszarrif), Szerhadlü Mehmed pasa66
66 1690–91-ben állomáshely nélkül bukkan fel (Zübde 1995: 381). 1702 februárjában csakugyan Küsztendil mutaszarrifja, de ekkor Aladzsa Hiszárt élvezte második jövedelemforrásként (Zübde 1995: 727). Ez év októberében viszont már Davud pasa működött a bulgáriai városban (Kiliç 1997: 89).
| ||
magánhadserege – lovas
|
300 fő
| |
Avlonja és Delvine szandzsákbégje (mutaszarrif),
| ||
Kaplanpasazáde Zejnel pasa67
67 A névtelen krónikás ismét rövidített, csak Kaplan pasaként szerepelteti őt 1694–95-ben (Anonim 2000: 91, 109). Defterdár Szari Mehmed pasa viszont a teljes alakot kiírja, midőn előadja, hogy Temesvár védelmére rendelték őt 1697. szeptember 17. és október 16. között, helyére pedig a fia került (Zübde 1995: 627).
| ||
– gyalogos
|
500 fő
| |
– lovas
|
200 fő
| |
Ohri szandzsákbégje (mutaszarrif) Adem pasa68
68 Korábbi szolgálatai fejében 1694. október 18-án nevezték ki ide, egyben arra is megbízást adtak neki, hogy az albán levendeket irányítsa (Anonim 2000: 86). Nem felel meg tehát a valóságnak, hogy ankarai bég lett volna (Szita – Seewann 1997: 350).
| ||
– gyalogos
|
500 fő
| |
– lovas
|
200 fő
| |
Elbaszán szandzsákbégje (mutaszarrif), Ali pasa69
69 Őt is felleljük azok között, akik 1695-ben jutottak új pozícióba (Anonim 2000: 109).
| ||
– lovas
|
100 fő
| |
– gyalogos
|
200 fő
| |
121Kisázsia egyes váraiból a magyarországi hadjáratra
kirendelt várkatonák (müsztahfiz) | ||
Anatóliai tartomány
|
390 fő
| |
Szivasz tartomány
|
368 fő
| |
Karamán tartomány
|
300 fő
| |
Adana tartomány
|
303 fő
| |
Maras tartomány
|
47 fő
| |
Dimetoka vára70
70 Ma Didymótichon, Görögországhoz tartozik, tehát nem Anatóliában feküdt.
|
17 fő
| |
Összesen:
|
1.36871
71 Helyesen összeadva 1425.
| |
Özü beglerbégje, Ibrahim pasa72 magánhadserege
72 Ibrahim pasa először 1695-ben szerepel e rangban (Anonim 2000: 109).
|
800 fő
| |
A Nikápoly szandzsákját árpalikként bíró (mutasarrif)
| ||
Ahmed pasa – lovas
|
200 fő
| |
A dunai flotta (fizetésük rendezve73)
73 Sajnos az összegeket nem tüntették fel.
| |||||
Kaljata
|
10
|
egyenként 227 fő
|
2.270 fő
| ||
Firkata
|
5
|
egyenként 100 fő
|
500 fő
| ||
Kis firkata
|
28
|
egyenként 80 fő
|
2.240 fő
| ||
Sajka
|
39
|
egyenként 40 fő
|
1.560 fő
| ||
Odzsaklik sajka
|
12
|
491 fő
| |||
Tehetősek sajkái
|
5
|
200 fő
| |||
Havasalföldi sajka
|
5
|
200 fő
| |||
1 barcsa és 3 havasalföldi sajka
|
160 fő
| ||||
Üsztü acsik
|
100
|
900 fő
| |||
Összesen:
|
8.521 fő
| ||||
Portai nyugalmazott janicsárok (Belgrádba küldve)
|
500 fő
| ||
Beslü lovasok (Edirnéből Belgrádba küldve;
| |||
elszegődési pénzük, zsoldjuk fizetve)
|
200 fő
| ||
Kurucok (Havasalföldről Belgrádba küldve;
| |||
zsoldjuk és ellátmányuk a kincstártól)
| |||
– gyalogos
|
200 fő
| ||
– lovas
|
300 fő
| ||
Jerli kul (Újpalánk védelmére írandók, elszegődési
pénzük és zsoldjuk elküldve) | 400 fő | ||
Puskás gyalogosok (a Vaskapunál a Dunában lévő sánc
védelmére írandók, elszegődési pénzük és zsoldjuk elküldve) | 200 fő74
74 Az utóbbi két szám nincs a végösszegben.
| ||
122Összesen
|
gyalogos:
|
54.803
| |
lovas:
|
36.565
| ||
Mindösszesen
|
91.368 fő75
75 Helyesen összeadva 91.466 fő.
| ||
A korábbi móreai főparancsnok (szeraszker), most a
| |||
Szaloniki szandzsákot árpalikként bíró vezír
Haszán pasa (aki a magyarországi hadjáratra lett kirendelve) magánhadserege |
500 fő
| ||
Evlád-i fátihán – gyalogos
|
3.439 fő76
76 Ennek a két kontingensnek a létszáma a fenti végösszegben nem szerepel.
|
[Teljes várható létszám:
|
95.405 fő
| |
a dunai flotta nélkül:
|
86.884 fő]
| |
Mielőtt a fenti adatok elemzésébe fognánk, nem kerülhető meg egy kényes kérdés: tényleges számokat közöl velünk a lista, vagy csupán az oszmán vezetés vágyálmát vetették benne papírra? A kérdés azért is indokolt, mert a Szita László és Gerhard Seewann forráskiadványában 55. sz. alatt közölt, a törökök zentai táborában talált (és fordításban fennmaradt) dokumentum, amely az oszmán had rendjét és létszámát írta le még a csata előtt, több ponton egyezéseket és nagyságrendi hasonlóságokat mutat forrásunkkal (Szita – Seewann 1997: 269–275). Márpedig ezt az iratot a velenceiek bécsi követe hamisításnak, a keresztények félrevezetésére készített, „elképzelt találmánynak” nevezte, amelyben a törökök szándékosan eltúlozták seregük méreteit.
Kétségtelen, hogy a velencei diplomata egy-két észrevétele komoly megfontolást érdemel. Így például a fegyverkovácsok létszámára, a janicsárok felhígulására és felhasználásuk akadályaira, vagy éppen a zsoldosok toborzásában jelentkező nehézségekre vonatkozó állításaiban sok igazság lehet. Egészében véve azonban sem az általa látott, sem a kezünkben lévő török forrás nem tartalmaz akkora túlzásokat, amelyek feltűnően ellentmondanának az eddig ismertté vált oszmán dokumentumoknak. A követ ama kifogása például, hogy „a Portának sohasem, még a legnagyobb hadi készülődései alkalmával sem volt több mint 20 ezer janicsárja” (Szita – Seewann 1997: 271), bizonyíthatóan téves. Az 1669–70-es pénzügyi évről fennmaradt hivatalos elszámolás szerint 53.849 janicsárnak folyósítottak zsoldot, s ugyanekkor a fegyverkovácsok száma, akikről 123Ruzzini azt közölte, hogy 600-nál is kevesebben voltak, megközelítette a 4.800-at (Barkan 1956: 227).77
77 A létszámokhoz ld. még Uzunçarşili 1984a, 1984b, Fodor 1986: 26.
Ugyanakkor dőreség lenne azt állítani, hogy a kimutatásunkban feltüntetett, több esetben még toborzandónak, összeírandónak mondott csapatokat valóban egytől egyig és hiánytalanul kiállították. Többek között erre vall a hász-bégek katonáinál található bejegyzés, amely szerint a 810 főből 768 hiányzik. Viszont az is tény, hogy ilyen típusú megjegyzést másutt nem találtunk. Mindazonáltal a 4. jegyzetben kifejtettek értelmében nincs biztos jogalapunk azt sugallni, hogy a már egybegyűlt erőket látnánk itt, hisz télidőben nemigen várakoztathatták a katonákat. Ám ha figyelembe vesszük, hogy a török listán szereplő teljes létszám csaknem megegyezik az 1698-as, nyilván március 11. utáni szemlén állítólag regisztrált haderővel, s hogy 1698 augusztusában a keresztény felderítők legalább 60.000-re tették a nagyvezír Belgrádban táborozó seregét (Sugár 1983: 397, 402), akkor arra kell következtetnünk, hogy a törökök több-kevesebb sikerrel mégiscsak végrehajtották a tervbe vett mozgósítást. Hangsúlyoznunk kell, hogy az oszmán állam ekkor már másfél évtizede viselte a többfrontos háborúk megpróbáltatásait, s tartalékai alaposan megcsappanhattak. Éppen ezért meglepő, s némileg új fénybe helyezi a birodalom potenciálját, hogy a hatalmas veszteségek dacára a vezetés nemcsak képesnek tartotta magát egy ilyen impozáns haderő megszervezésére, hanem jelentős részét valóban ki is tudta állítani (nem beszélve arról, hogy erejéből a tengeri és a dunai hajóhadak újjáépítésére is futotta). Miután a lista belső használatra készülhetett, nincs okunk szándékos torzításokra gondolni. Az elemzésnél ezért jobb híján a forrásban megadott számokkal dolgoztunk (vagyis úgy vettük, mintha minden feltüntetett katona megérkezett volna Belgrádba), mert abból indultunk ki, hogy a szerkezeti arányok a távolmaradások ellenére sem módosulhattak lényegesen. Magyarán szólva: úgy véljük, hogy azok a mélyreható változások, amelyeket a lista az oszmán hadszervezetben jelez, tendenciájukban akkor is érvényesek, ha a kereken 85.000 főnyi mozgósított harcosból csak 65–70.000 jelentek volna meg a nagyvezír táborában.
Ha a török katonákat fegyver- és csapatnemek (gyalogság, lovasság, puskások, udvariak, tartományiak stb.) szerint csoportosítjuk, és táblázatos formában is összefoglaljuk, jól látható, hogy az oszmán kormányzat a megelőző évtizedekben komoly lépéseket tett a katonai modernizáció érdekében.
124A magyarországi hadjáratra mozgósított csapatok (1697-98)
Csapatnemek
|
lovas
|
gyalogos
| |
1. Portai zsoldosok (kapu kulu)
|
37.170
(42.78%) | ||
a. lovas (szpáhi, szilahtár)
|
11.670
| ||
b. fegyverkovács, tüzér
|
7.000
| ||
c. janicsár
|
18.500
(21%) | ||
2. Kormányzók magánhadserege
(kapu halki) |
14.070
(16.19%) | ||
a. lovas
|
10.870
(77%) | ||
b. gyalogos
|
3.200
(23%) | ||
3. Tartományi timár-birtokos sereg
(ejálet aszkeri) |
10.100
(11.62%) | ||
a. szpáhi
|
8.600
| ||
b. udvari müteferrika és csavus
|
1.500
| ||
4. Kincstári puskás gyalogosok
(miri pijáde tüfenkendaz) |
8.300
|
8.300
(9.55%) | |
5. Portai önkéntesek (serdengecsti)
|
4.000
|
4.000
| |
6. Nem-timáros tartományi csapatok
|
13.244
(15.24%) | ||
a. lovas
|
4,847
(36.6%) | ||
1. önkéntesek (szpáhi és szilahtár
szerdengecsti) |
1.393
| ||
2. zsoldos (szekbán)
|
1.000
| ||
3. egyéb
|
2.454
| ||
b. gyalogos
|
8.397
(63.4%) | ||
1. hász-bégek puskásai
|
810
| ||
2. vegyes
|
4.974
| ||
3. várkatonák
|
1.368
| ||
4. Egyiptomi szerdengecsti
|
500
| ||
5. 17 tehetős polgár által kiállítottak
|
745
| ||
Összes
|
37.487
(43.15%) |
49.397
(56.85%) |
86.884
(100%) |
7. A dunai flotta személyzete és
katonasága (gyalogos) |
8.521
|
8.521
| |
Teljes létszám
|
37.487
(39.3%) |
57.918
(60,7%) |
95.405
(100%) |
125Rhoads Murphey nemrégiben azt írta az oszmán hadviselésről szóló összefoglalásában, hogy „a bevonultatott gyalogos és lovas csapatok aránya sohasem haladta meg az egy a kettőhöz arányt, és többnyire az egy a háromhoz nagyságrendet követte” (Murphey 1999: 36). Ez a kijelentés nemcsak a Zenta utáni, hanem minden valószínűség szerint az annál jóval korábbi időszakra sem állja meg a helyét: a gyalogság aránya 1697–98-ban 57% körül mozgott, ami még magasabbra, 60–61%-ra emelkednék, ha a dunai flotta legénységét is ide számítanánk. A csapatok minőségét ezúttal nem, pusztán összetételüket tekintve az oszmán hadsereg eléggé megközelítette, olykor már-már elérte a vetélytárs Habsburg haderőket. A Habsburg birodalmi főseregben néhány nagyobb hadjárat évében a következőképpen alakult a gyalogosok és a lovasok létszáma (Bánlaky 1940).
1683
|
1684
|
1685
|
1687
|
1697
| |
gyalogos
|
28.000
|
39.000
|
28.650
|
30.000
|
28.000
|
lovas
|
15.000
|
20.000
|
23.800
|
20.000
|
12.000
|
A török jegyzék más tekintetben is jelentős hadügyi előrelépésről tanúskodik: félreérthetelenül mutatja a timár-birtokos szpáhik végletes leértékelődését. A hagyo-mányos javadalombirtokosok és fegyveres kísérőik (ejálet aszkeri) részaránya 11–12%-ra zuhant (a 16. században ez megközelíthette az 50%-ot).78 Ha ehhez (a toborzás, ellátás és fizetség megváltozott módja miatt nem egészen jogosan) hozzávesszük a beglerbégek és a szandzsákbégek magánhadseregeit, amelyek az egész haderő 16%-át tették ki, akkor is csak 28%-ot kapunk, ami kevesebb mint egy harmada az egész Magyarországra vezényelt haderőnek. De legalább ilyen fontos, hogy már ez az abszolút számában csak enyhébben, ám relatív súlyában alaposan megfogyatkozott seregrész sem mindenestől hagyományos, könnyűlovas páncélos harcosokból állt. A nagyvezír és a kormányzók 14.070 főt kitevő magánkatonaságából 3.200-an (23%) gyalogosok voltak. Ilyen új típusú, gyalogos kíséreteket a nagyvezír és öt balkáni beglerbég és szandzsákbég alkalmazott. Ez nem lehet véletlen, és nyilván európai hatásra vezethető vissza, hiszen a nagyvezíreken kívül az itt állomásozó katonai parancsnokok találkoztak legtöbbször a modern európai seregekkel, nekik kellett elsőként alkalmazkodniuk az újfajta hadviselési szokásokhoz.
78 Az egyes alakulatok 1526–28 körüli megoszlásról: Inalcik 1994: 89; a Mohácsra vonuló szultáni seregről: Káldy-Nagy 1974: 72–82; az 1543. évi szultáni had összetételéről ld. Ipçiog˘lu 1990: 137–159, főleg 140–143 (több elírással).
Az európai hatások a kézi tűzfegyverekkel felszerelt, nem-udvari kötődésű gyalogság tömeges felhasználásában is megmutatkoztak. Ezeknek 126az alkalmilag toborzott puskásoknak a minimális aránya 1697–98-ban megközelítette a 10%-ot, azaz magukban (az udvariak és egyéb puskások nélkül) csaknem annyian voltak, mint a timár-birtokos szpáhik. Az utóbbiak egyébként jócskán lemaradtak a többi tartományi katonelem: szekbán, szerdengecsti és evlád-i fátihán mögött is, akik – lovasok és gyalogosok, nem számítva közéjük az előbb említett, kincstár által felfogadott és külön kezelt puskás gyalogokat – a török fősereg 15%-át adták.
Végezetül egy olyan adatra hívjuk fel a figyelmet, amely talán a legbeszédesebben mutatja, mennyire eltolódtak a hagyományos arányok az egyes csapatnemek között. A portai zsoldos alakulatok, köztük a jócskán felduzzadt és puskákkal felszerelt janicsár ezredek, csaknem 43%-át (a janicsárok egyedül 21%-át) tették ki a nagyvezír irányította seregnek. Ezzel messze maguk mögé utasították a timáros szpáhikat, akik a 16. században még a legfontosabb katonai és társadalmi ellensúlyt alkották velük szemben.
Meg kell megjegyeznünk, van olyan vélemény is, hogy az oszmánok éppen az elsietett modernizációval, a könnyűlovas egységek túl gyors leépítésével követtek el hibát, mert a kelet-európai syteppéken ezek nélkül az egységek nélkül nem lehetett esélyük a lengyel nehézpáncélos huszárokkal szemben (ugyanúgy, mint Bécsnél 1683-ban, ahol a lovasrohamok döntötték el a kahlenbergi ütközet kimenetelét; Kołodziejczyk 1999: 147). Hasonló jelenségek a magyarországi hadszíntéren is megfigyelhetők: sokszor itt is a nehézlovas kürasszírok állították megoldhatatlan feladat elé az oszmánokat, mint például az 1691. évi szalánkeméni csatában (Seewann 1997: 61). Sőt, a török könnyűlovas, irreguláris csapatok mintájára a keresztény seregekben is megjelentek a horvátokból, magyarokból és szerbekből toborzott huszárezredek (Seewann 1997: 64), tehát az oszmán hadviselés „visszahatásáról” is lehet beszélni. A közép- és kelet-európai hadszíntér eme sajátosságai sem feledtethetik azonban, hogy a fő tendencia a gyalogság és a tüzérség fokozott alkalmazása volt, s az oszmánok nyilván nem véletlenül fejlesztették hadseregüket ebben az irányban. Véleményünk szerint nem elhamarkodták a modernizációt, hanem inkább féloldalasan hajtották végre: miközben növelték gyalogságukat és tűzfegyvereik számát, hatékonyságát, arra már nem maradt erejük, hogy lovasságukat is a kor követelményei szerint szervezzék át.
Bár a megkezdett a szerkezeti átalakításokkal nem tudták megakadályozni a Habsburgokat Magyarország nagy részének elfoglalásában, erőfeszítéseik annyiban mégis sikeresnek mondhatók, hogy a Balkán nagy részét és egy ideig a Temesközt képesek voltak megvédelmezni a keresztény szövetség támadásaitól. A fenti forrásközléssel és ahhoz kapcsolódó észrevételeinkkel ezekre az erőfeszítésekre, az oszmán hadügy 17. század végi változásaira kívántuk felhívni a figyelmet.
