A könyvnyomtatás fejlődése és a hadtudományi nyomtatványok
A könyvnyomtatás fejlődése és a hadtudományi nyomtatványok
A hadügyi forradalom, a tűzfegyverek európai elterjedése és a könyvnyomtatás forradalma időben igen közel, majdnem azonos időszakban következett be. A 17. századi híres francia filológus, Claude de Saumaise (Salmasius) a rómaiak hadviselését tárgyaló könyvének bevezetőjében idézi azt a kortársi véleményt, miszerint három felfedezés formálta át a világ képét: a könyvnyomtatásé, a lőporé és a mágneses iránytűé. A hadügyi forradalommal kapcsolatos vitáktól, periodizációs kérdésektől függetlenül, nyilvánvaló, hogy az európai hadseregek fegyverzeti, technikai és harcászati átformálását, illetve az erődítéstechnika és a várostromok területén bekövetkezett gyors változásokat részben ösztönözte, részben pedig végigkísérte a hadtudományi szakmunkáknak a korábbihoz képest robbanásszerű mennyiség növekedése és – a könyvnyomtatásnak köszönhetően – gyors európai elterjedése.
Annak ellenére, hogy Jorge Radendorfer, frankfurti csodadoktor, a 15. század második felében, sokak véleményével egyezően írhatta: „hadfivá csakis a gyakorlat tesz, s nem a könyvek tanulmányozása vagy a trójai háború olvasmányai”, a katonai kérdések iránt érdeklődők sohasem mondtak le a könyvekből megszerezhető ismeretekről. A 16. század végén már kevés olyan nagyobb európai könyvgyűjtemény akadt, ahol legalább 42egy-két, a hadügyi kérdésekben eligazító könyvet ne lehetett volna találni. A korábbi vélekedés megváltozását jelzi, amit Sir Clement Edmondes írt Caesar-fordításának bevezetőjében (1600): „Ahhoz, hogy egy katona a hadtudományban magas szintre jusson el, nem elég a mégoly hosszú harctéri gyakorlat. Olvasás és elmélkedés szükséges hozzá.”
A hadtudományi témájú nyomtatványok arányát a világ könyvtermelésének egészén belül természetesen nem szabad túlhangsúlyozni, hiszen az mindig is igen alacsony maradt. Ez éppúgy igaz az ősnyomtatványok korára, amikor a téma iránti érdeklődés még meglehetősen csekélynek mondható, mint a 16. századra, az antikvák korára, amikor a katonai témájú kiadványok száma a korábbinak a többszörösére nőtt, eközben azonban a könyvkiadók által megjelentetett művek száma is megsokszorozódott.
A szaktudományos munkák példányszáma jóval alatta maradt az iskolai kötelező olvasmányokénak. Fennmaradt egy, a kiadó és a szerző örököse közötti szerződés 1624-ből, Romagnában. Ebben a kiadó, Girolamo Cimatti, egy jól ismert itáliai egyetemi professzor, Girolamo Mercurioli Hippokratész-kommentárjának nyolcszáz példányban való megjelentetését vállalta a szerző fiával és örökösével kötött szerződésben. A mű, a kiadó hosszas tépelődése után, 1626-ban, Forliban meg is jelent. John Dee tengerészeti művét kiadója 1577-ben még ennél is kevesebb, mindössze száz példányban nyomtatta ki. Jellemző, hogy Plantin hadtudományi témájú kiadványokat – Vegetius (1585) és Aurelio de Pasino egy-egy művét (1579) – a várható kisebb haszon miatt csak kivételesen jelentetett meg. A realitásokra figyelmeztet a Hollandiában a 17. században megjelent német nyelvű könyvek katalógusa is: 623 tétele közül 19 tartozik a hadtudományiak közé.
A hadügyi fejlődés eredményeinek befogadásához Nyugat- és Közép-Európában egyaránt fontossá vált, hogy a szakirodalom, a kiadások közkézen forogjanak. A szükségképpen váltakozó színvonalú munkák mind hozzájárultak ahhoz, hogy a társadalom vezető, de általában az olvasó rétegeiben a katonai fejlődés elméleti szintűértelmezéséről is tudomást szereztek, és a maguk szintjén befogadták azt. E fejtegetések valóságtartalmát az európaival gyökeresen ellentétes török fejlődéssel lehet a legjobban igazolni. A török tüzérség a 15–16. században még lépést tartott az európaival, ám ezt követően végzetes hátrányba került vele szemben. A kutatás kétséget kizáróan bizonyította, hogy ennek egyik fő oka az volt, hogy elmaradtak az európai hadtudomány, így a tüzérség, ballisztika legújabb eredményeitől, vívmányaitól. Ideológiai, nyelvi korlátok mellett ebben nagy szerepe lehetett annak, hogy a Török Birodalomban ismeretlen maradt a könyvnyomtatás. Lefordították ugyan Pietro Sardi 1621-ben, Velencében kiadott művét (L’artigliera), de ez nem jelent meg, miként kéziratban maradt Montecuccolinak Commentarii bellici című munkája is, amit feltehetően a magyar származásúIbrahim Müteferrika fordított törökre. A török hadireform szorgalmazói majd csak a 19. században jutnak el a nyomtatott munkák használatához. Hasonló a helyzet Oroszországban is, ahol a tudomány, a tanulás jelentésű„nauka” szó először egy német katonai szabályzat fordításában bukkant fel.
