ZÁRÓKÉP Egy villanás a katonákról
ZÁRÓKÉP
Egy villanás a katonákról
Egy villanás a katonákról
Gyakran felvetődik a kérdés, hogy a Habsburgok a Magyarországon harcoló nagy keresztény hadseregek vezetését miért nem bízták soha magyar katonákra. Ennek a Bocskai-felkelésig – bármilyen hihetetlen – nem politikai, hanem szakmai okai voltak. A tizenötéves háború idején a keresztény hadak főparancsnoka elvben valamelyik osztrák főherceg volt. A tényleges vezetés azonban mindig birodalmi németek (Karl Mansfeld és Adolf Schwarzenberg), olaszok (Giorgo Basta) vagy franciák (Philip Emmenuel Mercoeur herceg) kezében volt. Annak ellenére, hogy a hadseregben rengeteg képzett stájer, karintiai és alsó-ausztriai tiszt szolgált, a főparancsnokok között éppúgy nem találunk osztrákot, mint magyart. Ennek oka az volt, hogy a hivatásszerűen katonáskodó osztrákok is többnyire a magyarországi, s nem a franciaországi vagy németalföldi hadszíntereken szerezték meg képzettségüket. Itt viszont – tekintettel az 1568 óta fennálló hivatalos békére – sem az osztrákok, sem a magyarok nem gyűjthettek tapasztalatokat a hadseregek mozgatásáról, a nagy nyílt csaták megvívásáról vagy a várak módszerek ostromáról.
Nádasdy Ferenc, Batthyány Ferenc, Zrínyi György, Pálffy Miklós vagy Thurzó György kezében akár egy több ezres lovascsapat is csodákra képes, hajlékony, engedelmes eszköz volt. De a tüzérség, a több tízezernyi gyalogos, a komótos német és a gyors magyar lovasság összehangolása, mozgatása terén teljességgel járatlanok voltak. A magyarokból nem a nagy hadseregek vezetéséhez szükséges értelem vagy képesség hiányzott, csak az a húsz- harmincéves gyakorlat, amelyet egy Mansfeld, Basta vagy Mercoeur magáénak mondhatott.
A 150 éves török megszállás Magyarország politikai, társadalmi, gazdasági és katonai fejlődését sajátos utakra kényszerítette. A magyar hadvezéreknek és katonáknak másfél évszázadon keresztül máshogyan, más ellenséggel kellett harcolniuk, mint nyugat-európai társaiknak. Itt nem jobb, nem rosszabb, hanem alapvetően más képzettségre, taktikára, mentalitásra volt szükség. Céltalan és felesleges tehát a magyar katonák harcmódját, állóképességét, szervezettségét a nyugatihoz hasonlítgatni, hiszen más módon ugyan, de a végvárak és a végváriak megállták a helyüket, teljesítették kötelességüket, s egy katonánál ez az egyetlen, ami igazán számít.
Tüzérkatona munka közben. Arnold Westerhout rézmetszete (részlet).
