Az újnémetalföldi rendszer
Az újnémetalföldi rendszer
Utolsóként tárgyalom az újnémetalföldi rendszert, amelynek képviselője Menno van Coehorn altábornagy, a németalföldi várak és tüzérség felügyelője.27 Hogy ez a francia rendszerek utánra szorult, elválasztva előzményétől, az ónémetalföldi várak leírásától, azt az indokolja, hogy egyrészt időben ennek kialakulása esik legközelebb Buda ostromához, másrészt, épp emiatt, meglehetősen kétséges, vajon ismerték-e egyáltalán, hallottak-e róla a német és osztrák hadvezérek. Coehorn első írása, amely egy másik hadmérnökkel folytatott vita során keletkezett, 1682-ben, egy újabb 74hasonló pedig 1683-ban jelent meg. Elképzeléseinek összefoglalását, fő művét csak 1685-ben adta ki „Nieuwe Vestingbouw” címmel. E bizonytalanság ellenére, úgy érzem, mégis érdemes még ezzel a nagyszerű erődtípussal, mely véleményem szerint jobb Vaubanénál, foglalkozni.
27 Zastrow 1828. 31–41. o.; Zastrow 1839. 184–196. o.; Feldzüge d. Prinzen Eugen 1876. I. 611–612. o.; Müller 1892. 36–37. o.
68-697. ábra Vauban első rendszere 2.
){kind=small}
687/a. ábra Vauban első rendszere 2.
697/b. ábra Vauban első rendszere 2.
70-718. ábra Coehorn tervezete
){kind=small}
729/a.
){kind=small}
739/b.
){kind=small}
739/c.
){kind=small}
739/d.
){kind=small}
739/e. ábra
729/f. ábra
){kind=small}
A németalföldi várak korábban elmondott hiányosságai a francia–németalföldi háborúk során váltak nyilvánvalóvá, amikor a régi tíusú erődök sorra meghódoltak Vauban ostromtechnikája előtt. Coehorn teremtette meg az eredményes védekezés lehetőségét azzal, hogy a Speckle által megkezdett úton továbbhaladva, kiváló elődjnek rendszerét kora követelményeinek megfelelően továbbfejlesztette (8. ábra). Jóllehet Coehornnak sosem adatott meg, hogy teljesen új várakat építsen, a régi típusú erődök modernizálásával mégis jelentős eredményeket ért el. Nemcsak célszerűen átalakította ezeket, hanem, Vaubanhoz hasonlóan, nagyszerűen alkalmazkodott a helyi adottságokhoz. Coehorn legfontosabb alapelvként a flankírozás és a fedezettség biztosítását jelölte meg, valamint a gyalogsági védelem hatásfokának növelésére erődjeit, sok külső védmű felhasználásával, többszörösen szakaszolta. Ezek közé tartoztak a caponnière-ek (LM metszet a), és a tenaille (CD, EF metszet b).
Coehorn az olasz és ónémetalföldi rendszerekhez képest jelentős változtatásokat hajtott végre. Speckléhez hasonlóan alacsony, de igen erős, földsáncok mögé rejtett támfalakat (c) épített, bár ennek a tüzérség – igaz nemcsak az ő esetében – némileg kárát látta, mert nem mindig uralta a szükséges mértékben az előterepet. A flankírozás biztosítása végett teljesen átalakította a szárnyak szerkezetét, méreteiket a homlokvonaléhoz képest relatíve megnövelte, így azok már nagyságuknál fogva is képessé váltak feladatuk ellátására. Az általa tervezett szárny, akárcsak Specklénél, három részből állt, de attól eltérő elrendezésben, mivel itt a legfelső a bástyaszint (d), ezalatt egy középső szárny (e) helyezkedett el, majd pedig a közvetlenül a kurtina elé, a két bástya közé telepített tenaille oldala (b) képezte a harmadik lépcsőt (CD metszet). A három egység között árkok húzódtak. A szárnyak szabad kilövését biztosítandó, a Speckle-féle elgondolás szerint a kurtina két végét (fg) olyan szögben törte meg, hogy a szárny a védvonalra legyen merőleges. Ezzel megfelelő módon megoldotta a homlokvonalak és a főárkok flankírozását. A szárny belső fedezetét a brisure-ben rejtett kazamaták lövegei adták (h). Végül hatásos és egyedi megoldásnak bizonyult a bástyafülek önálló orillontoronnyáalakítása (JK metszet, i), amely a ravelint, a fausse braie-t (j) és a bástya homlokzatát egyaránt fedezte.
A szárnyak ilyeténképpeni átalakítása a bástyák méreteit tovább növelte, s most már két teljesen különálló részre bomlott, egy fő-, és egy alacsony sáncra, amelyeket igen széles, de kitűnően flankírozott szárazárok választott el egymástól. Ez a rendszer tulajdonképpen egy hatalmas méretű fausse briae volt. A bástyák közt fekvő, még rövidebbé vált kurtinát a ravelin mellett most már a tenaille is fedezte, amely egyben lehetővé tette az árok és a kurtina előterének kézifegyverekkel való pásztázását, valamint a fent említett módon a szárnyak védelmi berendezései közé is betagolódott. A kurtinát az új típusú, a bástyákhoz hasonlóan a szakaszolás elve alapján két, árkokkal (m) elválasztott sáncra (k, l) bontott ravelin teljesen elfödte. E szárazárkot a két végén elhelyezett caponnière-eken (a) kívül az orillontornyok is biztosították. Hasonló megfontolásból kerültek caponnière-rek a bástya szárazárkába is, míg a fedett út belső védelmét traverse-ek (n) látták el. Coehorn még a glacis oldalazásáról is gondoskodott, amikor a fedett út nagy fegyvertereinek (o) a glacis-ba nyúló beszögelléseibe kazamatázott galériákat (a) telepített. A contregarde (p) nála inkább csak fedező szerepet játszott, alakjára nézve egyszerű sánc volt (AB metszet).28
28 A 8. ábrán lévő, de a szövegben nem szereplő betűk magyarázata: 1 – cölöpsorok; r – a fegyvertér rediut-je; s – védőkazamata; t – raktárak; u – kazamatázott galéria; v – vizesárok; w – a ravelin reduit-je; x – pallisade-ok (rohamgátak); y – a fedett út kapui a kitöréshez.
Megállapítható tehát, hogy akárcsak Specke, Coehorn is egy minőségileg új 75rendszert hozott létre a korábbiakhoz képest. A védelem a szárnyakra támaszkodott, az igen erős és hatásos tűzfedezet következtében egy-egy védműszakasz kiesése sem járt katasztrófális következményekkel. Coehorn előrelátásáról tanúskodik az is, hogy a külső építmények sem helyet, sem anyagot nem nyújtottak az ellenfél befészkeléséhez, s ráadásul mindegyik többszörös kereszttűzbe fogható a szomszédos állásokból. A szakaszosság lehetővé tette a támadás lassítását, a védők állandóan rendezett visszavonulását. A rendszer hibájául róható fel, hogy nem mindenütt állt rendelkezésre elegendő hely a tüzérség számára, túl sok hárult a kézifegyverekre, viszont a lefogandó terület ezek hatótávolságához képest néha túl nagy volt.
