Egerszeg helye és szerepe a végvári rendszerben
Egerszeg helye és szerepe a végvári rendszerben 6
6 A tanulmány e részében felhasznált kutatási eredményeket az Országos Tudományos Kutatási Alap T 019793 számú projektjének végrehajtása során értük el.
A várkapitány érdeklődését persze elsősorban a katonai ügyek kötötték le, leveleiből azonban sorra bukkannak elő azok a részletek, amelyek rávilágítanak a város bonyolult és ellentmondásos helyzetére is.
Ahhoz azonban, hogy ezt megérthessük, vissza kell nyúlnunk egészen 1600 október huszonharmadikáig, amikor is, 45 napos elkeseredett ostrom után, Kanizsa a török kézére került. Ez a tény – mivel Kanizsa és Kiskomárom a dél-dunántúli védelmi rendszer két legfontosabb pillérének számított – komoly nyugtalanságot váltott ki a katonai vezetésben. Kiskomáromot a Balaton és a mocsarak kellőképpen megvédték, de Kanizsa pótlása halaszthatatlan feladattá vált. A Haditanács ugyanis már 1576-ban úgy vélte hogy „... ha ez a vár ... az ellenség hatalmába és kezébe kerülne, nem lenne már más lehetőségünk a határvidék lezárására, meggondolván, hogy a kanizsai mocsár mögött nincs 149egyetlen átkelő, hegység, víz, mocsár vagy ingovány, amely az ellenséget feltarthatná, ellenben olyan szabad és sík vidéket bírna, amelyen akadálytalanul átjöhet, és portyáival egyik oldalon akár egészen Bécsig, a másikon Grazig dúlhatja és rabolhatja a vidéket...”7 Bár – amint ez a későbbiekben majd kiderül – az előretörés korántsem volt ilyen ütemű, Kanizsa bevételével a török hadvezetésnek régen dédelgetett terve vált valóra. Kezébe került a hódoltság eddigi természetes határának számító kanizsai völgy. Ezzel – áttörve a keresztény védelmi vonalat – befolyását sikerült kiterjesztenie Zala megye központi területeire, a Mura, Kerka, illetve a Zala nyugat-keleti és észak-déli folyása által határolt területre. Zala megyének e részét észak-déli irányban egy három ágú favillához hasonló völgycsoport vágja ketté. A villa nyelének végén helyezkedik el Kanizsa, jobboldali ágát a Pölöskefőnél kissé keletre ívelő Kanizsa, illetve Polgár patak völgye alkotja. A középsőágban a Szévíz, a kiszélesedő nyugatiban pedig – amelynek végpontjában Egerszeg fekszik – a Válicka vize folyik. E völgyek peremén vezettek, és vezetnek ma is Zala megye legfontosabb útjai. A közlekedés ezen ütőereinek jelentőségét a XVII. század vízrajzi, éghajlati és növényzeti viszonyai még jobban kiemelték.
7 „... wo dieses Haus... in des Veindts ... Hande und Gewalt... kommen solte... würden wir alsdann nit ainige weittere gelegenheit haben, die Grenitze der Ende zuschliessen, in bedenckhung, das nach diesem gemöss bey canischa kain ainicher Pass, Gepürg, Wasser, gmüss oder sumpf so den Vheindt aufhalten khöndte, sonder Er , ain frey , eben und offen Lanndt haben, allenthalben unverhindert durchkumen, und seines gefallens, auf der ainen seitten gar bis an Wienn, auf der andern an Graz straiffen und rauben können...” I. Miksa az alsó-ausztriai rendekhez, 1576 augusztus 8. Niederösterreichisches Landesarchiv, Standische Akten, A. VIII. No.1. f43-44.
Az korszak csapadékban jóval gazdagabb, hüvős időjárása, a csatornák hiánya, illetve a vizimalmok gátjai miatt a völgyeket és mélyebben fekvő területeket nyáron is nagy kiterjedésű mocsarak tették járhatatlanná. Mivel a dombhátakat ekkor még sűrű erdők borították, kénytelen kelletlen mindenkinek a meglévő kis számú járható főútvonal valamelyikét kellett használnia. Csakhogy ezek mindegyikét egy-egy magyar vár vigyázta. A keresztény területek felé vezető„völgyvilla” keleti szárát Kapornak, a középsőt Pölöske, nyugatit pedig Egerszeg zárta el. A somogyi várakból, Szigetvárból Kanizsán keresztül rabolni induló törökök nem térhettek ki keletre, mert ott a Kisbalaton és a Zala mocsarai, a Balaton vize, a Bakony hegyei állták útjukat. De nem fordulhattak nyugat felé sem, hiszen arra meg a kanyargós, bő vizű Murán kellett volna átkelniük a Zrínyiek jól védett „birodalmába”. Így aztán a „háború” meg a természetföldrajzi adottságok a „völgyvilla” csatornájába 150terelték, és új meg új hullámokban öntötték Egerszegre, Pölöskére és Kapornakra a török portyázókat.8
8 Kiskomárom taktikai szempontból továbbra is fontos vár maradt, de Kanizsa elvesztése után stratégiai jelentőségéből sokat vesztett. Mélyen beékelődött ugyan a török hódoltságba és veszélyeztette Kanizsa öszzeköttetését a török területekkel, de mivel mögötte csak víz és mocsarak voltak, elfoglalása haszonnal alig, inkább „csak” katonai előnyökkel kecsegtetett.
E három vár közül Pölöske a henyei, Kapornak pedig az istvándi átkelőhöz vezető szűk, jól szemmeltartható utat ellenőrizte. Talán ez a legmefelelőbb kifejezés: ellenőrizte. Hiszen ha nagyobb portyázó csapat érkezett, az itteni kislétszámú őrség (80-90 katona) nem merte kockáztatni, hogy lesre csalják. A kisebb, 3-4, esetleg tucatnyi emberből álló csoportok pedig igyekeztek e helyeket megkerülve elsurranni az őrség mellett. Ez volt az oka annak, hogy az említett két őrhely – jóllehet sokkal többet szenvedett – csupán másodlagos szerepet játszott Egerszeg mellett.
Mivel itt futottak össze a megyét észak-déli, illetve a Zala völgyét kelet-nyugati irányba behálózó legfontosabb utak, Egerszeg elsőrendű fontosságú közlekedési csomópont, s ebből következően gazdasági, katonai és igazgatási központ volt. Emellett a szó eredeti és átvitt értelmében is átkelőhely, „híd”és kapocs volt Zala megye hódolt és hódolatlan területei között.
Ha a török átjutott a Zalán, átjutott a védelem első– legerősebb – vonalán és szabaddá vált útja a Zala mentén, de elinduhatott a Rába felé is, ahol gazdag zsákmánnyal kecsegtető hódolatlan falvak sora hívogatta.
A zsitvatoroki béke (1606) a háborúnak ugyan véget vetett, ám mindazok a gazdasági, politikai, katonai feszültségek, amelyek a tizenötéves háború kirobbanásához vezettek, továbbra is megoldatlanok maradtak. Mivel a békekötés nem húzta meg a feleket elválasztó határvonalat, Zala megye területén három, egymást átfedő határövezet alakult ki.
A folyóvizek – a Mura, Kerka, Zala – jelölték ki az első, természetes övezet határait.
A második, a török által jogilag hódoltnak tartott terület – a XVII. század közepére – már többé kevésbé egybeesett ezzel. (Persze ez nem jelenti azt, hogy a vizeken túl nem voltak hódolt falvak !) Egyébként, hogy a török a határt valóban a Zalánál vonta meg, közvetetten bizonyítja Kerpachich azon levele is, amelyben azt panaszolja Batthyány Ádám főkapitánynak, hogy a törökök a Zalától a Kanizsáig terjedő falvakból lakosokat vittek el. Azzal fenyegetve meg őket, hogy minden 151faluból két-két embert karóba húznak, ha nem jelentik Kanizsán Batthyány katonaságának minden mozdulatát. 9
9 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István levele Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1651. V.4.N. 25868.
Csakhogy ezen a területen, az Egerszeg, Pölöske, Kapornak várháromszögre támaszkodva, nem szűnt meg a királyi Magyarország fennhatósága sem. A kettős uralom alatt állóövezetnek nagyjából a közepén kialakult egy olyan vonal, amelynek átlépése – mindkét fél részéről – katonai ellenakciókat vont maga után. Kerpachich levelei alapján úgy tűnik, hogy ez a vonal Hahót és Rajk magasságában húzódott. Ezt látszik bizonyítani, hogy Kerpachich tíz egerszegi hajdú Rajkra küldésével, ottani italozásával, zajos, garázda viselkedésével akarta kicsalni a kanizsai törököket. Úgy vélte, hogy a törökök a hajdúk megérkezése utáni második éjjel már egészen biztosan kijönnek. Ekkor csapna le a lesbe állított száz egerszegi lovas és ugyanannyi gyalogos. A török szemében tehát a hajdúk rajki megjelenése határsértésnek számított.10 Kerpachich sem lépte át szívesen ezt a vonalat, mivel 1648 július 15-én a Kemend alatt portyázó törököt csak a rajki átkelőig követte, innen visszafordult. 11 Máskor, az egerszegiek Szentmihályon, Hahóton alul, sötét estig lesték a Rajknál lévő törököket, de azok másfelé mentek.12 Szintén Hahóttól délre, Fakosnál a törököt már néhányszor meglesték, ezért bár az egerszegiek Kanizsa alatt voltak, ennél a falunál a törökök felhagytak az üldözéssel és visszafordultak.13 A kanizsaiak minden héten hol 30, hol 40 lovassal a hahóti, szentbalázsi hegyekre járnak inni. Kerpachich szeretne leküldene Fakosig néhány gyalogot martaléknak, mondván, hogy ez a falu még Hahóton innen van, ezért nem ő lenne a határsértő, de támadásra ingerelné a törököt. 14
10 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István levele Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1648. I.15.,N. 25733.
11 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István levele Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1648. VII.15.N. 25767.
12 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István levele Batthyány I. Ádámhoz, 1651. VIII. 18.,N. 25888.
13 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István levele Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1652. Hónap és nap nélkül. N. 25964.
14 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István levele Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1655. XI.5.,N. 26095.
Bár a terület kettős adózás alá tartozott, azt, hogy egy-egy falu szolgálataival ki milyen mértékben rendelkezett, elsősorban a két katonai központtól (Egerszeg, illetve Kanizsa) való távolság határozta meg. Rajkig, Hahótig a török csaknem korlátlan úr volt. E vonaltól északra, befolyása egyre gyengült. Igaz a kanizsai 152pasák a mi váraink mögött fekvő hódolt falvakat is gyakran berendelték munkára, szállításra, de ahhoz, hogy „a hódolt polgárok” kötelezettségeiket teljesíthessék, szükség volt a keresztény oldal katonai parancsnokának engedélyére is. Ezt példázza az az 1651 júliusi eset, amikor bár az alajbég pecsétet küldött a hódolt egerszegi tartományra, és a kovácsokat mind beparancsolta Kanizsára, Kerpachich mégsem engedett el senkit.15
15 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1651. VIII.26.N. 25895.
A dolgok fenti logikája szerint a Zala mellett a török befolyásának már csupán névlegesnek kellette volna lennie. Épp ezért talán meglepőés váratlan, hogy Egerszeg városa, amely a Kanizsa ellen vetett végvidék legnépesebb magyar helyőrségének adott otthont, meghódolt a töröknek is.
Vajon a magyar király jogfolytonosságát képviselő egerszegi vár nem volt képes visszatartani a lakosságot a hódolástól ? A válasz meghökkentő: az adott körülmények között ez nem is lett volna célszerű!
A Zaláig nem volt olyan természeti akadály, ami megállította, megszűrte volna a török kalandozók mozgását. Az erdős, dombos, mocsaras, áttekinthetetlen terepen a kis, 3-5, 7-15 főből álló csoportok akkor is átjutottak volna, ha az itteni határvédelem a meglévő 1300-1400 főnyi katonaság többszörösével rendelkezik.16 A törökök apró, de állandó zaklatásai a vagyon és élet biztonsága mellett a termelő munka elvégzésének lehetőségét is kérdésessé tették. Mivel a megélhetést biztosító gazdasági tevékenységek (gabonatermesztés, szőlőművelés, marhatenyésztés) mindegyike a városon kívűl folyt, mozgásszabadságuk megőrzése érdekében a helyben maradók vállalni kényszerültek a hódolást.
16 A létszámokra lásd Kelenik József: A Kanizsa elleni végvidék katonai erejének változásai 1633-1638 című cikkét. Zalai Gyűjtemény 36/1. 5-51.o. Zalaegerszeg, 1995.
A hódolt egerszegi lakosság – jóllehet ezért kétfelé kellett fizetnie személyét és javait tekintve, viszonylagos biztonságot élvezett. 1653 december 28-án éjjel az egerszegi városra ütöttek a törökök. Egy ott lakó polgárt, bizonyos Szabó Istvánt feleségestül, gyermekestül elvittek, de – írja megnyugtatólag Kerpachich – az a polgár úgyis hódolt volt.17 Egy másik levélrészlet alapján azonban világossá válik, hogy a kapitány e megjegyzése mögött nem cinizmus, hanem nyugalom rejtőzött. 1655 augusztus 30-án délelőtt tíz órakor ugyanis 200 török lovas „megnyargalta” az egerszegi szőlőhegyeket. Hódolt asszonyokat, meg gyermekeket vittek el. De 153nincs baj, mert azoknak a kapitány „utána küldött hódolt embereket”. 18 Ha jobban belegondolunk, az, hogy az elhurcoltakat ilyen esetekben visszaengedték, természetes, hiszen az illetőknek török földesuraik (is) voltak, akik nem engedthették meg maguknak, hogy adóalanyaikat elvegyék, vagy váltságdíjjal tönkretegyék.
17 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1653. XII..29.N. 26009.
18 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1655. VIII.30.N. 26076.
Ezek után talán úgy tűnhet, hogy a magyar helyőrség jelenléte a polgári lakosság szempontjából nem sokat számított. Pedig nem így van ! Az egerszegieknek nagy könnyebbséget jelentett, hogy a magyar katonaság ottléte „önadózóvá” tette őket. A töröknek járó adójukat maguk szedték és szolgáltatták be. Ez, amellett, hogy különféle kibúvókra adott lehetőséget, megóvta a polgárokat a túlkapásoktól nem mentes közvetlen adóbehajtástól. Emellet, a korszak nem éppen megnyugtató közbiztonsági viszonyai közepette, a karhatalmi feladatokat is ellátó egerszegi őrség közelsége hozzájárult a vagyon és jogbiztonság elfogadható szinten való fenntartásához.
Az együttélés a katonaság számára sem volt haszon nélküli. A hódolt lakosság jelenléte ugyanis egyfajta védőernyőt vont a várban szolgáló, de a városban élő katonaság fölé. A korban egyenruha még nem lévén, a polgári és katonai viselet – különösen az alacsonyabb társadalmi rétegekhez tartozó gyalogság esetében – nem, vagy alig különbözött egymástól. A fegyver sem jelentett egyértelmű megkülönböztető jegyet, hiszen a rossz közbiztonság miatt gyakran a parasztság is fegyvert viselt. Ha a török portyázók nem fegyveres csoportra, hanem csupán egy-egy magányos fegyveresre bukkantak, információk, vagy személyes ismerettség híján bizony nem tudták megkülönböztetni, hogy hódolt lakossal, vagy katonával van-e dolguk. Ezért olyan gyakori, hogy biztos ami biztos alapon a törökök sok hódolt lakost is magukkal visznek.
A hódolt és hódolatlan lakosság együttélése tehát, mint láttuk, kölcsönös előnyökkel járt. Ezt felismerve, a mieink nem is igen törekedtek ennek megszüntetésére. Annál inkább a törökök, akik átlátták, hogy a hódolt lakosság jelenléte bizonyos védelmet nyújt a várnak. Tettek is kísérleteket a hódolt lakosok elüldözésére. 1650 márciusában beüzentek Egerszegre, hogy a polgárok hagyják pusztán a várost és költözzenek el, amíg szépszerével megtehetik. 19 A fenyegetés nyilván hatástalan volt, mert egy év múlva, 1651 májusában a török ismét üzent a városiaknak, ha el nem mennek, rájuk gyújtja a várost. A polgárok nagyon megijedtek, 154és jóllehet minden vagyonukat behordták a várba, lakóhelyüket nem hagyták el.20
19 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1650. III.9.N. 25828.
20 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1651. V.16.N. 25874.
A városiaknak, két urat szolgálván, nem csupán a török, hanem a keresztény földesúr igényeit is ki kellett elégíteniük. 1648 április 28-án az egerszegi kapitány nagy felindulással újságolta Batthyány Ádámnak, hogy a polgárok el akarnak menekülni a városból. No, nem a török, hanem Törjék miatt, aki a város földesurának, a veszprémi püspöknek volt tiszttartója Sümegen. Mint Kerpachich írja „... az szegény egerszegi városiak pusztán akarják hagyni az várost az Törjék János miatt... mivel... semmi igazságokban még nem akarja megtartani ... Birságolja, húzza vonja őket, teljesen megnyomorodtak szegények. Ők azt mondják általában kénytelenek vele, pusztán kell hagyniuk az várost. Tudja pedig Na[gysá]god azt, ha ők elfutnak ... bár mi sem lakjunk Egerszegen. N[a]g[ys’god]nak könyörgünk közönségesen az egész sereg, hogy Na[gysá]god találjon módot benne, hogy megmaradhassanak szegények. Annál is inkább mivel, „...Ők az mivel tartoznak engedelmesek ...”, de a tiszttartó, a maga hasznára dolgoztatja őket.21
21 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1648. IV.28.N. 25759.
A kettős adózás terhei és a török fenyegetés sok hódolt polgárt végül mégis távozásra kényszerített. Az ő helyüket azonban egyre nagyobb számban foglalták el az őrség katonái. Csakhogy ez a város helyzetét, ha lehet, még tovább nehezítette. 1654 márciusában az egerszegiek ismét el akarják hagyni várost, mert „... számtalan sok az török adójuk, feljebb megyen esztendeig négyszáz forintnál. Aligha harmad része az polgárságnak [hódolt], az többi házhelyen mind az katonák és hajdúk, és azok nem akarván fizetni, sem segítséggel lenni ... pedig ... az földeket, réteket ugyan bírják. Ha pedig az város elpusztul, elhiggye Na[gysá]god, hogy csak levelet sem tudunk kiküldeni Na[gys’]godnak, de így mégis közöttük mind eljárhatunk, most kérnek szegények egyszer ... csak hogy megmaradhassanak. Na[gys’]godat az istenért kérem az seregnek írjon Na[gys’]god, hogy fizessenek...”22 Annak, hogy a várparancsnok a szegény adózó nép védelmére kélt, a részvétnél, jószívűségnél nyomósabb okai voltak. Tudjuk, hogy Kerpachich csak a főkapitánynak legalább két-három naponta írt. De ha a helyzet úgy kívánta, naponta többször is jelentenie kellett. És nem csak egy helyre, hiszen kapcsolatot 155kellett tartania Kapornakkal, Pölöskével, Egervárral is. Tehát a fontosabb hírekkel 4-5 levélvivő is indulhatott egyszerre. Ez napi két-három levél esetén azt jelentette, hogy akár 10-15 embernek is úton kellett lennie egyidőben.23 Ha viszont hódolt polgár vitte az üzeneteket, az nem gyengítette a vár fegyveres erejét, és biztonságosabb is volt, mert a hódolt lakosságra nézve nem jelentettek veszélyt a portyázók.
22 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1654. III.16.N. 26037.
23 „...az itt való csatázó legények menten mennek hirnökül. Reggel, amikor Őfölsége kapuját nyitni megyünk, akkor kiviszik a fegyvereket, s hirnökül most is die 8 July tizenhét legény ment alá, akit különben nem is tudtam...” Túros Márton kiskomáromi vajda levele, 1650..... Idézi Müller Veronika: A zalai végek mindennapi problémái a XVII. század első felében. Zalai Gyűjtemény 8. (1978.) 86.o.
De a végvárak láthatatlan fegyvere, a hírszerzés, kémkedés sem működött volna hódolt polgárok nélkül.
Ezt akár tucatnyi példa felsorolásával is igazolhatnánk. Történt egyszer (1652 márciusában), hogy Kerpachich kapitány igen szeretett volna biztos híreket szerezni az új kanizsai pasáról. Megérkezett-e már, milyen szándékkal van, mit lehet róla tudni, milyen ember stb.? Ezért egy hódolt egerszegi polgárt, bizonyos Henczey Mihályt, a város hátralékos török adójával elküldött Kanizsára, hogy ott, az adó befizetése címén, híreket szerezzen.24
24 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1652. III.6.N. 25927.
De a befutó információk többségét is az egerszegiekkel ellenőriztette a kapitány. Néhányan ugyanis rendszeresen jártak Kanizsára, mivel hogy „...Hagi Ali Agánál voltak ...városi szubasájok és őneki szolgálnak...”25
25 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1653. XI.16.N. 25996.
Amikor pedig 1651 augusztus 15-én a kanizsaiak megpróbálták elfoglalni Kiskomárom várát, Kerpachich első kézből származó hírekkel rendelkezett az ostromról, mert a törökök egerszegi polgárokkal szállíttatták ágyúikat a vár alá ! 26
26 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István levele Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1651. VIII.17.N. 25887.
A vár szolgálatában álló hírvivők szerepe nem egyszer fontosabb és hasznosabb volt mint a fegyvereseké. 1651 július 20-án például 200 török jött Egerszegre. Az aratókat akarták meglepni, de a hírmodó időben, még előttük megérkezett. A kapitány hírt lövetett, mire az aratók elszaladtak a mezőről, a török pedig üres kézzel kényszerült hazatérni.27
27 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1651. VII.21.N. 25883.
