III. 4. 1. Geodéziai alapok
III. 4. 1. Geodéziai alapok
A bécsi Militärgeographisches Institut Háromszögelési Osztálya már a II. katonai felmérés idején, 1862-ben új háromszögelést255 kezdett az Osztrák Birodalom (1867-től Osztrák–Magyar Monarchia) területére, ami már a Közép-Európai Fokmérés256 szervezetének szigorú előírásai szerint folyt, de csak 1898-ra (a kibővült részekkel együtt 1913-ra) fejeződött be (66. sz. CD melléklet). A „harmadik” háromszögelés célja olyan pontos, elsőrendű háromszögelési láncolatrendszer létrehozása volt, amely egyszerre szolgálta a fokmérés céljait, és egyben alapot adott az új katonai felméréshez. Mivel az új háromszögelés lassabban haladt, mint a katonai felmérés, így helyenként kénytelenek voltak az 1848–1862 között mért „második” háromszögelés eredményeit használni. Magyarország területére a kataszteri céllal, sztereografikus vetületi rendszerben készült elsőrendű háromszögelési hálózatot257 fogadták el, a felméréshez szükséges szelvényenkénti három pont sűrűséget másodrendű háromszögeléssel biztosították. A háromszögelési pontokat földrajzi koordinátáik alapján helyezték fel, alapfelületként a Bessel-féle ellipszoidot alkalmazták. A pontokat a térképező grafikus háromszögeléssel, mérőasztal alkalmazásával sűrítette. Ily módon a terepjellegtől függően egy szelvény területén 50–400 további pontot határoztak meg.
Ez volt a Birodalom harmadik elsőrendű háromszögelése, az első 1806–1842, a második 1848–1862 között folyt.
1861-ben, porosz kezdeményezésre alakult meg a közép-európai államok csillagászati-geodéziai méréseit összehangoló szervezet, amely 1867-től „Európai Fokmérő Bizottság,” 1886-tól „Nemzetközi Fokmérő Bizottság” elnevezésű szervezetté alakult át.
1853-ban, a Dunántúlon indultak meg a munkálatok, ld. a II. katonai felmérés 4. fejezetét.
A háromszögelési pontok magasságát az Adriai-tenger középszintjétől kezdve vezetett trigonometrikus magassági258 poliédervonalak során át határozták meg. A kiindulópont a trieszti Molo Sartorión elhelyezett mareográf volt, 0 pontnak az Adriai-tenger vízszintje tíz éves átlagának megfelelő középvízszintet választották.
Magassági szöget mértek két pont között, így, ha ismertek voltak a pontok síkkordinátái, vagyis a két pont távolsága, kiszámítható volt a köztük lévő magasságkülönbség.
1873-ban kezdődött meg az Osztrák-Magyar Monarchia szabatos szintezése,259 melynek kiindulópontja szintén a trieszti Molo Sartorio volt. Egy új magasságmérő műszert alkalmaztak, a „Stampfer–Starke” műszert, ami a régieknél sokkal pontosabban mért. Az 1898-ig tartó szintezés eredményeképpen az egész Monarchia területén 18 210 km hosszat és több, mint 200 000 fixpont-magasságot mértek meg (67. sz. CD melléklet). A III. katonai felmérés idején e pontoknak csak egy részét használhatták fel; ahol már rendelkezésre álltak az új adatok, a háromszögelési pontok trigonometrikusan meghatározott magasságát azok alapján javították.
A Nemzetközi Fokmérő Bizottság határozata értelmében a csatlakozó országoknak a trigonometriai magasságmérésen túl olyan elsőrendű szintezést is végezniük kellett, amely Európa tengereinek szintjét összeköti. A trigonometriai magasságméréshez képest különbség, hogy csak vízszintes irányzást alkalmaztak két pont közötti magasságkülönbség meghatározására, viszonylag rövid távolságokra.
