VI. 5. 1. A reambulálás
VI. 5. 1. A reambulálás
A reambulálást 1920-ban kezdte meg a Magyar Katonai Térképező Csoporton belül a Topográfiai Csoport. A Militärgeographisches Institut 1885–1896 között folytatott reambulálási gyakorlata szerint 15–20 évre tervezték a szelvények felújítását az ország teljes területére. A huszonötezres szelvényekről fényképészeti úton kéknyomatot készítettek, amit mérőasztalra ragasztottak. Arra szerkesztették fel az alappontokat és a kataszteri szelvényhálózatot sztereografikus vetületben, majd pantográffal a kataszteri térkép tartalmát, valamint kisebbítő körzővel a légifénykép tartalmát (ha rendelkezésre állt). A helyszínelés a négyfelé vágott szelvény negyedein történt, mérőasztalos eljárással.
A domborzatábrázolás helyszíni javítására nem volt lehetőség, így a szintvonalak szerkesztése a bécsi szelvények (20 m-es alap-, síkvidéken 10 m-es felező) szintvonalai alapján történt, amiket a topográfusok télen, szobában, a Háromszögelő Hivatal adatai és a kataszteri magasságmérések alapján 10 m-es alapszintvonalakká alakították át, indokolt esetben 5 m-es felező és 2,5 m-es negyedelő szintvonalakkal egészítették ki. Sík területeken a kisebb terepegyenetlenségeket csíksorokkal ábrázolták.
A reambulálás során a német nyelvű névrajzot magyar nyelvre dolgozták át, ez vonatkozott a térkép kereten kívüli szövegére, valamint a földrajzi nevekre és a rövidítésekre egyaránt.
A reambulált huszonötezres térképek tisztázati rajzait a Magyar Katonai Térképező Csoport Kartográfiai Csoportja készítette el 1920–1922 között, de mivel a kidolgozás nem tartott lépést a reambulálás ütemével, 1923-tól (immár az Állami Térképészet Topográfiai Csoportján belül) maga a felmérő topográfus dolgozta ki a szelvény rajzát úgy, hogy az sokszorosítható legyen; ez meggyorsította a térképek megjelenését. Az első reambulált szelvényt 1924-ben adták ki. A sokszorosítás 2, 3 vagy 4 színben történt, a síkrajzi elemek feketék, a domborzati elemek barnák. Egyes szelvényeken a vízrajz is fekete, másokon kék. Az erdőfoltokat néha zöld színnel emelték ki.
Gazdagodott a szelvények kereten kívüli anyaga, a kereten jelölésre kerültek a földrajzi fokértékek (a Ferrótól számított hosszúságot fokosztással, Greenwich-től őrvonalakkal jelölték), valamint a sztereografikus kilométer-hálózat számozása és a csatlakozó szelvények jelzete. A kereten kívül, felül, bal oldalon olvasható a szelvény jelzete, középen a szelvényen szereplő legnagyobb település neve, jobb oldalon a sztereografikus kilométer-hálózat megnevezése (1935-ig „bpest, sztereo déllő”, azután „Budapesti rendszer”). Lenn a bal oldalon állnak a megújítási adatok, megjegyzések, pl. „1923 évi jelkulcs,” vagy „a bécsi felvételi szelvények sarokpontjainak” a jelölése. Mellettük a „mérték”: 1:25 000, az aránymérték, a szintvonalak jelölése (50, 10, 5 és 2,5 m), a kiadó (Állami Térképészet), továbbá a térképhez felhasznált alapanyagok megjelölése (pl. kataszteri térkép) és a lejtőalapmérték, majd a helyesbítési adatok (82. térképmelléklet).
A reambulálás 1920-ban vette kezdetét az északnyugati határvidéken, így van néhány (10) burgenlandi szelvény, amely később osztrák terület lett. Ekkor még légifényképeket is hasznosítottak a helyszínelésnél, oly módon, hogy azok tartalmát – grafikus háromszögelésre támaszkodva – pantográffal átrajzolták 1:25 000 méretarányba (a légifény-képezés mintegy 350 km2 területet érintett). 1922-ig a Dunántúl nyugati és északi részén folytatták a helyszínelést, 1923–1924-ben a Börzsöny, a Cserhát és a Bükk vidékén folytatódott a munka. A helyszínelt terület nagysága a trianoni ország területén mintegy 19 000 km2 (13. sz. könyvmelléklet, 80. sz. CD melléklet).
1920–1926 között 106 szelvényt reambuláltak, ez a trianoni terület mintegy 1/4-e. A reambulálás zömét 1920–1923 között végezték (1920-ban 33, 1921-ben 17, 1922-ben 18, 1923-ban 18, 1924-ben 10, 1925-ben 6, 1926-ban pedig 4 szelvényét). A reambulált szelvények évről-évre való csökkenése jelzi, hogy egyre több nehézség adódott: a kataszteri térképek elavultak voltak, vagy nem is álltak rendelkezésre, az antant-bizottság határozatának értelmében légifényképeket sem használhattak fel alapanyagként 1922 után, ezért hosszadalmas kiegészítő mérésekre kényszerültek. Megbízhatatlan volt a III. katonai felmérés (csíkozásos és szintvonalas) domborzatrajza alapján átalakított domborzatrajz is. A reambulálás tervezett üteme lelassult, lényege, a gyorsaság nem valósult meg, ezért célszerűbbnek mutatkozott a térképezési munkálatokat szabatos, új felméréssel folytatni.
