NEGYEDIK FEJEZET • A nagybátya levele

Teljes szövegű keresés

NEGYEDIK FEJEZET • A nagybátya levele
Az tehát már elhatározott dolog volt, hogy Trenk Frigyesnek egy esztendeig börtönbe kell jutni. – Csak az okot kellett még hozzá megtalálni.
Ok ugyan volt erre kettő is: az egyik Amália, a másik Miranda. Csakhogy az Amáliákért és a Mirandákért európai törvényszék nem ítél el senkit. Nem vagyunk Törökországban. A szultán, a sah nyakaztathat és zsinóroztathat az ilyenfajta gonosztettekért, de egy európai (egy német) uralkodónak valami más ürügyet kell kitalálni haragja tárgyának megbüntetésére.
Emlékezünk rá, hogy Trenk Frigyes egyszer levelet kapott az anyjátől, melyben hivatkozás volt Trenk Ferenc mellékelt levelére. Ebben a nagybátya unokaöccsét jelöli ki magyarországi birtokainak örököséül. Ez eddig való.
Hogy mért határozta ezt el Trenk Ferenc? Annak is megtudjuk majd később az okát. Démoni malícia volt ez tőle, nem rokoni szeretet. Trenk Frigyes ezt a levelet megmutatá Jasinszkynak. Ennek a biztatására szánta rá magát, hogy válaszoljon a nagybátyjának. A válasz értelme az volt, hogy Trenk Frigyes köszönettel utasítja vissza a magyarországi örökséget, mint amelyért hazáját mással fölcserélni nem kívánja: ha ellenben egypár jó magyar lovat küld neki a bátya, hát azt köszönettel fogja venni.
Ezt a levelét Jasinszkvra bízta, hogy küldje el Trenk Ferencnek. Ebben a két Trenk ügyében annyira szándékosan van összekeverve az igaz a hamissal, a valószínű a hihetetlennel, hogy utoljára is rá kell jönnünk, hogy ami hihetetlen benne, az az igaz, s ami valószínű, az a hamis.
Trenk Ferenc felségárulási pörében Todbitter hivatkozott arra a levélre, melyet a pandúrvezér írt az unokaöccséhez, mikor az elfogott lovait visszaküld neki. Az a levél rövid volt, néhány sorból álló. Ez igaz.
Mikor a diadalmas ütközet után Frigyes király visszatért a táborhelyére, azt teljesen kirabolva találta. Trenk Frigyes sóhajtozott, hogy a két jó paripáját elvitték: erre a király a saját vezetéklovaiból ajándékozott neki egyet. Ez nagy kegy és kitüntetés volt. Estére már ott volt az elfogott lovásza a két paripájával s Trenk Ferenc levelével. – A királynak ez nem tetszett. Azt mondá Trenk Frigyesnek: „No, ha már visszakapta maga a lovait, akkor nincs szüksége az én lovamra.” S visszavette tőle a királyi ajándékot.
Az a levél azonban, melyet a kiszabadult lovász átadott Trenk Frigyesnek, nem azt tartalmazta, amit Todbitter felhozott; hanem így szólt: „Kedves öcsém! A te Berlinből keltezett leveledből azt értettem meg, hogy szeretnél tőlem magyar lovakat kapni, hogy azokat betanítsd az én huszárjaim és pandúrjaim elleni harcba. A lefolyt háború alatt tapasztalást szereztem aziránt, hogy a burkus Trenk is derék katona. Íme visszaküldöm neked a saját lovaidat, melyeket az én embereim elhoztak, hogy ezzel jelét adjam nagyrabecsülésemnek. Ha azonban magyar paripára akarsz ülni, gyere ide a szomszédba a síkra, s vedd el tőlem az enyémet, ha tudod. – Ha azonban jobb szeretnél úgy jönni hozzám, mint bátyádhoz, akkor ölelő karokra fogsz nálam találni. Nagybátyád a legszívesebben kész fogadni az öccsét – akiben fiát, örökösét, barátját véli föltalálni.”
Trenk Frigyes ezt a levelet, amint elolvasta, azonnal átadá elöljárójának, Jasinszkynak, aki azt magánál tartotta. Nevettek rajta.
Az is meglehet, hogy Trenk Ferenc írta ezt a levelet. Ez az ármány egészen beleillik a jellemébe. Ha ez valakivel látszólag jót tett, azt csak azért fundálta ki, hogy valami veszedelembe buktassa, s akkor aztán nagyot nevessen rajta. – De az is elhihető, hogy Jasinszky maga koholta ezt a levelet. – Homályos eseteknél azt kérdi a jogtudós: „Cui prodest?” (Kinek használ?) – Jasinszky négyszáz arannyal tartozott Trenk Frigyesnek, s ezt a becsületbeli adósságot ki kellett fizetnie Berlinbe érkezésekor. Neki használt ez az eset!
Trenk Frigyest még azon az éjszakán elfogták, s ötven huszár fedezete alatt elvitték fogságra Glatz várába: minden vizsgálat, törvényszék elé állítás és ítélet nélkül. Annyit megmondott neki Jasinszky, mikor elfogatta, hogy felségárulással és az ellenséggel való cimborázással vádoltatik: a vád alapja Trenk Ferenc levele.
És Trenk Frigyes elhitte ezt.
Napja is volt, holdja is volt; mégsem látott.
Az volt a bűne, hogy olyan nagyon szerették az asszonyok.
Jasinszky alacsonylelkű, rosszakaratú ember volt, titkos kéme és besúgója a királynak. Később nagyot bukott, elcsapták gyalázattal.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem