A csecsemő király
A csecsemő király
János Zsigmondnak az volt a legnevezetesebb tette, hogy született.
Nándor király megharagudott rá érte, az erdélyi lázongó urak pedig azzal rágalmazták, hogy nem törvényes szülött: nemcsak hogy nem az apjának, hanem még nem is az anyjának a fia: csak olyan becsempészett gyerek.
A török szultán e rágalom következtében követét küldé Budára, Izabella udvarához. A szép fiatal özvegy mély gyászba öltözve, kisgyermekével a karján fogadta a török követet, s az ő jelenlétében megszoptatta a csecsemőt. A követ előtt ez teljes bizonyság volt: meghatottan borult a királyné lábaihoz, s kezét a kis királyfi fejére téve, megesküvék, hogy ez lesz a király; a szultán nemsokára küldött is neki bíborpalástot, kardot és aranyos buzogányt.
Hanem Nándor király haragját nem lehete olyan könnyen tejjel eloltani. Ő követelte az országot és a koronát a nagyváradi szerződés értelmében. Ajánlt érte cserébe az özvegynek nyugodalmas birtokot, s háborúval fenyegette.
És bizonyára a gyönge asszonynak sokkal több kedve lett volna a béke gyönyörűségeihez, mint a háború viszontagságaihoz; ha nem lett volna az oldala mellett egy erőteljes férfiú, aki a koronát gyermeke fején megtartsa. Ez vala Fráter György, más nevén Martinuzzi György, közönségesen „György barát”. Különben érsek és utóbb bíbornok.
Őt nevezte ki a haldokló János király fia gyámjául.
Választani kellett.
Egyfelől volt a korona és a félhold, másfelől a hercegi süveg és a kereszt. A bíbornok az előbbit választá.
Ezért aztán Nándor király hadsereget küldött Buda ellen. Az öreg Roggendorf volt a vezér. Könnyű munka várt rá. Volt negyvenezernyi válogatott hadserege, fele magyar, fele német, sok ágyúja, nagy hajóhada; benn a várban csak 2400 katona meg a budai polgárság; azoknak a főparancsnokai egy pap, egy fiatalasszony meg egy csecsemő; az Izabella-párti hadvezér, Török Bálint a maga seregével messze kinn szorult; a szultán és nagyvezére távol országban, s még azonfelül az ostromolt királyné maga is óhajtotta, hogy a várat Nándor király elfoglalja, s egyetértett vele ebben a budai polgárság is.
Alattomban kifőzték szépen a tervet: Palczan Péter helyettes bíró a Boldogasszony cinterme melletti rejtekkapun át éjszaka beereszti az ostromló seregnek egy csapatját, a tanácsháznál fegyverben álló polgársereg egyesül vele, s akkor aztán Martinuzzi meglepett őrségét lefegyverzik, s a várnak minden kapuját megnyiták.
S ez a bölcs terv csak azon hiúsult meg, hogy Roggendorf nagyon is német volt.
A budai polgárok ugyanis azt kötötték ki feltétlenül, hogy az orozva bebocsátandó csapat magyar huszárokból és puskásokból legyen válogatva, s azt a Nándor-párti magyar vezér urak maguk vezessék: ezt is pedig csak azért kívánták, hogy ez az első megszálló csapat azután a polgárok házait is elfoglaló sereg rablásai ellen majd megvédelmezze; tehát prudenter és circumspecte cselekedtek.
Azonban Roggendorf azt gondolta, hogy ugyan minek engedné ő Budavár elfoglalásának dicsőségét a magyaroknak: az áruláshoz mindegy, akárki hajtja végre; ő tehát csupa német csapatokat küldött az éjszakai meglepetéshez, a saját fiának vezetése alatt.
És az egész árulás a leggyönyörűségesebben sikerült: éjfél után az albíró beereszté a páncélos, puskás ezredet a kisajtón a várba; azok egész csendben felvonultak a tanácsház előtti térig meg a pellengérpiacig, ahol a polgárőrség várt reájuk.
Csak akkor vették észre a polgárok, hogy kiket eresztettek be. Egy sem tudott nekik magyarul felelni, csak mind azt mondogatták: „her, her, her!”
A budai polgárok aztán látták, hogy meg vannak csalva, méregbe jöttek, s ahelyett, hogy egyesültek volna a bebocsátott csapattal, nekiestek s úgy elverték, hogy aki vissza nem talált a kis kapuhoz, a bástyáról ugrált alá, maga az ifjú Roggendorf még a zászlóját is otthagyta a kezükben.
György barát csak a nagy tumultus után értesült róla, hogy micsoda veszedelemben forgott Budavárával együtt.
Az árulók közül többeket, akiket megkaphatott, négyfelé vágatott, a királynét jobban őriztette, Török Bálintnak, a török basának, a török szultánnak pedig ugyan sürgetően üzent, hogy siessen minden török Budát felszabadítani!
Török Bálint és Mohamed basa meg is érkezének Buda alá, nem ugyan olyan nagy sereggel, aminő Roggendorfé volt. De az ősz hadvezér megtette a kedvükért, hogy éppen akkor, amidőn a hajóhídját a Dunán elszakította a szél, elkezdett Budáról áttakarodni a pesti oldalra, hajókon. Mikor aztán felét a táborának, az ágyúkkal együtt, átszállítá Pestre, akkor Mohamed basa és Török Bálint az innenső oldalon maradt gyalogságra rárohantak, azt lekaszabolták. Martinuzzi a Mátyás király csűrjei mellett felhalmozott szénakazlakat felgyújtatá, ezeknek az éjjeli világítása mellett Kazim bég csajkásai a csapatokkal telt osztrák hajókat elsüllyeszték: fele az ostromló seregnek halva úszott le a Dunán, hírt mondani a fölfelé evező padisahnak a budai nagy diadalról. Reggel pedig a Pestre átkelt másik felét a keresztyén seregnek verték széjjel. Roggendorf ottveszté minden ágyúját, életét és becsületét. – A bíbornok Te Deum laudamust énekeltetett a vártemplomban.
A kis csecsemő király pedig játszott a bölcsőjében az aranyos buzogánnyal.
