Hogy lett Buda vára a töröké?
Hogy lett Buda vára a töröké?
Amint Roggendorf budavári hadjárata ilyen szégyenteljes véget ért, még el sem voltak temetve a halottak, már megérkezett Buda alá Szolimán császár egész udvarával. A két kisfiát is magával hozta meg a vejét és a kedvenc leányát: Mirmah szultánát.
Megérkezése napját azzal ünnepelte meg, hogy azt a 800 németet, akit foglyul ejtettek, mind lenyakaztatá.
Éppen a mohácsi nagy gyásznap 15-ik évfordulója volt, amikor Buda várából Izabella királyné fő-fő tanácsurai, élükön Fráter Györggyel, a padisah kézcsókjára mentek.
Megtraktálták őket.
A szultán a csausz-agától ajándékokat küldött Budára a királynénak és kisfiának: és egyúttal üzenetet.
„Mivelhogy Mahomed törvénye tiltja a szultánnak idegen hölgy lakásába belépni; védencét, a kis magyar királyt nagyon óhajtaná látni, annálfogva küldje le azt hozzá a táborába.”
Fráter György azt tanácsolá a megrémült királynénak, hogy ne ellenkezzék: tegye meg, amit a szultán kíván tőle.
A kis király akkor egyéves volt. A dajkája vitte az ölében, két vén udvarhölgy kísérte aranyos díszhintóban. A hintó mellett járultak gyalogsorban Martinuzzi bíbornok, Verbőczy, Török Bálint, Podmaniczky János s több főurak.
A szultán Óbuda alatt emelt tündöklő sátorában, mely olyan volt, mint egy palota, fogadta a csecsemő királyt és kíséretét. A gyermeket karjaira vette, s ősz szakállával betakargatá, azután odahívta a két kisfiát, Szelemit és Bajazetet, azokkal is megcsókoltatá az ártatlant, s azzal visszaadta dajkájának és a gondviselő hölgyeknek, elbocsátotta őket a számukra külön fölállított pompás sátorba.
A kísérő urakat pedig ottmarasztá ebéden. Pompás lakoma volt, késő estig tartott. Olyan ételeket ettek, aminőknek soha hírét sem hallották.
A hosszú lakoma éppen elég volt arra, hogy azalatt Szolimán basa, anatóliai kormányzó végrehajtsa a furfangos tervet.
A janicsárok a táborból felmentek Buda várába, bámészkodni, s ott barátkoztak a polgárnéppel, akik semmi rosszat sem gyanítottak. Amíg egyszer annyira felszaporodtak, hogy ők voltak odabenn a többségben. Akkor aztán elállták a kapukat, a bástyák feljáratait, a tornyokat és a királyi várlak udvarát.
Akkor aztán Szolimán basa maga elé hívatá a budai bírót, s tudtára adá, hogy Buda vára ezentúl a szultáné lesz; s estig minden magyar úr, nemes és katona a várból kitakarodjék, a polgárság minden fegyverét, még a kenyérevő kését is beadja; s arra a janicsárság tábort ütött a piacokon, s kitűzte a szultán zászlaját a vár fokára.
Három ágyúszó jelenté, hogy a várfoglalás végre van hajtva.
Ugyanakkor az ebédnek is vége volt Óbudán.
A szultán mindjárt dívántanácsot tartott a vezéreivel.
Mi történjék a jól tartott magyar főurakkal.
Legtöbben abban a nézetben voltak, hogy legjobb lenne őket, rövidségnek okáért, mind lenyakaztatni, a királynét hazaküldeni az apjához, a csecsemő királyt pedig elvitetni Sztambulba, s ott neveltetni igaz mohamedán hitben; azután kimondani, hogy Magyarország török basaság lesz ezentúl; török kormányzóval.
Jó szerencsére a női gyengéd szív beleszólt a kegyetlen tanácsba. A szultán leánya, Mirmah szultána, megértve a királyné és a magyar főurak veszélyét, könnyeivel rábírta férjét, Rusztem basát, hogy emeljen szót a szultán előtt, hogy hát „hitszegéssel vádolja-e majd az utókor a padisaht, holott védelmet fogadott a királynénak és fiának”.
„Igaz!”, mond a szultán, „a császárok szavát Allah könyvébe írják fel” – s még azon éjjel visszabocsátá a gyermek királyt anyjához a budai várba, fáklyafény mellett. Az urakat csak később.
És másnap reggel maga is felment a szultán lóháton Budavárba. A királynénak arany és kék betűkkel írt levelet küldött, oltalmát ígérve; maga pedig leszállt két fiával együtt a boldogságos szűz temploma előtt, s ott végzé ájtatosságát. Az már akkor ozman mecsetté volt átalakítva.
A királynét elküldte Lippára Martinuzzival és tanácsosaival együtt. A magyar uraknak még a kardot sem hagyták meg az oldalukon.
Ezen végződött János Zsigmond király életének és uralkodásának első esztendeje.
