A honvédelmi bizottmány

Teljes szövegű keresés

A honvédelmi bizottmány
Hetek alatt, mintha a földből támadt volna elő, talpon állt, nyeregben ült a magyar hadsereg. Tehetjük a számát a fegyvert fogni kész férfiaknak százötvenezerre.
E nagy tömegből csatakész hadsereget alakítani, az volt a nehéz feladat, melynek létrehozásában minden lépten-nyomon magát a lehetetlenséget kellett leküzdeni.
Kormány nem volt. – Batthyány és minisztertársai leköszöntek. István nádor elhagyta az országot. A bécsi kormány leküldte Lamberget: azt Buda és Pest közt felkoncolták. Aztán kinevezte Jellasich bánt helytartónak: azt megverték, kikergették. Aztán megkínálta Vay Miklóst a miniszterelnökséggel: az nem fogadta el. Aztán kinevezte Récseyt miniszterelnöknek: az elfogadta, s négy nap múlva le is tette. Magyarország kormány nélkül maradt. Ekkor a magyar országgyűlés választott a saját kebeléből, képviselők és főrendházi tagok közül, egy nyolctagú testületet, ezzel az igénytelen névvel: „honvédelmi bizottmány”, akik mellé be lett híva Duschek Ferenc a pénzügyek kezelésére, elnöke volt pedig Kossuth Lajos.
Ennek a névtelen kormánynak volt a feladata a nemzeti hadsereget felruházni, felfegyverezni, élelmezni, a várakat ellátni, hadvezéreket, tisztikart kinevezni, s az egész országot adminisztrálni: amellett politikát vezetni s a hadseregek működését elrendelni.
A szabadságharc legbámulatraméltóbb csodái közé tartozik ennek a miniszteri rang nélkül működött kormánynak a tevékenysége.
Hogyan tudtak annyi fegyvert beszerezni, midőn az ország körös-körül el volt zárva ellenséges nemzetek által? Hogyan egyenruháztak százezernyi hadsereget, midőn az országban alig volt egy pár posztógyár? S különösen és főképpen hol vették mindezekhez a pénzt? A „nervus bellit”? A háború idegét?
Az évi költségvetést beterjeszté az országgyűlésnek Kossuth. Ennek értelmében ötvenmillió forintra volt számítva Magyarországnak összes bevétele. Az országgyűlés a rendkívüli hadikészületekre megszavazott negyvenmillió forintot. Azonban a király nem szentesített semmi törvényt, amit az országgyűlés hozott; emiatt adót nem lehetett kivetni. Arra már idő sem volt. A honvédelmi bizottmány az egyetlen eszközhöz volt kénytelen nyúlni, amely forradalmi kormányokat hadviselésre képessé teszen – az ércfedezet nélküli bankjegyek nyomatásához. Nyúltak ehhez különben nem forradalmi kormányok is: a francia háború alatt az osztrák abszolutisztikus kormány elárasztotta az országot fekete bankóval és félforintot valló kétgarasosokkal, amiket a köznép feltalálójuk után zicsedliknek és schusztertalléroknak nevezett.
De éppen ebben tüntette ki a magyar nemzet példátlan lelkesülésének aranypróbáját; hogy ez alap nélküli pénzjegyeket egész a szabadságharc utolsó hónapjáig teljes névértékükben fogadta el, s az arany ágio nem volt nagyobb a „Kossuth-bankók” után, mint az osztrák bankjegyek után, vagy aminő most az „ezüstpénz” és az arany közötti különbözetet teszi. A nemzet bizalma volt az ércalap. És amellett a puritán becsületesség volt a pénzügyi rendszer. – Csak az teszi érthetővé, hogy a forradalmi magyar kormány százötvenezer embert fel tudott szerelni, várakat védelmi állapotba tenni, egy évig nagyszabású hadjáratot folytatni: amellett hivatalnokokat fizetni – ötvenmilliónyi papírpénz kiadása mellett. És amellett soha hozzá nem nyúlt a kormány ahhoz a kétmilliónyi arany- és ezüsttőkéhez, amely az egy- és kétforintos pénzjegyeknek törvényes fedezetét képezte.
A forradalom hadjáratának dicsőségében azok, kik az ország kincstárának a kulcsait tarták a kezükben, osztoznak azokkal, akik a fegyvert forgatták.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem