Hitvesi szerelem és hazaszeretet
Hitvesi szerelem és hazaszeretet
I. József amint atyja halála után a trónra lépett, azon kezdé, hogy elbocsátá a kormánytól a régi rendszer képviselőit, visszahívta a magyaroknál annyira gyűlölt Heistert a magyarországi seregtől, s felhívta Rákóczyt a békealkudozásra.
Erre a fejedelem is összehívta a hozzá hű rendeket.
I. József elfogadta azt, amit atyja megtagadott, hogy a békealkudozásoknál a semleges külhatalmak képviselői járjanak közben.
Ez volt a hosszan tartott nagyszombati békealku, melyen tengere a szónak s rizsmája a papirosnak lett elhasználva.
Hanem aközben folyt mind a két részről a hadjárat.
Az öreg Heister még ez év folytán behódoltatta az egész dunántúli tartományt, úgyhogy minden vár a császáriak seregével volt megrakva, s a kurucságot (mint Bercsényi mondja) elnyelte a Bakony és a Somogyság. Heister visszahívása után az ifjú Heister Hannibálra és Pálffy János horvátországi bánra lett bízva a császári sereg vezényelte a Dunán túl. Egy más önálló hadtest pedig Herbeville tábornok alatt állt készen, melyhez az a hatezer dán lovas is csatlakozott, akiket Dánia a magyarok ellen segélycsapatul küldött. (Pedig a jó dánusok igazán nem vesztettek el Magyarországon soha semmit, hogy azt ide jöjjenek keresni.)
Másfelől azonban Rákóczy vezére, Forgách Simon Erdélyt hódítá el Rabutintól, akinek nem maradt az egész nagyfejedelemségből egyebe, mint három szász város; azokban is körülzárva tarták az erdélyi felkelő seregek.
Rákóczynak, ha jó békét akart kötni, minden módon vissza kellett szereznie a dunántúli tartományt, ahonnan Bécset sakkban tarthatá, míg másfelől I. Józsefre nézve életkérdés volt az, hogy Erdélyt visszanyerje.
Rákóczy föltételei között ugyanis elsősorban állt az, hogy a császár Erdélyt mint önálló nagyfejedelemséget ismerje el, József pedig ebbe az egy föltételbe soha bele nem nyugodhatott.
Tehát mind a kettő kereste ennek a gordiusi csomónak a karddal való kettévágását.
A király Herbeville-t bízta meg, hogy a rábízott hadsereggel menjen be Erdélybe az elveszett nagyfejedelemséget visszafoglalni. Huszonkétezer embere volt hozzá.
Másfelől meg Rákóczy bízta rá Bottyánra, hogy hódítsa vissza a Dunántúlt. Ennek meg nyolcezer embere volt ehhez a feladathoz. És mind a kettő szerencsésen elvégezte, ami rá volt bízva. Herbeville-t kétszer engedték Rákóczy hadvezérei a legveszedelmesebb kelepcéből kiszabadulni. A zsibói ütközettel aztán bekoszorúzták az addigi ügyetlenségeiket. Herbeville az ágyútelepekkel megerősített hegyszorost, Erdély egyik kapuját úgy foglalta el a számra túlnyomó kuruc sereg ellen, hogy az egész ütközetnek alig volt száz halottja. Hanem ezzel a veszteséggel a fejedelem erdélyi hada egészen tétlenné lett verve; egész Erdély elveszett rá nézve.
Ellenben másfelől a vak Bottyán követett el a Dunán túl olyan csuda dolgokat, amiket megmagyarázni is nehéz. Ostromágyúk nélkül sorba elfoglalta a császáriaktól megszállt erős várakat: azt a Kőszeget, amit Jurisich parasztjai Szolimán 150 ezer embernyi hada ellen dicsőségesen megvédelmeztek, ő egy nap alatt rohammal vette be, az ellene küldött két császári hadvezért, egyiket a másik után tönkreverte. Pálffy Jánost beszorítá Ausztriába, a Styriából ellene nyomuló Heister Hannibálból is nagy hirtelen „Hannibal extra portas”-t csinált, azok hadsereg nélkül futottak vissza, míg ő egész Bécs városáig vitte fegyvereit, s mikor visszatért Magyarországra, a nyolcezer embernyi hadából húszezerre menő hadsereg lett. Az Erdélyből vert haddal visszatérő fejedelem egy új diadalmas hadsereget talált maga előtt.
S ezzel a nagyszombati békealku ügye megint oda zökkent vissza, ahol azelőtt volt. Az egyik fél elvesztette Erdélyt, a másik Dunántúlt. A mérleg megint egyenlő volt.
Annak a sűrű betörésnek Ausztriába, annak a Bécs kapujáig való hatolásnak valami egyéb célja is volt, mint a bécsi urakat rémítgetni és Ausztriát kizsákmányolni. – Ott volt fogságban Rákóczy felesége két fiával együtt. – Ezeket akarták a merész portyázó vezérek valahogy kiszabadítani. – Gyakran közel volt a tervük a sikerüléshez. Egyszer éppen magát a császárt kapták kinn a vadászaton, s csak egy véletlenen múlt, hogy az álcázott kuruc csapat el nem fogta őt: váltságba a fejedelem fogoly családjáért.
A császáriak most fegyverszünetet kötöttek, s megkísérték Rákóczyt a gyönge oldalain megostromolni.
Az angol követ Stepney által tudatták Rákóczyval, hogy nejének hajlandó a császár engedelmet adni a férje meglátogatására.
A fejedelem örömmel fogadta ez ajánlatot, s a Bécsből Pozsonyba leküldött fejedelemasszony elé Ocskay Lászlót küldte egy lovasdandárral díszkíséretül. Ő maga egyszerű kapitányöltözetben lovagolt eléje a fele úton, hintajában üdvözölve az érkezőt. – És a fejedelemasszony az első találkozásnál nem ismert rá férjére. Nem csoda; mikor elszakíták őt az oldala mellől, az egy simára borotvált arcú, allonge-parókás ifjú volt, most pedig egy telt, barnapiros arcú dalia, hatalmas bajusszal, vállaira omló oroszlánsörény hajzattal, a legszebb magyar férfi, akiben a nemzeti típus minden szépsége egyesül.
Előbb Nyitrára vitte, azután Érsekújvárra, ahol udvarát tartá, a fejedelem imádott nejét, ahol megismertette vele fejedelmi pompájának legnagyobb részét, hatalmas hadseregét.
E varázzsal teljes napok alatt lett Rákóczy szíve kipróbálva, hogy igazi arany-e, amin nem fog semmi edző szer?
Előbb a szerető nő könnyei, könyörgései próbálták azt ki: és meg nem olvasztották.
Azután a bölcs, józan ész próbálta meg, a cseh kancellár, Wratislaw képében, ki I. József kedvence volt, s ezúttal a fejedelemné úti kísérője.
Ez felajánlá Rákóczynak, hogy ha Erdélyről lemond, cserébe egy birodalmi hercegséget fog érte kapni örökös tulajdonul.
Erre Rákóczy így felelt meg:
„Nem kétlem, hogy amit a császár ajánl, igen előnyös lenne a családomra nézve. De én sohasem tartám szemem előtt ennek az érdekeit, s egyedül hazám szabadságáért kezdtem a háborút. Azóta még szorosabban fűz a hála a nemzethez, mely kormányát kezembe adta. En nem magamnak kívánom Erdélyt őfelségétől, megelégszem azzal, ha ama szerződést végrehajtják, melyet Lipót császár Apaffy Mihállyal kötött. Ha az én személyem az akadály, visszaadom az erdélyi rendeknek a megválasztási okleveleket, válasszanak helyettem más kedvesebb személyt, bárha szolgáim legkisebbike legyen is ez.”
Wratislaw azzal a részvéttel, amit egy nemes lélek a másik iránt érez, mondá neki erre:
„Fenséged, fájdalom, felette nagyon bízik Franciaországban, a hű ígéretei s szószegései által földönfutókká tett fejedelmek ezen kórházában, ön is azok sorába jut, s úgy végzi életét.”
Amire Rákóczy végszava ez volt:
„Én nem vizsgálom Franciaország magaviseletét, én csak a haza iránti kötelességem szavát követem.”
És azzal visszabocsátá a feleségét a fogságába.
Még egy kísérletet tettek vele. Leküldték hozzá a nénjét, Juliánát. Aspremontné hasonlított arcban, termetben az anyjához, de Zrínyi Ilonának a szellemén rosszul osztozott meg az öccsével. Az egészen Rákóczy Ferencnek jutott, neki nem maradt belőle osztályrész.
Az ő hízelgő biztatásai, hogy mennyire szereti Rákóczyt a császár, mennyire rokonszenvez vele és a magyarokkal, veszedelmesebbek voltak még a szerető hitves könyörgéseinél is. Előmutatá a testvérének azt a fehér lapot, a császár aláírt nevével, amit azért küld általa Rákóczynak, hogy maga írja fel rá, tetszése szerint a béke föltételeit. Akármit, csak Erdély önállóságát ne kívánja. Mind sikertelen volt.
Rákóczy hajthatatlan maradt.
*
A háború ezután újult erővel folytatódott. Valami különös haditervvel sem az egyik, sem a másik hadakozó fél nem tüntette ki magát. József Starhemberg Guidót tette meg hadai fővezérévé, s Rabutint az erdélyi sereggel kirendelte Magyarországra Rákóczy ellen, Pálffy bánt, Heister Hannibált is segítségükre adta.
De valamennyinek dolgot adott maga az öreg Bottyán, ki félszemű létére jobban látott a csatamezőn, mint valamennyi vezértársa, s dacára annak, hogy akkor házasodott meg, félbeszakítva a mézesheteit, a császári seregeket a Dunán túl rontani sietett. E hadjáratnak legfényesebb fegyverténye volt a győrvári diadal, ahol Andrássy István tábornok Heister Hannibál hadtestét egészen semmivé tette, egy két napig tartó csatában nekiszorítva egy tónak, s őt magát is elfogta, huszonkét zászlóját s minden ágyúját elvette. Szintén jó sikerrel végződött Esztergom ostroma is, melyet a fejedelem maga vezetett, s részint ágyúzással, részint cselfogással capitulatióra bírt; csakhogy ezt a várat nem soká bírták a kurucok megtartani. Amint a fejedelem az ostromolt Kassa fölmentésére sietett, Starhemberg visszafoglalta azt tőlük.
A kuruc alvezérek, s azok között főképpen Forgách Simon, sok hibát követtek el: a fővezérségnek nem engedelmeskedtek, ki-ki a maga tervét vette foganatba, s egymás dicsőségére irigykedett. Ez volt az átka örökké a magyarnak. Rákóczy párizsi követe, Vetésy ezalatt egyre figyelmezteté a fejedelmet, hogy a franciák biztatásaira ne nagy várakat építsen; mert azok ott csak a maguk javára dolgoznak, s a szövetségeseikkel nem sokat gondolnak, így szól ez a magyar diplomata: „A francia már sokakat vitt jégre: olyan a barátsága, mint a nádból csinált bot, melyre ha támaszkodnak, nemcsak eltörik, hanem darabjai még a kezet is megsebesíti.”
