Hunyady János
Hunyady János
A török már úr volt Európában, császárai azon öröklött eszmével léptek országról országra, hogy amint egy hold van az égen, akként egy félhold legyen a földön, egy úré legyen az egész világ.
Benn Európa belsejében nagy, világteremtő eszmék forrongtak, a reformáció világító lelke születőfélben volt, tudományok, ipar, művészet kezdének gazdagulni eddig nem ismert új eszmék, új találmányok kincseivel.
Hogy e keletkező szellemvilág megerősödhessen, kivirulhasson, a századok dicsőségére egy nép kelle a világszellemnek, mely elfogadja a barbarizmus harcát a haladó műveltség védelmére, egy ország, mely békésen viruló tartományokon túl örökké vérző, örökké füstölő csatatere legyen az egész művek világot fenyegető viharoknak.
E föld, e nemzet volt Magyarország és népei.
Míg a művelt Európa, melynek fejedelemei rettegének, „nehogy a szelíd országok meghallják a kegyetlen pogány szavát”, egy Husz, egy Luther, egy Gutenberg szellemét tanulta bámulni, addig Magyarország földjén véres babérok teremtek egy Hunyady János, egy Mátyás király, egy Zrínyi Miklós emlékére.
A Nisa és Nikápoly közti ütközetben, mely oly borzasztóan fizette vissza a töröknek az évek előtt kapott kölcsönt, egy addig ismeretlen címerű lovag jelent meg. Pajzsára egy fekete holló volt festve, orrában arany gyűrűvel. Így harcolni rég nem láttak senkit, mint a hollós vitézt kis dandárja élén; egy pillanatban itt, másikban amott, s mindenütt, ahol megjelent, futott az ellen, vagy halva maradt. Mintha a hadak istene maga szállt volna alá a magyar zászlók alá küzdeni, lángoló lelkesülés fogta el a magyarokat, ahol ez új bajnok megjelent. A török nagyvezér nyolcvanezer főnyi seregéből alig futott el többedmagával, mint mennyivel vadászatokra szokott járni. A hollós hős neve ez idő óta örök ijedelme volt az ozman harcosoknak.
Ez volt Hunyady János.
Honnan támadt, kitől született? Nem tudja senki bizonyosan. Regényes hagyományok költői meséket hírleltek rejtett eredetéről. Egykor Zsigmond király vadászaton járva, véletlenül meglátta a szép Morsinay Erzsébetet, a király szerelmes volt és fiatal, a leány hitt szép szavainak, s a kölcsönös szerelemnek zálogául királyi pecsétgyűrűjét hagyta Zsigmond a leánynál.
Évek múlva Erzsébet elindult Budára, fölkeresni a királyi szeretőt, karján egy szép gyermeket hordozva, kinek arcában már akkor is férfivonások látszottak.
A gyermek egy gyűrűvel játszott, egyszer elejté a fűbe, egy holló meglátta, odaszállt, fölkapta a gyűrűt és elrepült vele. Egy vadász célba vette a hollót, nyilával keresztüllőtte, s midőn az anya sikongva futott kisdedével a visszaszerzett gyűrűért, annak adóját ismerte meg a vadászban, ki azóta atyai gonddal nevelteté a gyermeket.
A csinos mese szerkezete elég bizonyíték arra, hogy ez csak egy tündéries költemény, aminőkkel a lovagkori troubadourok cicomázták fel a valót, s melyet a későbbi kor szeretett elhinni, amidőn senki sem tartatott elég nagynak és dicsőnek, hacsak törzsökfáját valami uralkodófőig föl nem tudta vinni.
De ez a históriának mindegy. Mi volt Magyarország legnagyobb hősének neve addig, míg a Hunyady nevet ki nem vívta magának? A történet nem kérdezi. Legnagyobb magyar volt. És ha kell válasz azon állításra, hogy Hunyady román vérből eredt, a válasz ez lehet: „Csodás érzületnek kell annak lenni, mely mindenkit, aki Magyarországot honának nevezi, kényszerít elfeledni nemzeti eredetét és magát magyarnak vallani”. Egyébiránt a szerbek is magukénak vallják Hunyady Jánost, akiknek népballadáiban „Szibinyáni Jankó” név alatt követi el csodás hőstetteit.
Az első nagy-nikápolyi csata óta egyedül maradt a magyar a csatatéren a törökkel. A frank lovaghősök elhulltával elment Európa népeinek a kedve oly ellenséget fölkeresni, ki legjobb vitézeit leölte.
A magyar és török hadak közt fekvő népek örök villongásai, a kisszerű trónharcok, miket az oláh, bosnyák és szerb fejedelmek, trónkövetelők és bitorlók: Tvartko, Ostoya, Brankovics, Wlad, Drakul, Hervoya, Radivoy stb. folytattak majd egymás, majd saját nemzetük ellen, szüntelen harcban tartották a két vetélytárs nemzetet: törököt és magyart.
A három déli tartomány Magyarhon védhatósága alatt állott, s ha valamelyik trónkövetelőt a nép, vagy hatalmasabb vetélytárs elűzte, az átment az ozmanhoz, s annak ajánlotta fel birodalmát.
Mind a három szerencsétlen birodalomnak két királya volt egyszerre, az egyik a magyar, a másik az ozman seregeket vitte be saját országába, s amelyik király kiverte a másikat, az szolga volt és uralkodott.
A magyarnak érdekében állott szomszédjait megvédeni, s ha azok is úgy értették volna saját érdekeiket, kevesebb alkalmat kellett volna szolgáltatniuk e védelemre. De a trónkövetelők és pártharcosok soha sem szokták azt kérdeni, hogy mi lesz a hazából?
A Duna túlpartján évről évre folyt a vér. Egy-egy hősi név tünedezett már fel, kiről a nép dicsőítő dalokat énekelt, mint szoktak harcos időszakok elején pillanatokig ünnepelt alakok felmerülni, rövid idő múlva nagyobb, óriásibb jellemeknek helyt adandók.
Beszélt a nép Péterfi Miklós tetteiről, mint verte szét Boszniában a rettentő Ikács ozmanjait, mint szúrta le magát a vezért a csatában; s aztán újra és mindenütt ott járva, ahol veszély van, a Piva folyam mellett mint rohant éjjel a Radivoj által behozott tatárokra. Az éj sötéte alatt intézett csatában „Isten, Szent Mihály!” volt a harckiáltás, melyről a magyarok egymásra ismertek; a szétzavart török had el akarta tőlük tanulni a mentő jelszót, de nem tudott egyebet kiáltani, mint a végszót: „Mihál” s annál inkább elárulta magát.
Beszélt a nép Marót bán s a két Rozgonyi hősi tetteiről. Losonczy István vajda dicső haláláról, Rozgonyi nejéről, a férfilelkű Cecíliáról, ki Galambóc vára ostrománál a Duna vizén való ütközetben a török hajóhadak közé rontott s azokat szétverte, elsüllyeszté vagy felgyújtotta; a lengyel Cserny Stanisáról, ki török hitszegés miatt a fegyverszünet alatt megtámadott királyt élte feláldozásával mentette meg Galambóc alatt (Ezt az eseményt írtam le Rozgonyi Cecília című elbeszélésemben) – midőn a nissai csatában megjelent Hunyady, s azontúl nem látszott senki a fénytől, mit az ő neve elárasztott.
Az új szerb despota, Brankovics György, ugyanez időben magyarhoni uradalmakért eladta Belgrád várát Zsigmond királynak, s az idő óta egy hatalmas bástyája volt a magyarnak, s egy még hatalmasabb hadvezére, s e kettő neve oly szent egységgé van összenőve a magyarság és kereszténység hagyományaiban: „Belgrád és Hunyady”.
A nissai csata után Hunyad birtokosává s Belgrád parancsnokává nevezte őt ki a király, s az ifjú hősnek alkalma lőn nemsokára folytatni a dicsőséges harcot, melynek diadalmas végét csak napokkal kelle túlélnie.
Muráth szultán az áruló Vlad Drakultól vezetve, a szörényi bánságra tört, s az ott megtelepített német vitézi rendet az utolsó emberig kiirtá, s innen Szendrő várára rohant, elgázolva mindent, aki ellenállt, szerbet és bosnyákot. De Szendrő alatt sorsának emberére talált. Hunyady állt előtte, s az elfogadott ütközetben a megvert császár négy vezérét veszté, s a visszafutó török nép egy nevet tanult kimondani, mely elvevé harcvágyát.
Zsigmond király holtával annak veje, osztrák Albert lett a magyarok választott királya, kinek az a szerencsétlensége volt, hogy ellenségeitől nem tudott félni; a trónra vágyó Cilley Borbála s annak unokaöccse, Ulrik szabadságot, befolyást nyertek alatta árthatni mindenkinek, aki útjukban áll. Vannak ily átokverte jellemek, akiknek életében csak egy szakadatlan láncolatát lehet feltalálni a bűn minden nemeinek, egyetlen enyhítő emléke nélkül a jobb érzelmek sugallatának. Ez a Borbála, mint nő hűtlen volt, mint asszony buja, mint királyné nagyravágyó. – Testvére, Fridrik nejét, Frangepán Erzsébetet ágyasa kedvéért meggyilkolá;* királya, jótevője, sógora ellen öszeesküdt; fia, Henrik még ifjú volt, midőn Albert király által cseh helytartóvá kinevezve, pályafutását azon kezdé, hogy a koronát királya fejéről magáéra akarta tenni. Albert el volt foglalva csehekkel és lengyelekkel, hozzá még a lábát is kitörte csehországi residenciája korhadt lépcsőzetén, emiatt sokáig feküdt; ezalatt pihent a közérzület, az emberek magánharcaik után láttak, családok, szomszédházak folytattak egymással háborút s hagyták a szomszéd országok lángjait csapkodni Magyarországra.
A szerencsétlen hölgy nyolc évig nem szólt kicsapongó férjéhez, midőn a család barátai ismét összehozták s kibékíték őt vele. „Miért teszik ezt, szólt szomorúan az asszony, én tudom: hogy holnap halva találnak oldala mellett.” És másnap csakugyan halva lelték a nőt. Fridrik a tett után kedveséhez., Desznicz Veronkához sietett. A király megtudta az eseményt, s oly különös módon bosszulta meg, hogy a gyilkos helyett annak kedvesét fojtatá a vízbe.
Muráth ezalatt százharmincezer emberrel jött Szendrőt ostromolni; a csatára felhítt magyarok Titel alatt alig gyűltek többre 24 ezernél, s a harcot el nem fogadhatva a túlnyomó erő ellen, ismét szétoszoltak. Muráth bevette Szendrőt, s Albert hirtelen meghalt. Cilley Borbála mérgezteté meg.
A magyar trónon Albert jó reményben hagyott özvegye maradt.
Egy ókori próféta ezzel átkozá meg népét: „Asszonyok és gyerekek uralkodjanak feletted”. A magyar államférfiak érzék e mondat súlyát s a következő események igazolták. – Magyarország nagyravágyó oligarchái, a Garák, Újlakyak, Cilleyek, kik előtt mindig első volt az önérdek, utolsó a közjó, reményteljes fellegvárakat építenek az uralkodás azon napjaira, midőn egy fiatal, hajlékony kedélyű királyné s a még születendő gyermekkirály mellett a hízelgők és kegyencek hatalma nőne meg az ország felett: midőn Hunyady föllépte minden terveiket megsemmisíté.
Az özvegy királynénak férjet kell választania, mert a veszély kinn és benn megnőtt. Muráth szultán fegyverszövetségre hívta fel Ulászlót, a lengyel királyt. Ennek létrejöttét megelőzendi az, ha Erzsébet királyné őt választja férjéül. Ekkor Magyarország egy hatalmas ellenség helyett egy hatalmas szövetségest fog nyerni.
Az indítványt minden becsületes hazafi pártolá, maga a királyné is beleegyezett, s az ország követei elmentek Lengyelországba, Ulászlót a magyar trónra meghívandók.
A királyné ezalatt fiút szült, a prímás ma megkeresztelte Lászlónak, holnap megkoronázta királynak, s a mindig fondorkodó Cilley–Gara-párt rábeszélte a királynét, hogy fusson el fiával és koronájával az országból Ulászló elől.
A gyönge, erőtlen lelkű nő hagyott mindent tenni magával, s egymaga több vészt hozott ezáltal az országra, mint minden külellenség.
A behozott Ulászló egy pártokra szakadt országot talált. A rendek megkoronázták a Szent István koporsójából kivett diadémmal, míg az apostoli koronát az elfutott királyné Henrik császárnak adta zálogba. Előbb csak a koronát, azután egy határszéli megyét, utóbb fiát, a trónörököst. A zálogösszegekért zsoldosokat gyűjtött Ulászló ellen, mikor ez nem volt elég, akkor behívta a cseh rabló kalandorok hadait, Giskrát, Thalafuzt, Axamitot, átadta nekik a bányavárosokat, gömöri, abaúji várait, s szabad rablást engedett nekik a magyar felföldön.
Midőn legnagyobb volt kinn a veszély, benn az országban istenátkozta harc keletkezett magyarok, lengyelek, csehek között; pártosok, zsoldosok, rablók s minden egyéb undok nemei a harcolóknak voltak egy felfordult gomolyba keverve, mely csak ott tisztult fel, ahol Hunyady megjelent, s ha ő odább ment, összecsapott ismét.
Erzsébet ekkor látta elszörnyedve, mit cselekvék. A női szív jobb érzelmei győztek, vissza akart jönni a hazába, hogy a vihart elcsendesítse; de annak nem volt ura többé. A cseh rablók jól befészkelték magukat sziklaváraikban, s Fridrik császár nem adta vissza sem a koronát, sem a trónörököst.
Hunyady elhagyta a dicstelen csatatért, hol pártütés, ármány és zsiványok ellen kellett csatáznia; lenn Erdély bércei közt megjelentek az ozman hadak, új seregek, új vezérek: azok voltak az ő emberei, hozzá hasonló, hozzá méltó hősök.
Ez ideig Belgrád vára tartá fenn a török erejét. Hét hónapig védte azt Thallóczy Mátyás Muráth összes seregei ellen! Ami rést nappal törtek az ágyúk, azt éjjel újra megépítteté, s a vár ellen fúrt aknákat emberekkel együtt fölvettetve, kényszeríté a szultánt 17 ezer embernyi veszteség után abbahagyni az ostromot.
Hunyady egy utolsó lesújtó csapást adva a Gara-párt fejére a battai ütközetben, sietett Belgrádra a vén Thallóczyt fölváltani, s a szultán öccsét, Izsákot Szendrő kapujáig kergetve, hirtelen Erdélynek fordult, ahol Mezet bég ütött be, a bányák és városok kincseit rabolva.
Hunyady nem szokta bevárni a támadást, mindig ő volt az első: mielőtt az erdélyi urak bandériumai felgyülekeztek volna, Lépes György püspökkel megtámadta a Marosszentimrénél tanyázó törököt. Mezet bég lesbe csalta őt, s Hunyady az ütközet hevében háromszoros haderőtől látta magát körülvéve. Hirtelen tömött sorokba szorítva seregét, óvatosan vonult visszafelé, egy elhatározó pillanatban keresztülvágta a környező ellenséget s az Ompoly vizén átmenekült. Csupán a püspök esett áldozatul; midőn tér kezde nyílni, kiugratott a zárt sorból, s amint meneküle, leesett lováról, ott elnyomták s fejét rögtön levágták. Hunyady felhúzódott Gyulafehérvárra.
Az erdélyi nemesség eközben sietve gyülekezett Fehérvár alá, s míg az ozman turbánosok dőzsölve zajongtak Borbánd és Tót falu néptelenül maradt vidékén, a távol hegyek fenyvesei között a gyülekező magyar hadak fenyegető zúgása hallatszott.
Mezet bég meghallva az ellene jövők távol kürtszavát, összegyűjté legjobb harcosait, s a következő csatára egyetlen parancsot adott nekik: mindenütt Hunyadyt keresni föl, s megölni vagy elfogni. Nehogy eltévesszék, leírta előttük a vezér alakját, a fehér paripát, melyen lovagolni szokott, az ezüstveretes sisakot, hosszú kócsagtollal, zsinóros mentéjét, s pajzsán a hollós címert, s amiről legjobban ráismerhetnek, halált nem ismerő harci merészségét. A janicsárok egész nap böjtöltek s esküt tőnek Allah nevére, hogy a hollós címerű bajnoknak meg kell halnia.
Egy reggelen alájött Hunyady rendbe szedett hadaival ugyanazon helyre, hol néhány nap előtt csatát veszíte. Az elesett püspök feje egy dombra volt kopjahegyre szúrtan kitűzve bosszúálló jelül a közeledőknek.
Csata előtt az előcsapat vezére, Kemény Simon, kémei által jól értesülve Mezet bég tervéről, elcserélte Hunyadyval paripáját. fegyverzetét; nem szólt senkinek a történendőkről, jókedvvel elbúcsúzott szép nejétől; büszke volt a veszélyre, mely reá várt, s karjára öltve a halálos jelt adó pajzst, megtámadta az előcsapattal Mezet béget. Az egész seregben ő hasonlított legjobban Hunyadyhoz, arcra, termetre, s halált nem rettegő harci merészségre.
A janicsárok fanatikus ordítással veték magukat a hollós vitézre, de a székelyek dühös rohama szétszórta soraikat, s a török had balszárnya kétfelé szakítva az őrhegyre, vagy az Ompoly völgyébe menekült. Ekkor az egész török had Kemény dandárai ellen fordult. A hollós vitéz körülfogatott már, a török csatarend megbomlott, mindenki e kis csapat körül tolongott, a hírneves vitézt megölhetni, kinek elestétől függött a nap diadala és Erdély birtoka.
Kemény csapata szoros csatarendben harcolt, legelöl maga a hollós vitéz. A legbátrabb, a legvitézebb ozmanok holttestei feküdtek körüle. A harc folyt elkeseredetten. Végre lankadni kezde a hős vett sebei miatt, paripája összerogyott alatta, a kard kihullott kezéből, a győzelmet ordító had árjai összecsaptak holtteteme fölött: „Hunyady meghalt!” – ordítá diadalittasan az ozman. E percben új trombitaharsogás hallatszék az Ompoly vize felől, s derék seregével megjelent – Hunyady. Keményt megmenteni későn jött, de megbosszulni jókor. A vitéz erdélyi halála a töröknek egész csatarendjébe került, a csoportok el voltak szórva, midőn a megöltnek vélt Hunyady mint a villám csapott le közéjük, ahonnan nem is várták; a győzelem ijedt futásra vált, s a véres csata után húszezer ozman feküdt halva a csatatéren, köztük Mezet bég maga, daliás fiával együtt, engesztelő áldozatul a hős Kemény Simonért s az elhult székelyekért. (E hősi harcot énekelte meg Kisfaludy K. „Kemény Simon” című drámájában.)
Az elesettek arany boglárainak összege egyedül elég volt egyazon helyen emelt templom építésére.
Mezet bég halála sokkal érzékenyebb csapás volt Muráthnak, mint hogy azt Hunyadynak elengedhette volna, s nyolcvanezer embert bízott Abedin sahra, hogy azzal Oláhországot pusztítsa el s Erdélyt és Hunyadyt győzze le.
Abedin széteresztve kóbor tatárait Oláhországban, maga a vaskapui szoroson betört Erdélybe, s ott oláhországi csapatait bevárni megállott a Magura hegyekkel átellenben.
Mielőtt várt csapatai a volcani szoroson Erdélybe törhettek volna, a pihenő hadvezér előtt váratlanul megjelenik Hunyady csatára kész seregeivel, s vele szemben a hegy oldalán állást foglal.
Abedin meg volt lepetve. Azt hivé, hogy futni fognak jötte elől nem hogy szembe jöjjenek rá.
Mindkét sereg csatarendben állott. A vezérek mindkét félről érzeni látszottak ellenfeleik erejét.
Abedin félhold alakban terjeszté ki seregeit, középen a janicsárok kettős hadoszlopban, kétoldalt a lovasság, a tartalékseregek egy dombra felállítva.
Átellenben Hunyady: a két szárnyon a székely lovasokkal, középen páncélos lovagjaival, a lovasok mögött mindenütt nehéz fegyverzetű gyalogpáncélosok és balistariusok sorai felállítva.
Azon időkben az ágyúk még igen esetlen gépek voltak, hosszú, nehéz mozgathatatlan csöveikkel csak egy irányban lehetett lőni; ezeket Hunyady a sereg háta mögött egy telepben állíttatá fel. Nevezetesebb harceszköz volt akkor a csataszekér. Hosszú vasas társzekerek párjával egymáshoz láncolva, s megrakva hosszú dárdás és fokosos csatárokkal. Egy ily csapat társzekeret oldalt rendezett el Hunyady balszárnya védelmére.
A csata megkezdetett, hangzék a „Jézus” és „Allah” harckiáltás. Hunyady vasemberei ék alakú háromszögben törnek az ozman sereg középpontjának, s ellenállhatatlan erővel törik keresztül annak mindkét hadoszlopát. De a szárnyakon győzelmesebben küzd a túlnyomó török lovasság, jobbak lovaik, fegyverzetük, számuk nagyobb, a székely lovasok kénytelenek előlük megfutni, de a futók háta mögül előállnak a nehéz gyalogság rendezett sorai, s spahik rohama mint a sziklára csapó hullám megtörik az eleven ércfalon; ezalatt a janicsárok a rajtuk rohanó páncélosok lovainak inait handzsáraikkal elvagdalva, visszanyomják őket, a lovasság mindkét részről helyt ad a kardra kelő gyalogságnak, férfi férfi ellen küzd már, előbb a hosszú dárda peng, azt elvetik az emberek, közelebb mérkőznek, s hangzik a buzogány csapása a boltozatos pajzsokon, a magyar csákány ismeretlen alakja és küzdésmódja zavarja a csalmásokat, Abedin ingadozni látja harcosait s a tartalékban hagyott veteránokkal siet a csatatérre, kiragadni a győzelmet Hunyady kezéből.
A dombon elrejtett harcszekerek e pillanatban megindulnak. Láncaik idegen csörtetése, a köveken gördülő kerék mennydörgő hangjai megdöbbentik a harcoló törököt, az összeláncolt szekerek veszedelmes rohammal futnak alá a hegytetőről, nincs erő, mely képes legyen őket feltartani, a hegyes rúd szétbontja a hadsorokat s a szekérben állók csákányai agyonverik, kiket a kerék el nem gázolt.
Abedin kétségbeesve veté magát lovára. Seregét nem volt mód többé megmenteni. A futókat az üldöző lovasok verték le, az előrehaladtak a felállított ágyúk torkaiba mentek, aki megállt küzdeni, a páncélosok s a harcszekerek csapásai alatt hullt el. Abedin egy janicsárcsapattal futott vissza a Vaskapun.
Néhány nappal megveretése után előjöttek a volcani szoroson át az Oláhországba küldött csapatok, miknek sah Abedinnel kellett volna egyesülniük, mitsem tudva annak semmivé tételéről. Rablott marhákat, kincseket, tömérdek foglyot hoztak magukkal; a székelyek vártak rájuk, egy szoroson rajtuk ütöttek. Hírmondó sem maradt közülük.
E nagyszerű győzelmek magukra vonták Európa figyelmét. Észrevették a keresztyénség fejedelmei, hogy a magyar leend azon fölkent nép, ki a hit és műveltség védelmére győzedelmesen álljon ki az ozman ellen. Midőn egy ember, egy kis hadsereg oly diadalokat tudott kivívni, mit tehetett volna az egész nemzet, ha pártokra nincsen szakadva s tűzhelyét belellenségtől nem kénytelen oltalmazni!
A pápa követeket küldött, Ulászlót ellenségeivel kibékítendő, hogy aztán egész erejével Muráth ellen fordulhasson.
Erzsébet és Ulászló könnyen kiegyeztek. Ulászló visszaajánlá a királynénak a trónt, Erzsébet örök birtokul engedé Lengyelországnak a Szepességet. De kifeledték számadásaikból a nemzetet, melynek nevében Hunyady ellentmondott a szerződésnek. Az egész országról lemondhatott bármelyik követelő, de azt föl nem oszthatta s belőle nem ajándékozhatott.
Erzsébet nemsokára meghalt, s az általa előidézett ellenségek, Giskra és Fridrik azontúl saját kezükre folytatták a jogcímtelen harcot a magyar ellen.
Az ozman ezalatt új erővel jelent meg a csatatéren. Ulászló kétévi fegyverszünetet kötött Giskrával és a császárral, s személyesen vezette hadát Muráth ellen. Segédcsapatai Kevi alatt találkoztak Hunyadyval, ott átkeltek a Dunán s Szendrő felé vonultak.
Izsák bég, a szendrői basa, rögtön elébük jött oldalvást, másfelől maga a szultán közeledett szemben kiterjedt hadoszlopaival, mik egy rendezett hálózatként látszottak a magyar sereget összeszorítani.
Hunyady értett az ily hálózatok szétrombolásához; a királyt a deréksereggel a Morva partján hagyva, maga tizenkétezer lovassal s Ujlaky bandériumával Izsák bégnek fordult, egyenként szándékozván megküzdeni a még akkor egymástól mérföldnyi távolságokra széthelyezett török hadtestekkel. Izsák bég megveretett, kétezer halottat s kétannyi foglyot veszítve, visszafutott Szendrővárba, s Hunyadynak tér nyílt a többiekre üthetni. Rögtön Nisa ellen fordul, azt ostrommal elfoglalja s mikor már a városban van, jön ellene egy oldalról Eze bég, másfelől Turachan, a thessaliai basa, a várost megmenteni. Hunyady mindkettővel külön kezd csatába, s egyenként mindeniket szétveri, a futókat Sofiáig hajtja s azt beveszi ostrommal.
E hírre Muráth hirtelen elsáncolja magát a Haemus hegyei mögé, s derékseregeit Charim bégre bízva, azt Ulászló ellen küldi. Hunyady észreveszi a cselt, s otthagyva a szultánt torlaszai mögött, Charim bég elé kerül, azt is oldalt támadja meg. Az ozman had egész ereje soha sem jöhet egyszerre az ütközetbe, a magyarok foltonként verik szét őket. A túlszárnyon levő Turachan csak akkor jut a csatatérre, mikor már Charim hanyatt-homlok rohan vissza. Az egész török had elrendezése teljesen zavarba volt hozva. Muráth dühében megfojtatá vesztes vezéreit. Tulajdon sógorát, Karám béget egy magyar közkatona fogta el.
A török had már közel egyharmadát elveszté, midőn Hunyady újra egyesült a királlyal Balran vár alatt, készen az eldöntő ütközetet elfogadni.
A szultán helyett Hasszán bég vezette ellene az összes ozman erőt. A jaloveci rónán találkozának. Késő este volt már, a két sereg az esthajnal világában kezdte meg a véres csatát, hold világánál folytatá azt, mindenki részt vett a harcban, maga a király is sebet kapott karján; az elkeseredett ozman, midőn harcosai össze voltak törve, nem futott el, hanem küzdve veszett oda; a szétvert had szomorú maradványai csak akkor hagyták el a csatatért, mikor a hold leszálltával az éj sötéte elválasztá a harcolókat.
Maga a fővezér Hasszán is fogságba esett.
A magyar had diadalmasan tért vissza Budára, az ünnepélyes menetben a kereszt szent jegye után ötven félholdas zászló s tizenhárom fogoly basa kísérte a győztes királyt a szent szűz templomáig, melynek belsejét azontúl a diadalmas csaták képei ékesíték.
