Leánykérés kardmarkolattal
Leánykérés kardmarkolattal
A békét megkötni, de azt meg nem tartani: ez is jezsuita elv volt. Valahányszor Németországban Tilly és Wallenstein a protestánsok fölött egy-egy győzelmet arattak, II. Nándor király kormánya itt Magyarországon mindannyiszor utánozta a protestánsok elleni kegyetlenkedéseit.
Ennek is meg volt a correctivuma.
Valahányszor II. Nándor kormánya megszegte a békekötés alaptételeit, Bethlen Gábor mindannyiszor itt termett Magyarországon hadsereggel, s farkasszemet nézett Wallensteinnel. Mikor aztán jól kiéheztette a német tábort, megpuhította a német kormányt, akkor ismét megkötötte velük a békét.
Volt itt már bécsi békekötés, pozsonyi békekötés, ami mind azt bizonyítja, hogy milyen nagy hiányossága lehetett itt a békességnek.
A sok háborúnak azzal hitt véget vethetni Bethlen Gábor, hogy megkérette nőül (özvegyember volt) II. Nándor leányát, Cecilia Renatát.
Azt nem adták neki, hanem kerestek számára más ülve maradt hercegasszonyokat, egyszer egy toscanai hercegnőt, azután egy modenai hercegnőt, majd meg egy Nevers hercegnőt, azután a császár kisebbik leányát, hanem az még rútabb volt, mint nénje, utoljára összekerítették Brandenburgi Katalin hercegnővel, akivel meg is ülte a menyegzőjét fejedelmi pompa között.
Menyegzője után kezdette meg a harmadik hadjáratát Magyarországon II. Nándor ellen, mely a pozsonyi békességgel végződött valami nevezetes csaták nélkül.
Azontúl aztán Bethlen nem visel több háborút II. Nándorral, hanem a lengyel királyi trónt igyekezett elfoglalni.
E szándékát meghiúsította a halál. Néhány perccel kimúlása előtt e szavakat írta le papírra: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki nincsen bizonyára.”
Életírója, Kemény János, így szól felőle:
„Eszes, vitéz, kegyelmes, liberális, takarékos, munkában fáradhatatlan, külső tekintetében oroszlán, conversatiójában nyájas, józan életű, istentiszteletben buzgó, szegényeken könyörülő, egyházi rendeket tiszteletben tartó, tápláló, eklésiákat építő, segítő, alapító, tudósok disputáiban gyönyörködő, a hazafiaknak atyjuk, a vitézlő rendeknek jó tanítójuk, tükörük, haragját mérséklő, nem kegyetlen, vérszomjazó, de hamar megengesztelődő. Künn magát nagy autoritással, belső szolgái közt nyájas szelídséggel viselő, jó lovakban, fényes öltözetekben, muzsikában, építésben, fejedelmi vendégségben és táncokban is, de nem részegségben gyönyörködő. Különös gondja volt az iskolákra, nemzetének tudományos kiképeztetésére, a főiskolát gazdagon adományozta, külföldről nagy hírű német tanárokat hozott be s a német egyetemeknél alapítványokat tett magyar ifjak számára. És Erdély adóját leszállította.”
Lehet-e fejedelemről több magasztalást elmondani?
