Micbán
Micbán
A tatárfutás után ki volt pusztulva az ország.
Ha valaki figyelemmel kísérné az idő nyomdokait, megláthatná, hogy soha annyi férfigyermek nem születik egy évben, mint Magyarországon szokott egy-egy nagy irtó vész után, mikor a nép java elfogy.
E földnek szüksége van magyarra.
A tatárfutás utár Micbánné várában egy koldusasszony jelent meg, ki három ikergyermeket hordott ölében és segélyt esde az úrnőtől.
Micbánné szűzies iszonyattal fordult el a koldusnőtől, elutasítá várából és becstelennek mondá azt, ki egyszerre három gyermeknek lehet anyjává.
Az elkergetett koldusnő az Istent hívta bírónak, s Micbánné még azon évben hét gyermeket szült egyszerre.
Mind a hét fiú volt.
A nő eliszonyodott magától. A koldusnő átkát vélte magán beteljesülni, s hogy a képzelt gyalázattól megmeneküljön, dajkájára bízta hat gyermekét, csak a hetediket tartva meg, hogy a többit távolítsa el.
A dajka Micbán kezébe szolgáltatta mind a hat fiút.
És az apa, miután gyermekeit titokban fölnevelteté, egy napon hetedik fiával egyenlő ruhába öltöztetve bemutatá őket az anyának, ki örömtől és bűnbánattól meghatva, ölelé őket keblére. Ez esemény egy előkötőre felhímezve sokáig tartogattatott az ecsedi várban. (Micbán legendáját drámai tárgyul használta fel Szigligeti.)
E hét fiú lett hét nagy históriai nevű magyar család őse. Tőlük származtak a Csapiak, Bocskaiak, Szörteiek, Sósok, Raskaiak, Eszényiek és Kövesdiek.
György mester, a Sós-család őse híres hős volt László idejében. Ő ölte meg Lythen pártos vajdát, harcolt Ottokár és a kunok ellen. Ő űzte meg a tatárokat, ő hozta el a tatár fejedelem fejét, ki Lengyelországot dúlta,* s utóbb ő űzte ki a trónkövetelő ál-Endrét Magyarországból.
Ez a koponya, melyet a Kazinczy-család ereklyéi között láttam, embertanilag is nevezetes arról, hogy a fejtetőjén egy teljesen beforrott trepanatio látható.
E Micbán apja még spanyol volt, s hét fiai a legtörzsökösebb magyar családoknak lettek alapítói.
E földnek isteni ereje van magyart teremteni.
Magyarrá lesz, aki e földre lép.
Hegyalja lakói olaszok voltak, most magyarok, sok helyen egész városrészeket hívnak máig is Burgundiának, hol egykor burgund telep volt, most az is mind magyar. A királyi városok nagy többsége germán telepítvény volt; bejött az országba török, kun, tatár, bolgár, jász, neugar, s száz év múlva már csak a faluk nevei emlékeztek eredeteikről.
Kiirtották a magyart csaknem a megsemmisülésig, három évig nyomta a tatár, százötvenig a török, megtámadta nyelvét, nemzetiségét a latin classicitás, a német tudományosság, s absolut kormányzat alatti erőszakos elnemzetietlenítési rendszer, s annyi száz esztendei folytonos olvasztás után nem fogyott, hanem szaporodott.
És ez csodálatosan vigasztaló tanulság a históriából.
