AZ IS ÉR VALAMIT
AZ IS ÉR VALAMIT
Ki volna elégedettebb, ki büszkébb, mint a fiatal ember, aki a világba lép.
Egy kedves lelkész ismerősömtől hallottam ez anekdotát elmondatni, mely ővele magával történt.
Éppen akadémiákról érkezett haza, s tanári állomásra volt kandidálva, mely vágyainak netovábbját képezé, s a legtisztesb álláspont volt nagyravágyása előtt.
Időközben meglátogatá Füredet, s alig hihette volna el, hogy ott most nálanál nevezetesebb ember is lehessen, ki az akadémiákról jött, s professzori székre hivatalos.
Egyszer reggel kimegy a vendéglő elé, hol többen is reggeliztek, s meglátva egy igénytelen öregurat egy szögletben üldögélni, odaül mellé ifjúkori önbizalommal, s nagyvilágban jártas hangon kiált a pincérre, hogy hozzon neki kávét.
Az öreg úr szép lassan jelenti a pincérnek, hogy neki is hozzon egy pohár tejet.
– Hát öreguracskám, tejecskét? – szólt belekötve az ifjú szerény szomszédjába.
– Igenis, tejet iszom.
– Nekem a sors kávét rendelt – szól az ifjú tökéletes megelégedés hangján.
– Kit legyek szerencsés tisztelni? – kérdi alázatosan az öreg úr tőle.
– Én N. N. vagyok, doctor philosophiae, jelenleg theologiae candidatus; ha Isten segít, még idővel több is lehetek. Hát maga uracskám, kicsoda-micsoda?
– Én gróf **y vagyok – válaszol szerényen az öreg úr –, jelenleg Magyarország főkancellárja.
Az ifjú ember nem hagyta megzavarni magát, nyugodt ábrázattal viszonza:
– No, az is ér valamit.
