NEM TALÁLJÁTOK SZÁLDOBÁGYOT SZÁLDOBÁGYBAN

Teljes szövegű keresés

NEM TALÁLJÁTOK SZÁLDOBÁGYOT SZÁLDOBÁGYBAN
N. N. debreceni lelkész híres volt hatalmas hitszónoklatairól, mely prédikációkat a nagyobb diákok azután maguknak leírván, legációk alkalmával szintén elmondogattak kisebb eklézsiákban.
Volt e prédikációk között egy, melyben különösen debreceni híveinek szól a lecke, mindenféle bűneikért megdorgálva őket nagyban, s azzal végezve minden részét beszédének, hogy ha így halad a népség visszás tetteiben, idestova „nem találjátok Debrecent Debrecenben”.
E beszéd roppant hatást idézett elő: a népség nem győzte eléggé emlegetni, mennyi igazat beszélt a tisztelendő úr, miután azt mindenki el szokta ismerni, hogy a világ általában igen gonosz, minket magunkat kivéve.
Vala pedig a tanulóifjúság között egy száldobágyi fiatalember, kit kicsiny diák korától kezdve a száldobágyi eklézsia tartott élelemmel, s ki végre annyira nővén, hogy ő is legációt választhatott magának, szülőföldét kérte ki, s azt megnyervén, elővevé a nagytiszteletű úr hírhedett prédikációját, s elmondá azt a nagyérdemű eklézsia roppant ijedelmére; ekként végződvén a beszéd minden része:
– Idestova nem találjátok Száldobágyot Száldobágyon.”
Az érdemes presbiterek csak hajtogatták a fejeiket az egész dorgálás alatt, mikor aztán vége volt az isteni tiszteletnek, odamegy a kurátor uram a legátushoz.
– Hiszen humanissime, jól van ez, jól; de az csak mégsem illik, hogy mi kendet cibaljuk*, kend pedig bennünket cibál.
Konyhadiáksággal annyit tesz, mint „élelmezzük”.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem