1. HŐSÖK HARCA
1. HŐSÖK HARCA
Hosszú volt a nap – nyár közepén; még naplemente után is lehetett dolgozni.
Ugyan dolgoztak! Ágyúval, szablyával, dárdával, kelevézzel. Délelőtt kezdték, semmit nem pihentek.
Ezerhatszáz magyar huszár és négyszáz lengyel dzsidás harcolt kétszer annyi orosz lovas ellen a turai mezőn. A magyarok voltak a támadók. Perczel Mór tábornok volt a vezér.
A magyarok éppen azt a hadi rendszert követték a háborúban, amit ezer év előtt Árpád alatt: minden vezér (a hetumogerek) a maga dandárával külön hadakozott, a saját haditerve szerint. Honfoglalás lett az eredménye.
Ezúttal is heten voltak, Klapka Komáromban, Kmety túl a Dunán, Guyon a Bánátban, Bem Erdélyben, Görgey fél Magyarországon körös-körül, Dembinszky hátvéd-hadmíveletben, Perczel Mór új hadsereg-alakításban működött.
A hat elébb említettnek mind kipróbált, harcban tűzedzett seregeik voltak, a hetediknek hirtelen toborzott gyalogsága, til-túl fegyverzetten, rossz kaszákkal, még rosszabb puskákkal ellátva; csak a lovasság volt a harcképes, meg a tüzérsége.
És mégis ez a hetedik szánta rá magát, hogy támadó csapást mérjen az előnyomuló ellenségre: Perczel Mór.
És ennek volt megérthető haditerve.
Görgey maga után hurcolta az egész orosz hadsereg zömét. Paskievics orosz fővezér azt tervezte, hogy Görgey seregét körülfogja, megadásra kényszerítse a Duna-Tisza között. Ennek a tervnek a meghiúsítása volt a nehéz feladat, azt vállalta magára Perczel.
Turát Tolsztoj tábornok tartá elfoglalva az orosz lovassággal. Cirkáló kozák csapatai előre hírül adták neki a magyarok közeledtét. Az orosz dandár kétszerte nagyobb volt a magyarnál, s ágyúparkja háromszorta erősebb; azok között a szerpentinágyúk, amiknek lövege jobbra-balra fújja a sziporkát, mint egy tűzkígyó, ijesztő búgással.
A hepehupás rónát egy vízárok szeli keresztül; ennek a gátja mögé volt fölállítva a cserkesz lovasság fedetten.
A cserkeszek, a magyar huszárok közeledtére, levették vállaikról hosszú puskáikat, s peloton-tűzzel fogadták a közeledőket, s ugyanakkor a turai dombokon fölállított orosz ágyúüteg elkezdte búgó tekéit szórni ellenük.
A huszárok vágtattak előre. Ott volt közöttük Mészáros Lázár, a volt magyar hadügyminiszter, mint közlegény.
A lengyel légió fél ütege elfogadta a harcot az orosz ágyúk ellenében. A volt (és leendő) fővezér, az ősz Dembinszky maga állt be tűzmesternek, s irányozta az ágyúkat. Több orosz ágyút leszereltek. Wujczik százados volt az üteg parancsnoka.
A magyar huszárok teljes hadirendben ugrattak át a vízárkon. A cserkesz csapat nem várta be a viadalt, hátat adott. De egy egész lovasezred robogott Tura felől a huszárok elé, az orosz Olga-huszárok. Valamennyinek egyforma sárga lova volt. Az összecsapás rövid ideig tartott. Az orosz lovasság szerteszét zilálva menekült a magyar huszárság elől ágyúütegei és gyalogsági négyszögei mögé.
Tolsztoj tábornok a kozák lovasságot küldte huszárjai segítségére. Azok harsogó „Hurrah!” kiáltással rohantak előre, hosszú dárdáikat döfésre szegezve. A kozák dárda hatalmas fegyver!
A magyar huszárságot oldalba fogta a kozákok rohama. Szélső balszárnyán az ezrednek egy fiatal főhadnagy vezetett, azt egy kozák dandár úgy találta homlokon, hogy nyergéből lebukott. Egy másik dárdadöfés a paripája szügyét érte, mire a csatamén megfordult, s elfutott a küzdtérről, magával hurcolva a kengyelvasba szorult lovasát, aztán ösztönszerűleg vágtatott egy rekettyés bozótig, ott végigvágta magát, de még akkor is vigyázott rá, hogy a lovasát maga alá ne gázolja.
Perczel tábornok ekkor a huszárok segítségére a lengyel légiót indítá a kozákok ellen. A lengyelek dzsidások voltak, szárnyvezérük Negrotin kapitány.
A kozák dárda hatalmas fegyver; de csak addig, amíg a magyar huszár kardjával összetalálkozik. A huszár nem ijed vissza attól a hosszú nyárstól. Felcsapja a csidjét a szablyájával, s ha aláférhetett, akkor már az a dárda nem dárda; csak a nyelével üthet, amíg a gazdáját le nem vágják.
A lengyel légió trombitaharsogással vágtatott a kozákok sorai közé. Elöl a kapitányuk, az achillesi alak, Negrotin. Egyik kezében a zászlós dzsida, másikban a pallos.
– Megálljatok, molodcik!– kiáltá oroszul. – Majd én mutatom meg nektek, hogyan kell a dzsidával dolgozni!
S ugyan megmutatta. Úgy dúlt egymaga az ellenség gomolygó tömegében, mint az oroszlán a bölénycsordában. De hiszen nem magában harcolt. Társa volt a küzdelemben a harci ménje. Az maga egy apokaliptikus csoda, egy szörnyeteg. Küklopsz a lovak között, hollófekete; nyakát kétfelől borítja a sörénye; homloka, szügye is csupa bozont. A porosz pluto fajtából való, a neve is „Pluto”. Ember legyen, aki ezt meg tudja fékezni. Ez nem parádés ló, akivel iskolát lehet ügettetni; ha ez megbikacsolja magát, se ostor, se sarkantyú ki nem mozdítja a helyéből. Hanem aztán, ha akad lovas, akit érdemesnek talál, hogy a hátán hordja, hűséges fegyvertársává lesz; a csata tüzében együtt harcol vele, nyerítése túlharsogja a trombitarecsegést, rettenetes patáival legázolja az ellenfél lovát, fogaival tépi, homlokával hanyatt dönti; megkönnyíti gazdájának a harcot, s ha körül akarják fogni, olyanokat rúg a két hátulsó lábával, hogy a kozák lovastul hanyatt bukik. A mi lengyelünk kilenc kozákot terített le, jobb kézzel, bal kézzel osztva a kardcsapást, kelevézdöfést. És azért mégsem ő volt az első hőse a turai csatának, hanem az az öreg huszár, aki egymaga tizenegy kozákot vágott le a vérengző tömegharcban, ahogy azt a csatában részt vett orosz tisztek is elhíresztelték. A harcban maguk a vezéralakok is személyesen részt vettek: Perczel, Dembinszky, Mészáros Lázár. Olyan volt az, mint egy hősköltemény, mint a „Zalán futása”. Személyes harca a vezérhősöknek.
Az oroszok is hősileg küzdöttek. Estefelé Tolsztoj magához vonta segélyül Labincow tábornok gyalogdandárát Hatvanról; de az már csak arra volt jó, hogy fedezze Tolsztoj visszavonulását: a csatatér ura Perczel maradt.
Az ágyúk dörögtek még sokáig innen is, túl is. Övék maradt az utolsó szó. Egy elkésett ágyúteke megölte a lengyel légió vitéz ütegparancsnokát, Wujczikot. Ez volt az utolsó előtti lövés. Azután csak a takarodó mélabús trombitaszava hangzott még messze és közel, s a halálra sebesült mének nyerítése. A halálra sebesült katonának nincsen szava.
