15. FEJEZET • Mit talál Tefik bej el-Gázi? – otthon
15. FEJEZET • Mit talál Tefik bej el-Gázi? – otthon
Tefik bej nagy diadallal tért vissza abesszíniai hadjáratából.
Megtörte az ellenséget: várát elfoglalta, kincseit elhozta.
Egész karavánt tett ki a rabszolgák és teherszállító állatok száma, akik a prédát utánaszállíták.
Diadalai egy új tartományt csatoltak uralkodója országához.
Annyi volt a dicsősége, hogy már csömörlött tőle.
A fővárosából eléje vonuló küldöttségeket, akik síppal, dobbal, utcai táncosnőkkel jöttek az üdvözlésére, seriffeket, mollákat, imámokat otthagyta az alvezérének, hadd szedje az a babérokat. Maga félretért a diadalútból, ahol a pálmaerdőhöz értek, s egyedül, egy csatlós kíséretében ügetett a palotája felé.
A kapunyílás már akkor ki volt bontva.
Meglepte, hogy ott is várja egy küldöttség. A város főkádija van ott, egy csoport fegyveres csausszal.
– No csak röviden beszélj, kádi – kiálta kevély lenézéssel a bej, leugorva a lováról, s odavetve a mén kantárát a lovásznak. – Nem érek rá hosszú beszédet hallgatni!
– Rövid szó lesz, Tefik bej – mondá a főkádi. – Feleséged meghalt.
– Kicsoda? Mahabilla?
– És a két leányod is halott.
– Laillabeth! Ferinkháné!
Tefik bej lélekszakadva rohant be a palotába, fel a márványlépcsőkön, ezt a három nevet kiabálva. Emberhang nem felelt a kiáltására. Csak a három kajdács fecsegett egymás közt az előtornácban. „Hol vagy piros arcú ifjú?” – „Én láttam – én szerettem a piros arcút.”
A rabnők mind eltűntek. Egy párt közülök futás közben széttéptek az oroszlánok; azok most jóllakottan hűseltek bozótjukban.
– Kedveseim? Hol vagytok? – lihegett a bej, a kerti terembe rohanva.
Egy sor véres lábnyom mutatta neki, hogy hol keresse őket. A vérnyomok a tündérgrottához vezettek.
Tefik bej letépte az eleven rózsafüggönyt, s a grotta közepén ott látta az ezüstasztalra téve a három szép fejet. Középen a Mahabilláé, a csodaszép fő, a piros szívvel a homlokán; az arc sárga már, de a szív most is piros; kétfelül mellette a Ferinkháné és a Laillabeth. A réziblisz tűzszemei világítottak rájuk.
– Ki tette ezt? Ki volt az átkozott? – ordítá embertelen dühében a szíven sújtott hős vezér.
– Egy ismeretlen ifjú gonosztevő. Már elvette büntetését.
Nézz oda!
S azzal kitárva a teremnek festett üvegű ablaktábláit, melyek a belső kertre nyíltak, odamutatott egy szép magas, félrehajló borassus pálmára.
Azon függött felakasztva Edrisz bég – most már nem – el-Homrah.
Ettül a pillanattul kezdve lett Tefik bej el-Gázi (a győztes) neve „Tefik bej el-Deli” (az őrült).
Ekként olvasható az 1886-iki napok krónikáiban.
