A gyászkeretű lap
A gyászkeretű lap
Másnap megérkezett a várt levél.
Pálma csaknem bizonyos volt felőle, hogy visszautasítás lesz benne.
A fegyházban hallott fölfedezés után semmi kétsége sem lehetett eziránt.
De az a másik levél, amit Illavay szerelmese kértére széttépett, nem fájt volna így a szívének, mint ez. Abban sértő, szemrehányó szavak voltak. Azokért lehetett volna megharagudni.
Még ezt is elvette tőle „ő”.
„Még csak azt sem engedi meg, hogy gyűlöljem: még csak a harag által sem akar velem összekötve lenni.”
Előkereste mind a lilaszín levélkéket, s összecsomagolta azokat annak a számára, akinek ezek – a drágaságai.
Azután írt valamit egy lapra, s átment vele az atyjához. Megmutatta neki Illavay levelét.
Ferdinánd gróf csüggedten hajtá tenyerébe nehéz fejét. Erre nem volt semmi szava.
– Mármost, kedves atyám, megengeded, ugye, hogy én magam vegyem kezembe a sorsomat?
A gróf némán inte a fejével.
– Van nekünk Pozsonyban egy ősi házunk, ahol csak keresztülutazóban szoktunk megszállni: különben üresen áll. Ezt a házat te átíratod az én nevemre, hogy abból engem senki ki ne zavarjon valaha. Azután a pozsonyi takarékpénztárba leteszesz az én számomra egy oly összeget, aminek a kamatjaiból egy magányos nő szerényen megélhet, s ez is az én kizárólagos rendelkezésemre lesz adva.
Erre még mind helyeslést bólintott a fejével Temetvényi Ferdinánd.
– Végül kinyomatod ezt a cédulát, s szétküldöd az ismerőseinknek.
Arra a cédulára ez volt írva
„Temetvényi Ferdinánd gróf szomorodott szívvel jelenti egyetlen leányának, Pálma grófnőnek, élete 22. évében, kínos szenvedés után történt halálát.”
– Mi ez? – kiálta felriadva kábult szórakozottságából a gróf.
– Gyászjelentés. A szokásos végsor nélkül: „Béke hamvaira”. Én csak a világnak halok meg: magamnak még sokáig élek. Nagynénéim mind kilencven esztendősek voltak: – én még el akarom őket hagyni. Olyan észrevétlenül fogok beköltözni a pozsonyi házba, s olyan nesztelenül fogok benne meglenni, hogy senki sem tudja meg, élő lakik-e benne, vagy halott?
– De az ég szerelmére, Pálma! Hová gondolsz? Ily szörnyű elhatározáshoz én nem adhatom beleegyezésemet.
– Jó. Fontold meg holnapig a te dolgodat. Én már elkészültém a magaméval. Ha holnap aláírod a gyászjelentést: úgyis jó lesz, ha nem teszed: akkor majd holnapután hozzáírhatod a hiányzó sort is: „Béke hamvaira”. Útra kész vagyok. Te határozd el, hogy hová?…
Azzal magára hagyta a grófot.
A gyászlap úgy lett szétküldve, a végsor nélkül.
Vannak gyászesetek, amiknél az ismerősök gyöngédtelenségnek tartják a kérdezősködést.
Csak egy ember tudhatott meg valamit a valóból. Illavaynak Pozsonyból küldték meg azt a csomagot, amiben az ő visszakívánt drágaságai voltak: a gyászjelentés szétküldése után.
Így végződött az, ami Tegnap történt. Ezeknek az alakoknak a regénye bizony be van fejezve. Új emberek kezdik meg és folytatják az új történetet, melynek ez az elmúlt csak a háttere; az új emberek dolgának a címe lesz: a „Ma”.
