Gorombolyi őrnagy

Teljes szövegű keresés

Gorombolyi őrnagy
Illavay Ferenc mély búbánata közepett hatalmasat kacagott erre a levélre.
A második levél a másodalispántól jött.
A jó Kapronczay annyira meg volt ijedve, hogy megszólítás helyett azon kezdte: „Az Isten szerelmeért!” A vége az volt, hogy: „Nézze csak, kedves uramöcsém, mit ír a kormánybiztos! Segítsen rajtunk!”
Oda volt csatolva másolatban Gorombolyi levele az alispánhoz. Ezen kezdődött: „Ti lomha, renyhe piszlicár táblabírák! – Ha nekem azt az újoncilletményt, ami rátok már a múlt héten ki lett vetve, mire székvárostokba megérkezem, az utolsó emberig ki nem állítjátok: mindnyájatokat haditörvényszék elé állíttatlak és főbe lövetlek stb. stb.”
Az alispán levelének utóirata is volt. „Beteg is vagyok.”
(– Azt elhiszem – dörmögé magában Ferenc.)
Hát a harmadik levél?
Azt a kuszált bagolyrugdalást előre kitalálhatta, hogy kié. Ilyen betűket csak őnagyméltósága Temetvényi gróf szokott megörökíteni.
Az volt még csak megijedve.
De háromszor is át kellett tanulmányozni a levelét, míg a konfúzus mondathalmazból kiokoskodhatta az ember, hogy őnagyságát is a fenntisztelt kormánybiztos úr ijesztette meg ilyen nagyon, bejelentve magát, hogy két nap múlva oda fog hozzá szállni vendégül – négyezred magával. Ez még nem elég; de egyúttal meghagyja és parancsolja a kegyelmes úrnak, hogy ő, mint a gorgói nemzetőrség törvényes és természetes főkapitánya, a maga nemzetőr-zászlóalját azonnal és haladéktalanul begyakorolva, adjusztírozva, századokra és kompániákra beosztva, készen tartsa, hogy azzal az ő megérkeztekor azonnal a dandárhoz csatlakozhassék, s a csatatérre siethessen. Különben haditörvényszék s a többi!
Őnagyméltóságának az írása hemzsegett félig leírt s félig kitörült szavaktól, ortográfiai hibáktól s németül kezdett s franciául bevégzett mondatoktól, amikből mind az derült ki, hogy neki legkisebb kedve sincsen ehhez a rábízott nagyon megtisztelő kiküldetéshez, s legjobban szeretne megszökni előle: csak tudná, merre. Kéri a főszolgabíró urat, hogy segítsen ezen a veszedelmen.
(Mert hisz a szolgabíró, ez az univerzális gondviselés ezen a földön.)
Még egy negyedik levél is volt; de erre már elfelejtették ráírni a címet. A pecsét ugyanaz volt, ami az előbbin. Ezt is a gróf úr írta. Egyszerre két levelet küldött a főszolgabírónak. Abból meg azt lehetett kivenni, hogy „új” veszedelem is van. A grófnak gyapjús szekerei vannak útban, amiknek már több nap előtt meg kellett volna érkezniök. Most értesül, hogy azokat a kormánybiztos úr útközben az állam nevében lefoglalta, hogy belőlük a hadsereg számára posztót csináltasson: az árát kifizeti. Ez azonban a grófra és az egész családjára nézve megmérhetetlen nagy szerencsétlenség. Neki ezeket a gyapjús szekereket okvetlenül meg kell kapnia, akármi áldozat árán. Bővebb magyarázatot levélre bízni nem lehet – azért nagyon kéri a főszolgabíró urat: kegyeskedjék egy kis félórára átrándulni hozzá, hogy élőszóval elmondhassa előtte, mi baj van. De még ma.
– No, ez mind jó nekem – mormogá magában Ferenc. – Már most hát csak az a kérdés, hogy hogyan szaladjak egyszerre kétfelé? Mégiscsak isteni gondviselés volt hát, hogy ez az örömnap így megkeserült. Lám, ha most e levelek olvasása előtt elmentem volna a jegyváltásra, s ott szerető tárt karokkal fogadtak volna, most semmi víz le nem mosná rólam, hogy elszöktem a baj elől; kihirdetnének mint szökevényt s hazaárulót; megcsípnének, meglőnének vagy futhatnék világgá. A becsületem is oda lenne. Ha pedig e leveleket elolvastam volna elébb, s én volnék kénytelen megírni annak a leánynak és a családjának, hogy nem mehetek a jegyváltásra, mert ilyen meg olyan baj van itthon, nem hinnék el, azt mondanák: hűtelen, csalfa, szószegő lettem, megvetnének, s nekik volna igazságuk. Így van minden jól, ahogy van. No, hát lássunk a dolgunk után. Nem megyünk hát Dolnavárra, se kézfogóra, se ökölcsapásra.
– Jancsi! Fogass ki a hintóból, szedjétek le a lovakról a sallangokat, keszkenőket, aztán fogjatok a nájdicsánkába!
Két perc alatt rendben volt a fejében az egész komplikált haditerv. Délig a bírákat felrendelni a sütendő kenyerek végett; délután a jegyzőkkel a betoborzott újoncokat felhozatni, a vármegyei chirurgussal megvizsgáltatni, a székvárosba felküldeni; estére Gargóra a grófhoz átrándulni, holdvilágnál az utakat megvizsgálni, az útbiztost az ágyából kihúzni, a hidakon a gerendákat helyrepótolni; másnap délre a járás határán a berdóci korcsmában megjelenni, az élelmezésről intézkedni; s Gorombolyi őrnagyot bevárni. Van rá huszonnégy óra. Bőven elég.
A plánummal elkészülve, még egyszer a tükre elé állt kipödörni a bajuszát; ami nem történik hiúságból, hanem azért, mert a kipödrött bajusz az embernek tekintélyt ád. (Példa rá III. Napóleon.)
A tükör azt mondta neki ezúttal:
„No; lásd, most már tetszel nekem!”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem