XV. A SZERZŐDÉS
XV. A SZERZŐDÉS
Hanem hát ez mind tréfadolog és nevetni való. Apró sanzonett énekesnők, kicsi balerinák utáni apetitus mind olyan múló baj, ami jóllakás (meg gyomorelrontás) után elmúlik. Csak olyan kedélynátha ez, amit nem kell gyógyítani. Hányszor láttam én már budapesti városatyákat Bécsbe járni deputációba, akik estenkint összebeszéltek, hogy itt meg ott fognak mulatni (a Práterben); sosem mentem velük; nem szeretek a más poharából inni; aztán mikor hazakerültek, megint olyan jámbor családapák lettek, mint azelőtt voltak.
Hanem mikor valaki olyan helyzetbe jut, mint én, egy félreértés miatt az egyenes útról, az aztán a nehéz állapot.
Nekem az első lépésnél meg kellett volna gondolnom, hogy mi lesz abból idő jártával, ha én egy ilyen ártatlan léleknek a sorsát, mint Viola, a magaméval összekötöm.
Ez az egész lelkével csügg rajtam, egészen föláldozza magát értem. S mit adhatok én neki ezért cserében?
Pénzt? Igaz, hogy az nekem van bőséggel. Pénz, amiről az asszony nem tud semmit. Pénz, ami nekem csak egy névaláírásomba kerül.
Komisz, alávaló lelkületű férfiak mondhatják azt, hogy hiszen ez ekvivalens, de énnekem érzékeny kedélyem van. Rám nézve álomrontó az a gondolat, hogy én egy leányt föláldozok a magam gyönyörűségének, kilátás nélkül, hogy ezért valaha kárpótoljam, hogy valami célhoz eljuttassam.
És amellett Violának nagy ambíciói voltak, amiknek ő előttem kifejezést is adott. Művésznő is akart lenni – és még más: „nő”. Három évig volt már Fritillária tanítványa; hangszerének minden művészetét eltanulta. Többször föllépett már nyilvános hangversenyeken, Budapesten és Bécsben, s a zenekritika igen kedvezően szólt felőle.
Egy ilyen bevégzett művészi tehetség csak nem azért jött a világra, hogy énvelem játsszék duettet – hallgatók nélkül.
Nem szerettem róla gondolkozni.
Egy látogatásom alkalmával különös jókedvében találtam Violát.
– Nézze csak, milyen Haupttreffert csináltam ma.
– Ah! A vöröskereszt sorsjátékon?
– Nem. Egy szerződést kaptam egy külföldi imprezáriótól, aki művészi körútra akar velem vállalkozni, Bécs, Berlin, Párizs; London, Szentpétervárra; azután a tengeren túlra, New York, Chicago, Philadelphia, Boston, San Franciscóba. A szerződés három évre szól, első évben hatezer, másodikban hét-, harmadikban nyolcezer forintra, szabad utazás és élelmezés mellett.
Igazán meg voltam döbbenve. Hisz így egészen elveszítem Violát. Csak nem járhatok együtt vele a világot körülutazni.
Pedig, hogy ez így fog következni, az előrelátható volt. Egy nagytehetségű művésznő csak nem azért tanul gordonkázni, hogy egy pesti hölgyzenekarban állandósítsa magát, hanem azért, hogy a művészetét a kerek világ előtt ragyogtassa.
Főtt a fejem ettől a gondolattól.
– Hadd lássam azt a szerződést – mondám neki. Kivette a szekrényéből s átadta.
Formaszerű szerződés volt, két példányban, közjegyző által hitelesítve.
Hanem aztán egyszerre visszakaptam a lelki ruganyosságomat, amint a szerződést aláírt imprezárió nevét megpillantottam.
– Ah! Entenfusz uram!
Azzal az asztalhoz vágtam a szerződést.
– Ez az a bizonyos mosziő Antanfű.
– Ismeri őt?
– Hogyne ismerném? Ez egy országos csaló, aki a művésznőket behálózza, aztán kiszipolyozza. Én már egyszer kiverettem innét Budapestről csalárd manipulációk miatt. Ezzel nem szabad magának szerződésre lépni, mert ez magát megcsalja, kirabolja, még a becsületétől is megfosztja. Ez egy svindler!
Viola sírva fakadt.
– Pedig én már úgy örültem ennek a szerencsének. Szerencsének nevezte azt, hogy engem elhagyhat.
– De hát mi lesz így belőlem? Örökké iskolába fogok járni? Örökké az ön nyakán fogok élődni? Sohasem lesz nevem? Nagyon megesett rajta a szívem.
– Várj egy pár napig; akkor megmondom, hogy mi lesz belőled. Addig tartsd függőben a szerződést.
E pár nap alatt likvidált a szindikátus egy kőszénbányavállalatban, melynél nekem negyvenezer forint nyeremény jutott. Olyan pénz, amiről az asszony nem tud semmit.
Harmadnap meglátogattam Violát a szállásán.
– Most én hoztam neked egy szerződést aláírás végett. Te megveszed ezt a házat, melyben lakol, negyvenezer forintért. Akkor aztán lesz valami címed. „Házbirtokosnő.” Elfogadod?
Viola széttépte az imprezárió szerződését, s aztán a keblemre veté magát és átölelt. – Hát mégiscsak meg tudtam őt tartani.
