II. Életpálya-választás
II. Életpálya-választás
Siheder korában kell minden férfinak életpályát választani.
Bíz a régi boldog időben nem nagy volt a válogatás.
A nagy kálvinista kollégium virággyűjteményében legtöbb volt a filozófiai, teológiai pályára készülő: rektorra, prédikátorra szüksége volta világnak; még a lévita számára is akadt egy filia; s aki mindenünnen kikopott, az lett peregrinus.
Azután volt a jogászi pálya. Ezt ki kellett járni minden birtokos nemes úr fiának. A földesúr fiából, ha diplomát kapott, lehetett alispán, szolgabíró, esküdt, fiskus, jegyző, pénztárnok, asszesszor; a kurtanemesből fiskális, s a még kurtábból falusi nótárius. Ha nagy birtoka volt, maga ura lett; csak a titulusra volt szüksége, hogy a levélborítékján „perillustris ac generosus”nak címezzék. Maga a nyulak után, ispánja a jobbágyok után látott.
Indzsellérre nagyon kevés szükség volt. A matematikai katedra akár ne is lett volna.
A doktori pálya nagyon sok feladattal járt. Még akkor Pesten egyetem nem volt: Bécsbe kellett a tanulmányért menni. Egy városnak elég volt egy doktor, az is alig prosperált. A közönség jobban bízott a borbélyban meg a javasasszonyban; de különösen a patikárosban.*
Primus testis, nobilis Johannes Cherny provisor tanúvallomása… „Azt pedig mind debreceni és külföldi úri és szegény emberektől hallottam sokszor, hogy Kazay Sámuel patikárus uramat áldották és dicsérték, ezt mondván: Isten áldja meg a patikárus uramat, én velem sokszor jót tett, mert ugyan meggyógyultam. Sok asszonyoktól hallottam, kik nehéz gyermekszülésben voltak, hogy segített rajtuk és többet bíznak hozzá, mint akármely debreceni doktorhoz. Ha szabad volna ő neki, úgy mint patikárusnak kúrálni, el merem mondani, többnyire egész Debrecen városában a betegek ő hozzá, mint doktorhoz folyamodnának. De mivel megesküdt, hogy nem kúrál, azt nem cselekszi jóllehet boldogult báró Vécsey, mint királyi commissarius ő kegyelmét attól absolválta. Hanem, hogy a patikában ő kegyelmének szabad tanácsot adni és praescribálni. Ezt cselekszi is és sok embereknek tanácsot ad és praescribél.” Doc. Baranyiana.
Azt is megtudjuk ugyane tanú előadásából, hogy Kazay Sámuel uram és Hatvani professzor uram (a magyar Faust) elkeseredett ellenségek voltak s egymást, ahol lehetett, perzekválták. Nem is lehetett másképp. Ha egy városban két tudós lakik, azoknak okvetlenül kutya-macska háborút kell egymással folytatni; az ellenkező etikai lehetetlenség volna. Mi hisszük és reméljük, hogy az örök béke korszaka egyszer valamikor be fog következni, de a tudósok kivétetnek belőle. Az abszurdum. Oda nem hat el a hágai kongresszus határozata s az Internationale arbitrium.
Miféle életpályák kínálkoztak hát még a fiatalság elé?
A katonai pályához senkinek sem volt kedve; az sok lemondással járt, nem fért össze a magyar természettel. Kereskedőnek, iparosnak magyar nemes nem adta a fiát: csak fenyegette vele, ha rosszul tanult, hogy „lakatosinasnak adlak!” A cívis fia, ha nagyon jól magolt, lehetett pap vagy rektor; ha nem volt hozzávaló feje, folytatta az apja mesterségét.
Tiszteletes Gyarmathy Mihály uram afféle szabadgondolkozású ember volt, aki a rangkülönbséget haszontalan fogalomnak tartotta, s korát megelőzve az emberek közötti egyenlőséget hirdette. Debrecenben megtehette. Hasznos kezdeményezéseket is tett a városban. Ő alapította meg a füvészkertet, melyben gyógynövényeket termesztett, amiket eddig messze földről szállítottak drága pénzen. Németországból, Belgiumból gyümölcsfaágakat hozott be, amiket idehaza elójtogatott, s ezzel megveté az alapját a híressé lett debreceni gyümölcskertészetnek. A kertészet már összefér a nemesi büszkeséggel.
A Miklós fiúnak legnagyobb kedve lett volna kertésznek lenni, de a mostohaapja azt mondta, hogy az nem életpálya; mellékfoglalkozásnak jó.
– Vedd elő, fiam, a németországi utunkban felírt jegyzeteidet, miket tapasztaltál.
A fiú elővette a könyvecskéjét, s sorra szedte a felírt jegyzeteit. Egy helyen ez állt
„Egész Németországban éjszaka nem takaróznak tollas dunnával, hanem paplannal; ami igen egészséges dolog. Bár minálunk is bevennék.”
– No hát itt állj meg. Kezdd a saját ideádat életbe léptetni. Készíts paplanokat.
A fiú elfogadta a mostohaapja tanácsát.
Pedig ez merész vállalat volt. A magyar gazdaasszonynak az a büszkesége, hogy a nyoszolyája a mennyezetig legyen megrakva tollas dunnákkal, vánkosokkal; még a népdal is azzal kérkedik: „van énnekem tarka dunnám”. Csak Zöld Marci idejében dicséri a rabló szeretője a „szép karton paplant”. Most ezt a duzzadt pompáját fölváltsa a lapos paplannal. Hát az a sok lúdhizlaló nő, akinek a létezése meghibban, ha a lúdtoll kereslete alábbszáll! Az mind ellensége lesz ez új módinak.
Azért az ifjú Miklós mégis bátran belevágott a paplan meghonosításába. Az anyja szövőműhelyét átalakította paplanosgyárrá: a nőket maga tanította be ez idegen munkába.
Ő azért csak eljárt az iskolába; de már nem beöltözött diákképpen; nem tanult zsidóul meg görögül, csak a just tanulta, amire bármily sorban szüksége van egy magyar nemesnek; ott is eminens volt; de amellett paplanokat gyártott.
Azt az egyet pedig meg kell adni a debreceni népnek, hogy annak a szelleme kiválóan hajlandó minden újítás befogadására. Amilyen gyors elhatározással bevette a vallás dolgában a reformációt, úgy elfogadott minden célszerűnek mutatkozó újítást az életmódjában. Gyarmathy Mihály uram unszolására az egészségtelen, dohos sárházait átalakítá téglaépületekké; a téglavetők egész céhet képeztek már, s az is megtörtént, hogy egy időben az egész szűrszabó céh kénytelen volt átalakulni gubás céhhé, mert Gyarmathy Mihály uram felvilágosítá a népet, hogy a szűr célszerűtlen viselet, kívül cifra, azért drága, de nyáron meleg, télen hideg: míg a guba minden jót egyesít; aztán olcsó. Aztán Debrecenben az okos szónak nagy ám a hatalma! A paplan kiszorította a dunnát.
Ezért aztán haragosai, az ellenesei meg a lúdtömő kofák rajta szárították az ifjú Baranyi Miklóson a gúnynevet „Paplanos”.*
A tanúvallomásaikban úgy is titulálják. Doc. Bar.
Mikor a fülébe ment a septemvir úrnak, egész kielégített büszkeséggel mondá: „No, hát itt van a kiáltó bizonyság reá, hogy nem az én vérem! Egy Baranyi nem lesz paplanossá, s egy paplanos nem lesz Baranyi soha!”
Az ifjú Miklós azonban nem törődött a gúnycímezéssel: az üzlete jól jövedelmezett, s ő egyik gazdaságot a másik után vásárolta a vállalata nyereségéből; azokat jól berendezte; dohányt termesztett, ökröket hizlalt, halastavat csinált a csincsésből.
Egyszer a méltóságos septemvir úr az országúton haladván üveges hintajában, megpillant az út mellett legelő egynéhány sőre ökröt, amiknek az oldalára ugyanazon billog van sütve, melyet az ő szarvasmarhái viselnek: a B. M. betűk egy szív keretében.
Megállíttatá hintaját, s odaszólítá a pásztort.
– Kinek a sőréi ezek?
– Hát kié volnának? A Baranyi Miklós uramé.
A septemvir úr úgy tudta, hogy neki ottan nincs semmiféle gazdasága.
– Hát hogy meritek az én ökreimet ide hajtani?
– Ezek sohasem a kegyelmed ökrei, hanem a gazdámé. Ahol jön a gát felől ő maga.
A septemvir kitekintett a hintó ablakán, s látott egy magas szál legényt a halastót kerítő gát mögül előjönni: kurta dolmányban, hosszú szárú csizmákban, az egyik kezében egy megölt vidrát hozott, két hátulsó lábánál fogva (amit bizonyosan vidravassal fogott el); ráismerhetett az arcára. A Miklós fia volt. Mintha saját magát látta volna.
– Hajts! – kiáltá a kocsisnak a főúr, és tovarobogott. De a könny kicsordult a szeméből, s zsebkendőjét elővéve megtörölte a szemeit.
Vele volt a felesége, aki ezt másoknak elbeszélte, s azok meg Katalinnak hírül hozták ezt a találkozást.*
Csaknem szóról szóra így mondja azt el nemes Hódos Erzsébet hites tanú, ki ezt a septemvir nejétől hallotta:
…az úton megesmérte, hgy az ő bélyege alatt vannak Baranyi Miklós uramnak sőre ökrei; de nem örömest szenvedte, hogy annak okát kérdezte, miért vannak azok úgy? annak okát adván, hogy annak a terhe van most is a szívén, akinek ökrei azok.
…mikor meglátta volna ifjú Baranyi Miklós uramat, az ablaktól elfordulván, a könnye kigördült a szeméből, a kezkenőjét elővévén, megtörölte a szemét és úgy megtürtőztette magát, hogy egyet sem szólott arról a dologról, mint kemény természetű ember; de én mind másoktól, amint hallottam, mind magam is, ahogy tapasztaltam, tudtam, hogy Baranyi Miklós uram miatt vagyon baja.
Documenta Baranyiana
Hogy a Paplanosnak úri gazdaságot kellett folytatnia, bizonyítja egyik cselédjének vallomása, aki sok éven át volt nála hintós kocsis.
