VIII.

Teljes szövegű keresés

VIII.
Egy sebesült tiszt érkezett a temesvári csatából, ki e hírt hozta, melyet később Guyon tudósítása megerősített. Guyon, ki a rossz híreket nem szokta nagyítani, tudósítá a kormányt, hogy Dembinski serege tökéletesen szétveretett. Kmetty Lugoson védte túlnyomó erő ellen a sereg maradványainak menekültét, Mészáros és Vetter török földre indultak, segédeik visszajöttek Aradra.
Ütközetről e perctől fogva senki sem beszélt.
Csak azt volt a kérdés: merre lehet még menekülni?
Nyáry azt mondá barátainak, hogy maradjanak együtt, s várják be nyílt homlokkal, aminek meg kell történni, legalább ne essék rajtuk az a szégyen, hogy a nemzet képviselőit kukoricák közt, mocsárokban fogdossák össze, mint egy szétszaladt gerillacsapatot.
Csányi hidegvérrel ajándékozá el értékesebb holmijait, könyveit, pisztolyait olyan embereknek, akikről azt hitte, hogy túl fogják élni. Midőn Nagy Sándor fájó szarkazmussal mondá előtte: vajon közölünk hányan válnak meg a fejüktől? „Mi ketten bizonyosan”, felelé rá az öreg honfi, komolyan, hidegvérrel.
Mikor pisztolyait osztogatta, én kértem, hogy adjon nekem is egyet.
Szemembe nézett, s azzal haragosan elutasított:
– Tedd, de ne mondd…
Én nagyon elszégyenlettem magamat, hogy arcom elárulta, mire gondolok, s kimentem a szobából.
Kiss Ernő utánam jött, s megfogva karomat addig beszélt hozzám, míg kibeszélte fejemből azt a sötét gondolatot, amit már homlokomon lehetett olvasni.
Ő volt az, aki rábeszélt, hogy kedvem legyen újrakezdeni azt a megsiratott drámát, aminek élet a neve; ő volt az, aki arra a határozatra bírt, hogy meg ne adjam magamat sem a sorsnak, sem embernek, sem a halálnak, s nem bántam meg, hogy ezt tettem, és köszönöm neki a föld porában azt a szót, ami sorsomon határozott.
– Önnek neje is van…
Nőm Gyulán maradt el tőlem, odáig minden nyomorúságon átkísért; elhatározám, hogy visszajutok hozzá, ha lehet.
Este nyolc órakor érkezett meg Pöltenberg Paskievicstől. Az orosz fővezér utolsó válasza volt: „Föltétlen megadás.”
Ez volt az utolsó elvesztett reménység.
S mintha a sors tréfát akart volna űzni az eltiportakkal, éppen akkor érkezett meg a „Messenger” angol lap azon száma, mely a brit országgyűlésen tartott beszédeket közli a magyar ügyek fölött.
Csalhatatlan gyógyszer – egy halott számára.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem