II.
II.
Rác-Becse.
…nem lehet tovább kiállani! … mindennap játszom, mindennap új szerepet adnak, néha kettőt-hármat is, amikor csak egy szerepem van, akkor időközben súgnom kell. Micsoda előadások! Ha valaha Pesten megtudnák, nem hinnék el, hogy az egész társaságban csak egy férfi van, az igazgató, a többi mind némber, azokat öltöztetik fel férfiaknak, bajusszal, szakállal, s azok játsszák a hősöket és szerelmeseket. Az embernek a szeme ég ki ily művészet fölött. Ma a Szökött katonában én játszottam Gergely kovácsot, mert csak én tudok énekelni, kétszer elbuktam a hegyes csizmákban, amikhez nem vagyok szokva, s a közönség úgy röhögött. Gyakran felhangzik egy-egy kofa kritikája a játék alatt: ni, a szemtelenek!…
…ma a játék után egy részeg suhanc erőnek erejével be akart törni szállásomra, s hogy bezárkóztam előle, behajította az ablakot. Valami előkelő ember fiának kellett lenni, mert a bakterok nem merték elfogni. Egész éjjel nem mertem elalunni…
…A tegnapi garázda fiú anyja, megtudva kiállott aggodalmaimat, engesztelésül egy tál kocsonyát s egy kulacs bort küldött. Az Isten áldja meg érte. De régen ettem egy napra eleget. Megizentem neki, hogy a fiát ne bántsa miattam…
…az igazgatónk mind elkártyázta a társaság pénzét, háromszor is voltunk rajta, míg megkaphattuk, hogy adjon legalább annyit, amennyiből kenyeret vehessünk. Azt mondta, hogy ha békét nem hagyunk neki, elkártyázza még a ruhatárt is, s akkor igazán éhen halhatunk. Nincs más mód, mint újra játszani…
… meguntak már itt bennünket, s az volna jó, hogy ha egyszer kivernének, de sőt inkább nem eresztenek: mindenikünk odáig van adóssággal a városban, lehetetlen tovább mennünk, ha pedig itt maradunk, lehetetlen el nem vesznünk; ami darabjaink vannak, azokat már mind ismeri a közönség, s kétszer egy darabba nem jő. Mi azután elővesszük a régieket, új címeket adunk nekik, a személyek neveit elforgatjuk; így hozzuk színre. A közönség azután fütyöl és rothadt almával hajigál, mikor látja, hogy rászedtük. Milyen boldogság az emberre nézve, hogy ha nem tudja magát szégyenleni…
…ma nagyon rakoncátlan nép volt a színházban, vidékről jöttek disznóhajcsárok, igaz, hogy ezüst húszasokkal fizettek, de az is igaz, hogy felét azoknak eldugta az igazgató, mire hozzájutottunk. Don Caesárt kellett volna előadnunk, de nem engedték végigjátszani, nagyon unalmas volt nekik, felkiabáltak, hogy énekeljünk valamit, azután énekeltünk nekik magyar és rác népdalokat, egy öreg rác, látva, hogy nincs basszista köztünk, kisegített bennünket, és közénk énekelt, a többi meg ütötte bottal a taktust a pajta oldalán, azután bort hozattak, és itattak bennünket, utoljára kidobtak mindnyájunkat az ajtón…
…Ismét férfit kellett játszanom, a pajkos közönség csak azért tízszer egymás után előhítt, hogy zavaromban gyönyörködjék. Utoljára sírva fakadtam. Még most is sírok! Oh! Inkább lennék Pesten az utolsó kardalnokné, ott legalább, ha magamat megbecsültem, megbecsülne más is…
…Egy újság akadt a kezembe, hogy megdöbbentem, midőn a vidéki rovat alatt Rác-Becse nevét láttam ragyogni. Jaj nekünk, ha ez bennünket megemlít. Szívdobogva olvastam végig. Hála Istennek, csupa kukorica- és repcéről volt szó, minket meg sem említ benne. Milyen jó ember ez a becsei levelező, hogy elmellőzött bennünket, az Isten áldja meg érte…
…ma lett volna jutalomjátékom, erre számítottam, hogy majd ebből kifizetem minden adósságomat, s továbbmegyek innen, tán ruháimat is kiválthatom. Szerencsétlenségemre valami városi előkelő úrnak nevenapja volt ma, a közönség odacsődült, s a színház üresen maradt. Ennek a reménységemnek is vége. Az igazgató deficit fejében lehúzott tőlem két forintot. A jövő héten házról házra kell orcátlankodnom, ha azt nem akarom, hogy éhen haljak. Bárcsak a kukoricafosztás s a disznótorok ideje itt volna.
…Szállásomból régen kivertek volna, mert nem bírom fizetni, ha gazdasszonyom, egy vén rác kufárné, el nem hinné, amit mindennap mesélek neki, hogy az én apám egy gazdag földesúr, aki majd eljön értem, s kivált innen, és azokat, akik velem jót tettek, megjutalmazza. Mindennap új hazugságot kell kigondolnom számára. Oh! Hogy irigylem ezt a napszámosnőt, aki itt a kertben dolgozik naponként tíz garasért, hogy szeretnék vele egy este összebeszélni, darócot kötni fejemre, és elmenni kapálni…
…utolsó darab öltönyemet ma adtam zálogba, estére nem tudom, hogy kitől kérjek kölcsön egy tarka viganót, amiben eljátsszam Erzsébet királynét. Akik itt elmentek az ablakom alatt, el nem tudják gondolni, megbolondultam-e, hogy olyan nagyokat kacagok magamban?…
…Sokáig tartottam magamat, most egyszerre odalett minden erőm. Tudtam, hogy amint egyszer lefekszem, többet azután fel nem kelek. Háziasszonyom egy pohár paprikás pálinkával akart meggyógyítani, mondtam neki, hogy nincs nekem arra már szükségem. Ma reggel aztán rajtam rontott, hogy ő nem engedi meg, hogy itt haljak meg nála, hanem menjek máshova. Igaza is van, nem elég, hogy tartott, hanem még el is temettessen, jó lesz, ha kitaszít a sövény alá, úgyis mindegy a meghalás, akár itt, akár ott. Úgy szomjazom már reggel óta, s nincs, aki egy ital vizet adjon. Az ajtón keresztül látom a korsót a hideg vízzel, de nincs erőm odáig menni. Érzem, hogy ha egy nagyot ihatnám belőle, attól rögtön meg tudnék halni. Olyan nehéz minden tagom. Kinek írom e kuszált sorokat? Bárcsak olvasná valaki, aki arra az útra akar indulni, aminek végén én vagyok. Szemeim le-lecsukódnak. Én Istenem. Ha elalszom, ne ébressz föl engem többet…
