I. A BEFAGYOTT BALATON, AZ ÖLELKEZŐ VÁRROMOK
I. A BEFAGYOTT BALATON, AZ ÖLELKEZŐ VÁRROMOK
Útitársam egy angol borkereskedő, ki Balaton melléki borokra terjeszté ki figyelmét, mr. Wilkins, egész a siófoki útnyílásig afölött elmélkedett, amit – nem látott. Nem látott az egész úton zöld vetést. Kifagyott-e a búza? Vagy nem is vetettek az idén? Vagy kiették az egerek? A nagy róna valóban olyan, mint egy ugar. A siófoki agyagpartok résnyílásánál aztán beszélhetett már arról, amit lát. Az egész hatalmas kis tenger végig befagyva. A hullámzó fellegeket, partokat visszatükröző élő lap helyett egy holt mozdulatlan zöld síkság, oly sötét, mint a malachit, fehér vonalakkal átcikázva, a távolban mozgó hangyatömegek elszórva rajta: halászok, korcsolyázók; ma éppen ünnep van, mindenki mulat. Ez a második jégkérge a Balatonnak ez idén. Az első odakinn hever már a somogyi homok fenyéren; hosszú fehér bástyák, összedűlt palotasorok alakjában, azt egy északi szél verte ki oda mind, s a tél második páncélt vont helyébe. A Balaton is luxust kezd űzni, kétszer változtatja a toalettjét egy farsangon.
A tihanyi félszigeten túl új tüneményt mutat e bűvös kép, ott is be van fagyva a tó; ugyanazon malachit födél rajta, hanem a somogyi parthoz közelebb egy óriási hosszaságú rianás vonul rajta végig Tihanytól le Badacsonyig, s a szétnyílt helyen azúrkék víztükör ragyog. A zalai hegyek száz meg száz apró borházakkal vannak fedve, miket a nap arannyal festett, s a ragyogó pontok azon a hosszú szabad víztükrön úgy tűnnek fel, mintha futó fáklyák volnának, míg a jéglap maga visszfénytelen marad. A tündérlámpások ott az égszín úton versenyt futnak velünk, ameddig a Balaton tart, s míg egy másik bűvmutatványa a láttani csalódásnak másfelé nem ragadja a figyelmet. Két ősi várrom tűnik fel a zalai hegyek között, mik a sebesen rohanó vonatról úgy tűnnek fel, mintha egymás előtt és mögött járnának, kelnének. A két várrom Csobánc és Szigliget. Ezek is sietnek egymáshoz; méltóságos vonulással közelednek egymás felé, már összetalálkoznak, Szigliget eléje vonul Csobáncnak, de az nagyobb, mint ő, s mikor Szigliget egész előtte áll, a csobánci rom az ő tornyai fölött tűnik elő. Akkor talán a két várkísértet szellem-lakosai átbeszélgetnek egymáshoz. Aztán megint búcsút vesz egymástól a két várrom, szellemsuhanással elvonul délnek, északnak. És ezt a bűvmutatványt mindennap hatszor ismétlik a vasúton jövők-menők előtt, ezek pedig nem törődnek a várrom kontratáncával, hanem keresik azalatt a Pester Lloydban, hány krajcárral járnak egymás előtt, alatt, fölött a mai nap romjai, kísértetei: a börzejátékpapírok?
