XXXIX. FEJEZET • Az orgyilok
XXXIX. FEJEZET • Az orgyilok
Az árulás nem sikerült. Valamennyi magyar főúr mind ellenese volt Zápolyának, még Petrovich Péter is, akiről köztudomású volt, hogy „féltestvére”, Zápolya István természetes fia. Ezek mind eladták volna őt „huszonkilenc” ezüstpénzért. De még veszedelmesebb ellenségei voltak, akik nem fújtak egy követ a magyarokkal: Gritti Alajos és annak a barátja, Laszkó Jeromos. Amaz egy törökbe ojtott olasz; emez egy sok fábul faragott lengyel: mindenféle hájjal megkent csalafinta mind a kettő; aki csak addig tolta János király szekerét előre, amíg maga felkapaszkodott rajta. Most aztán, hogy a tetőre elértek: azon voltak, hogy őt félrelökjék, s maguk osztozzanak meg Magyarország birtokán.
Egyedül Fráter György volt János királynak igazi híve. A fehér ruhás barátnak nem volt semmi indulatja, egyedül a hazája sorsa fölötti aggodalma. Ő nem szomjazott se világi vagyon, se dicsőség után. Ő nem szövetkezett az áruló országnagyokkal; hanem felhasználta egyiknek a haragját a másik ellen, hogy egyiket a másik által irtsa ki az útjából.
Maga a nép jó volt: az, aki báránybőr süvegben járt; de akinek már nyusztkalpag, tarajos sisak, tiara, vagy barétum volt a fején, az mind olyan szent volt, akinek maga felé hajlik a keze.
Roggendorf kudarcot vallott várostroma után a vérszemre kapott várvédők kirohanást intéztek a Rózsák hegyén levő német főhadiszállás ellen, s olyan jó sikerrel, hogy Roggendorf a sátora hátrahagyásával menekült a Dunán álló naszádaihoz.
A német fővezér sátorában a többi hadizsákmány között megtalálták azt a szerencsekereket is, melyet az akkori hadvezérek használtak a hadviselésük alkalmával.
Ez ugyanis egy forgatható kerék volt, melynek talpaira és küllőire különféle signumok, mondások és számok valának feljegyezve. A fergettyű által megindított kerék megállapodása s annak az egy helyben álló figurák és mondások konstellációja szerint azután világosan ki lehetett találni a hadvezéreknek, hogy mi módon intézzék az ütközet rendjét. Ami igen szép tudomány volt.
Az elfogott németek bizonysága szerint kitudódott, hogy a bécsi csillagvizsgálók bölcs praktikája ezen szerencsekerék segítségével kifundálta, miszerint Roggendorfnak a „rozsomák” havában és a „Mars” órájában kell ostromot intézni Buda vára ellen, s akkor minden bizonnyal győzedelmeskedni fog. – De bizonyára az egyszer nagyon csalatkoztak a csillagvizsgálók.
János király aztán hazaküldé Bécsbe Ferdinánd királyhoz azt az elzsákmányolt horoszkópot, azzal az izenettel, hogy csak használja azt a király bölcsen ezután is, s annak a megkérdezésével csinálják jövőben is a hadvezérei a csataterveiket.
A Ferdinánd-párti sereg, a török naszádoktól üldöztetve, visszavonult Esztergomig.
A prímás, Várday Pál, a kibékítő szerepét játszotta a két ellenkirály között.
Ferdinánd király ugyanabban az állapotban volt, amiben Zápolya. Senki sem volt híve: csak az önérdek tartott mellette mindenkit, s akinek a saját kívánsága nem teljesült, az rögtön áruló lett ellene. – János királynak még legalább volt egy Fráter Györgye.
Egy ízben erre a szóra fakadt Ferdinánd király: „Sokat adnék érte, ha énnekem egy olyan hívem volna, mint ez a barát! Fráter György egymaga annyit ér, mint tízezer harcos!”
A prímás megkísérté a két ellenkirályt kibékíteni.
Mind a kettő rá volt fanyalodva az egyezkedésre. A fegyvernek nem volt éle a kezükben: nem volt „Brandja” a puskájuknak.
Zápolya Laszkó Jeromost küldé Ferdinándhoz alkudozásra;
Ferdinánd pedig Hobardanáczot János királyhoz: a két hajdani ellenlábas követet Szolimán udvaránál.
Hobardonácz már a szultán előtt is megmutatta, hogy két balkezű ember: csak rontani tud. Budára a prímás levelével érkezett meg, s a király elé kívánt vezettetni.
Zápolya elfogadta a követet. Hajdanában az is egyik kapitánya volt, míg el nem pártolt Ferdinándhoz: vitéz, vakmerő katona.
Hobardanácz azzal a feltett szándékkal jött János királyhoz, hogy őt megöli.
E tőrdöféssel meg lesz oldva az országos gubanc.
Ha Zápolya halott, az egész ország meghódol az élő királynak. Ámde ezúttal is résen állt Fráter György.
Midőn a követet a király elé vezették, egyedül maradtak: a király, a követ és a barát.
A barátra szüksége volt a királynak, hogy a prímás levelét tolmácsolja előtte, minthogy az latinul volt írva, amiben a király nem volt eléggé járatos.
Amint együtt olvasták a levelet: egy szemközt álló tükörbül meglátta Fráter György, hogy a követ, dolmánya alul kirántva egy kétélű tőrt, azzal a király felé rohan.
A barát hirtelen eléje veté magát az orgyilkosnak, s felfogta annak a tőrdöfését. A fehér csuha alatt páncél volt: az orgyilok lesiklott az acélról.
A király kiáltására aztán berohantak az ajtónállók, s megragadták és megkötözték a vakmerőt.
– Mért akartál engemet megölni? – kérdé tőle Zápolya. – Urad, királyod bízta ezt rád?
– Saját szívem bízta ezt rám – felelt reá Hobardanácz. – A te vezéred, a fekete cár legyilkolta az én apámat, testvéreimet. És én megesküdtem, hogy terajtad állok értük bosszút.
Az udvaroncok ott helyben össze akarták aprítani az orgyilkost.
Fráter György kivette őt a kezükből.
– Hagyjátok élve. Van egy igaz híve János királynak, Pekry Lőrinc, aki mind e napig Bécsújhely börtönében szenved: ajánljunk cserét Ferdinánd királynak. Adja ki nekünk Pekryt, s mi visszaadjuk őneki Hobardanáczot.
De Ferdinánd nem állt rá a cserére.
Azt felelte büszkén:
„Ebet ebbel maratok!”
Akkor aztán Hobardonáczot zsákba kötötték, s a Szent Gellért ormáról aláguríták a Dunába.
