A vak oroszlán
A vak oroszlán
A beduinok kereken kimondták, hogy a Mazda várhoz nem fogják elkísérni a dái áldoátot; pedig volt közöttük két izmaelita fedái is. Azok legjobban irtóztak ettől az úttól. Ők már egyszer megjárták a „Hegyek urának” parancsára ezt az utat. Ki voltak küldve, hogy Malek Adelt megöljék. De nem juthattak hozzá.
– Hiába is mentek oda – mondá az ifjabbik fedái Horusnak –, mert ha eljuthatnátok is a kapuig: onnan vissza kellene térnetek. A szultán várába férfit csak láncra veretten bocsátanak be, mint rabot. Egész testőrsége csupa fegyveres asszony, az udvarát pedig oroszlánok őrzik. Oda be nem juthattok, ha csak asszonnyá, oroszlánná vagy fogollyá nem változtok.
– No, hát majd az egyikünk asszonnyá változik.
– De még akkor is csak azt bocsátják be, aki a damaszkuszi szultántól elbocsátólevelet hoz magával.
– Az is a mi gondunk. Mondjad, miért zárkózik el ide ebbe az átkozott várba az öreg szultán?
– Annak az okát te, aki dái áldoát vagy, jobban tudod, mint én. Először azért, mert ő kötötte meg a békét a szaracénok és a keresztyének között: ő adatta át a damaszkuszi szultánnal Jeruzsálemet a frankok császárjának; ő nem akarja, hogy keresztyének és izlámhívők egymás ellen harcoljanak többé. Ezért halálra keresi őt minden igaz muzulmán. S azt ő tudja jól. Aki férfi, az mind ellensége. Nem bízhatik, csak az asszonyokban. Azonfölül még félig meg is vakult. Az egyiptomi szemgyulladás a sötétségbe száműzi; a kulcslyukon beható napsugár kínzóbb neki a mérges nyílnál. Ezért gyanakodó mindenkire. Orvost sem bocsát magához közel: fél a méregitaltól. Csak egy vajákos asszony gyógyítja: egy indus szemfényvesztőné, aki most szemfényvisszaidéző akar lenni. Mi az a csodaszer, amivel a szultán szemeit kuruzsolja? Hallgasd meg és nevess! A Mazda szikláiba börtönzárkák vannak vágva. Mikor a nap nekitűz ennek a meztelen vörös sziklafalnak, azok a börtönök olyan izzóvá lesznek, mint Ahasvér kemencéi. Azoknak az oldalaihoz pedig foglyok vannak láncolva, akik a pokolbeli kínzó hőségtől kénytelenek folyvást sírni. A könnyeik nem vesznek kárba: apró üvegecskék vannak kötve a szemeik alá, amik a nedvet felfogják. A kuruzslónő aztán mindennap összegyűjti a foglyok kisírt könnyeit, s ezzel a csodaszerrel gyógyítja a szultán szemfájását.
Mária leveté magát a földre, s a haját tépte és zokogott.
– Mi lelte a társadat? – kérdé a fedái.
– Az, hogy ő a felesége egy ilyen fogolynak, akit ideküldtek azért, hogy naponkénti könnyeivel szaporítsa a szultán szemvizét.
A fedái néma mozdulattal mutatta a tőrdöfést.
A dái áldoát rábillentett a fejével: úgy lesz.
Ha az ilyen megkínzott rabembernek a felesége meg nem öli Malek Adelt, akkor senki sem.
– Én megígértem neki, hogy odáig elviszem – mondá Horus –, ott azután az ő dolga, hogy mit cselekedjék.
– De hogy jutunk el a Mazada várig?
– A tengeren keresztül!
– A Holt-tengeren keresztül? – kiálta fel ijedten a fedái. – Uram. Ezt még nem kísértette meg ember soha, amióta ez elátkozott víz Uzdom városát takarja.
– Mi meg fogjuk tenni!
– Kik?
– Te meg én, és ez az asszony.
– Gondold meg, uram, hogy a hét poklon keresztül a mennyországba menni nem oly nehéz, mint egy napot eltölteni a Bar-Lut vizén.
– Ki bánt ott?
– A „semmi”. Ez az, ami körülvesz; hozzád tapad, elfogyaszt. Ha alátekintesz a vízbe, alattad látod a semmit, ha felnézesz az égre, ott látod a semmit; ha hallgatózol, hallod a semmit, hogy azt hiszed, a fejed szakad szét bele.
– Lásd: ez az asszony nem fél; nézd, hogy siettet könyörgő tekintetével! Eredj a társaiddal Ain szultánba, vedd el a legelső halásztól a csónakját: négy ember számára legyen jó; hárman megyünk, négyen jövünk vissza.
– Félek, uram, hogy kevesebb jön vissza, mint ahány elindul.
– Félhetsz, de engedelmeskedjél!
