Az idegen országokban
Az idegen országokban
A Boszporusznál elhagyta a kunok kísérő csapatja Máriát és titokteljes hatalmú vezetőjét. Azontúl ketten utaztak magukban, annyi idegen országon keresztül, amiknek hajdan viruló városait végigpusztították a világ minden nemzetének hadai, nem hagyva maguk után mást, mint fölégetett vetéseket, kopár falakat és mindenféle ragályt. Rákövetkezett a rettentő földrengés, az aztán még a megmaradt falakat is ledönté, a folyamokat kitéríté rendes medreikből, a pusztából mocsarat csinált, s a hegyláncokat meghasogatta; itt egy nagy kőhíd maradt, amely alól eltűnt a folyam, amott kettévágta az utat egy hirtelen támadt tó: a hegyi ösvények járhatatlanok lettek a rájuk szakadt szikláktól.
Ezen a kietlen, vendéggyűlölő világon keresztül vezeté Máriát adái áldoát. – Artus király kerek asztalánál nem ült olyan nemes lovag, ki oly feláldozással, annyi tisztelettel és hősiességgel védte volna választott hölgyét, mint az izmaelita assasin.
Minden új nép városánál új furfangot kellett elővenni, hogy a magányosan utazó férfit és nőt békében hagyják továbbmenni. A dái áldoát mindenütt előhírnököket fogadott, akik előrehaladjanak s híreszteljék a csodatevő asszony közeledését, aki vakokat gyógyít meg. Ez a nimbus védte őt barbár támadások ellen. A meggyógyítottak kísérték tovább. Nicaeában, Frígiában, Cappadociában valóságos diadalmenet volt az utazás. A legfőbb emírek jöttek oda hozzá kezeit csókolni. Ő egyedül nem tudta, hogy ezekben az országokban éhínség van.
Hanem egyszer aztán elértek abba a tartományba, amit „kiégett Frígiának” neveztek a keresztesek idejében, még régebben Isauria Tracheának. Itt megszűnik minden élet. Ez a sziklák s kavicsok országa. A nicaeai szultán, kinek két leányát gyógyítá meg a szemgyulladásból Mária, megtudta az útjának a célját: ajándékozott neki két tevét meg egy kutyát, aminek az a virtusa volt, hogy megérzi a pusztában a rejtett forrásvizet, s rávezeti az utazót. A kiégett Frígia átkozottabb hely a Szaharánál. Ez csupa réteges sziklakavics, kőtörmelék, ami a forró napsugártól izzóvá lesz, s mint a kemence, úgy sugározza a hőséget a közötte vándorlóra; a rőt porfírsziklák messziről úgy tűnnek fel, mintha tűzben égnének, még az árnyék is veres, és az is süt.
Napokig tartott az út Sauria égető sivatagán keresztül. Az utat igen jól jelölték a fehérlő csontvázak: Balduin és Tankred elhullott hősei, kiket megölt a puszta! Ezerével meg ezerével hevernek ott a rémséges útmutatók. Egy völgy egészen be van terítve csontvázakkal, amik mellett apró gyermekek maradványai hevernek: kicsinyek és nagyok egymás mellett. Némelyik még átölelve tartja csontkarjaival a másiknak a fejét. Ezek azok a nők, kik hős férjeiket követték a hadjáratba. A lovaik előbb kidűltek, aztán ők maguk roskadtak össze a fáradtságtól kis gyermekeikkel. Az előresiető hadsereg nem ért rá velük bajlódni: itt felejtette őket; most is ott alusznak. A férfiak rohantak mind a vízkereső kutyák után, egynek a talpán sár volt: az rávezette őket a sziklák mélységeiben rejtett patakra. – Mária is rátalált a kutyája vezetése mellett erre a patakra. – Háromszázan most is ott feküsznek még annak a sziklapartján; daliák mind, akik egyenesen belevetették magukat a hideg vízbe, s gutaütést kaptak. – Száz éve már annak, hogy víz locsolja csontjaikat.
– A pokol nem lehet ennél irtózatosabb hely! – monda Mária a dái áldoátnak.
