Hogyan ölte meg a szultánt a galamb?
Hogyan ölte meg a szultánt a galamb?
Malek Adel, amint elbocsátá Máriát, úgy tett, mint az elkényeztetett gyermekek szoktak tenni: Amint az orvos eltávozik, jólesik megszegni a rendeleteit. Mária megtiltá neki, hogy a teljes világosságra kimenjen.
Az ilyen hatalmas úr pedig nem hagy magának parancsolni. Átment a szomszéd terembe, melynek egy ablaka a tengerre nyílt. Az az ablak zöld redőnnyel volt elzárva, melynek sűrű rácsozata között a szabadba lehetett kitekinteni. – Ő már évszakokon keresztül nem látta a világot: a tengert, az isten egét. Ki parancsolhatta volna meg neki, hogy akkor is behunyja a szemeit, amikor már lát?
Az ég egyik oldala sötét volt, közelgett a vihar. Ezen a sötétkék alapon egy fehér pontot vett észre a szultán. Az a fehér pont sebesebben tudott repülni, mint a zivatar.
– Ah, ott jön az én postagalambom.
Koradin szultán mindennap küldött egy galambpostát az atyjához Kairóból.
A galamb hozta levelekben mindennap meg volt írva, mennyire haladtak a keresztyének Damiette ostromával. Hányszor verték vissza a rohamot a szaracénok. Hogy jöttek hajókon úszó tornyokkal a bástyatorony ostromára. Hogy dűlt meg a bevehetetlen erősség.
Hanem az indus nő mindezek helyett csupa békehíreket olvasott fel a vak szultán előtt. Malek Adel még folyvást azt hitte, hogy az általa megkötött béke a keresztények és szaracénok között most válik aranykalásszá. Pedig már akkor fél éve múlt, hogy a halál kaszája aratta a rendet Egyiptomban. Ő ezt nem is sejté.
A postagalamb jött sebesen repülve, s megszállt az ismerős ablakon. Ezúttal Malek Adel maga vette őt a kezébe:
A levél vékony papiruszhártyán írottan a kormánytollainak egyikére volt göngyölve.
Malek Adel kibontá a papiruszt, s ezt találta ráírva:
„Nem küldtél segélyt. Damiettet elfoglalták ostrommal a keresztyének. Vitéz seregem leölve. Fiad, Koradin.”
Mikor ezt a levelet elolvasta Malek Adel: egyszerre mind a két kezével a szívéhez kapott, kíntorzult arcát az ég felé emelte, s azzal végigbukott a szőnyegen. Nagy szíve nem bírta meg ezt a csapást: megszakadt bele.*
Malek Adel, qui s’était rendu si redoutable aux chrétiens… avant sa mort, il avait appris la victoire, que les croisés venaint de remporter devant Damiette; les chrétiens ne manquèrent pas de dire qui’l avait succombé au desespoir et qui’l emportait avec lui au tombeau la puissance et la gloire de musulmans. Les auteurs musulmans font le même aveu. – Histoire des croisades M. Michaud. Livre XII.
És így csakugyan egy galamb ölte meg. Csakugyan Máriának a keze ölte meg, aki látását visszaadá. Csakugyan rátalált az ítéletosztó gyilokkal a Hegyek vénje az elítélt kalifára még a Holt-tengerbe rejtett sziklavárában is!
