Hamvak és szikrák
Hamvak és szikrák
Zeneida sietett evezős gondolájával a Kresztovszki-szigetre vissza, megelőzve a gyászdereglyét.
Vendégei mulatták magukat nála nélkül is. Szokva voltak már ahhoz.
Az összeesküvők ma teljes számmal voltak együtt. Eljött Pestel is a távol Nikolajefszkből.
Ma kellett a pártoknak megmérkőzniök, hogy kinek a terve legyen elfogadva. Azoké-e, akik a szabadság művét a cár által akarják kivívni, vagy azoké, akik ő ellenére, akik rajta keresztül, vagy élve, vagy halva, akarják a munkát elvégeznie
Mikor a tűzijáték elkezdődött, azok, kiket „bojár” néven hívtak, a csillogó látvány alatt félrehúzódtak – a rulettszobába.
Huszonhárom férfi volt és Zeneida.
Csak Ghedimin hercegre vártak, akinek a cártól kellett megérkeznie.
Megjött az is.
Egy hosszú, öt pecséttel lezárt boríték volt a kezében. Mindenki feszült aggodalommal várta, mit tartalmaz ez a boríték?
A herceg felvágta a pecséteket ollóval, felnyitá a borítékot. S ekkor – kiomlott abból – egy csomó elhamvadt papírlap foszlánya, elégve, ahogy a kandallóból előkerült. A várva várt okmányok hamualakban.
– Megmondtam előre! – kiálta Pestel, diadalmaskodó arccal. – Komédia volt az egész. Nem tartott három hónapig. Vége a szép beszédnek! Következnek a rút tettek!
Nem lehet más hátra, mint szavazni.
Megtörténjék-e a tett?
Szavaztak nyíltan és név szerint.
Tizenkettő volt az „igen”, tizenkettő a „nem”.
– Még van egy, akinek a szava dönt! – monda Pestet. – Itt van a „votum Minervae”! Itt ,Zeneida. Döntsön az ő szavazata.
Zeneida látta Ghedimin herceg arcán azt a halálsápadást elterülni.
Csendes, nyugodt hangon mondá ki:
– Igen.
Tizenhárom szavazat lett tizenkettő ellen, mely azt mondá; következzék a tett!
– De mikor?
Ez volt a másik kérdés.
Pestet azt mondá: rögtön! Rilejeff azt indítványozta, a szeptemberi katonai összpontosítás alkalmával.
– Ma még! – dörmögé Jakuskin – ne holnap!
Erre ismét szavazni kellett.
Azonnal-e vagy szeptemberben?
Ismét tizenkét szavazat volt tizenkettő ellen. Újra felhítták Zeneidát a „votum Minervaera”.
Egy leheletétől függött, hogy fenekestől felforduljon a világ még ebben az órában.
– Szeptemberben – mondá ő. S Ghedimin nagyot lélegzett. Pestel bosszúsan vállat vont.
– Akkor jobb lenne egész a jövő évi májusig elhalasztanunk, amikor Kiovban lesz a nagy hadsereg-összpontosítás, ott a Délen egészen mi vagyunk az urak.
– Szégyen reánk! – dörmögé Jakuskin. – Tizenketten vagyunk, s nem merünk hozzáfogni! Tizenkét Brutus! Több egy armadánál. Majd ha magam maradok, én megteszem magam.
A tűzijáték végjelenése dörgött odakünn a nézősereg tapsai között; a tűzkévék csillagkalászai hullottak alá körös-körül szikraeső közepett az égből. „Tehát szeptember 20-ikán” – suttogák egymásnak, kezet szorítva az összeesküvők. A vidám vendégsereg hahotázott, s éltették a háziasszonyt. A Néva tükrén, a hulló szikrák között sikamlott tova a gyászdereglye a mosolygó arcú halottal, s a gyászzsolozsma felhangzott a tapsok közül:
„Ember, rettegd a holnapot,
Por vagy, kire más rátapod,
Ma kacagva, holnap sírva,
Aztán némán néma sírba.”
– – – – – – – – – – – – – – – –
Por vagy, kire más rátapod,
Ma kacagva, holnap sírva,
Aztán némán néma sírba.”
– – – – – – – – – – – – – – – –
Aztán elmúlt a zaj és ének. A szikrák kialudtak, a hamvak lehullottak. Hajnalodni kezdett. Senki se járt már a Néván, mindenki aludni ment; átaludni a szürke napot. A szentpétervári délelőtt csak erre jó.
Még a hajnala is oly idegen valami! Az ég fehér lesz, s amint a csendes Névában visszatükröződik, az olyan, mint egy fényes ezüstlap, a hosszú felhővonalak az égen pedig éjfeketék, s a Néva tejszínű tükréből visszatetsző fák is mind feketék. – A halál gyászpompája égen és földön.
