ÁBRÁMBÓL ÁBRAHÁM LESZ
ÁBRÁMBÓL ÁBRAHÁM LESZ
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 18.10
)
Caracci Lajos (1555—1619): Ábrahám megvendégeli az angyalokat (Mózes első könyve 18.3)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
Ábrahám és az angyalok (Mózes első könyve 18.3)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Sok esztendő telt el, Ábrám kilencvenkilenc évet számlált már, amikor ismét megjelent előtte Isten. Ábrám szent félelemmel arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá:
– Amint ígértem már nemegyszer, újfent mondom neked: megsokasítom ivadékodat, és nagy néppé teszlek utódaidban. Ne legyen a te neved Ábrám ezentúl, ami felséges atyát tészen, hanem legyen Ábrahám, azaz sokaságnak atyja. És íme, szövetséget szerzek közöttem és közötted, valamiképp közöttem és a te ivadékaid között. Én leszek a ti Istenetek, és ti az én népem, és nektek adom ezt a földet, amelyen hol lakozol, hol bujdosol, Kánaánnak földjét. Szövetségünknek jele lészen a testeden és minden férfi testén, aki tetőled származik. A te nemzőtagodnak előbőrét, a fitymát, metéld körül, és vesd el magadtól, és így tégy a te fiaddal és minden férfinemen lévővel a te házadban, akár atyafiad, akár szerzett vagy pénzen vett szolgád. Metéljétek körül ezután az újszülött fiúgyermek nemzőtagját nyolcnapos korában. A körülmetéletlent pedig vessétek ki a nép közül, mert elutasította magától az én szövetségemet.
Ábrahám úgy tett, ahogy Isten parancsolta, és kezdve önmagán, majd nevendék fián, Ismaelen át menve minden férfinemen lévőt, aki háza népéhez tartozott, körülmetélt az ő nemzőtagján.
Történt kevés idő múltán, hogy Ábrahám egy forró nyári napon sátra ajtajában üldögélt, amidőn három fényes öltözetű idegent látott közeledni. Felkelt, elébük sietett, és így szólt:
– Uraim, ne kerüljétek el szolgátok hajlékát! Pihenjetek meg nálam, és üdítsétek fáradt testeteket.
Vizet hozatott, hogy a vendégek megmoshassák lábukat, Szárajnak megparancsolta, hogy három adag lisztből lángost süssön, majd pásztorával levágatott és elkészíttetett egy szopós borjút. A fák árnyékában leültette a három vendéget, és mellettük állt, amíg azok ettek. Egyikük, akinek az arca a legfényesebb volt, megkérdezte:
– Hol van a feleséged, Sára?
– Száraj a sátorban van, uram – felelte Ábrahám.
– Sárának hívd őt ezentúl, ami úrnőt jelent – mondta a vendég, aki nem volt más, mint Isten maga –, mert ha esztendő fordultán erre járok, asszonyodnak gyermeke lesz.
Sára hallotta ezt a sátorban. Arra gondolt, milyen öreg a férje, hogy az élet forrása őbenne is rég elapadt már, és keserűen felkacagott.
– Miért nevetett a te asszonyod? – kérdezte a vendég. – Van-e bármi is, ami lehetetlen Isten előtt? Bizony mondom, hogy esztendő múltán Sárának gyermeke lesz, és Izsáknak fogjátok hívni őt, merthogy nevetett anyja, amikor róla hallott. Izsák lesz a te igazi örökösöd, örököse a szövetségnek, amit veled kötöttem.
Ezután a vendégek útnak indultak, Ábrahám pedig egy darabon elkísérte őket.
