JÚDA ÉS TÁMÁR
JÚDA ÉS TÁMÁR
Jákob fiai felnőttek, feleséget vettek, és gyermekeket nemzettek. Egész házuk népe atyjuk közelében maradt, bár annak nyájait legeltetve, ők maguk olykor távoli vidékeken is jártak.
Rúbenről, Lea fiáról és Jákob elsőszülöttjéről mondják, hogy egyszer beszennyezte atyjának ágyát: erőszakot követett el Bilhán, Dán és Naftali anyján, aki Ráchel szolgálójaként Jákob mellékfelesége volt.
Júda volt az egyetlen, aki már fiatalon távol költözött az atyai háztól. Egy kánaánita nőt vett feleségül, Sua leányát, és Khezib városában lakott vele. Három fiút nemzett Júda, a nevük Hér, Onán és Séla volt. Amikor Hér férfi lett, atyja feleséget szerzett neki Kánaán leányai közül, akinek Támár volt a neve. Hérnek azonban, aki igen gonosz volt, Isten nem adott hosszú életet. Júda így szólt második fiához, Onánhoz:
– Vedd feleségül Támárt, hogy utódot támaszthass a te meghalt bátyádnak!
Onán hiába ellenkezett, engednie kellett. De mert tudta, hogy ha fia születik, az bátyja fiának fog számítani, kijátszotta a törvényt: valahányszor sógornőjével hált, magját a földre vesztegette. Isten büntetése ezért őrá is lesújtott, meg kellett halnia.
Támár ekkor azt követelte apósától, hogy a jog és szokás szerint adja hozzá a harmadik fiát, hogy gyermeket szülhessen. Júda azonban félt, hogy az asszonyon valamiféle átok ül, és még megmaradt fiát is elvesztheti, ezért így szólt:
– Séla fiatal még a házassághoz. Menj most vissza atyád házába, és élj ott tisztes özvegyként, amíg érted nem küldök!
Ám múltak az évek, és Júda nem üzent menyéért. Időközben megözvegyült. Egyszer birkanyírásról hazatérőben azon a városon át vitt útja, ahol Támár élt. Megtudta ezt az asszony, elfátyolozta hát magát, a beavatott paráznák tarka köntösét öltötte fel, és kiült a város kapuja elé. Júda meglátta őt, megkívánta, és vele hált. Szolgálatáért egy gödölyét ígért a nőnek, s zálogul nála hagyta pecsétjét a zsinórjával és a pálcájával.
Később elküldte a gödölyét barátjával, hanem az hiába kérdezősködött a városban ama parázna nő után, senki sem ismerte, s ő dolgavégezetlen tért vissza. Néhány hónap múltán hírül vitték Júdának, hogy menye bizonyosan paráználkodott, mert gyermeket vár.
– Máglyára kell vetni őt! – rendelkezett haragjában Júda.
Támár azonban elküldte a zálogtárgyakat apósához, és ezt üzente:
– Velem kell halnia a törvény szerint annak a férfiúnak is, akivel vétkeztem: ezekről a tárgyakról felismerheted őt.
Júda pedig, a pecsétgyűrűjét meglátva, elrestellte magát, és így szólt:
– Őmellette áll az igazság, mert nem adtam hozzá Séla fiamat, ahogyan a törvény kívánta volna.
Így menekült meg Támár az ítélettől, és szülte meg fiait, akiket apósától fogant. Mert ikreket hordott méhében. Amikor egyikük már kinyújtotta karját anyja testéből, a bába vörös fonallal jelölte meg csuklóját. Végül mégis a másik gyermek jött elsőként a világra, aki a Pérec nevet kapta, az öccse neve Zéra lett. Júda pedig elismerte őket fiainak, de menyével nem hált többé.
