A TEREMTÉS
A TEREMTÉS
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 1.1
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 1.6
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 1.11
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 1.14
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 1.20
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 1.26
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 2.2
)
Ebbinghaus Vilmos: Legyen világosság (Mózes első könyve 1.3)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Ridinger János Illés (1695—1767): Ádám teremtése (Mózes első könyve 2.15)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Ridinger János Illés (1695—1767): Ádám a paradicsomban (Mózes első könyve 2.8)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Ridinger János Illés (1695—1767): Éva teremtése (Mózes első könyve 2.22)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Ebbinghaus Vilmos: Ádám és Éva a paradicsomban (Mózes első könyve 2.25)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
Az idők kezdete előtt csak a kavargó semmi volt, sötét és kietlen föld, komor és élettelen víz, és a vizek fölött az Isten lelke lebegett.
– Legyen világosság! – mondta első szavával Isten.
És világosság lett, s a fény elvált a sötétségtől. Ez volt Isten munkája az első napon.
Megalkotta ezek után Isten az eget, hogy a felső vizeket különválassza az alant lévőktől, ezt mívelte a második napon.
A harmadik napon az alanti vizeket egy helyre gyűjtötte, hogy tengert formáljanak, így másutt előtűnt a föld száraz színe. A földön pedig Isten szavára gyenge fű sarjadt, bokrok és gyümölcsöt hozó fák nőttek nemük és fajtájuk szerint.
Ismét szólott Isten, és kigyúlt az égen a nap, a hold és a csillagok sok-sok ezre, hogy amaz nappal, emezek pedig éjszaka adjanak világosságot. Történt pedig mindez a negyedik napon.
Hogy eljött az ötödik nap, megalkotta Isten a vizek állatait, nagyokat és kicsinyeket, számtalan nemét a földön futó barmoknak és csúszó-mászó állatoknak, és benépesítette a levegőt repdeső madarakkal.
– Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a vizet, a földet és a levegőt! – mondotta, és megáldotta minden lelkes és lelketlen teremtményét.
A hatodik napon végül embert teremtett, a maga képére és hasonlatosságára, hogy ura legyen a teremtésnek: férfinak és asszonynak teremtette őt.
Hat napon át fáradozott Isten, és amikor látta, hogy tökéletes, amit alkotott, a hetedik napon megpihent az ő munkájától.
Az ember teremtése pedig így történt:
Isten a föld porából embert gyúrt, és az orrán át éltető lelket lehelt belé. Férfit teremtett elsőként, és Ádámnak nevezte el őt, mivelhogy földből alkotta meg. Ádámot az Éden kertjébe helyezte, amelyet négy folyó öntözött; a kert fái kívánatos gyümölcsöktől roskadoztak. Elvezette Isten Ádámot a kert közepére, ahol két különösen szép fa állott, az élet fája meg a jó és gonosz tudásának a fája.
– A kert minden fájáról bátran ehetsz, de ne merj szakítani a jó és rossz tudásának fájáról – intette Ádámot Isten –, mert ha eszel gyümölcséből, bizonnyal meghalsz!
Ádám pedig szent félelemmel tekintett a fára, és nem érintette annak gyümölcsét.
Látta Isten, hogy egyedül van az ember a nagy és gazdag kertben, és megsajnálta őt. Elébe vezette teremtett állatait, és Ádám rendre nevet adott mindnek, de magához illő társat egyet sem lelt közöttük. Isten ekkor mély álmot bocsátott rá, álma közepette kivette egyik oldalbordáját, s helyét hússal töltötte ki, a bordából pedig asszonyt formált.
– Ez már test a testemből, és csont a csontomból – mondotta Ádám örömmel, amikor álmából felserkent, és meglátta a szépségében sugárzó lényt –, ő lesz az én asszonyom, minden embereknek anyja.
És Évának nevezte el őt.
Isten pedig őket is megáldotta:
– Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a föld színét, és hajtsátok uralmatok alá a víz, a föld és a lég minden állatait!
Ádám és Éva gyakran Istennel járták a kertet, és teremtőjük társalkodott velük.
