JEHU ÉS DINASZTIÁJA – JÓNÁS ÉS ÁMOS
JEHU ÉS DINASZTIÁJA – JÓNÁS ÉS ÁMOS
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
A királyokról írt második könyv 9.32
)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Hazael háborúba keveredett Izraellel, ahogy Elizeus megjövendölte. A gileádi Ramótnál folyt a harc, ahogyan már Áháb idejében is. Az izraeli hadak a város előtt táboroztak, amely Arám kezén volt. A harcokban sebet kapott Jórám, Izrael királya, és elment Jezréelbe, hogy ott gyógyulást keressen. Látogatására ment Júda királya, Aházia is, aki rokona volt neki, Jórám király húgának, Atáliának a fia.
Történt akkor, hogy Elizeus elküldte egyik tanítványát, egy fiatal prófétát, Ramóthoz a táborba, meghagyva neki pontosan, mint szóljon és cselekedjék. A próféta odament, ahol a sereg vezérei tanácskoztak, és így szólt Jehuhoz, a fővezérhez:
– Fővezér, beszédem volna veled.
Jehu intett, és bementek a házba. Odabent a próféta szarut vett elő, olajat öntött a vezér fejére, és így szólt:
– Az Úr nevében felkenlek Izrael királyává. Ő akarja, hogy kiirtsad Áháb bűnös házát, minden férfit, akár szabad, akár szolga, hogy olyanná legyen, mint lett Jeroboámnak és Baásának a háza. Bosszuld meg Jezabelen az Úr szolgáinak és prófétáinak vérét, ebek falják fel őt Izrael határában!
Így szólván kitárta az ajtót, és elmenekült, ahogy mestere meghagyta neki.
– Mit akart tőled az a félbolond? – kérdezték Jehutól vezértársai, amikor kilépett a házból.
– Ugyan, ismeritek az ilyeneket, csak fecsegnek összevissza – felelte bosszúságot mutatva Jehu.
De addig szorongatták és unszolták, amíg végül elmondta, mit tett és mondott a próféta. Erre vezértársai köntösüket lekapva eléterítették a lépcsőre, megfúvatták a harsonákat, és kihirdették:
– Jehu a király!
Jehu pedig megparancsolta, hogy folytassák az ostromot, és senki el ne hagyja a tábort, nehogy elterjedjen a hír a pártütésről. Ő maga pedig kis csapatot vett maga mellé, és kocsiban megindultak Jezréelbe.
A jezréeli őrtoronyból a figyelő jelentette:
– Csapat közeledik!
Jórám király hírvivőt küldött a közeledők felé, aki parancsa szerint megkérdezte Jehut:
– Békével jöttök?
– Mi dolgod vele? – mondta neki Jehu. – Állj be csapatomba!
A figyelő jelentette, hogy a hírvivő nem tért vissza. A király még egy hírvivőt küldött, de az is ugyanúgy járt. Ekkor Jórám befogatott harci kocsijába, és a közelgők elé hajtatott: vele tartott Aházia, Júda királya is a maga fogatán. Épp Nábót szántóföldje mellett találkoztak Jehu csapatával.
– Békével jössz, Jehu? – kérdezte Jórám.
– Miféle békéről beszélsz, miközben anyád paráznasága és undok bálványozása nem szűnik? – felelte haragosan Jehu.
– Árulás! – kiáltotta Jórám. – Menekülj, Aházia!
És megfordíttatta kocsiját, és menekült, de Jehu megfeszítette íját, és nyila átfúródott a király szívén. Megparancsolta a vezér, hogy testét hajítsák Nábót szántójára, akinek a vére a király atyja, Áháb miatt omlott ki annak idején. Aztán Aházia után vetette magát, aki Bét-Haggan irányában menekült. Nem érték utol, de megsebezték; Aházia eljutott még Megiddóig, de ott belehalt sebeibe.
Végül Jehu visszatért Jezréelbe, és a király palotájához vágtatott. Jezabel már értesült addigra a történtekről. Kifestette arcát, testét kenetekkel illatosította, és legékesebb ruháját öltötte fel. Ám mikor Jehu közeledett a palotához, kihajolt az ablakon, és lekiáltott neki:
– Vajha jól megy-e a sorod, gyilkosa uradnak?
Jehu felpillantott, és így kiáltott:
– Vannak-e híveim odafenn?
Két-három herélt szolga tekintett alá.
– Dobjátok le! – kiáltott nekik, s azok ledobták a királynét. Vére a falakra freccsent és a lovak lábára, amelyek széttaposták, miközben Jehu és emberei bevonultak.
Jehu evett és ivott, majd így szólt embereihez:
– Menjetek, és temessétek el az átkozottat, mégiscsak egy király lánya volt!
Emberei elmentek, de a királynénak csak a koponyáját, a lábát és a keze fejét találták, a testét felfalták az ebek, ahogy Illés próféta megjövendölte volt.
Áhábnak hetven fia volt Szamáriában. Jehu levelet küldött a város előkelőinek, és ezt írta:
– Íme, uratoknak a fiai köztetek vannak, válasszátok hát királlyá közülük azt, akit a legméltóbbnak véltek, és harcoljatok érte!
A város előkelői azonban úgy vélték, nem jó ellene szegülni annak, aki két királyt tiport el egyetlen napon, ezért azt válaszolták, hogy nem tesznek királlyá senkit, és mindenben uruk parancsa szerint cselekszenek. Jehu ekkor újabb levelet küldött:
– Öljétek meg Áháb fiait, és holnap ilyenkorra hozzátok a fejüket ide hozzám Jezréelbe!
Szamária előkelői és az ifjak nevelői pedig úgy tettek, ahogy Jehu meghagyta nekik, megölték Áháb mind a hetven fiát, és kosarakban elküldték a fejüket Jezréelbe. Jehu megparancsolta, hogy rakják két halomba a fejeket a város kapuja előtt, majd pedig kiirtott Jezréelben is mindenkit, aki Áháb házából való volt, rokonaikat, szolgáikat, még a papjaikat is. Ezután Szamáriába indult. Találkozott az útban férfiakkal, akiktől megkérdezte:
– Kik vagytok?
– Aháziának, Júda királyának testvérei vagyunk – felelték –, és rokonunknak, Jórám királynak meg a családjának látására jöttünk.
– Ragadjátok meg őket! – parancsolta Jehu. Emberei megragadták és Bét-Eked ciszternájánál leöldösték őket, mind a negyvenkettőt. Szamáriába érve, Jehu folytatta a mészárlást, megöletett mindenkit, aki még élt Áháb házából, hogy végül egyetlenegy sem maradt életben, amiképp az Úr megjövendölte Illés próféta ajkával.
Akkor azt mondotta Jehu:
– Áháb király lanyha volt Baál imádásában, de Jehu annál buzgóbb lesz. Gyűjtsétek össze Baálnak minden papját és prófétáját Izraelből, mert nagy áldozati ünnepet tartunk! Egy se hiányozzék, akinek kedves az élete!
Egybe is gyűlt minden papja és prófétája Baálnak, zsúfolásig megtöltötték az istenség templomát.
Jehu palástot adatott rájuk, és azt mondta nekik:
– Ügyeljetek, ne legyen köztetek egyetlen híve is az Úrnak, csupáncsak Baál tisztelői!
Testőreinek és katonáinak pedig megparancsolta:
– Menjetek be, és öljetek meg mindenkit, akin palást van! Aki egyet is elenged élve közülük, a maga életével fizet érte!
Berontottak a testőrök és katonák, ahogy uruk parancsolta, és mind egy szálig kardélre hányták Baál papjait és prófétáit, majd lerontották az oltárt és az egész templomot, és a város lakói árnyékszéknek használták azontúl.
Tovább háborúskodott Jehu az arám Hazaellel, de fegyvereit nem kísérte szerencse. Mindazok a részei Izraelnek, amelyek keletre estek a Jordántól, Gád, Rúben és Manassze földje Gileádig és Básánig, Arám kezére kerültek. Huszonkét esztendei uralkodás után tért meg Jehu atyáihoz. Mert buzgalommal végrehajtotta az ítéletet, amely kimondatott Áháb házára, az Úr ígéretet tett neki, hogy utódait negyedíziglen megtartja Izrael trónján.
Jehu fiának, Joáháznak még több baja támadt Arámmal a maga uralma idején, amely tizenhét esztendőt tett ki. Volt idő, amikor Hazael egész Izraelt kezére kerítette, és a királynak nem maradt több ötven lónál, tíz szekérnél és tízezer gyalogos harcosnál. Akkor az Úrhoz fohászkodott, és az Úr segítségével visszafordította Arám fiait Szamáriától.
Az ő fiának, Joásnak idején történt, hogy beteltek Elizeus napjai. Elment hozzá a király, és sírt, és így kiáltott:
– Ó, én atyám, Izrael harci szekere!
Elizeus pedig megparancsolta neki, hogy hozzon íjat és nyilat, kinyittatta a keletre néző ablakot, és kezét a király kezére téve, szólt:
– Feszítsd meg íjadat, és lőj!
Lőtt a király, a próféta pedig így kiáltott:
– Íme, az Úr győzelmi nyila Arám ellen! Afeknél megsemmisíted! – Majd újra parancsolt a királynak: – Fogd a nyilat, és üss vele a földre! – A király háromszor a földre ütött, Elizeus pedig haragosan mondta: – Miért hagytad abba? Ha ötször vagy hatszor ütöttél volna a földre, teljesen szétzúztad volna Arám erejét, de így csak három győzelmet ad ellene az Úr!
Meghalt ezután Elizeus, és eltemették. Történt sok-sok évvel később, hogy éppen egy embert akartak eltemetni, amikor moabita portyázók törtek a temetési menetre. Az emberek hirtelenjében Elizeus sírjába dobták a holttestet, és elmenekültek. Amint a test hozzáért a próféta csontjaihoz, azonnal életre támadt, és maga lábán jött fel a sírból.
Joás pedig hadat gyűjtött Arám ellen, és Hazael fiától, Benhadadtól, aki atyja után király lett, visszavívta mindama városokat, amelyeket az ő atyja, Joáház idején elragadtak Izraeltől.
Történt, hogy Júda királya, Amásia azt üzente Joásnak: „Jer, nézzünk farkasszemet a csatatéren!” Joás pedig ezt üzente vissza: „A Libanon bogáncsa elküldött a cédrushoz, és nőül kérte a lányát az ő fia számára! Edomot legyőzted, ezért felfuvalkodtál szívedben. Miért nem maradsz veszteg, megelégedve dicsőségeddel? Önmagadnak és Júdának vesztét akarod?” De Amásia ragaszkodott a harchoz, ezért Joás felvonult a haddal, és megütköztek a Júdában lévő Bét-Semesnél. Joás serege szétszórta az ellenséget, mindenki menekült az ő sátrába. Maga Amásia is fogságba esett, Joás pedig meg sem állt Jeruzsálemig. Négyszáz könyöknyi rést ütött a falán az Efraim-kapu és a Szeglet-kapu között, és magával vitt minden aranyat és ezüstöt, ami csak volt a templom és a királyi palota kincsestárában.
Joás tizenhét esztendeig uralkodott, akkor megtért atyáihoz, és eltemették Szamáriában.
Fiát, aki a trónon követte őt, Jeroboámnak hívták, ugyanúgy, mint Izrael első királyát. Megtekintette az Úr Izrael nyomorúságát, és szabadítást adott neki Jeroboám kezei által. A király hadai megtörték Arám erejét, és országa határait északon Damaszkuszon túl Hamatig, délen pedig a Sós-tengerig terjesztette ki Jeroboám, amint azt az Úr megjövendölte Amittai fia, Jónás próféta ajkával.
Jónáshoz pedig szólott ez időn az Úr e szókkal:
– Menj Ninivébe, és prófétálj a város ellen, mert gonoszságuk felhatott hozzám az egekig!
Jónás azonban nem engedelmeskedett a szónak, hanem Jáfó kikötőjében felszállt egy hajóra, amely Tarsisba tartott. Az Úr pedig nagy vihart bocsátott a tengerre. Minden eresztékében recsegett a hajó, ahogy az iszonyú hullámok dobálták fel-alá. A rémült matrózok minden terhet behánytak a tengerbe, és fennhangon könyörögtek isteneikhez. Jónás a hajófenékre ment, és ott elaludt. A kormányos rázta fel, és így kiáltott rá:
– Mi dolog ez, te hétalvó? Kelj fel, és kiálts istenedhez, hogy megkönyörüljön rajtunk!
Majd sorsot vetettek a hajósok, hogy kitessék, ki miatt érhette őket a szerencsétlenség, és a sors Jónásra esett. Faggatták erősen, ki és mi ő, és honnan jött, ő pedig elmondta:
– Zsidó vagyok, és mindenek Teremtőjét, az Urat félem. Ő küldött engem Ninivébe, hogy prófétáljak a város ellen, de én félelmemben hajóra szálltam, hogy elfussak parancsa elől. Immár látom, hogy botorul tettem, és miattam támasztotta ezt a vihart. Vessetek azért be a tengerbe, hogy el ne vesszetek ti is velem!
A hajósok pedig látták, hogy semmit sem tehetnek a vihar ellen, ezért felfohászkodtak, hogy ne kérje rajtuk számon az Úr az életét, és megragadván Jónást, a tengerbe vetették. A víz abban a szempillantásban elcsöndesedett.
Az Úr pedig egy nagy halat rendelt oda, aki benyelte Jónást, és ő három nap és három éjszaka lakozott a hal gyomrában. És könyörgött Jónás a hal gyomrából az ő Istenéhez ekképpen:
– Hallgasd meg, Uram, rest szolgádat, akit a tenger mélységébe vetettél, ahol habok zúgnak felettem és a fejemre hínár csavarodott! Körülvett a vizek veszedelme, és a föld závárjai bezártak örökre! Mégsem engedted át a halálnak lelkemet, és könyörgésem eljutott a Te szent templomodig. Légy szabadítóm, Uram, és én csak néked áldozom, és beteljesítem, amivel tartozom Neked!
Az Úr akkor parancsolt a halnak, és az Jónást a szárazra köpte. Szólott pedig az Úr Jónásnak másodízben:
– Kelj fel, és menj Ninivébe, és ott hirdesd azt, amit majdan a szájadra adok!
Felkelt tehát a próféta, és meg sem állt, amíg el nem ért Ninivébe, amely igen nagy város volt, háromnapi járóföld egyik végétől a másikig. Bement pedig Jónás egynapi járóra, és ott így jövendölt:
– Még negyven nap, és bűneiért az Úr eltörli Ninivét a föld színéről!
Ninive lakói pedig, nagyok és kicsik egyként, hittek az Úr szavának, és zsákba öltöztek. És eljutott a szó a király udvarába, és a király és főemberei is felálltak, ékes ruhájukat zsákra cserélték, a porba ültek, és a király kihirdette:
– Senki se vegyen eledelt magához, se vizet ne igyék, s mindenki térjen meg az ő gonosz útjairól! Böjtöljön ember és barom, és kiáltsunk nagy szóval az Úrhoz, talán elfordítja haragját rólunk, és megkönyörül!
Az Úr pedig látta, hogy a ninivebéliek megtértek gonosz útjaikról, ezért nem teljesítette be, amit Jónás ajkával meghirdetett nekik. Nem tetszett ez Jónásnak, és így beszélt:
– Lám, ezért futottam parancsod elől, Uram, mert tudtam, hogy nagy az irgalmad, és hosszú a türelmed, és a gonoszt is jóra fordítod! Akkor hát mire vagyok én? Jobb is, ha lelkemet elveszed tőlem!
És kiment a várostól keletre a pusztába, kis hajlékot tákolt össze, és onnan figyelte, mi történik a várossal. Egyik napon ricinusbokor szökkent szárba az Úr parancsára, s indáival felfutván, árnyékot tartott Jónás fölé a nap hévsége ellen, és Jónás igen megörült a töknek. Másnapra azonban kis férget szerzett az Úr, hogy megrágja a bokor gyökerét, és az elszáradt. Rendelt aztán tikkasztó napkeleti szelet Isten, s a tűző napon úgy elbágyadt Jónás, hogy ismét csak így könyörgött:
– Vedd el tőlem a lelket, Uram, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!
Az Úr így szólt hozzá:
– Ugyan bizony méltán haragszol-e rám ama bokor miatt?
– Méltán haragszom érte mindhalálig! – felelte Jónás nagy keserűségében.
– Látod, te haragszol a bokorért – mondotta az Úr –, amelyet nem te ültettél, és nem te neveltél, amely egy éjjel támadt, s egy másik éjjel elhervadott. És én ne szánjam a nagy várost, amelyben több ember él, mint tizenkétszer tízezer? És őket, akik nem tudnak különbséget tenni jobb és bal kezük között?
Jónás hallgatott, mert nem tudott mit felelni az Úrnak.
A bételi szentély papja pedig akkoriban ezt üzente Jeroboám királynak:
– Pártot ütött ellened a Tékoából való Ámos próféta, és Izrael nem tűrheti tovább az ő beszédeit. Mert íme, azt mondja: fegyver által vész Jeroboám háza, és Izrael rabságra hurcoltatik az ő földjéről.
Ámosnak pedig így beszélt:
– Fuss innen, te próféta, menj Júdába, és annak egyed kenyerét! Bételben prófétálni ne merj többé, mert a király szentélye ez!
– Nem vagyok én próféta, sem próféta fia, hanem barmok pásztora – felelte Ámos –, de elszólított nyájamtól az Úr, hogy az ő szavait adjam hírül Izraelnek. Neked azt mondja, hogy feleséged parázna lesz, gyermekeid fegyvertől vesznek el, földedet felosztják, s te magad idegen földön halsz meg.
Másutt pedig ekképpen beszélt:
– Jaj néktek, akik dőzsöltök a Sionon, és felfuvalkodtok Szamáriában, akik meszszinek vélitek az ítéletet, és trónt állítotok az erőszaknak, akik elefántcsont nyoszolyákon hevertek, és a nyájak legjavából lakmároztok, akik hárfaszóra daloltok, mintha hangszeretek Dávidé lenne, akik kupákból isszátok a bort, és testeteket olajakkal kenitek, jaj néktek, mert az Úr prédára veti városaitokat, s magatok láncon hurcoltattok a rabságba! Jaj néktek, kik csak azt lesitek, hogy múljon a szombat, és megnyithassátok a magtárat, megcsonkítsátok a mértéket, hamis mérleggel mérve megnöveljétek az árat, hogy aztán megvehessétek a szűkölködőt egy saru áráért, és eladhassátok a gabona hulladékát! Jaj néktek, akik borral itattátok a nazírokat, és megtiltottátok a prófétáknak, hogy jövendöljenek! Jaj néktek, akik az igazságot ürömre váltjátok, és eltiporjátok az igazságot! Akik a gyöngén tapodtok, akik a gabona vámját elszeditek tőle, jaj néktek, mert hiába emeltek kőházat, nem laktok majd benne, hiába plántáltok jó szőlőt, borát nem isszátok! Ezt mondja rólatok az Úr: „Szétzúzom őket, rájuk döntöm a szentély oszlopait, s akik megmaradnak, fegyverrel ölöm meg. Senki sem menekül meg, és sehol sem lelnek menedékre. Ha a Seolba bújnak, felhozom őket, s lerántom őket, ha az égbe menekülnek. Ha a Kármel csúcsán rejtőznek el, rájuk lelek, s ha a tenger mélyére bújnak, a sárkánnyal maratom meg őket. S ha fogságba futnak az ellen elől, ott is parancsolok a kardnak, hogy ölje meg őket!”
Így beszélt Ámos, akit barmai mellől szólított el az Úr, ám azokhoz, akik megnyitották a szívüket az Úr szavának, vigasztaló igéket is szólt:
– Eljönnek a napok, mondja az Úr, amidőn együtt jár a szántóvető és az arató, a szőlőtaposó és a magvető, amidőn musttól áradnak a hegyek és újbortól a halmok. És íme, megtérítem népemet a fogságból, és Izrael felépíti elpusztult városait, és szőlőt ültet, hogy borát igya, és kerteket plántál, hogy egye gyümölcsét, és többé nem szaggatom ki földjükből őket, amelyet nékik adtam!
Jeroboám király uralmának negyvenegyedik esztendejében tért meg atyáihoz. Utódja a fia, Zakariás lett, de mindösszesen fél évet tölthetett a trónon, mert Sallum, Jábes fia összeesküvést szőtt ellene, az egész nép szeme láttára megölte őt. Így ment teljesedésbe az, amit az Úr Jehunak mondott, hogy utódait negyedíziglen tartja meg Izrael trónján, valamint az is, amit Ámos jövendölt, azaz hogy Jeroboám háza fegyver által vész el.
Nem engedte azonban az Úr, hogy bitorul szerzett hatalmának sokáig örvendjen Sallum. Tircából felvonult ellene Menáhem, és egy hónappal utóbb megölte őt Szamáriában, és elfoglalta Izrael trónját.
