JEREMIÁS PRÓFÉTA ÉS JÓJÁKIM KIRÁLY
JEREMIÁS PRÓFÉTA ÉS JÓJÁKIM KIRÁLY
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Keremiás könyve 1.16
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Atyjának, Jósiásnak halála után fiát, Jóáházt emelte trónra a nép. Ám nem telt el három hónap sem, Nékó fáraó fogságra vetette őt, és a bátyját tette meg királynak helyette. Ezt Eljákimnak hívták, de a fáraó új nevet adott neki, és Jójákim néven ült Júda trónján tizenegy esztendeig.
A fáraó Hamat földjén, Riblában vert bilincset Jóáházra, és magával hurcolta Egyiptomba. Ott is halt meg a király Egyiptom földjén.
Még Jósiás király idején történt, uralmának tizenharmadik esztendejében, hogy az Úr szózatot intézett az Anatotból való Jeremiáshoz, Hilkiás fiához ekképpen:
– Még meg sem alkottalak anyád méhében, s már ismertelek, még a világra se jöttél, s már megszenteltelek, hogy prófétám légy e nemzet előtt.
– Jaj, Uram – mondotta Jeremiás –, oly ifjú vagyok még, ajkam nem a szólásra való!
Az Úr azonban megérintette ajkát, és így felelt:
– Íme, én ajkadra adom szavaimat. Nemzetek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és rombolj, építs és plántálj. Övezd hát fel derekadat, és mondj el Júdának mindent, amint parancsolom neked! Ne félj tőlük, mert én vasoszloppá és ércbástyává teszlek Júda fejedelmei, papjai és egész népe ellen! Hiába viaskodnak veled, le nem győznek, mert én veled vagyok!
Kevéssel utóbb pedig ezt mondotta az Úr:
– Ne végy feleséget, és ne legyenek fiaid meg lányaid e helyen, mert lakói keserves halállal halnak, nem lesz, aki megsirassa és eltemesse őket! Ne menj be halottas házba, hogy sirasd az elköltözöttet, mert megvonom irgalmamat e földtől, kicsinyei és nagyjai meghalnak, s nem lesz, ki kenyeret törjön értük a halotti torban. Lakodalmas házba se menj be, hogy egyél és igyál az örvendezőkkel, mert én íme megvonom tőlük a vigasságot, és jajszóra fordítom a menyasszony és a vőlegény örömteli szavát. Ha pedig kérdik tőled, miért tervel ily gonoszat ellenük az Úr, mondjad nekik: mert elhagytak engem atyáik, hogy idegen istenek után sántikáljanak, és ők még gonoszabbat tesznek, mert szívük hamisságát követik. Ezért kivetem őket az idegen földre, amelyet sem ők nem ismernek, sem atyáik nem ismertek, s nem könyörülök rajtuk!
Jeremiás pedig úgy tett, ahogy parancsolta az Úr. Feddő szavai azonban haragot gyújtottak Anatot lakóiban, s így beszéltek egymás között a prófétáról:
– Nosza terveljünk ki valamit ellene, mert nélküle sem marad a pap törvény híján, sem a bölcs tanács híján, sem a próféták igék híján! Jertek, verjük meg saját nyelvével olyképpen, hogy minden szavát megfigyeljük! Pusztítsuk el a fát, irtsuk ki gyümölcsével egyetemben az élők földjéről, hogy ne maradjon meg az emlékezete sem!
Az Úr maga adta tudtára Jeremiásnak, hogy mit koholnak ellene:
– Bizony, még atyádfiai és városod népe is rútul bánnak veled, álnokul beszélnek hátad megett, és teli torokból kiáltanak ellened. Ne bízz bennük akkor sem, ha nyájasan szólnak hozzád!
– Ó, Uram – mondta panaszosan Jeremiás –, olyan vagyok én, mint a szelíd bárány, akit a mészárszékre vonszolnak, mit sem tudtam róla, hogy vermet ásnak nékem! Gonosszal fizetnek a jóért, hisz őérettük beszéltem, hogy elfordítsam róluk haragodat! Te a szívek és vesék vizsgálója vagy, ó, Seregek Ura, igazsággal ítélsz, ezért Reád bízom ügyemet. Te tudod gyilkos szándékaikat, és hogy lábamnak tőrt vetettek, ne kegyelmezz hát nekik, és ne töröld el vétkeiket, hanem sújts le rájuk a te haragod napján!
– Megbüntetem Anatot férfiait – felelte az Úr –, fiaik kard által vesznek, leányaik pedig éhen halnak, és senki sem marad életben köztük az ő bűnhődésük idején!
Amidőn a fáraó rabszíjra fűzte Jóáház királyt, száz talentum ezüstöt és tíz talentum aranyat rótt ki hadisarc gyanánt Júdára. Ezt az általa kinevezett király, Jójákim volt kénytelen kifizetni neki. Hogy a roppant vagyont begyűjthesse, adót vetett ki országára, szegény és gazdag vitte neki megmaradt kincsét, aranyát és ezüstjét, hogy a kellő pénz összegyűljön.
Úgy tett más dolgokban ez a király, ahogy utálatos az Úr szemében, és ártatlan vért is ontott. Semája fia, a Kirját-Jeárimból való Uriás próféta megjövendölte, hogy a király bűneiért a várost és az országot ellenség kezére adja az Úr. Haragra gerjedt a király a jóslat miatt, és halálra akarta adni a prófétát, az pedig megrémült, és Egyiptomba menekült. Hanem a király embereket küldött érte, akik megragadták, és a király elé vezették, aki karddal megölette, és testét a köznép temetőjébe vettette. Ilyen tettei miatt nem bocsátott meg a királynak az Úr.
Jójákim uralmának kezdetén Jeremiás az Úr parancsára Jeruzsálembe ment, megállt az Úr házának udvarán, és ekképpen beszélt:
– Halljátok az igét, amelyet az Úr intéz hozzátok! Hanem fogadjátok meg szavát, és nem jártok törvényének útjain, ha nem hallgattok prófétáira, akiket nem szűnik meg hozzátok küldözni, akkor e templomot Silóhoz teszi hasonlóvá, és a várost átokká a föld nemzetei előtt, kő kövön nem marad benne, és népét rabszíjra fűzi a hódító!
A tömeg felbolydult ennek hallatán, a papok és próféták pedig megragadták, és így kiáltoztak:
– Halált érdemelsz e szavakért!
Meghallották Júda főemberei is, mi történik a templomban, fölmentek hát, és leültek a templomudvar kapujában. A papok és a próféták pedig vádolták előttük Jeremiást, és így szóltak:
– Bizony méltó a halálra, mert a templom és a város ellen jövendölt!
– E szókat az Úr adta ajkamra – felelte nékik Jeremiás –, inkább bánjátok meg vétkeiteket, és térjetek jó útra, hogysem háborogtok ellene, mert akkor talán megmásítja szándékát az Úr. Én pedig kezetekben vagyok, ám ha megöltök, a vérem rátok és e városra száll!
Sokan a próféta védelmére keltek az előkelők és a nép közül a papok ellenében, a vének között pedig többen felálltak, és így szóltak:
– Ezékiás király idejében, emlékezzünk rá, így jövendölt a Moresetből való Mikeás próféta: „Veszedelem száll le az Úrtól Jeruzsálem kapujára! Halljátok, Jákob házának és Izrael házának fejei, kik minden igazságot elferdíttek, akik vérrel építitek Siont és hamissággal Jeruzsálemet! Timiattatok Sion felszántatik, mint a búzamező, kőhalommá lesz Jeruzsálem, és erdő növi be a templom magaslatát!” És vajon Ezékiás király halálra adta-e Mikeást a jóslatért, és a nép őellene fenekedett-é? Nem, hanem az Úr félelme szállt rájuk, könyörögtek előtte, és az Úr eltávoztatta róluk az ítéletet. Miért vegyünk mi nagy bűnt a lelkünkre azzal, hogy Jeremiás vérét ontjuk?
Ki ezt mondotta, ki amazt, és nagy lett a zűrzavar és a tolongás. Akkor Sáfán fia, Ahikám megfogta és magával vitte Jeremiást, így nem került a nép kezére, hogy halálra adják.
Az Úr parancsára Jeremiás lenből szőtt övet vett, elvitte az Eufrátesz partjára, s egy sziklahasadékba rejtette. Idő múltán, megint az Úr szavára, elment, s elővette az övet, amely íme el volt rothadva, s nem lehetett többé hasznát venni.
– Lám, így rothasztom meg Júda és Jeruzsálem mértéktelen fennhéjázását – mondta néki az Úr. – Mert ahogy az öv öleli az embernek derekát, úgy csatoltam magamhoz Júda házát, hogy legyen népemmé az én dicsőségemre és tisztességemre. De e nép gonosz, és önszíve álnokságát követi, ezért lesz olyan, mint ez az öv: semmirevaló.
Máskor a fazekas házához küldte őt az Úr, hogy figyelje, miképp munkálkodik. S látta Jeremiás, hogy agyagot tesz a korongra, hogy edényt formáljon belőle. Ám nem sikerült az edény, amit alkotni akart, ezért a fazekas összerontotta, és egybegyúrta az agyagot, hogy mást formázzon belőle.
– Vajon nem tehetem én is azt Izrael házával, amit a fazekas az agyaggal? – kérdezte akkor az Úr. – Olyanképp vagytok az én kezemben, mint a fazekas kezében az agyag, s ha méltatlanná lesztek tervemhez, semmivé teszlek, s mással kezdem újra művemet! Menj, és mondd el mindezt Jeruzsálem népének és fejeinek!
Ismét máskor egy cserépkorsót vett Jeremiás az Úr parancsára az árustól, és tanúként magával vitt néhányat a nép vénei és a papok közül. Lement velük a Hinnom-völgybe a Cserép-kapu bejáratához, és ott így beszélt az Úr nevében:
– Íme az Úr szavai: Júda fejei és Jeruzsálem lakói, nagy romlást hozok rátok, hogy aki hall róla, a füle cseng belé! Mert szentségtelenné tettétek e helyet, oltárokat építettetek Moloknak, hogy fiaitokat elégessétek rajtuk, pedig én soha nem rendeltem el ilyet! Ezért eljő az idő, amidőn e helynek nem Hinnom lesz a neve, hanem az öldöklés helyének hívják. Jeruzsálemnek és népének pedig eszét veszem, és prédául adom őket az ellenség kardjára, botránkozásul minden nép számára. Megetetem velük gyermekeik és barátaik húsát a megszállás szorongattatása alatt, az ő tetemeiket pedig az ég madarainak és a mezők vadjainak adom étkéül!
Akkor Jeremiás az Úr parancsa szerint a sziklához csapta a cserépkorsót, és így szólt:
– Így töri széjjel az Úr a várost, hogy nem lesz többé megépíthető! És Jeruzsálem házai és Júda királyainak a háza olyanok lesznek, mint ez a hely, az undokság völgyet!
Ezek után fölment a templomba, és megállva az udvarban, így beszélt a néphez: – A Seregek Ura mondja: Reáhozom e városra és Júda városaira mindazt a veszedelmet, amelyről prófétám szólt, mert szíveteket megkeményítettétek, és ügyet sem vetettetek szavaimra!
Passur pap pedig, aki az Úr házának felügyelője volt, ennek hallatán megverette Jeremiást, és bezáratta a kalodába, amely a templomba vezető Benjámin-kapunál állott. Abban töltötte az éjszakát a próféta, és lelkében keseregve így kiáltott az Úrhoz:
– Legyen átkozott a nap, amikor születtem! Átkozott a férfiú, aki így szólt atyámhoz: „Fiad született!” Legyen hasonlatos az Úr által feldúlt városokhoz, mert nem ölt meg anyám ölében! Miért nem lett anyám méhe a sírom, miért kellett e világra jönnöm nyomorúságomra és gyalázatomra? Rászedtél, Uram, és én rászedettem, erősebb voltál nálam, és legyőztél! Nevetség lett belőlem naponta, kicsúfol, aki csak meglát. Szelíd vagyok, mint a bárány, miért kell untalan így jövendölnöm: „Romlás! Halál!”? Ó, hányszor mondtam magamban: nem vetek rá ügyet, nem szólok nevedben! De olyankor szívemben tűz gyúl, és csontjaimat emészti! Hiába rugódozom ellened, nem állhatom meg, elhágy az erőm. Légy velem hát, Uram, s állj bosszút ellenségeimen!
Amidőn reggel érte ment Passur, hogy kibocsássa a kalodából, így szólt hozzá Jeremiás:
– Nem Passur a neved az Úr előtt, hanem Rettegés. Barátaid és atyád fiai kard által vesznek, a várost és minden kincsét pedig Babilon királyának adja az Úr. Te és házad népe fogságra juttok, Babilonban halsz meg, mert kedvesebb volt szívednek a hazugság az Úr igazságánál!
Jójákim, Júda királya három esztendőre Bábel királyának, Nabukodonozornak adófizetője lett. Később elszakadt tőle, de Egyiptom királya nem vonult fel többé országából, mert Babilon mindent elhódított tőle, amit korábban Egyiptom birtokolt a maga országa és az Eufrátesz között. Ezek után Babilónia királya portyázó seregeket küldött a káldok, az arámok és ammoniták földjéről, hogy sarcolják és zaklassák Júdát.
Jeremiás pedig így beszélt a király ellen:
– Vajon rabszolgának született Izrael népe? Még Egyiptom ura is a fejét tarolta! Vajon nem te idézted fel mindezt, elhagyván az Úr ösvényét? Mi dolgod van neked Egyiptom útjain? Tán a Nílus vizét akarod inni? A magad gonoszsága fenyít meg, és a te romlottságod hozta rád a büntetést! Abból áll-e a királyságod, hogy gőgödet cédrusfa palotákkal hizlald? Atyád is evett és ivott, de ügyelt a jogra és igazságra, ezért jól ment sora. Igazsággal ítélte a nyomorultat, s ez az Úr igaz ismerete! De a te szemed és a te szíved csak a magad hasznát lesi, ártatlan vért ontasz, ragadozol és erőszakot mívelsz! Ezért azt mondja az Úr Jójákimról, Júda királyáról: nem fognak elsiratni, és könny nem hullik érted, úgy kaparnak el, mint a szamarat a város kapuin kívül! Hol vagyon a rád bízott nyáj, amellyel dicsekedtél? Eljő az idő, amidőn Júda királyainak csontjait kihányják a sírokból, a fejedelmek és papok és próféták csontjaival egyetemben, s kiszórják a Nap meg a Hold s az ég egész serege elé, amelyeket imádtatok. És a megmaradottak szemében kívánatosabb lesz meghalni, mintsem élni, mondja az Úr!
Hallott ezekről a beszédekről a király, és kerestette is a prófétát, de az óvakodott a színe elé kerülni. Akkoriban történt, hogy az Úr megparancsolta Jeremiásnak, vegyen egy tekercset, és jegyezze fel mindazt a beszédet, amit Jósiás király napjai óta elmondott az Ő sugalmazására.
A próféta akkor magához kérte Bárukot, Nérija fiát, és tollba mondta neki mindazt, amit rábízott az Úr. Egy év múlva böjtöt hirdettek a népnek az év kilencedik hónapjában, és sokan gyűltek az Úr színe elé Júda városaiból Jeruzsálembe. Akkor így szólt Jeremiás Bárukhoz, az íródeákhoz:
– Én nem hagyhatom el a házat, hogy az Úr templomába menjek, de te menj, és olvasd fel az egybegyűltek előtt az Úr igéit erről a tekercsről. Ki tudja, talán könyörgésük felhat az Úrhoz, és ki-ki megtér a maga gonosz útjairól!
Báruk pedig úgy tett, ahogy mestere meghagyta neki, és elment a templom Újkapuja melletti házba, s Gemarja írnok szobájából, ahonnan jól hallhatta a nép, felolvasta Jeremiás könyvtekercséről az Úr igéit. Gemarja fia, mert épp ő volt csak a házban, elment akkor a királyi palotába, az írnoki terembe, ahol apja és más főemberek ültek együtt, és elmondta nekik, mit hallott a nép Báruktól, Nérija fiától. Azonnal elküldtek Bárukért, megüzenve, hogy hozza el a tekercset, és amikor megjött, mondták:
– Ülj le, és olvasd fel nekünk is!
Meghallván pedig az Úr szavait, igen elkomorodtak, kifaggatták Bárukot, miként vetette a papiruszra a beszédeket, majd így szóltak:
– Erről mindenképp tudnia kell a királynak! Te és Jeremiás azonban rejtőzzetek el, senki ne tudja, hol vagytok!
És tüstént elmentek a királyhoz, aki a téli palotában időzött, mert mindez a kilencedik hónapban történt. Elmondották, mi járatban vannak. A király hallani akarta a szöveget, így hát felolvasták neki, ami a tekercsen írva állt. A király előtt egy serpenyőben parázs izzott, és valahányszor Jehudi, az írnok felolvasott három-négy hasábot, a király egy írnokkéssel levágta, és a serpenyőbe vetette, amíg az egész tekercs el nem hamvadt. Néhányan kérlelték a királyt, hogy ne adja tűznek az Úr szavait, de ügyet se vetett rájuk. Megparancsolta, hogy vigyék eléje Jeremiást és Bárukot, ám nem találtak rájuk, mert az Úr jól elrejtette őket.
Jeremiáshoz akkor így szólott az Úr:
– Végy egy másik tekercset, s jegyezd fel rá mindazt, ami az első tekercsen írva volt. Júda királyának, Jójákimnak pedig így beszélj: Amiért megvetetted szavamat, és tűzre vetetted igéimet, nem lesz utódod Dávid trónján. Megbüntetem őt és ivadékait és még udvarának embereit is, amiért intéseimet semmibe vették!
A próféta vett egy új tekercset, Báruknak adta, és másodszor is tollba mondta neki mindazokat a beszédeket, amikre az Úr indította őt, azonfelül új igéket is fűzött hozzájuk.
Hírét véve Jójákim király hűtlenségének, Nabukodonozor, Babilon királya elküldte hadait a főparancsnokok irányításával, hogy körüljárják Jeruzsálemet. Ez időben történt, hogy Jójákim megtért atyáihoz, és tizennyolc esztendős fia, Jekoniás lett helyette a király, akit Jójákinnak is neveztek.
Az ostromló babiloni sereghez ekkor eljött maga Nabukodonozor király. Jójákin magához vette anyját, a város parancsnokait és tisztségviselőit, és kivonult a király elé. Nabukodonozor láncra verette őket. Ezek után elvette a templomnak és a királyi palotának minden kincsét, és összetörette az aranyedényeket, amelyeket Salamon csináltatott a templom számára. Majdan rabszíjra fűzte a város előkelőit, a katonákat, a mesterembereket, szám szerint tízezer foglyot, és a királlyal és családjával egyetemben Babilóniába hurcolta őket. A fogoly király nagybátyját, Jósiás fiát, Mattániát emelte királynak Júda trónjára, és nevét Szedékiásra változtatta.
