SALAMON ÉNEKEI
SALAMON ÉNEKEI
Salamon király még ifjan feleségül vette a fáraónak, Egyiptom királyának a lányát. Egyiptom hercegnőjével gazdag ajándékokat küldött atyja, a király, és a menyasszony díszes kísérettel vonult be Jeruzsálembe. Sok napon át tartott a nászi ünnepség, és a harmadik napon így szólt a király ifjú asszonyához:
– Tetszésedre volna-e, úrnőm, ha palotám ifjú alakoskodói bemutatnák előtted, miképp ébred a szerelem Izrael egyszerű gyermekeiben, és miképp készülnek ők a nászra?
A hercegnő kegyesen bólintott, és a király intésére színjátszók jöttek a terembe, pásztorok és pásztorleányok öltözetében. Egy sötét bőrű leány meg egy ifjú állt előbb a többinél, amazok pedig mind lányok voltak, és megállottak hátul. Kétoldalt zenészek ültek, a kinnor nevű hárfával és a nebellel, azaz lanttal. Amidőn zeneszerszámaik hangjára a színjátszók elfoglalták helyüket, a leány így dalolt:
Sötét a bőröm, mégis szép vagyok,
ti kedves leánykák Jeruzsálemből,
ne csúfoljatok barnaságomért,
hisz a nap fénye égette a bőröm.
Anyám fiai szőlőcsősznek küldtek,
nem vigyázhattam magam szőlejére.
Jaj, hol legeltet ő, kiért lelkem eped,
én kedvesem, ugyan hol delel a nyájad?
ti kedves leánykák Jeruzsálemből,
ne csúfoljatok barnaságomért,
hisz a nap fénye égette a bőröm.
Anyám fiai szőlőcsősznek küldtek,
nem vigyázhattam magam szőlejére.
Jaj, hol legeltet ő, kiért lelkem eped,
én kedvesem, ugyan hol delel a nyájad?
A többi leány kórusa ekképp biztatta:
Ha magad nem tudod, leányoknak gyöngye,
akkor csak haladjál a juhok nyomában,
menj csak, és legeltesd a magad gidáit
ott, ahol a pásztorok sátrai állnak!
akkor csak haladjál a juhok nyomában,
menj csak, és legeltesd a magad gidáit
ott, ahol a pásztorok sátrai állnak!
Majd meglelték egymást a szeretők, és így szólott az ifjú:
Fáraó hintaját vonó paripához
tartalak, mátkám, hasonlónak téged,
függőid közül kiragyog az arcod,
koráll a nyakéked, aranyból a láncod.
De szép vagy, szerelmem, de szép vagy, kedves,
a szemed olyan, akár galamboké.
Sárom rózsája vagy, völgyek lilioma,
mint a bogáncs közt fehérlő liliom,
úgy tündököl mátkám a leányok között!
tartalak, mátkám, hasonlónak téged,
függőid közül kiragyog az arcod,
koráll a nyakéked, aranyból a láncod.
De szép vagy, szerelmem, de szép vagy, kedves,
a szemed olyan, akár galamboké.
Sárom rózsája vagy, völgyek lilioma,
mint a bogáncs közt fehérlő liliom,
úgy tündököl mátkám a leányok között!
A leány pedig karját nyújtotta az ifjú felé epedőn, és így énekelt:
Az én kedvesem, mint a mirhacsomót,
fejét nyugtatja majd két kebelem közt.
Olyan a kedvesem, mint a ciprus fürtje,
amely Éngedi szőlőhegyén terem.
Szép vagy, szerelmem, nyoszolyánk kizöldült,
gerendánk cédrusfa, házunk fala ciprus.
Akár az almafa az erdő fái közt,
az ifjak között olyan a kedvesem.
Igen kívánkozom árnyában ülni,
mert az ő gyümölcse édes az inyemnek.
Erősítsen szőlő, alma üdítsen,
mert a szerelemnek betege vagyok!
Balja fejem alatt, jobbjával átkarol,
Jeruzsálem lányai, ne zavarjátok meg!
fejét nyugtatja majd két kebelem közt.
Olyan a kedvesem, mint a ciprus fürtje,
amely Éngedi szőlőhegyén terem.
Szép vagy, szerelmem, nyoszolyánk kizöldült,
gerendánk cédrusfa, házunk fala ciprus.
Akár az almafa az erdő fái közt,
az ifjak között olyan a kedvesem.
Igen kívánkozom árnyában ülni,
mert az ő gyümölcse édes az inyemnek.
Erősítsen szőlő, alma üdítsen,
mert a szerelemnek betege vagyok!
Balja fejem alatt, jobbjával átkarol,
Jeruzsálem lányai, ne zavarjátok meg!
A gyengéden ölelkező szeretők szétváltak, és a kinnor meg a nebel élénkebb dallamot játszott, a lány pedig így énekelt:
Hallga! nézzétek, amott jő szerelmem,
hegyeken ugrálva, dombokon szökellve!
Olyan, mint gazella, mint fiatal szarvas,
kedvesem az enyém, én az övé vagyok.
Mostanság liliomok között legeltet.
Míg föl nem támad a nappal szellője,
és az árnyékok útra nem indulnak,
térj vissza, szerelmem, miként a gazella,
mint a szarvas borja a Szövetség hegyén!
hegyeken ugrálva, dombokon szökellve!
Olyan, mint gazella, mint fiatal szarvas,
kedvesem az enyém, én az övé vagyok.
Mostanság liliomok között legeltet.
Míg föl nem támad a nappal szellője,
és az árnyékok útra nem indulnak,
térj vissza, szerelmem, miként a gazella,
mint a szarvas borja a Szövetség hegyén!
Az ifjú pedig így dalolt:
Be szép vagy, én mátkám, ó, mely igen szép vagy!
Hajad, mint kecskenyáj Gileád hegyéről,
fogad, mint nyírt juhok, feredőből jőve,
mind ikreket ellők, köztük nincsen meddő.
Karmazsin szalag kedves szavú ajkad,
fátylas halántékod gránátalmagerezd,
nyakad, mint Dávid kő bástyatornya,
fegyveres ház rakva vitézek pajzsával.
Két melled két gida, gazella ikrei,
amik legelésznek liliomok között.
Mindenestől szép vagy, mátkám, szeplőd nincsen!
Szállj le Libánusról, a Hermon ormáról,
hol párduc lakozik, hol oroszlán tanyáz.
Megsebezted szívem, én húgom, jegyesem,
szemed pillantása szívem megsebezte.
Édes a szerelmed, édesebb a bornál,
illatod túlteszem minden fűszerszámon.
Ajakadról, mátkám, pergetett méz csorran,
tej vagyon és méz a te nyelved alatt.
Húgom, elzárt kert vagy, lepecsételt forrás,
a kertnek forrása élő víz kútfője,
mely a Libánusról csörgedezik alá!
Hajad, mint kecskenyáj Gileád hegyéről,
fogad, mint nyírt juhok, feredőből jőve,
mind ikreket ellők, köztük nincsen meddő.
Karmazsin szalag kedves szavú ajkad,
fátylas halántékod gránátalmagerezd,
nyakad, mint Dávid kő bástyatornya,
fegyveres ház rakva vitézek pajzsával.
Két melled két gida, gazella ikrei,
amik legelésznek liliomok között.
Mindenestől szép vagy, mátkám, szeplőd nincsen!
Szállj le Libánusról, a Hermon ormáról,
hol párduc lakozik, hol oroszlán tanyáz.
Megsebezted szívem, én húgom, jegyesem,
szemed pillantása szívem megsebezte.
Édes a szerelmed, édesebb a bornál,
illatod túlteszem minden fűszerszámon.
Ajakadról, mátkám, pergetett méz csorran,
tej vagyon és méz a te nyelved alatt.
Húgom, elzárt kert vagy, lepecsételt forrás,
a kertnek forrása élő víz kútfője,
mely a Libánusról csörgedezik alá!
A leányok ekkor mintegy falat álltak a két szerető között, egyik sor emennek, a másik amannak fordulva arccal. A leány énekelte:
Szenderegtem, ámde virrasztott a szivem.
Hallga! szerelmesen zörgeti ajtómat!
Hallga! szerelmesen zörgeti ajtómat!
Az ifjú így énekelt a fal másik oldalánál:
Nyiss meg nékem, húgom, galambom, gyöngyöm,
fejem harmat lepte, fürtömet éjharmat!
fejem harmat lepte, fürtömet éjharmat!
Felelt néki a leány:
Immár levetkőztem, hogy öltözzem újra?
Lábamat megmostam, beszennyezzem mostan?
Lábamat megmostam, beszennyezzem mostan?
Az ifjú ekkor elrejtőzött a zenészek mögött, a leány pedig kilépett a fal mögül, amely megnyílt előtte. Mutatta, hogy keres és kutat mindenfelé, égen és földön, elment és visszajött, ekképp dalolva:
Ajtómat nyitottam az én szerelmemnek,
de jaj, már ott nem volt, elfordult, elfutott.
Lelkem majd elalélt, nevét kiáltottam,
futottam a nyomán, sehol sem találtam.
Az éjjeli őrök, város kerülői
rám leltek, ütöttek, köntösöm letépték.
Az Úr nevére, Jeruzsálem lányai,
ha én szerelmemre ráleltek valahol,
mondjátok meg néki – jaj, mit is mondjatok?
Hogy a szerelmének betege vagyok!
de jaj, már ott nem volt, elfordult, elfutott.
Lelkem majd elalélt, nevét kiáltottam,
futottam a nyomán, sehol sem találtam.
Az éjjeli őrök, város kerülői
rám leltek, ütöttek, köntösöm letépték.
Az Úr nevére, Jeruzsálem lányai,
ha én szerelmemre ráleltek valahol,
mondjátok meg néki – jaj, mit is mondjatok?
Hogy a szerelmének betege vagyok!
A leányok kara így kérdezte őt:
Miben különb mátkád más szerelmeseknél,
mondd, leányok gyöngye, hogy így kérlelsz minket?
mondd, leányok gyöngye, hogy így kérlelsz minket?
Felelt rá a leány:
Az én szerelmesem piros is, fejér is,
tízezer közül is termete kitetszik.
A feje mint a megtisztított arany,
hajának fodra fekete, mint holló.
Szemei galambok medence vizénél,
orcája balzsamágy illatos füvekkel,
ajka, mint liliom, mirha csepeg róla.
Teste elefántcsont, zafírral kirakva,
lába márványoszlop színarany talpakon,
a szája mézédes, maga kívánatos:
ilyen a kedvesem, Jeruzsálem lányai!
tízezer közül is termete kitetszik.
A feje mint a megtisztított arany,
hajának fodra fekete, mint holló.
Szemei galambok medence vizénél,
orcája balzsamágy illatos füvekkel,
ajka, mint liliom, mirha csepeg róla.
Teste elefántcsont, zafírral kirakva,
lába márványoszlop színarany talpakon,
a szája mézédes, maga kívánatos:
ilyen a kedvesem, Jeruzsálem lányai!
Körbefogták most a leányok a szerelmes mátkát, és immár ők mondtak dicséretet szépségéről ekképpen:
Mily szép sarus lábad, fejedelmi leány!
Csípőd hajlása mint finom művű ékszer,
köldököd kis csésze, benne illatos bor,
hasad liliommal szegett búzaasztag,
két melled két gidó, zergének ikrei,
elefántcsont tornyot formáz a nyakad,
fejed, mint a Kármel, hajad, mint a bíbor,
királyt is megkötne fürtöd fonadéka!
Csípőd hajlása mint finom művű ékszer,
köldököd kis csésze, benne illatos bor,
hasad liliommal szegett búzaasztag,
két melled két gidó, zergének ikrei,
elefántcsont tornyot formáz a nyakad,
fejed, mint a Kármel, hajad, mint a bíbor,
királyt is megkötne fürtöd fonadéka!
A kinnorok szava felhangzott, és íme, jött az ifjú, a vőlegény, és így énekelt a leányok kara:
Ki ragyog fel ottan, mint a hajnal pírja,
szép, mint a telihold, tündöklő, mint a nap,
rettenetes, mint a zászlós hadi tábor?
szép, mint a telihold, tündöklő, mint a nap,
rettenetes, mint a zászlós hadi tábor?
Az ifjú pedig mátkájához fordult ilyen szókkal:
Én szerelmes mátkám, én gyönyörűségem,
termeted pálmafa, szőlőfürt a melled:
felhágok a fára, gyümölcsét szakasztom.
Szőlőfürt a melled, lehed almaillat,
szád nemes borától megrészegűl lelkem!
termeted pálmafa, szőlőfürt a melled:
felhágok a fára, gyümölcsét szakasztom.
Szőlőfürt a melled, lehed almaillat,
szád nemes borától megrészegűl lelkem!
Felelte néki a mátka:
Jöjj vélem, kedvesem, menjünk a mezőre,
háljunk a tanyákon hajnal hasadtáig.
Jókor kelvén menjünk fel a szőlőhegyre,
lássuk meg, fakad-é a szőlő virága,
a gránátalma virágát bontja-é!
Megajándékozlak szerelmemmel ottan,
hol a mandragóra árasztja illatát,
ajtónk előtt gyümölcs, régi is meg friss is,
néked tettem félre, szerelmesem, mindet!
háljunk a tanyákon hajnal hasadtáig.
Jókor kelvén menjünk fel a szőlőhegyre,
lássuk meg, fakad-é a szőlő virága,
a gránátalma virágát bontja-é!
Megajándékozlak szerelmemmel ottan,
hol a mandragóra árasztja illatát,
ajtónk előtt gyümölcs, régi is meg friss is,
néked tettem félre, szerelmesem, mindet!
A vőlegény és a mátka ezenközben átkarolta egymást, és megindultak el a teremből, a leánykák pedig virágot hintettek lábuk elé, míg ezeket énekelte az ifjú:
Tegyél a szívedre engem, mint pecsétet,
valamint pecsétet, tegyél a karodra,
mert miként a halál, erős a szerelem,
merthogy a szenvedély keményebb a sírnál.
A nyila tüzes nyíl, lángja az Úr lángja,
nem olthatja tenger vize a szerelmet,
minden folyóvizek el nem boríthatják!
valamint pecsétet, tegyél a karodra,
mert miként a halál, erős a szerelem,
merthogy a szenvedély keményebb a sírnál.
A nyila tüzes nyíl, lángja az Úr lángja,
nem olthatja tenger vize a szerelmet,
minden folyóvizek el nem boríthatják!
Ezek voltak, íme, a szerelmes énekek, amiket maga Salamon király szerzett, és a nászünnepén bemutattatott királyi hitvesének. Akárcsak atyját, őt is költői talentummal tüntette ki az Úr, és feljegyezték róla, hogy ezerötöt tett ki az általa szerzett énekek száma.
