KERESZTELŐ JÁNOS SZÜLETÉSE
KERESZTELŐ JÁNOS SZÜLETÉSE
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Szent Lukács evangéliuma 1.11
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Szent Lukács evangéliuma 1.62
)
Azokban az időkben, amikor Heródes volt Júdea királya, élt egy Zakariás nevű pap az Abia rendjéből; felesége, Erzsébet az Áron nemzetségéből származott. Mindketten feddhetetlenül jártak az Úr rendeléseiben. Gyermekük nem született, bár gyakorta könyörögtek érte, és már mindketten élemedett korúak voltak.
Történt pedig egyszer, amikor a templomi szolgálatot éppen Abia rendje látta el, hogy Zakariás bement tiszte szerint a szentélybe, tömjénáldozatot bemutatni, miközben a templomban nagy sokaság imádkozott.
S íme az Úr angyala megjelent a füstölőoltár jobbja felől, s így szólt a megrettent paphoz:
– Ne félj, Zakariás, mert az Úr meghallgatta imáitokat, s a te asszonyod fiat fog szülni, te pedig a János nevet adod neki. Nagy lészen ez a fiú majd az Úr előtt, mert már anyjának méhében eltelik a Szentlélekkel. Részegítő italt nem iszik, és Illésként sokakat térít majd Istenükhöz.
– Minő csodáról szólasz? – kérdezte Zakariás. – Hiszen feleségem is, én is hajlott korúak vagyunk.
– Van-e lehetetlen az Úr számára? – kérdezte viszont az angyal. – Én Gábriel vagyok, aki szüntelen az ő színe előtt állok, s az ő üzenetét hozom neked. De mert nem hittél, mostantól néma leszel addig a napig, melyen mindezek a dolgok teljesedésbe mennek.
A kint állók csodálkoztak, miért időzik oly soká a pap a szentélyben, amikor pedig kilépett és csak integetni és mutogatni tudott, megértették, hogy látomása volt, és az Urat dicsőítve elszéledtek. Zakariás pedig Jeruzsálemben maradt, amíg le nem teltek szolgálatának napjai; akkor hazatért, és nem sok idő múltán Erzsébet valóban gyermeket fogant méhében. Ő azonban senkinek nem beszélt erről, csak lelkében ujjongott, hálát adva az Úrnak, aki íme elvette szégyenét az emberek előtt.
Élt ekkoriban a galileai Názáret városában egy Mária nevű istenfélő szűz, aki eljegyzett menyasszonya volt a Dávid családjából való Józsefnek.
Hat hónappal azután, hogy meglátogatta Zakariást, Gábriel angyal megjelent Mária előtt is, és így szólt hozzá:
– Üdvöz légy, te minden asszonynál áldottabb, mert veled az Úr és az Ő kegyelme! Ne rettenj meg látásomtól, mert örömhírt tudatok veled: méhedben fogansz, és fiat szülsz majd, s a Jézus nevet adod neki. Nagy lészen ő, és a Magasságos Fiának nevezik, és néki adja az Úr Dávid királyi székét.
– Hogyan foganhatnék én, mikor férfiút nem ismerek? – kérdezte Mária szelíd zavarban.
– A Szentlélek száll reád – felelte az angyal –, ezért lesz Isten fia, akit méhed befogad. Mert Isten számára semmi sem lehetetlen. Íme a te rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant vénségében, s ennek hat hónapja már.
– Az Úr szolgálója vagyok – mondta fejét alázatosan lehajtva Mária. – Legyen hát úgy, ahogy Ő akarja.
És a látomás eltűnt szeme elől.
Mária pedig hamarosan felkerekedett, s elment Júdea hegyei közé idős rokonának, Erzsébetnek látogatására, aki áldott állapotban volt. Amidőn belépett Zakariás házába, és köszöntötte a ház asszonyát, Erzsébet örvendezve kiáltott fel:
– Micsoda tisztesség, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám! Áldottabb vagy te minden asszonynál, s áldott a te méhednek gyümölcse! Amint köszöntésedet hallottam, örömében repesni kezdett méhemben a magzat.
Ebből megértette Mária, hogy máris teljesedésbe ment, amit az angyal hírül adott neki, és így felelt:
– Magasztalom az Urat, mert rátekintett alázatos szolgálójára, és hatalma olyat tett velem, amiért boldognak hirdet majd minden nemzedék!
És ott maradt rokonánál még három hónapig.
Akkor pedig beteltek Erzsébet napjai, és megszülte fiát. Szomszédai és rokonai köréje gyűltek, és vele együtt örvendeztek, dicsőítve az Urat, hogy ily kegyelmességet cselekedett a magtalannal.
A születés utáni nyolcadik napon pedig eljöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket, és a rokonok az apja után a Zakariás nevet akarták adni neki, de az anya így szólt:
– Semmiképpen, hanem Jánosnak nevezzétek!
– De hiszen senki nincs egész rokonságtokban, akit így hívnának! – vetették ellene. Ekkor Zakariás, aki még mindig néma volt, írótáblát kért és ráírta: „János a neve.” E pillanatban megoldódott a nyelve, és fennszóval dicsőítette Istent, aki íme szabadítást készített az ő népének, majd a gyermekhez fordult, és az Úr lelkével eltelve ily szókra fakadt:
– Te pedig, gyermek, a magasságbeli prófétája leszel, s az Úr előtt jársz majd, hogy az ő útját előkészítsed, és az üdvösség ismeretére tanítsd az ő népét a bűnbánat jegyében!
Mindennek híre ment Júdea hegyei között, és az emberek ezt mondogatták:
– Ki tudja, mi lesz még ebből a gyermekből? Hiszen bizonyos, hogy vele van az Úr!
János pedig növekedett és erősödött testben és lélekben; idővel a pusztába ment, s ott élt magánosan, amíg el nem jött az idő, hogy felemelje szavát Izraelben.
