A GOLGOTÁN
A GOLGOTÁN
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
(Szent János evangéliuma 19.30)
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
(Szent János evangéliuma 19.41)
)
Veronese Pál (1528–1588): A kereszt útján (Szent Márk evangéliuma 15.22)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Rafael Santi (1483–1520): Krisztus összeroskad a kereszt alatt (Szent Máté evangéliuma 27.32)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Rembrandt van Rhyn (1607–1669): A kereszt fölállítása (Szent Lukács evangéliuma 23.33)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Jenny Henrik: Krisztus a keresztfán (Szent Márk evangéliuma 15.24)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Carlo Dolci (1616–1668): Materr Dolorosa (Szent János evangéliuma 19.25)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Michelangelo (1475–1564): Beteljesedett (Szent János evangéliuma 19.30)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Rubens Péter Pál (1577–1640): A lándzsadöfés (Szent János evangéliuma 19.34)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Daniello da Volterra (1509–1566): A keresztfáról való levétel (Szent Máté evangéliuma 27.57)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Rubens Péter Pál (1577–1641): A keresztfáról való levétel (Szent János evangéliuma 19.40)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Porrta József (Salviati) (1520–1572): Krisztus temetése (Szent János evangéliuma 19.41)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
(Szent Lukács evangéliuma 23.24)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
(Szent Lukács evangéliuma 23.33)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
(Szent Márk evangéliuma 15.46)
)
)
)
Elindult a menet a Golgota felé, amelynek a neve annyit tesz: a Koponyák hegye, merthogy ott volt szokás kivégezni a gonosztevőket. A katonák megragadtak egy Simon nevű embert, Kürénéből valót, aki épp hazafelé tartott a mezőről, a vállára tették a keresztet, és kényszerítették, hogy vigye Jézus után.
Sokan követték Jézust, különösen asszonyok, és keservesen sírtak miatta. Ő pedig hozzájuk fordult, és így szólt:
– Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és magzataitokat. Mert olyan idők jönnek, amikor azt mondjátok: boldogok a meddő méhek, amelyek magzatot nem hordtak, és az emlők, amelyek nem szoptattak, s amikor majd így kérlelitek a hegyeket: essetek ránk, és a halmokat: borítsatok el minket!
Két gonosztevőt is vittek vele együtt megfeszíteni, akiket már előbb halálra ítéltek. A Golgotára érve felállították a három keresztet, Jézusét középre, a két latorét kétfelől, és felfeszítették őket; így telt be Izaiás szava, amely szerint „életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott”.
Mielőtt felfeszítették volna, mirhával kevert bort adtak neki, de ő nem akart inni. A katonákért, akik a keresztre szegezték, így imádkozott:
–- Atyám, bocsáss meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.
A katonák pedig elosztották egymás közt a ruháit, de köntösét, amely egy darabból volt szőve, sajnálták volna széthasítani, ezért sorsot vetettek rá. Ezzel betelt a zsoltárban foglalt jövendölés: „Elosztották egymás közt ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek.”
Az arra elmenők közül sokan megvetően ingatták a fejüket, és így csúfolták:
– Te, aki lerombolod a templomot, és harmadnapra felépíted, most segíts magadon!
És a főpapok és vének is gúnyolódtak vele:
– Másokon tudott segíteni, mentse meg most magát is! Ha valóban Isten fia, szálljon le a keresztről, és hiszünk neki!
A két lator közül az, amelyik a balján függött, hasonlóképp gyalázta:
– Szép Messiás vagy te! Miért nem szabadítod meg magadat meg minket is?
Ám a másik, a jobb oldali így feddette:
– Nem féled az Istent? Hisz te meg én rászolgáltunk a büntetésünkre, de ennek semmi vétke. – És Jézushoz fordulva így szólt: – Emlékezz meg rólam, Uram, ha belépsz királyságodba.
– Bizony mondom, hogy még ma velem leszel a paradicsomban – felelte neki Jézus.
Déltől fogva nagy sötétség támadt, és tartott három óra hosszat. Akkor Jézus így szólt:
– Szomjazom!
Egy nádszálon ecetes vízbe mártott szivacsot tartottak szájához, de nem ivott belőle.
A kereszt mellett ott állt anyja meg anyjának nővére, Kleofás felesége, Mária és a magdalai Mária meg Szalóme, a Zebedeus fiainak anyja, meg többen, akik Galileából jöttek vele, és ott állott a tanítvány is, akit szeretett Jézus. Ő pedig alátekintett a keresztről, és azt mondta anyjának:
– Asszony, íme a fiad.
Majd tanítványára pillantott, s így szólt:
– Íme a te anyád.
A tanítvány pedig attól a naptól magához fogadta Máriát.
A nap kilencedik órájában Jézus az égre tekintett, és nagy szóval felkiáltott:
– Éloi, Éloi, lamma szabaktani? (Ami annyit tesz: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?)
Némelyek ezt hallva mondták:
– Illést hívja! Hadd lássuk, eljön-e megszabadítani őt.
Akkor Jézus nagy szóval felkiáltott:
– Atyám, a te kezedbe ajánlom lelkemet! – Még annyit mondott: – Bevégeztetett – és azzal kiadta lelkét.
Abban a pillanatban megrendült a föld, a templom kárpitja kettéhasadt a tetejétől az aljáig, a kősziklák megrepedtek, a sírok felnyíltak, és sok igaznak teste feltámadt a sírból, és bemenvén a városba, többeknek megmutatkoztak. A római százados pedig, aki látta mindezt, így szólt:
– Ez az ember valóban ártatlan volt.
A többiek pedig, akik tanúi voltak halálának, mellüket verték, és elismerték, hogy Jézus volt az Isten fia.
Péntek lévén, a készület napja, az este közeledtével a zsidók elmentek Pilátushoz, és kérték, töresse össze a megfeszítettek lábszárát, és vétesse le őket, mert nem maradhatnak a kereszten a szombati ünnepre. A helytartó katonákat küldött ki, akik el, is törték a két lator lábát, de amikor Jézushoz értek, látták, hogy már nem él, ezért az egyik katona a lándzsájával a szívébe szúrt, s onnan vér és víz folyt ki. Erről tanúskodik, aki látta, és az ő tanúsága igaz.
Volt egy istenfélő zsidó férfiú, a júdeai Arimateából való József, a főtanács tagja, de ő nem volt részese a Jézus ellen hozott határozatnak, mert titkon híve volt. Ez a József most elment Pilátushoz megkérni, hadd temesse el ő Jézust. A helytartó nem akarta hinni, hogy Jézus már meghalt, de amikor ezt a százados tanúsította, megadta az engedélyt. Nikodémussal, Jézus másik titkos hívével együtt József levette a testet a keresztről, és gyolcsba burkolták. Volt a közelben egy kert és abban egy sziklába vájt sírbolt, amelyet József magának készíttetett; minthogy már kevés idő volt a szombat beköszöntéig, a testet itt helyezték el, és a sír szája elé követ hengerítettek. Ott voltak többen az asszonyok közül is, Mária, Kleofás felesége és a magdalai Mária meg Szalóme, és a sírral szemben ültek.
Másnap a papi fejedelmek közül néhányan elmentek Pilátushoz, és így beszéltek:
– Uram, arra gondoltunk, ez az ember többször említette életében, hogy ha meghal, fel fog támadni. Félő, hogy tanítványai eljönnek, ellopják a testét, s elhíresztelik, hogy feltámadt. Kérünk, rendelj őrséget a sírhoz.
Pilátusnak már igencsak elege volt mindabból, amit Jézus miatt kellett hallania, és bosszúsan elküldte őket:
– Van nektek is őrségtek, őrizzétek, ahogy tudjátok.
Azok pedig elmentek, a templomőrségből őröket rendeltek a sír mellé, és lepecsételték a zárókövet.
