JÉZUS BÍRÁI ELŐTT
JÉZUS BÍRÁI ELŐTT
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
(Szent Máté evangéliuma 26.65)
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
(Szent Lukács evangéliuma 22.60)
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
(Szent Márk evangéliuma 15.16)
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
(Szent János evangéliuma 19.14)
)
Jenny Henrik: Krisztus Kaifás előtt (Szent Máté evangéliuma 26.62)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Tiziano Vecellio (1477–1576): A töviskoronázás (Szent Márk evangéliuma 15.17)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
A. van Dyk (1599–1641): Krisztus kicsúfoltatik (Szent Márk evangéliuma 15.19)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Guido Reni (1575–1642): Pilátus átadja Krisztust (Szent János evangéliuma 19.6)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
(Szent Máté evangéliuma 26.62)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
(Szent Máté evangéliuma 27.21)
)
)
)
)
A megkötözött Jézust előbb Annáshoz vezették, a főpap apósához. Az kérdezte őt tanítása felől, s Jézus így felelt:
– Én mindig nyíltan szóltam a templomban és a zsinagógákban, ahová minden zsidónak bejárása van, és soha semmit titokban nem tanítottam. Kérdezd azokat, akik hallottak engem.
– Így felelsz a főpapnak? – kiáltott rá az egyik ajtónálló, és arcul ütötte.
– Ha rosszat szóltam, bizonyítsd be – felelte nyugodtan Jézus –, ha jót, miért ütsz engem?
Annás átküldte a foglyot Kaifáshoz, akinek a házánál a hajnali órán már összegyűltek a főpapok, a vének és az írástudók. Bizonyságot kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák, de nem találtak. Hamis tanúkat vonultattak föl ellene, de egyik vallomása ellentmondott a másikénak. Akkor előálltak ketten, és így tanúskodtak:
– Mi hallottuk, amikor azt mondta: „Lerontom ezt az emberkéz alkotta templomot, és három nap alatt újat építek helyette, amely nem emberkéz műve lesz.”
A tanúságuk pedig hamis volt, és a kettő nem is vallott egyezően.
– Semmit sem felelsz mindarra, amit ezek beszélnek? – kérdezte a főpap.
Jézus hallgatott.
– Kényszerítelek az élő Istenre, hogy beszélj – szólt ismét a főpap – és mondd meg: te vagy-e a Messiás, az Áldottnak fia?
– Ahogy mondottad – felelte Jézus. – És hamarost meglátjátok az Emberfiát az Atya hatalmának jobbján és eljönni őt az ég felhőin dicsőséggel.
Ennek hallatán Kaifás megszaggatta ruháját, és kiáltott:
– Mindnyájan hallottátok a káromlást, tanúkra nincs szükségünk többé. Mi a véleményetek?
– Méltó a halálra! – kiáltották a főtanács tagjai.
És nekirontottak, leköpték, ököllel ütötték, fejére kendőt borítva arcul csapták, közben gúnyosan mondták:
– Ha próféta vagy, találd el, ki ütött meg!
Péter egész éjszaka követte Jézust egy másik tanítvánnyal együtt. Ez a tanítvány bejáratos volt a főpaphoz, és szólt az ajtónállónak, így Péter bejutott Kaifás házának a pitvarára.
Ott nagy tűz volt rakva, hogy a szolgák és a poroszlók melegedjenek az éjszaka hidegében, és Péter is odaállt közéjük. Arra jött a főpap egyik szolgálója, szemügyre vette a tűznél melegedőket, és odaszólt Péternek.
– Te is a galileai tanítványai közül való vagy.
Ő pedig mindenki füle hallatára tagadta:
– Azt sem tudom, kiről beszélsz.
És felállt, hogy kimenjen, de észrevette egy másik szolgáló, és azt mondta:
– Ezt többször is láttam a galileai Jézus kíséretében.
És Péter ismét tagadott:
– Asszony, én nem is értlek, miről beszélsz!
Ekkor körülvették azok, akik Jézust elfogták, és egyikük, rokona annak a Malkusnak, akit Péter a kardjával megcsapott, mondta:
– Bizony, hogy te is ott voltál vele a kertben.
Mások meg így szóltak:
– Galileai vagy, elárul a beszéded!
Ekkor Péter elkezdett átkozódni és esküdözni, és nagy hangon bizonykodott:
– Soha nem is láttam azt az embert!
Nem sokkal ezután megszólalt a kakas. Akkor Péternek eszébe jutott, amit Jézus mondott, kiment az udvarról, és keservesen sírt.
Amikor Júdás megtudta, hogy Jézust halálra akarják ítélni, megbánás ébredt benne, és visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek ily szókkal:
– Vétkeztem, mert elárultam az ártatlan vért.
– Mi közünk hozzá? Az már a te dolgod – felelték neki, és nem vették vissza tőle a pénzt.
Júdás ekkor a templomba ment, és ott széjjelszórta a harminc sékelt, majd elment, és egy kötéllel felakasztotta magát. A papok pedig összeszedték a pénzt, de nem tették a templom kincstárába, mivel vérnek díja volt, hanem megvették rajta egy fazekas telkét, amely aztán az idegenek temetkezőhelye lett, és rajta ragadt a Hakeldama név, ami vérnek telkét jelenti. Így teljesült Jeremiás jövendölése, aki ekképpen írt: „Harminc ezüstpénzt fizettek béremül, nagy jutalom, amelyre becsültek engem, és vetém azt az Úrnak házába a fazekas elé.”
Alighogy megvirradt, a főtanács újra összeült, és úgy határoztak, hogy Jézus méltó a halálra. Átküldték ezért megkötözve Pilátusnak, a helytartónak a palotájába, és vele mentek sokan vádlói közül. Kora reggel volt, és a zsidók nem léptek be a helytartó palotájába, hogy meg ne fertőztessék magukat a készület napján, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért a helytartó jött ki eléjük, és megkérdezte tőlük:
– Mivel vádoljátok ezt az embert?
– Ha nem lenne lator, nem adtuk volna kezedre – felelték azok.
– Vigyétek csak, és ítéljétek el a ti törvényeitek szerint – mondta nekik Pilátus bosszúsan.
– Minekünk senkit sem szabad halálra adnunk – felelték a zsidók. – Márpedig ő félrevezeti a népet, és tiltotta, hogy a császárnak adót fizessünk, és azt mondja magáról, hogy ő a Messiás, a zsidók királya.
Ekkor Pilátus bement a törvényházba, és maga elé vezettette Jézust.
– Valóban te vagy a zsidók királya? – kérdezte tőle.
– Magadtól mondod ezt, vagy másoktól hallottad? – kérdezte vissza Jézus.
– Talán zsidó vagyok én? – lobbant fel Pilátus. – A tieid és a ti főpapjaitok adtak a kezembe. Mit tettél?
– Az én országom nem e világból való – felelte Jézus. – Ha e világi országom volna, alattvalóim fegyvert fogtak volna értem, hogy a zsidók kezébe ne essem.
– Tehát király vagy?
– Ahogy mondod. Azért jöttem e világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról, és aki igazságból való, hallgat a szavamra.
– Az igazság? – kérdezte Pilátus. – Ugyan mi az?
És kiment palotája elé, és így szólt a főtanács küldötteihez:
– Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.
Azok pedig újra bizonykodni kezdtek:
– Ez az ember nemcsak Júdeát, hanem egész Galileát fellázította!
– Netán Galileából való? – kérdezte Pilátus ennek hallatán.
– Úgy van, galileai – kiáltozták.
Erre Pilátus katonai kísérettel átküldte Jézust Heródes Antipaszhoz, mivelhogy Galilea az ő fennhatósága alá tartozott.
Heródes pedig, aki az ünnepek miatt épp Jeruzsálemben volt, megörült, amikor Jézust eléje vezették, mert sokat hallott már a neves prófétáról, és kíváncsi volt rá; még abban is reménykedett, hogy csodát fog mívelni a szemük láttára. Sokféle kérdést tett fel neki, de Jézus egy szóval sem válaszolt. Heródes megsértődött, udvarával együtt gúnyt űzött belőle, csúfságul fehér ruhát adatott rá, és visszakísértette őt a helytartóhoz.
Pilátus akkor parancsot adott, hogy ostorozzák meg a vádlottat. A katonák megostorozták, majd mulatságból bíborköpenyt adtak rá, fejére tövisből font koronát tettek, és gúnyosan térdet hajtottak előtte, mondván:
– Üdvöz légy, zsidók királya!
És ütlegelték, és arcul ütötték.
Pilátus így hozatta ki a tornácra, palástban és töviskoronával, s mondta a zsidóknak:
– Íme az ember! Mint lázítót állítottátok elém. Én kihallgattam, és semmit sem leltem benne, amiért halált érdemelne. Elküldtem Heródeshez, de lám, ő sem találta bűnösnek, mert visszakísértette hozzám. Megfenyítettem, ahogy törvényeink előírják, és íme szabadon bocsátom őt.
De azok kiáltoztak:
– Feszíttesd meg! Keresztre vele! Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja, hiszen ez királynak tette magát!
Pilátus ekkor újra faggatni kezdte Jézust, de ő nem válaszolt.
– Nekem nem felelsz? – kiáltott rá Pilátus. – Nem tudod, hogy hatalmam van megfeszíttetnem vagy szabadon engednem téged?
– Nincs más hatalmad, csak amit onnan felülről kaptál – felelt neki Jézus.
Akkor a helytartóhoz lépett egyik szolgája, és üzenetet hozott neki a feleségétől, amely így szólt: „Ne engedd, hogy bántódása legyen annak, akit kezed közé adtak, mert igaz ember, és az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta.” Pilátus eltöprengett, majd újra a zsidókhoz fordult, akik addigra már megsokasodtak, és nagy tömegben zajongtak a helytartósági palota előtt.
– Szokás itt Jeruzsálemben – mondta nekik –, hogy húsvétkor a kedvetekért szabadon engedjek valakit az elítéltek közül. Itt van Barabbás, a lázadó és gyilkos, aki halálára vár, és itt van Jézus, a zsidók királya.
– Nekünk nincsen királyunk, csak császárunk! – kiáltották.
– Melyiket akarjátok hát, hogy szabadon bocsássam?
A sokaság pedig, amelyet addigra már felbujtottak a nép vénei, egy emberként zúgta:
– Barabbást! Barabbást!
Pilátus nem tehetett többet. Átment a palota köves udvarára, amelyet Gabbatának neveztek, ítélőszékébe ült, majd vizet hozatott, és megmosta kezeit e szavakkal:
– Én ártatlan vagyok ennek az igaznak a vérétől, tirátok szálljon.
A nép pedig így ordított:
– Legyen a vére mirajtunk és a mi fiainkon!
Akkor Pilátus levétette Jézusról a gúnypalástot, ráadatta a ruháját, és négy katonával elvezettette, hogy megfeszítsék. Táblát is íratott a keresztre, ahogy szokás volt, a kivégzés indokáról, és ezt íratta rá héberül, görögül és latinul: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.”
A nép vénei akadékoskodtak és mondták:
– Ne ezt írasd rá, hanem hogy a zsidók királyának mondta magát.
– Amit írtam, megírtam – kiáltott rájuk Pilátus haragosan, és elzavarta őket.
