AZ UTOLSÓ VACSORA
AZ UTOLSÓ VACSORA
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Szent János evangéliuma 13.2
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Szent Máté evangéliuma 26.26
)
Leonardo da Vinci (1452–1519): Az utolsó vacsora (Szent Máté evangéliuma 26.21)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Carlo Dolci (1616–1686): Krisztus megáldja a bort és a kenyeret (Szent Lukács evangéliuma 22.19)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
(Szent Máté evangéliuma 26.21)
)
)
Eljött a kovásztalanok napja, és Péter és János Jézus elé állt megkérdezni:
– Hol akarod, hogy elköltsük a húsvéti bárányt?
– Menjetek be a városba – felelte Jézus –, és ott majd megláttok egy embert szembejönni, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek őt, lépjetek be a házba, ahová ő megy, és ott mondjátok a gazdának: „A Mester kérdi, hol van a terem, ahol tanítványaival elköltheti a húsvéti bárányt.” Ő majd mutat nektek egy vacsorázótermet berendezve, ott készítsétek el a húsvétot.
Péter és János bementek a városba, és mindent úgy találtak, ahogy Jézus mondta. Meglelték a házat, annak gazdája felvezette őket a terembe, és ott elkészítették a vacsorát.
A főpapok és a nép vénei már régóta keresték az alkalmat, hogy megszabaduljanak Jézustól. Egy ízben a főtanács előtt többen így beszéltek:
– Ez az ember veszélyes dolgokat tanít, és nagyon sok csodát művel. Máris sok híve van, és ha tűrjük, végül mindenki hinni fog benne. A nép majd megint fellázad, mint a galileai Júdás idejében, a rómaiak pedig seregeket hoznak, feldúlják szentélyünket, és eltiporják népünket. Mitévők legyünk vele?
Egyesek úgy vélték, hogy tiltani kellene a tanítástól, mások börtönbe akarták vettetni, de Kaifás, aki abban az évben a főpap volt, felállt, és így szólt:
– Helytelenül okoskodtok. Nem hagyhatjuk őt életben. Jobb egy embernek meghalni a népért, mintsem hogy az egész nép vesszen el.
A kovásztalanok napján a főtanács megint összeült Kaifás főpap palotájában, és igen tanakodtak, hogyan vethetnék kezüket Jézusra, de lehetőleg titokban, mert féltek, hogy az ünnepekre összegyűlt nép pártját fogja, és lázongásban tör ki, ha nyíltan lépnek fel ellene.
Akkor a tizenkettő egyike, a Kariotból való Júdás elment a főpapokhoz, és megkérdezte:
– Mit adtok nekem, ha titkon a kezetekre játszom őt?
Azok pedig ígértek neki harminc ezüstsékelt. Attól fogva Júdás csak az alkalmat kereste, hogy elárulja Jézust.
Eljött az este, és a mondott házban Jézus asztalhoz telepedett a tizenkettővel, de mielőtt ettek volna, ő felállt, köntösét levetette, vizet töltött a medencébe, s elkezdte sorra mosni az apostolok lábát, s megtörölte a derekára kötött kendővel. Ahogy Simon Péterhez ért, az megütközve mondta:
– Uram, csak nem te mosod az én lábamat?
– Most nem érted, de később megérted majd, miért teszem – felelte Jézus.
– Az én lábamat pedig meg nem mosod! – makacskodott Péter.
– Ha meg nem moshatlak, semmi közöd nincs hozzám – intette Jézus.
– Akkor mosd meg, Uram, a kezemet és a fejemet is! – kérte Péter.
– Aki megfürdött, elég, ha lábat mos, már egészen tiszta – mondta Jézus, majd felöltötte felsőruháját, és újra az asztalhoz telepedett. – Értitek már, mit tettem? Ti Mesternek és Úrnak mondotok engem, s az is vagyok. Ha tehát én megmostam a lábatokat, példát adtam nektek: ti is így tegyetek egymással.
Akkor ettek, s Jézus így beszélt:
– Nagyon vágytam elkölteni veletek a húsvéti bárányt, mielőtt beteljesednék, ami írva van rólam, mert nem eszem belőle s nem iszom a szőlő levéből még egyszer, míg újat nem iszom az Isten országában.
És kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik e szókkal:
– Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem.
Aztán ugyanúgy emelte a kelyhet, hálát adott, és a tanítványoknak nyújtotta, ezt mondván:
– Igyatok ebből, mert ez az én vérem, az újszövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.
Majd nyugtalanság szállt lelkébe, és halkan azt mondta:
– Valaki közületek még az éjjel elárul engem.
Az apostolok bizonytalanul egymásra néztek, hogy ugyan kiről mondta ezt. Péter intett szemével a tanítványnak, aki fejét Jézus mellére hajtotta, és akit Jézus szeretett, hogy ugyan tudja ki a Mestertől, kiről beszélt.
– Ki az, Uram? – kérdezte halkan a tanítvány.
– Akinek ezt a bemártott falatot adom – felelte Jézus éppoly halkan. Egy darab kenyeret a tálba mártott, és a karioti Júdásnak nyújtotta.
– Menj és tedd sietve, amit tenned kell – mondta neki. Amint a falatot lenyelte Júdás, beléköltözött a Sátán; ő pedig felkelt és kiment a teremből. A többiek az egészből mit sem értettek, azt hitték, azért küldi el Jézus, hogy az ünnepekre szerezzen be valamit, vagy hogy pénzt adjon a szegényeknek.
– Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok, és aztán elmegyek, ahová ti most nem követhettek – mondta akkor Jézus komolyan –, de békességet hagyok nektek, az én békémet, hogy a szívetek megnyugodjon. Új parancsot hagyok rátok, a szeretetét: ahogy én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást, mert majd erről ismernek meg, hogy a tanítványaim vagytok. És ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, akkor ismét eljövök értetek.
– Honnan tudhatnánk az utat, mely hozzád vezet? – kérdezte Tamás.
– Én vagyok az út, az igazság és az élet – felelte Jézus –, és az Atyához csak rajtam keresztül juthattok. Ti velem voltatok mind a mai napig, mert kiválasztottalak benneteket. Nem szolgák vagytok, hisz a szolga nem tudja, mit gondol az ura; ti barátaim vagytok, mert mindazt, amit Atyámtól tudok, nektek is tudtotokra adtam. Meg ne tántoruljatok majd, ha kirekesztenek a gyülekezetekből érettem; olyan idő is jön, hogy ha valaki benneteket megöl, azt hiszi, Istennek tesz szolgálatot. Én akkor nem leszek veletek, de elküldöm hozzátok az Igazság lelkét, a Vigasztalót, aki tanúságot tesz rólam, ahogy ti is tanúságot tesztek. Sok nyomorúság vár rátok, de lám, gyötrődik a vajúdó nő is, amikor eljön az ő órája, ám amikor megszülte gyermekét, az öröm elfeledtet minden kínt vele, hisz ember jött a világra. Ti is szomorúak vagytok, hogy elválok tőletek, és szomorúak lesztek azért, ami vár rátok, ám végül örülni fog a szívetek, és azt az örömet senki el nem veheti tőletek. Bízzatok hát, mert én legyőzöm e világ fejedelmét.
– Íme most nem példázatokban, hanem nyíltan szólsz – mondták tanítványai –, ebből értjük, hogy mindent tudsz, és hogy Istentől jöttél.
– Csak azt nem mondtad, hová mégy, Uram – szólt Péter. – Miért ne mehetnénk veled? Az életemet adnám érted.
– Az életedet? – nézett rá Jézus. – Bizony mondom neked, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem.
– Ha meg kell halnom is érted, én el nem árullak – bizonykodott Péter és vele együtt a többi tanítvány is.
– A Sátán formál igényt rátok – mondta Jézus –, hogy megrostáljon benneteket, de én imádkoztam érted, hogy a hited fogyatkozást ne szenvedjen, s ha megtérsz, erőssége leszel a testvéreknek. De előbb még mind megtántorultok hűségetekben, ahogy írva van: megverem a pásztort, és elszéled a nyáj. Elszéledtek, és magamra hagytok engem, bár én nem maradok egyedül, mert az Atya velem van. Most pedig menjünk, mert be kell még teljesednie az Írásnak felőlem, hogy a gonoszak sorába számíttattam.
Akkor pedig felkeltek mindnyájan, és az éjszakában dicsőítő énekeket zengve kimentek az Olajfák hegyére, a Kedron patakon túlra.
