BESZÉD A HEGYEN ÉS A TÓ MENTÉN
Midőn Galileában járt Jézus, az ő csodáinak híre ment mind Szíriáig és Szidónig, és jöttek hozzá sokfelől, még Júdeából és a Jordánon túlról is, hogy szóljon hozzájuk és meggyógyítsa betegeiket. Ő pedig a nagy sokaságot látva fölment a hegyre, és onnan szólt hozzájuk ekképpen:
– Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást kapnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik az igazságra éheznek, mert éhségük kielégül. Boldogok az irgalmasok, mert majd irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok a békességesek, mert az ő nevük lesz: Isten fiai. És boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék lesz a mennyek országa. Örüljetek hát, mert akármit szenvedtek, a ti jutalmatok bőséges lesz. Ti legyetek a föld sója, a só pedig ne veszítse el ízét, hisz akkor nem különb a sárnál. Ti vagytok a világ fénye: a gyertyát pedig nem rejtik a véka alá, hanem tartóba teszik, így fényeskedjék a ti jó példátok is az egész világ előtt.
A. törvényről pedig ezeket mondta:
– Nem azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényt, hanem hogy betöltsem, mert ég és föld előbb elmúlnak, mintsem hogy a törvényből egy pontocska érvényét veszítené. A régiek ezt hallották: Ne ölj. Én pedig azt mondom, hogy aki oktalan haragot táplál szívében embertársa ellen, gyilkos az. Így szól a régi törvény: Ne paráználkodjál. Én pedig azt mondom, hogy aki bűnös kívánsággal asszonyszemélyre néz, az már a szívében paráználkodott vele. Törvény volt, hogy aki feleségét elbocsátja, adjon neki válólevelet. Én azt mondom: aki feleségét elbocsátja, alkalmat ad neki a paráználkodásra, és aki elbocsátott asszonyt vesz el, az paráznaságot mível. Törvény volt az is, hogy szemet szemért, fogat fogért. Én pedig mondom: ne szállj szembe a te rosszakaróddal, ha bal felől arcul üt, tartsd neki oda a jobb arcodat is, ha köntösödet el akarja venni, add oda a köpönyegedet is. Hallottátok a régi törvényt: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom: szeresd ellenségedet, áldd azt, aki átkoz, és tégy jót vele, aki üldöz téged. Ha csak azt szeretitek, aki titeket szeret, miben vagytok különbek a pogánynál és a vámosnál? Legyetek hát tökéletesek, ahogy tökéletes a ti mennyei Atyátok is.
Tanította őket a helyes imára, és beszélt Isten gondviselő jóságáról is.
– Ne hivalkodjatok imádságotokkal, mint sokan teszik, hanem titkon, szobátok mélyén imádkozzatok. És ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok szokása, mert a ti Atyátok amúgy is tudja, mire van szükségetek. Így szóljatok hát hozzá: „Atyánk, aki a mennyekben vagy, szent legyen a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amiképp a mennyben, úgy a földön is. Napi kenyerünket add meg nekünk ma is, és bocsásd meg a vétkeinket, ahogy mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétettek, és ne engedj át minket a kísértőnek, inkább szabadíts meg a Gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség – úgy legyen.” A kérésben pedig legyetek állhatatosak; ha kértek, kaptok, ha kerestek, találtok, ha kitartón zörgettek, megnyílik az ajtó előttetek.
– És ne aggódjatok, hogy mit esztek, mit isztok, mivel ruházkodtok. Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem gyűjtenek, mégis megvan a táplálékuk. Nézzétek a mezőn a liliomot: nem fon, nem sző, mégis oly pompás ruhát visel, hogy Salamon minden dicsőségében nem volt úgy öltözve. Ha a ti mennyei Atyátok így gondoskodik róluk, mennyivel inkább tirólatok, akik különbek vagytok a madárnál, amely elhull, és a mezei fűnél, amely ma virul, s holnap elszárad! Ismét mondom, ilyes dolgok miatt ne legyen szívetekben aggodalom. Keressétek előbb az Isten országát és igazságát, s mind e többit megkapjátok hozzá.
A nép pedig álmélkodott szavain, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem pedig mint az írástudók szoktak.
Ezután eltávozott Jézus a Genezáreti-tó partjára, és ott csónakba szállva egy elhagyatott helyre eveztek vele tanítványai. Hamarosan híre ment azonban, hogy arra jár, ott is összegyűlt a nagy sokaság, és ő beszélt hozzájuk, és meggyógyította a betegeket, akiket eléje hoztak. Amikor pedig este lett, tanítványai hozzá jöttek, és így szóltak:
– Puszta vidék ez, és már későre jár, bocsásd el őket, hogy a környező falvakban ennivalót és szállást kereshessenek.
– Nem akarom étlen elbocsátani őket – felelte Jézus –, nehogy kidőljenek az úton.
– Kétszáz dénár ára kenyér sem volna elegendő, hogy mindegyiknek csak egy falat is jusson – felelte erre Fülöp.
– Van itt egy fiú öt árpakenyérrel és két hallal – mondta András –, de mi az ilyen sokaságnak?
– Telepítsétek le az embereket – parancsolta Jézus.
Füves hely volt az, és letelepedtek, a férfiak voltak vagy ötezren, nem számítva a nőket és a gyermekeket. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, megáldotta és tanítványainak nyújtotta őket, azok pedig továbbadták a földön ülőknek. Mindenki jóllakott, és amikor a maradékot felszedték a földről, tizenkét kosár telt meg vele.
Ekkor Jézus megparancsolta tanítványainak, hogy evezzenek át a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot. Azok bárkájukba szálltak, s a tó közepére érve nagyon küszködtek, mert a víz háborgott, és a szél szembefújt. A harmadik éji őrváltás idején szembejött velük Jézus a vízen járva.
– Kísértet! – kiáltottak rémülten, mert nem ismerték fel őt.
– Ne féljetek – nyugtatta őket –, mert én vagyok.
– Uram – kiáltott fel Péter –, ha te vagy, tedd, hogy én is a vízen mehessek!
– Jöjj hát – mondta Jézus.
Péter kiszállt a bárkából, s megindult feléje. A hullámok és a nagy szél miatt azonban megrémült; abban a szempillantásban merülni kezdett, és segítségért kiáltott.
– Kicsinyhitű, miért kételkedsz? – feddette őt Jézus, és kezét nyújtva neki a bárkába segítette.
Akiket az este a túlsó parton elbocsátott, tudták, hová megy, és másnap ki csónakon, ki gyalog utána mentek; sokan gyűltek köréje a helybeliek közül is. Akiket előző este táplált, azokhoz így szólt:
– Utánam jöttetek, mert ettetek a kenyeremből, és jóllaktatok. Ám ne azért a kenyérért munkálkodjatok, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre. Atyáitok a pusztában a mannát ették és meghaltak, de aki az én kenyeremet eszi, meg nem hal.
– Ezt a kenyeret add nekünk mindenkor, Uram – kiáltottak, akik hallgatták.
– Én vagyok az élet kenyere – felelte nekik Jézus –, aki hozzám jön, meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjazik többé. Bizony mondom nektek, aki énbennem hisz, annak örök élete lesz. Én vagyok a kenyér, amely a mennyből szállt alá, az én testem az, amit a világ életéért adok.
Látta, hogy az emberek értetlenül néznek egymásra, és suttogva kérdezgetik egymást, ezért így beszélt:
– Ismét mondom nektek, hogy az én testem valóban étel, és az én vérem valóban itala. Ha nem eszitek az Emberfiának testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek, de aki megteszi, örök élet vár rá, mert én feltámasztom az utolsó napon.
Mindezeket hallván még az ő tanítványai is fejüket csóválták, s így háborogtak egymás között:
– Érdemes hallgatni ilyesmit?
Jézus jól tudta, miket beszélnek, s így szólt hozzájuk:
– Hát még ti is megbotránkoztok szavaimon?
És beszélt nekik majdani feltámadásáról, a testet megelevenítő lélekről és az Atya kegyelméről, amely a Fiúhoz vezeti, akinek megadja e kegyelmet. Sokan mégis elmaradtak eddigi követői közül, és nem jártak többé vele.
– Ti is el akartok menni? – kérdezte Jézus a tizenkettőtől.
– Uram, kihez mehetnénk? – felelte neki Péter. – Hiszen az örök élet igéi nálad vannak. Mi megismertük és hisszük, hogy te vagy a Felkent, az élő Isten fia.
– Boldog vagy, Simon Péter, Jónás fia – mondotta neki Jézus –, mert nem a test és a vér, hanem az én mennyei Atyám nyilatkozta ezt ki neked.