PÉLDÁZATOK A MENNYEK ORSZÁGÁRÓL ÉS EGYEBEKRŐL
PÉLDÁZATOK A MENNYEK ORSZÁGÁRÓL ÉS EGYEBEKRŐL
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Szent Lukács evangéliuma 10.33
)
Ebbinghaus Vilmos: Az irgalmas szamaritánus (Szent Lukács evangéliuma 10.333)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
Szent Lukács evangéliuma 10.33
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
Szent Lukács evangéliuma 14.2
)
)
Jenny Henrik: Az álnok szolga (Szent Máté evangéliuma 18.32)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
Amikor Jézus a sokasághoz beszélt, gyakran példabeszédekben szólott hozzájuk; ekként igyekezett szívükhöz és elméjükhöz közel vinni Isten országának titkát. Íme ilyen példázatokat mondott:
– Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amely ugyan a legkisebb minden mag közül, de felnővén fává lesz, és az ég madarai fészket raknak ágai között.
– Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyből egy kicsiny darabkát tesz csak a gazdasszony három véka liszthez, mégis megkel az egész tőle.
– Hasonló a mennyek országa a drágagyöngyhöz, amelyre egy kereskedő rábukkant, és akkor mindenét pénzzé tette, hogy bírhassa azt a gyöngyöt.
– Hasonló a mennyek országa a szántóföldön elrejtett kincshez. Aki megleli, elmegy és eladja mindenét, hogy azt a darab szántóföldet megvehesse.
– Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely a halak sokféle fajtáját rekeszti be. Amikor a teli hálót a partra vonják, a halászok a javát edénybe válogatják, a hitványát pedig kiszórják. Így lészen a világ végén is; az angyalok különválogatják a gonoszokat, és tűzre vetik őket, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz.
– Hasonló a mennyek országa a magvetőhöz, aki elment vetni. Az elvetett magok közül némelyek az útfélre estek, s onnan felcsipkedték a madarak, mások köves helyre, és mert nem tudtak gyökeret ereszteni, később a nap hevétől elasztak; némelyek tövisek közé estek, s mikor a szár felnőtt, a tövisek elfojtották. Más magok pedig jó földbe hullottak, és százszoros termést hoztak.
– Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki földjébe jó magot vetett, de az éjszaka eljött ellensége, és konkolyt hintett a búza közé. Mikor a vetés kalászba szökkent, a konkoly is megmutatkozott. Szolgái ki akarták gyomlálni, de a gazda meghagyta nekik, hogy engedjék mindkettőt felnőni az aratásig. Akkor majd az aratók külön kötik a konkolyt, és tűzre vetik, a búzát pedig csűrébe takarítják.
A tanítványai pedig megkérdezték tőle, miért szól példázatokban.
– Azért, mert nektek megadatott, hogy értsétek a mennyek országának titkait – felelte Jézus –, de ez nem mindenkinek jut ki, ezért a kívülállók csak példabeszédeket hallhatnak, hogy mint Izaiás is mondotta: „hallván halljanak, de ne értsenek, és nézvén nézzenek, de ne lássanak, mert elhájasodott e népnek szíve, és szemüket behunyják, hogy ne értsenek és meg ne térjenek”.
És megmagyarázta nekik a példázatok értelmét:
– A magvetőről szóltam nektek. Nos, az útfélre hullott mag az az ember, aki meghallja az igét, de nem érti, és a gonosz kilopja a szívéből. A köves helyre hullott mag az az ember, aki hallja az igét, s örömmel fogadja, de mihelyt nyomorúság vagy üldözés éri, eltántorul. A tövisek közé hullt mag az az ember, aki hallja az igét, s szívébe is zárja, de a világ gondja és a gazdagság csábításai elfojtják benne. A jó földbe hullott mag az, akinek szívében az ige otthonra talál, és aki ezért elnyeri az örök életet. A másik gazda pedig, aki jó magot vetett, az Emberfia, a szántóföld a világ, a jó mag az Isten országának fiai, a konkoly pedig a gonosznak a fiai, és az ellenség, aki vetette őket, az ördög; az aratás a világvége, az aratók pedig az angyalok. Az Emberfia elküldi őket, hogy gyűjtsék össze, akik gonoszat cselekedtek, és bevetik őket a tüzes kemencébe, ahonnan majd sírás és fogcsikorgatás hallik. Akkor az igazak fénylenek majd, mint a nap. Akinek van füle a hallásra, hallja meg.
És ismét mondott példabeszédeket ilyenformán:
– Hasonló a mennyek országa a királyhoz, aki számot akart vetni szolgáival. Élébe hoztak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mivel nem tudott fizetni, megparancsolta a király, hogy adják el rabszolgának feleségével és gyermekeivel egyetemben. A szolga azonban a lábaihoz borult és rimánkodott: „Légy türelemmel, uram, és mindent megfizetek.” A király ekkor megszánta és elbocsátotta, és minden adósságát elengedte neki. Az pedig hamarosan találkozott egy szolgatársával, aki száz dénárral volt neki adósa. Nekiesett, fojtogatni kezdte és követelte, hogy azonnal fizesse meg, amivel tartozik. Szolgatársa a lábaihoz borult, és így könyörgött: „Légy türelemmel, és mindent megfizetek.” Ám ő nem hallgatott rá, hanem börtönbe vettette. A többi szolga megszomorodott ennek láttán, és megjelentették uruknak a történteket. A király magához hívatta azt a szolgát, és nagy haraggal így szólt: „Gonosz szolga! Könyörgésedre minden adósságodat elengedtem. Nem így kellett volna tenned neked is a te adósoddal?” És átadta őt a poroszlóknak, hogy börtönbe vessék, mígnem minden adósságát megfizeti. Így tesz véletek is a mennyei Atya, ha egymásnak szívből meg nem bocsáttok.
– Hasonló a mennyek országa a gazdaemberhez, aki hajnalban munkásokat fogadott a szőlőjébe, és egydénárnyi napszámban alkudott meg velük. Három óra múlva elment, s talált még munka nélkül ácsorgókat a piacon. Ezeket is elküldte a szőlőjébe, s ígérte, hogy megkapják bérüket. Hasonlóképp tett hat és kilenc óra múlva. Még tizenegy óra múlva is voltak munkára várakozók, akiket senki sem fogadott fel, s a gazdaember elküldte őket is. A nap végén összehívta a munkásokat, és kifizette őket, az utolsókon kezdve az elsőkig, és mindegyiknek egy dénárt adott. Akik reggel óta fáradoztak, és tűrték a nap hevét, zúgolódtak, hogy ők sem kapnak többet, mint aki egy órát dolgozott, ám a gazda így szólt: „Nemde egy dénárban állapodtam meg veletek? Itt a béretek, vegyétek és menjetek. Avagy nincs jogom a magam pénzével azt tenni, amit akarok, s annyit adni az utolsónak is, mint nektek?” Így lesznek az utolsókból elsők.
– Hasonlatos a mennyek országa a királyhoz, aki menyegzőt rendezett az ő fiának, és elküldte szolgáit mindazokhoz, akik hivatalosak voltak a menyegzőre, ilyen üzenettel: „Íme tulkaimat és hizlalt állataimat leöltem, az ebéd készen áll.” Ám azok mit sem törődtek vele, mind elment a maga dolga után, ki a szántóföldjére, ki az üzletébe, s olyanok is voltak, akik megragadták a király szolgáit, bántalmazták s meg is ölték őket. Haragra lobbant a király ennek hallatán, hadakat küldött a gonoszok ellen, a gyilkosokat kardélre hányatta, a városaikat felégette. Akkor így szólt: „A menyegző ugyan kész, de a hivatalosak méltatlanok voltak rá.” És megparancsolta szolgainak, hogy menjenek ki a keresztutakra, és akit csak találnak, hívják meg a menyegzőre, sántákat, bénákat, nyomorékokat, jókat és gonoszokat egyaránt. Így megtelt a menyegzői terem. Akkor belépett a király, és látott egy embert, akin nem volt ünneplőruha. „Mi dolog ez, barátom, hogy ünneplőruha nélkül jöttél?” Az pedig hallgatott. „Kötözzétek meg és vessétek ki a külső sötétségre – parancsolta akkor szolgáinak a király –, mert sokan vannak a hivatalosak, ám kevesen a választottak.”
– Hasonlatos a mennyek országa a házigazdához, aki szőlőskertet plántált, körülvette kerítéssel, sajtót és tornyot épített benne, és kiadta munkásoknak, majd elutazott. Amikor a szőlő beérett, elküldte szolgáit a neki járó termésért, de a munkások az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat halálra kövezték. A gazda újabb szolgákat küldött, de azokkal is hasonlóképp cselekedtek. Akkor a gazda a saját fiát küldte el, remélve, hogy azt csak megbecsülik. Ám a munkások így szóltak egymásnak: „Itt jön az örökös, öljük meg, és vegyük birtokba az örökrészét.” És megfogták a gazda fiát, kivetették a szőlőből, és megölték. Akkor a gazda fegyveresekkel jött, a munkásokat halálra adta, és másokat fogadott fel a szőlőjébe.
– Hasonlatos a mennyek országa a gazdag emberhez, aki útra készülvén magához hívatta szolgáit, és rájuk bízta a pénzét, kire öt talentumot, kire kettőt, kire csak egyet, mindenkinek tehetsége szerint. Hosszabb idő múlván visszatért, és számadásra hívta szolgáit. Akire öt talentumot bízott, így szólt: „Uram, a rám bízott pénzt jól forgattam, az öt mellé íme még ötöt nyertem számodra.” Akinek két talentumot adott, az is nyert mellé másik kettőt. „Derék szolgák – mondta a gazdag ember –, a kevésben hűek voltatok, most sokat bízok rátok, legyetek részesei uratok örömének.” Akkor jött a szolga, akire egy talentumot bízott ura, és így szólt: „Itt van a pénzed, uram. Tudom, hogy kemény ember vagy, elveszed, amit le nem tettél, learatod, amit nem vetettél, ezért elástam a földbe.” A gazdag ember haraggal szólt: „Hitvány és rest szolga, ha tudod, hogy kemény ember vagyok, miért nem adtad pénzemet a pénzváltók asztalára, hogy kamatokkal vehessem át?” És elvette tőle a pénzt, s annak adatta, akinek már tíz volt, a haszontalan szolgát pedig kivettette a külső sötétségre, ahol sírás és fogcsikorgatás hangzik.
– Hasonlatos lesz végül a mennyek országa a tíz hajadonhoz, akik kimentek az este a vőlegényt fogadni. Ötnek közülük esze volt, és vitt magával olajat a lámpásához, öt balga azonban nem gondolt az olajjal. A vőlegény késett, a lányok elszunnyadtak. Éjfélkor jött a hír, hogy érkezik a vőlegény. Akik elfeledkeztek az olajról, kérték a másik ötöt, hogy adjanak nekik, de azok így feleltek: „Nem adunk, mert akkor nektek sem, nekünk sem lesz elég, hogy kitartson hazáig; menjetek inkább az árusokhoz.” Amíg a balga szüzek oda voltak olajat szerezni, megjött a vőlegény, az öt okos szűz elkísérte égő lámpásával, bementek vele a menyegzős házba, s annak ajtaja bezárult. Az öt balga szűz is megjött később, és zörgettek erősen, de a vőlegény csak annyit felelt: „Bizony mondom, nem ismerlek benneteket.”
Akik méltatlankodtak és megrótták Jézust, hogy vámosokkal és más bűnösökkel egy asztalhoz ül és beszélget velük, azoknak is példázatokat mondott:
– Ha valamelyikteknek van száz juha, és egy elvész közülük, nemde otthagyja a kilencvenkilencet a pusztában, hogy azt az egyet megkeresse? S ha megtalálta, vállán viszi vissza, és egybehívja barátait és szomszédait, mondva: „Örvendjetek velem, mert megtaláltam, amit elvesztettem!” Bizony mondom nektek, nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösért, mint kilencvenkilenc igazért, akinek nincs szüksége a megtérésre.
– Volt egyszer egy ember és annak két fia. A kisebbik fia azt mondta: „Atyám, add ki az örökrészemet.” Az apa megosztotta két fia között a vagyonát. A kisebbik fiú hamarosan otthagyta a házat, magával vitte, amije volt, és messzi földre költözött; ott aztán kicsapongó életet élt, és hamarosan eltékozolta mindenét. Mikor már semmije sem maradt, nagy éhínség támadt azon a vidéken. A fiú elszegődött egy polgárhoz, aki disznai őrizetét bízta rá. Ő pedig szeretett volna jóllakni a disznók moslékjából, de senki nem adott neki. Akkor eszébe jutott, hány béres lakik jól naponta apja házában, és magába szállt, és fölkerekedve elment apjához. Az pedig meglátva messziről, hogy az ő tékozló fia jön, megesett rajta a szíve, elébe sietett, és átölelve megcsókolta. A fiú pedig így szólt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok méltó immár, hogy a fiadnak nevezz, adj hát nekem helyet béreseid között, és én hálásan szolgálok neked.” De apja megparancsolta szolgáinak, hogy hozzanak szép ruhát a fiának, sarut a lábára és gyűrűt az ujjára, és hogy vágják le tüstént a hízott borjút. „Együnk és vigadjunk, hisz ünnep van ma – mondta –, mert az én fiam meghalt és feltámadott.” Az idősebbik fia pedig a mezőről hazatérőben látta az ünnepi készülődést, és amikor megtudta egy cselédtől, mi az oka, nem akart bemenni a házba. Apja kijött kérlelni őt, de ő keserűen mondta neki: „Lám, én mennyi éve engedelmesen szolgállak, és még soha egy kecskegidát nem adtál nekem, hogy a barátaimmal vigadjak. Most pedig annak kedvéért, aki rongy nőkre tékozolta el a vagyonodat, még a hízott borjút is leöletted!” „Fiam, fiam – mondta neki apja –, hisz te mindig velem vagy, és mindenem úgyis a tiéd. Vigadj és örvendj hát te is, hogy a testvéred meghalt és feltámadt!”
Mondott még másféle példázatot is az e világi okosságról:
– Volt egy gazdag ember és annak egy sáfára, akit bevádoltak előtte, hogy vagyonát eltékozolja. A gazdag ember így szólt hozzá: „Nem lehetsz sáfárom többé, számolj el róla, mint gazdálkodtál.” A sáfár pedig így gondolkodott: „Ha elcsap uram, szomorú idők jönnek rám, mert kapálni nem tudok, koldulni szégyenlek. Megpróbálok jóakarókat szerezni, akik majd akkor befogadjanak.” Azzal magához hívta ura adósait, és megkérdezte, mennyivel tartoznak neki. Aki száz korsó olajjal tartozott, annak átírta adóslevelét ötvenre. Aki száz köböl búzával tartozott, azzal új adóslevelet íratott nyolcvan köbölről. A gazdag ember, amikor ezt megtudta, megdicsérte a hamis sáfárt, mondván, hogy okosan cselekedett, mert bizony e világ fiai néha okosabbak a fényesség fiainál, ha a magukfajtával van dolguk. Jól teszi hát, aki barátokat szerez a hamis mammonból, hogy amikor meghal, befogadják az örök hajlékba.
A gazdagról és a szegényről pedig ezt a példázatot mondta:
– Volt egy gazdag ember, aki mindennap bíborba öltözött, és dúsan terített asztalnál lakomázott. Egy Lázár nevű koldus pedig mindennap a háza előtt feküdt fekélyes sebekkel borítva, aki boldog lett volna, ha egyszer jóllakhat a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, de sose engedték be a házba, csak az ebek nyalogatták a sebeit. Meghalt aztán a koldus, és az angyalok Ábrahám ölébe vitték, és a gazdag is meghalt, és a pokolba került. Ott szenvedve a lángok között felnézett és meglátta Lázárt Ábrahám ölében. „Ó, Ábrahám atyám – kiáltott fel –, engedd meg Lázárnak, hogy idejöjjön, és ujját vízbe mártva hűsítse nyelvemet, mert iszonyúan égek.” Ábrahám pedig így felelt neki: „Te elvetted a javaidat életedben, Lázár pedig az ő kínjait; most övé a vigasztalás, és tiéd a szenvedés. Egyébként is oly szakadék van köztünk, hogy senki innen oda s onnan ide nem juthat.” „Akkor legalább küldd el Lázárt a fivéreimhez, hogy mindezekről szóljon nekik, nehogy ők is ide jussanak.” Ám Ábrahám így felelt: „Ott vannak nekik Mózes és a próféták, ha azokra nem hallgatnak, egy feltámadott halottnak sem fognak hinni.”
Egy törvénytudónak a felebaráti szeretet parancsát idézte Jézus, és amikor az megkérdezte, ki a felebarát, így felelt neki:
– Hallgasd meg ezt a példát. Lement egy ember Jeruzsálemből Jerikóba. Útközben rablók támadtak rá, kifosztották, és vérző sebekkel, félholtan hagyták ott az út szélén. Jött arra egy pap is, látta a sebesültet, de ment tovább. Később egy lévita jött, de az is elment a bajba jutott ember mellett. Végül egy szamaritánus közeledett, és meglátva a sebesült embert, könyörületre indult iránta. Borral és olajjal kitisztította sebeit, és bekötözte, majd szamarára fektetve elvitte őt a legközelebbi fogadóig. Ott két dénárt adott a fogadósnak, és ezt mondta: „Ápold és tápláld őt, és ami költséged lesz ezenfelül, azt megadom, ha visszatérek.” Mit gondolsz, a három ember közül ki volt a felebarátja a szerencsétlennek? A törvénytudó így felelt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Akkor hát menj, s te is így cselekedj – mondta neki Jézus.
