ESZTER TÖRTÉNETE
ESZTER TÖRTÉNETE
A szép és bátor zsidó leányról szóló történet is színtiszta irodalom. Novella, amely a történelmi múltba helyezi tárgyát, de a benne ábrázolt kornál jóval később íródott, ezért történelmi utalásai többnyire pontatlanok, és a benne foglalt eseményeket valós történelmi forrásokból nem lehet hitelesíteni.
Ahasvérus királyban általános vélekedés szerint Xerxészt kell látnunk, mégpedig I. Xerxész perzsa királyt, aki Kr. e. 486–465 között uralkodott. Óperzsául a neve Khsarsija vagy Khsajársá. A könyv ókori görög fordításai ezzel szemben Ahasvérust (I.) Artaxerxésznek fordítják, ez pedig Xerxész fia és utóda volt (465–424). Akár ez, akár az a nézet helytálló, nehéz velük összeegyeztetni a szentírási szövegnek azt a kijelentését, amely szerint Mardókeust Nabukodonozor hurcolta Babilóniába Jójákin királlyal együtt, vagyis 598-ban. Eszerint ugyanis az ábrázolt események idején a derék benjáminitának jóval idősebbnek kell lennie száz esztendőnél. Nem is ez a bökkenő, hanem inkább az, hogy ez esetben Eszter sem lehet az a kívánatos ifjú szűz, akit a király mindenki másnál elragadóbbnak talál – elvégre első unokatestvére Mardókeusnak, s így tíz-húsz esztendőnél aligha lehet fiatalabb nála.
Xerxészről elég sokat tud a történelem, így biztosra vehetjük, hogy nem volt Vásti nevű felesége, hogy feleségét nem taszította el magától, valamint hogy helytartói, bizalmas udvaroncai között sem Hámán, sem Mardókeus nevű nem szerepelt.
Az is sajátságos, hogy a zsidó szereplők babiloni neveket viselnek, ahogy Dánielt és három ifjú társát is átkeresztelték. Mardókeus, héberül Mordekáj, Marduk istenről kapta nevét, Eszter pedig – eredeti zsidó nevén Hadassza – Istár istennőről, amely név egyébként csillagot jelent.
Az elbeszélés tehát irodalmi mű, de nem a szórakoztatás szándékával íródott. Sokkal inkább vigasztalás okáért. A nemzeti büszkeség érzését táplálja olyan események bemutatásával, amelyek sokkal inkább sorolhatók a zsidóság vágyálmai, mintsem a valós történések közé. Elsőként az idegen birodalomban való feltörés, a karrier vágya elégül ki ilyen fiktív módon, ahogy azt már többször láttuk az irodalmi fogantatású ószövetségi történetekben Józseftől Tóbiton és Ahikáron át Dánielig. Eszter szebb minden más lánynál, ezért a nagykirály feleségül választja; Mardókeus már nem annyira bölcsessége jóvoltából lép elő a király első számú bizalmasává, mint inkább egy szerencsés véletlen folytán tett hasznos szolgálatáért, no meg a királynénak, azaz unokahúgának a befolyása révén. Másodsorban azt látjuk, hogy a zsidók fegyveresen állnak bosszút üldözőiken, akik az ő életükre törtek. Bármennyire sok a fikció a történetben, a Hámán által előkészített véres zsidóellenes fellépés, mai szóval pogrom, már abban a történelmi korban is gyakori és szomorú tapasztalata lehetett a zsidóságnak, amelyben ez a könyv íródott, azaz a Kr. e. II. században. Elkülönülésük, némiképp rejtélyes életmódjuk szinte korunkig mindig idegenkedést keltett irántuk, és ez összefonódva az irigységgel, amelyet sokuk kereskedői ügyessége és anyagi boldogulása táplált, gyűlöletté fajult, és olykor pogromokhoz vezetett. Ezek alkalmával a szétszórtan élő, így hatékony összefogásra képtelen és egyébként is békés foglalatosságokat űző zsidók általában tehetetlen kiszolgáltatottjai voltak a tömegerőszaknak. Ezt a megalázó helyzetet fordítja meg és át az Eszter-könyv, és a képzelet síkján áll bosszút az üldözőkön, akikkel most a zsidók bánnak el kímélet nélkül, az öldöklésnek valóságos mámorában.
A könyvnek persze van más célja is a vigasztaláson kívül: megadni a magyarázatot a púrim ünnep eredetéről. Ezt az ünnepet a fogság utáni korban, bizonyíthatólag a Kr. e. III. századtól ülték meg a zsidók. Az Eszter-könyv által adott magyarázat, beleértve a púrim szó eredeztetését, sok szakértő szerint legendásnak tekinthető, mert az ünnep valójában a perzsa újévvel kapcsolatos eszem-iszom és ajándékozás szokásából nyerte eredetét.
Ahogyan a Dániel könyve, úgy az Eszter-könyv is legvalószínűbben a II. század elején, a makkabeusi háború előtt keletkezett, a szíriai görög Szeleukidák fokozódó vallási üldözése idején, amikor valóban nagy szükség volt a vigaszra, a buzdításra és a megtiport zsidó önérzet erősítésére. A könyv héber szövegének az az érdekessége, hogy Isten, az Úr neve elő sem fordul benne, és gyakorlatilag semmiféle vallási utalást nem tartalmaz. Épp ezért csak későn és sok vita után vették fel a szent könyvek közé. Egy századdal későbbi görög fordításában már számos kiegészítést találunk, például Mardókeus és Eszter imáit, Mardókeus álombeli látomását és annak megfejtését, amelyek révén a könyv közelebb kerül szellemében a többi bibliai irathoz, de ezek a betoldások csak a katolikus kiadásokban olvashatók.
Az Eszter könyvével véget is ér a zsidó nép fogságának története. Voltaképp még az is vitatható, hogy egyáltalán odasorolható-e. Hiszen a benne leírt eseményeknél majd egy évszázaddal korábban, Kr. e. 538-ban Kürosz perzsa király már kiadta rendeletét, amely lehetővé tette a zsidóknak a visszatelepülést Palesztinába. Hagyományosan ezt az időpontot tekintik a fogság végének. Az is kétségtelen viszont, hogy ezzel a lehetőséggel a Folyamközben élő zsidóságnak elég csekély töredéke élt. Akik már biztos egzisztenciát alapítottak a száműzetés földjén, nemigen szánták rá magukat, hogy visszatérjenek a lerombolt, elszegényedett országba, és szinte a semmiből teremtsék újjá a hazát, tömérdek küszködéssel. Akik ott maradtak a babiloni, illetve a nyomába lépő perzsa és hellenisztikus birodalmak hatalmas térségében szétszórva, azok már nem a fogság, hanem a szórvány, a diaszpóra népét alkotják. Ilyen környezetben játszódott már Tóbiás és részben Dániel története, ez a színtere Eszter históriájának is. Valós és fontos színtér ez, de végső soron mellékútja a zsidóság történelmének.
