SALAMON TEMPLOMOT ÉPÍT
SALAMON TEMPLOMOT ÉPÍT
Ha Dávidnak, mint fentebb céloztam rá, még nem lehetett reális célja a vallásos ténykedés teljes központosítása, annál inkább célul tűzhette ki ezt Salamon, aki az ország közigazgatásának is új rendszerét vezette be. Az általa kijelölt tartományok tizenketten voltak ugyan, és évente egy-egy hónapig viselték a királyi udvar eltartásának minden terhét, a tartományi határok azonban sok helyütt nem estek egybe a hagyományos törzsi határokkal, ami feltétlenül sérelmes volt a zsidóság számára. A tartományok egyben adózói és robotszolgáltatási körzetek voltak, s külön adószedői kar és robotfelügyelők látták el a közigazgatás idevágó teendőit.
Ez a nagy arányú állami összpontosítás csak természetessé teszi, hogy a Jahve-kultusznak is hasonlóképpen centralizált formája válik szükségessé. Ennek az eszköze, egyben megtestesítője a hordozható sátor helyett a helyhez kötött, kőből épült templom, ahol a nagy istenséget imádják, amiképp az a pogány kánaáni népeknél és a nagy birodalmakban, Egyiptomban és a Folyamközben már régen szokás. És ha már templom, akkor méreteivel és berendezésének fényűző gazdagságával építőjének hatalmát is hirdetnie kell.
Mivel ilyen arányú építkezéshez sem kellő anyag, sem kellő tapasztalat és szakmai tudás nem lelhető Jeruzsálemben, Salamon Hirám tiruszi királyhoz fordul, aki már atyjának is szállított volt építőanyagot királyi palotájához. Tirusz (görögösen Türosz) fontos föníciai kikötőváros a Földközi-tenger partján, amelynek hatalma ekkoriban kiterjed a közeli Szidonra és a libanoni hegyvidékre. Salamon szerződést köt Hirámmal, és húsz éven át faanyagot kap tőle a templom és a palota építéséhez. Terményekkel és húsz galileai várossal fizet érte, amelyek azonban túl jelentéktelenek a gazdag kereskedőkirály szemében, ezért arannyal kell kipótolnia a fizetséget.
Érdekes megemlíteni, hogy egy másik történeti könyv, a Krónikák, egészen másképp beszéli el a templomépítés előzményeit. Eszerint (1Krón 22, 1–17; 28, 11–20; 29, 1–8) Dávid még életében beszerezte az építéshez szükséges cédrusfát, köveket faragtatott, vasat, bronzot, rezet és főleg töméntelen aranyat és ezüstöt halmozott fel, fiának pedig halála előtt átadta az általa elgondolt terv rajzait, és elképzelésének minden részletét elmagyarázta neki.
A templomnak a Bibliában megnevezett méretei (kb. 30 méter hossz, 10 méter szélesség és 12 méter magasság) legfeljebb kánaáni viszonylatban nevezhetők lenyűgözőnek. A nem mindig világos és következetes leírás szerint a belső felületek jó része cédrusfával volt beborítva, egyszersmind arannyal is bevonva, ami viszont azzal járt, hogy a drága és nemes fa mint falburkoló anyag nem érvényesülhetett.
A templom felszentelése ékesszólóan tanúsítja, hogy Salamon végleg leszámolt a király abszolút hatalmának utolsó gátjával, a papi befolyással. Saul uralma még belebukott ebbe a konfliktusba, és Dávid sem tudta teljesen háttérbe szorítani a hagyományokban mélyen gyökerező papi hatalmat. Salamon előbb elcsapja a pártütésbe keveredett Abjátárt; testvére, Sádok, és utána ennek fia, Azariás megőrzi, illetve megkapja ugyan a főpapi címet, de tényleges szerepük a jelek szerint lényegében elhanyagolható. Már Gibeon hegyén is Salamon áldozott, amikor utána álmában Istentől elnyerte a bölcsesség adományát. Most, ebben a kivételesen ünnepi pillanatban ő mondja el a nagy főpapi imát egész népéért, ő áldja meg Izraelt, ő szenteli fel a szentélyt és az előcsarnokot, s végül ő mutatja be az összes áldozatot, szó sem esik Sádok vagy más eminens papi személy ténykedéséről.
