V. A varsói értekezlet.
V. A varsói értekezlet.
A mi a varsói találkozást illeti, ennek osztrák programmját sugalmazott félhivatalos tudósitások a következő nyolcz pontban adták elő: 1. Harcz a forradalom s a forradalmi szellem ellen mindenütt. 2. Épségben tartása minden fenálló souverainitásnak és határoknak. 3. Ellenszegülés minden Olaszországban tett és még tehető változásoknak. 4. Visszahelyezése a kibirtoktalanitott olasz fejedelmeknek. 5. Oroszország segélyt nyujt Ausztriának a birodalom bizonyos meghatározott részeiben (ez nekünk szólt; ugy szintén Porosz- és Bajorország is, szintugy meghatározott más részekben. – Ezért természetesen kellett valamit nyujtani Oroszországnak s Austria a 6. és 7. pontokban azt ajánlotta, fel, hogy lemond az.1856-ki párisi szerződésről s Oroszországnak visszaadja régi állását a keleten és kötelezi magát, hogy a lengyel kérdést felállitani nem engedi. S miszerint a porosznak is jusson valami, az 5. pontban tőle igénybe vett interventióért a 8. pont egyetértő eljárást kötelez minden jövendőbeli kérdések iránt, különösen a rajnai kérdést illetőleg (ez meg a francziának szólt).
E gyönyörűséges osztrák programmnak, mely az »istenijog« daliáinak számára a hajdani szent szövetség aranykorát zúditotta volna a szabadság vágyától ihletett nemzetek nyakába, csaknem hivatalos szentesitést látszott adni Gortsakoff azon válasza, melyet Montebello franczia követ fentebb emlitett tiltakozására adott s melyben kijelentette, hogy Oroszország melegen óhajtja ugyan a franczia barátságot, de a franczia-szárd barátság oly tanokra bátorit, melyek a trónokra veszélyesek, Oroszországnak tehát, másokkal egyetértve, a rend és a monarchia érdekében szót kell emelnie s azért a varsói találkozás meg fog tartatni.
A czár azonban nem volt hajlandó Napoleon császárral ujjat huzni s Montebellót felszólitotta, irja meg császárjának, miként a czár nem a végett megyen Varsóba, hogy ellene coalitiókat csináljon, hanem a végett, hogy az engesztelődést előmozditsa; a miről a császár meggyőződhetik, ha szives lesz a varsói találkozásban részt venni. Egyszersmind azon nézetének is kifejezést adott, hogy a közegyetértésre jutás nagyon előmozdittatnék, ha Napoleon császár tudatná nézeteit az olasz ügyek rendbehozatala felől. Sőt a czár még két izben levelet is intézett Napoleon császárhoz, melyekben őt a varsói találkozásra meghivta. A császár megköszönte a meghivást, de igen hidegen értésére adta a czárnak, hogy »nem instál magának belőle« (miként Erdélyben mondják).
E mellett Thouvenel franczia külügyminiszter egy jegyzékben kifejtette a franczia kormány politikájának vezérelveit az olasz ügyek iránt. E vezérelvek még mindig a zürichi békekötés álláspontjához ragaszkodtak ugyan s a halva született confoederatio és európai congressus hurját penditgették, de e mellett határozottan ki lett jelentve, hogy Francziaország az olasz ügyekbe semmi erőszakos külavatkozást meg nem enged; a császár ugyan tudtára adá Victor Emánuel királynak, hogy franczia segitségre semmi esetre sem számithat, ha Velencze végett Austriát megtámadja, azonban az is kimondatott határozottan, hogy bárminő lenne is egy ily háboru kimenetele, Olaszországnak az 1859-ki háboru előtti állapotba visszalökéséről többé szó sem lehet s nevezetesen Lombardia birtokát kérdésbe vonatni semmi esetre meg nem engedi.
Ilyen volt a franczia »fogadj Isten« a varsói »adj’ Isten«-re. Az angol kormány pedig, lord John Russelnek Sir James Hudson turini követhez október 27-ről intézett, egy gyönyörü sürgönyével kiáltotta bele a Varsóban találkozott hatalmasságok tanácskozásaiba a hatalmas Angliának azon politikai hitvallását, hogy a kormányukkal elégedetlen népeknek joguk van forradalmat csinálni, joguk van dynastiát változtatni. E nevezetes sürgönyt, melyet e fejezet végén közlök, nyomában az augusztus 31-kei jegyzéknek, melylyel oly kiáltó ellentétben áll: valódi áldás gyanánt üdvözölte minden szabadságbarát Európában s az olaszoknak okuk volt elmondani, hogy az reájuk nézve felér egy hadsereggel.
A varsói találkozásnak nem volt semmi eredménye. Az orosz czár, reámutatva a franczia elhatározásra, külavatkozást meg nem engedni s reá mutatva a szövetségi viszonyra, mely ez elv alapján Francziaország s Anglia közt fennáll: azt a komoly tanácsot adta Ferencz József császárnak, hogy jól fogja tenni, ha felhagy támadási szándékaival s békén marad; Austriának az 1856-ki szerződés megváltoztatására vonatkozó kecsegtetéseire pedig egyszerüen azt felelte; hogy az nem függ Austriától, ahhoz másnak is van szólója.
Emlitésre méltónak tartom még, a mit a varsói conferentia felől párisi képviselőnk, (neméskéri) Kiss Miklós 1860. november 4-én kelt levelében találok. Ő ugyanis ezeket irta:
»Tökéletesen igaz, a mit a lapok az ellenszenvről irnak, melyet az osztrák császár iránt Varsóban nem csak a nép, nem csak az uri körök, hanem még a katonaság is tanusitott. Természetesen volt nagy udvari tánczvigalom: de a katonai párt kikérte Sándor czártól, hogy az polgári ruhában legyen, csakhogy osztrák diszjelvényeket ne kelljen viselniök. Ugy is történt s a mint az osztrák császár körjáratra indult a termekben, minden orosz elfordult s elment utjából. Fagylaló ür vette körül, Ez bizonyos, valamint bizonyos az is, hogy az orosz czár Varsó óta sajátkezüleg irt Napoleon császárnak, négy hosszu lapon mentegetődzve s kérve engedelmet, a miért Ferencz József császárt elfogadta.«
A mi minket illet, minket már maga azon tény, hogy a varsói összejövetel október harmadik tizedéig huzódott, meggyőzött a felől, hogy az év folytában nem lesz háboru, amint pedig az összejövetel eredménytelensége tudomásunkra jutott, bizonyosnak tekintettük, hogy a háborura, melyhez reményeink kötve valának, a jövő tavaszig kell várnunk. Csakugyan ezen meggyőződéshez tartottuk ezentul magunkat intézkedéseinkben.
