Haupt Baruchnak
Haupt Baruchnak
Collegno (al Baraccone), 1878. május 28.
Uram!*
Az azelőtti években gyakrabban, de azért még ebben az időben is több izben megtörtént, hogy Kossuthot segélyt kérő, sőt követelő levelekkel zaklatták. A fenti levél Haupt Baruch szatmári lakóshoz volt intézve, ki azzal a követeléssel zaklatta hogy fizesse meg neki azt a 40,000 forintját, melyet a forradalomban mint a honvédség szállítója vesztett. K. F.
Ön hozzám, éppen énhozzám, a vagyontalan, öreg számüzötthöz fordul, hogy mentsem meg Önt a kétségbeesés lejtőjétől, melybe családjával az által jutott, hogy a szabadságharcz alatt tett szállításaiért járó 40 ezer frtját elvesztette. Szomoru dolog, hogy a nemzet, mely annyi idegen adósságot elvállalt, a melylyel nem tartozott, azt, mivel tartozik, nem fizeti. De én a nemzetet nem kárpótolhatom.
Nem akaratomon mulik, de tehetségem az oka, hogy én senki nyomorán a világon többé nem segíthetek. Egy kézi táskával karomon, melyben egy pár fehérnemü volt, vettem bucsut lesujtott hazánktól 29 év előtt, – tiszta, de üres kézzel, vagyontalanul. Nehéz munkával, örökös gondok közt, kerestem magam s családom számára a mindennapi kenyeret – de bár magam szükséget szenvedtem, soha sem tagadtam meg a segítséget honfitársaim nyomorától, a míg csak oly körülmények közt voltam, hogy keresetre számíthaték. – Ezernyi ezrekre ment, a mivel – magam nyomorogva – segítettem keserves keresményemből másokat, a kiknél bizony csak hálátlansággal találkoztam. De már régóta nem vagyok azon helyzetben, hogy segíthessek. A mióta a hazafiui kötelesség Angliából Olaszhonba költözni kényszerített, keresetem nincs. Hontalanságom első tiz évi keserves fáradságainak megtakargatott romjaiból tengetem szűken öreg napjaimat, s e romok is fogyatékán vannak; nem hogy valami feleslegem volna, de még szűkre szabott szükségeimet is alig vagyok képes fedezni. Sajnálom Önt, de én sem Önön, sem senki nyomorán nem segíthetek.
Kossuth.
